Kormos Kacor megváltozik ( Mese arról, hogyan lett a kóbor kandúrból tudatos, szelektív hulladékgyűjtő. :-) )

Kormos Kacor megváltozik ( Mese arról, hogyan lett a kóbor kandúrból tudatos, szelektív hulladékgyűjtő. :-) ).

                                                  Kormos Kacor megváltozik

          ( Mese arról, hogyan lett a kóbor kandúrból tudatos, szelektív hulladékgyűjtő. :-) )

-Kot-kodács, kot-kodács, itt a tolvaj, fogd meg már! – kotkodácsoltak a tyúkok, és szárnyaikkal csapkodva olyan port vertek fel, hogy a betolakodó nem találta a kijáratot a baromfiólból.

Több se kellett a kakasnak!

-Kukuríkú, te akarsz finom pipihusit enni? – kukorékolta mérgesen és harciasan ráugrott a fekete kandúrra.

Na, lett is ebből olyan hang- és zűrzavar, hogy Rozika néni még az egyik papucsát is elvesztette a lábáról, úgy futott ki az udvarra. Előkapta seprűjét, és csihi-puhi, jól elverte a tolvaj macskát. Kormos Kacor pedig prüszkölt, fújt, karmolt és éktelen nyávogással menekült a faluvégi, elhagyatott házba. Annak is a kormos kéményébe, ahol született. Ezért is kapta a Kormos nevet, és mivel nem ismerte a szüleit, rákényszerült, hogy néha valamit elcsenjen. Mert a korgó gyomor nagyúr ám!

Most is kéket-zöldet látott már, olyan éhes volt. Így hát ismét vadászni indult. Halk léptekkel osont az utcákon, és a levegőbe szimatolt. Valamilyen áporodott, poshadt ételszagot érzett.

-Nahát, ez a mennyei illat abból a kukából származik. Minyaó, mi a jó? – nyávogta, és felborította a hulladéktárolót.

A sok szemét szétszóródott az úton. Volt ott gyűrött újság, romlott tojáshéj, szakadt, koszos zokni, üres lekváros üveg, sőt még egy törött esernyő is. Kacor egy darabig turkált köztük. De mivel nem talált olyan ennivalót, amivel az éhségét csillapíthatná, mérgesen morogva továbbállt. Ügyet se vetett többé az utcán szétszórt, büdösödő hulladékra.

Ahogy tovább surrant a kertek alatt, éppen Marika néni háza előtt elhaladva, valami finom, füstölt illatot érzett. Belopakodott a nyitva felejtett ablakon és csodálatos lakoma tárult elé. A polcon csuporban zsíros tejföl, a feje felett pedig tekergő kolbász és sós szalonna kellette magát.

- A nemjóját, ez maga a mennyország! – nyávogta. A hóna alá vágta a tejfölt meg a kolbászt, sőt még egy halkonzervet és egy üveg almabort is a zsebébe dugott.

Így iszkolt el a közeli erdőszélre. Felmászott egy tölgyfára. Jó magasra, hogy senki se zavarja, és szinte percek alatt felfalta a finomságokat. Fenékig kinyalta a csuprot és a fa alá dobta. Szét is tört, de ő ezzel nem törődött, mert már a kolbászt rágcsálta. Közben iszogatta a bort, amitől egész jó kedve támadt.

- Sört ide, bort ide szép pincérleány, had mulatom ki magam igazán… - kornyikálta, és megsimogatta degeszre tömött hasát.

- Na, pocakom, még ez a finom halacska biztosan beléd fér! – nyávogta, és behabzsolta a szardellákat is. A nyitott konzervet pedig jó messzire elhajította a bokrok közé.

Teljes volt a boldogsága. Teli hassal, kissé megrészegedve, lustán elnyúlva a vén tölgy ágán, elaludt. Igen ám, de a rengeteg ennivaló megterhelte a gyomrát. Ahogy múlt az idő, ide-oda forgolódott, sőt még rémálom is gyötörte.

Azt álmodta, hogy egy hulladékgyűjtő szigeten jár, ahol különböző színű kukák sorakoznak. Fedelüket le-fel csapkodták, mintha az óriási szájukat nyitogatnák és vészjósló hangon kiáltozták:

- Kormos Kacor, te léhűtő! Nem elég, hogy loptál, még szét is dobáltad a szemetet?

- Hova hajítottad a barna boros üveget? Hát nem tudod, hogy a színes üvegeket én nyelem el? – harsogta a ZÖLD gyűjtő.

- Én csak fehér üvegeket kérek, mert érzékeny a gyomrocskám. – követte őt a FEHÉR kuka.

Kacor félelmében egy magasabb ágra kúszott, de a hulladékgyűjtők nem adták fel.

- Papír Papa vagyok, kartont, papírt akarok! – kiáltozta a KÉK gyűjtő, és kitátotta hatalmas száját. A belsejében ott lapult a sok papírhulladék, újság, füzet és a kiöblített, laposra taposott tetrapak dobozok.

