9 ok, amiért érdemes hangoskönyvet, hangosmesét hallgatni


http://mocorgohaz.hu/
  • 12
  • 2023.
    máj
Sok szülő tart a digitális világ térnyerésétől, aggódnak, hogy túl sokszor kerül az okoskütyü a gyerek kezébe, ezért az e-könyveket és hangoskönyveket is igyekeznek távol tartani tőlük, pedig hangoskönveknek, hangosmeséknek számos pozitív hatása és előnye van.

Sok szülő tart a digitális világ térnyerésétől, aggódnak, hogy túl sokszor kerül az okoskütyü a gyerek kezébe, ezért az e-könyveket és hangoskönyveket is igyekeznek távol tartani tőlük. De a hangoskönyv nem olyan, mint a fogorvos, nem kell tőle félni. A hangoskönveknek, hangosmeséknek számos pozitív hatása és előnye van, ami miatt érdemes időnként bevetni őket.

  1. Kis helyet foglal: persze ez csak akkor érvényes, ha a 3 dimenziós kiterjedésére gondolunk, a telefonokon, tableteken azért foglal némi helyet. Magunkkal vinni viszont könnyen tudjuk bárhová, hiszen a telefon amúgy is velünk van a legtöbb esetben. És milyen egyszerű is csak elindítani a kocsiban vagy épp várakozás közben, ha a gyerkőc unatkozik. Emellett pedig a könyvespolcon sem kell neki helyet szorítani, mert hát mi is az egyik legnagyobb könyvmoly probléma? Természetesen az, hogy túl sok a könyv, a polc pedig mindig túl kevés.
  1. Olcsóbb, mint a nyomtatott könyv: a nyomdai költségek meglehetősen megnövekedtek az elmúlt években, így a könyvek ára is egyre borsosabb. Mivel a hangoskönyvek előállítási költségei jóval alacsonyabbak, így az áruk is kedvezőbb, sőt, ma már rengeteg hangoskönyv, hangosmese érhető el ingyen.
  1. Időspóroló megoldás: sokszor megesik, hogy anyának épp főzni kell, esetleg vezet, miközben a nagyihoz utazunk, de a gyerkőcök mesét szeretnének. Ilyenkor nagyon jól jöhet a hangoskönyv, a hangosmese, mert csak elindítjuk, a főzés/vezetés vagy bármi más pedig haladhat tovább.
  1. Nem rontja a szemet: szürkületben, félhomályban sokan nem szeretnek olvasni, mert zavarja a szemüket, amellett, hogy a látás így romlik is. Az sem ritka, hogy valaki nem látja még normál fényviszonyok mellett sem rendesen a betűket, esetleg nem szeret felolvasni. A hangosmese hallgatása nem erőlteti meg a szemünket, egyszerűen csak élvezhetjük a mesét a szemünk erőltetés nélkül is.
  1. Javítja a memóriát: nagyon sok gyerek auditív típusú, vagyis jobban megmaradnak számára azok a dolgok, amelyeket hallanak. Nekik nagyon jó megoldás a hangoskönyv, hangosmese, akár tanulás céljából is.
  1. Javítja a figyelmet: a hangoskönyv hallgatása bizonyítottan jó hatással van a figyelemre, természetesen nemcsak a gyerekek, de a felnőttek esetében is.
  1. Unalom ellen is jó: sokszor megesik, hogy a gyerkőc beteg, nyűgős, esetleg kórházban van, és nagyon unatkozik. Ilyenkor szintén jól jöhet a hangos mese, hiszen akkor is élvezhetjük, ha még a szemünket sem tudjuk vagy akarjuk kinyyitni.
  1. Jó nyelvtanulási lehetőség: kisebb és nagyobb gyerekek esetén is használják az auditív módszerek a nyelvtanulásra, így a hangoskönyvek, illetve az idegen nyelvű hangos mesék is nagyon hasznosak lehetnek, hogy gyermekünk könnyebben tanulhasson meg angolul vagy németül, vagy bármilyen más nyelven.
  1. Ebben a formában is lehet kötelező olvasmányokat hallgatni: a kötelező olvasmányok sok gyerek számára jelentenek kihívást. A legtöbbeknek nincs nagy kedve a hétvégi pihenés helyett ezeket a könyveket olvasni, de mennyi időt spórolhatunk meg magunknak, ha csak feltesszük a fülest, és a kötelező hallgatása közben csinálhatunk bármi mást.

http://mocorgohaz.hu/
Kőszegi-Arbeiter Anita, hivatalos szerző

Kőszegi-Arbeiter Anita vagyok, két kislány boldog édesanyja, másodsorban meseíró, aki imád olvasni és történeteket kitalálni. Kezdetben fantasy és thriller novellákat írtam, aztán Csenge lányom elérte azt a kort, amikor a mesék akkor a legizgalmasabbak, ha ő is a részese lehet. Így hát együtt, kettőnk fantáziájának segítségével alkotunk meg új világot, ami tele van csodával és varázslattal. Minden este egy...