- Fém Fecó a nevem, és csak fémet eszem. Elnyelek minden üdítős és sörös fémdobozt, konzervet és használt evőeszközt. – tolakodott Papír Papa kuka mellé a SZÜRKE gyűjtő és megcsörgette a belsejében lapuló fém hulladékot.

- Én is enni akarok! Nem girhes macskát, hanem műanyagot. Én vagyok a Műanya-Anya, és bekapok minden PET palackot, nylonzacskót, fóliát. – gördült Kacor elé a SÁRGA gyűjtő, és szigorúan összevonta a szemöldökét.

- Tudod hány év alatt bomlik le a PET palack? Persze, hogy nem tudod kiskomám! Mert akkor összetaposnád, és szelektíven gyűjtenéd, hogy újrahasznosítsák.

- 450 év! 450 évig bomlik, érted te ezt? Mi már régen nem leszünk, de a palack még mindig szennyezni fogja a Földet. Ébredj fel! Tegyél valamit! – kiáltozta a Sárga hulladékgyűjtő, és mérgében megrázta a fa törzsét, amelyen a kandúr aludt.

Ettől Kacor úgy megijedt, hogy lebukfencezett az ágról. Egyenesen a törött csuporba zuttyant, amely felhasította a kobakját. Menekült volna tovább, de ekkor meg a bokorba hajított konzervdobozba lépett, ami kivérezte a mancsát. Siralmasan nyávogva, sántikálva iszkolt tovább. Talán még most is futna, ha útközben nem botlik bele a medve családba, akik a hulladékokat szedegették az erdő szélén. Mézes Mazsolka kismackó egy zsákba gyűjtötte az eldobált műanyag palackokat, anyukája meg apukája pedig a papírhulladékot, szemetet rakták egy másik zsákba.

- Hát veled mi történt kedves Cicus? – kérdezte a kis bocs a macskát.

- A kukák üldöznek! – nyarvintott Kacor, és futni próbált, de medvepapa elkapta a grabancát.

- Ne álmodozz itt össze-vissza, hanem gyere, segíts nekünk. Ha összeszedjük a szétdobált hulladékot, a környezetünk szebb és tisztább lesz. Inkább virágok közt éljünk, mint a szemetes kukáktól féljünk. Nemde Kacor? – brummogta barátságosan.

Erre a kandúr csak megvonta a vállát, de látszott a szemén, hogy mélyen elgondolkozott.

- Tényleg igaza lehet ennek a Dörmöginek. – morogta, és ő is nekiállt szemetet gyűjteni.

Késő délutánra fejezték be a munkát. Kifáradtak, de az erdő szinte újjáéledt. Mivel összegyűjtöttek minden hulladékot, teljes pompájában virított a sárga orbáncfű és tűzpirosan vöröslött az egértövis termése a Csodabogyós-barlang bejáratánál.

Mézes Mogyoró medvemama fahéjas almás pitével vendégelte meg a macskát és ezekkel a szavakkal bocsátotta útnak:

- Látom Kacor, hogy te egy ügyes, természetvédő kandúr vagy, büszkék vagyunk rád.

Kacornak jólestek ezek a dicsérő szavak, mert eddig csak szitkokat szórtak rá. Elhatározta, hogy felhagy addigi életével és hasznossá teszi magát.

Eliramodott Marika néni háza felé. De most nem a kamrájába osont be kolbászt lopni, hanem bekopogott az ajtón, és kerek-perec kijelentette:

- Marika mama, én eddig sok rosszaságot elkövettem, de most elhatároztam, hogy megjavulok. Felvesz-e engem kertészinasnak? Becsületesen fogok dolgozni, magot ültetni, kapálni, gyomlálni, termést betakarítani. A zöld hulladékból és szerves anyagokból pedig olyan komposztott készítek, hogy csodájára fog járni az egész környék. Úgy feljavítom a kend kertjének a talaját, hogy alma nagyságú eprek fognak teremni. – hadarta a macska.

Marika néni mélyen a kandúr szemébe nézett, és mosolyogva megcirógatta a fejét:

- Örülök, hogy megváltoztál kedves Kacor, és arra törekszel, hogy óvd a környezetünket és a hulladékot újrahasznosítsd. Mindig tudtam, hogy belőled egy jóravaló, becsületes macska válik majd.

- Ha-apci! – tüsszentett erre a kandúr, mert a kertben illatozó liliom virágpora az orrát birizgálta.

- Így igaz! – kiáltotta büszkén, és trombitálva kifújta az orrát. De most már nem hajított el a taknyos zsebkendőt, mint régen, hanem a kukába dobta.

                                             Ugye Te is követed Kormos Kacor példáját?

Kedvelem ezt a mesét PDF (e-book) letöltése