Hot – Dog, a buldog megváltozik

Hot – Dog, a buldog megváltozik.

Hot – Dog, a buldog megváltozik

A vasárnapi délután álmosan nyújtózkodó félhomályát hangos veszekedés zavarta meg:

- Mrnyaó, add vissza a kolbászom, mert kikaparom a szemed, te dagadt alak!

- Dehogy adom! Én vagyok itt a polcon a főnök, és ez nekem alanyi jogon jár. Érted te girhes bolhazsák? – morogta vissza valaki.

Ám a „bolhazsák” úgy látszik, mégsem értette meg a fenyegetést, mert nagy dulakodás kezdődött, vészjósló nyávogással és erőteljes csaholással fűszerezve.

- Ezek ismét marakodnak. – sóhajtottam, és igyekeztem minél előbb közbelépni, de már késő volt.

Két kesztyűbábom, a kóbor macska és a mindig éhes, falánk buldog már ölre ment. Repült a szőr, ropogott a csont, és mindez egy füstölt húsdarabkáért, amit Kormos Kacor a kamrából csent ki.

- Elegem van belőletek! – kiáltottam rájuk.

- Hát nem szégyellitek magatokat? Mindig az étel miatt veszekedtek. Legyetek figyelemmel a többiekre, akik pihenni szeretnének. – dobbantottam mérgesen, és a kandúrt a polc tetejére helyeztem.

- Büntetésből, mert elcsented a kolbászt, estig a sarokba maradsz. Tudod, hogy lopni nem szabad. Máskor kérj, ha éhes vagy, megértetted? – oktattam, már ki tudja hányadszor.

Kacor sértődötten a fal felé fordult, és olyanokat fortyogott, mint a kitörni készülő vulkán.

Ez idő alatt Hot-Dog Buldog kilökte gömbölyű pocakját, amelyben már ott lapult a csípős finomság, és jót nevetett a sarokba állított macskán.

De káröröme nem tartott sokáig. Fülön csíptem, és kipenderítettem az ajtó elé.

- Őrizd a házat, te „nagyfőnök”, és csendbe légy, mert meghúzom azt a kunkori farkad.

A buldog szégyenkezve eloldalgott, de látszott a szemén, hogy valamire készül. Amikor azt gondolta, hogy senki se látja, be-besandított a konyhába.

Úgy tettem, mintha elszundítottam volna, és ő erre várt. Lábujjhegyen besomfordált a hűtőszekrényhez, és óvatosan kinyitva az ajtaját, kilopta az egész zacskó virslit, amit vacsorára akartam megfőzni. Elbújt a fügefa alá, ahol senki nem látta, és habzsolni kezdte őket.

( Hot-Dog Buldogról tudni kell, hogy egy örökké basáskodó, hangoskodó plüsskutya. Mindig főnökösködni akar a többi kesztyűbábom felett, és nincs igazi barátja. Vagy talán mégis? Igen, az egója a társa, aki mindig tévútra vezeti.

A buldog nem veszi figyelembe a többieket, mindenkit kihasznál és elnyom, mert csak ő a fontos. Csak Ő tömje meg a hasát, csak Ő pihenjen, ha fáradt. Még arra is rávett két bábot, Félsz Félix és Cincogó Cinike kisegereket, hogy a hátát masszírozzák, ami megfájdult neki a semmittevésben.

Egyedül Kormos Kacor, a kóbor kandúr mer vele szembeszegülni, aki az utcán nevelkedett, vagány macska, és akinek kihegyezett körmei néha megtépik a „főnök” fülét.)

A buldog lenyelte az utolsó falat virslit, és éppen szundítani készült, amikor valami furcsa dolgot észlelt. Szemhéjai, amik eddig is félig eltakarták a szemét, elkezdtek dagadni. Annyira megduzzadtak, hogy kis zacskóként ereszkedtek a pofájára, és Hot-Dog előtt elsötétült a világ. Hiába dörzsölte a szemeit, hiába meresztgette őket, semmit sem látott.

- Úgy látszik allergiás lettem valamilyen adalékra, amely a virsliben volt. – nyüszítette, és elindult a bejárat felé.

De bármerre lépett, akadályba ütközött. Az udvar, ahol régen olyan jókat játszott és a labda után futott, most ismeretlennek tűnt. Mindenbe belebotlott. Feldöntötte a virágcserepeket, beverte a fejét a falba és legurult a lépcsőn.

- Semmit nem látok! Segítsen valaki! – csaholta kétségbeesetten, de a többiek az igazak álmát aludták, és nem hallották vészkiáltását.

A buldog meg tovább botorkált. Mancsait előre nyújtva, tapogatózva igyekezett a biztonságot nyújtó bejárati ajtó felé, de eltévedt. Egyenesen a rózsabokrok felé kúszott, amelyeknek a tövisei véresre tépték a bundáját. Hot-Dognak eszébe jutott, hogy hányszor rágta le a rózsabimbókat és hányszor emelte fel a hátsó lábát a tövek felett.

- Megérdemlem, hogy megszúrjanak, hiszen annyi rosszat tettem velük. – vinnyogta, és kétségbeesetten leült a földre.

Eszébe jutott az a sok csintalanság, gonoszság, amit a többieknek okozott. Ahogy telt-múlt az idő, és senki nem jött felé, mindinkább rádöbbent, hogy mennyire magányos. Egyedül volt, bárátok nélkül. Magatehetetlenül meredt a sötétbe. Minden fekete volt, homályos és ijesztő.

- Megjavulok, jó leszek, ígérem. Csak nyerjem vissza a szemem világát. – fogadkozott és egy utolsó próbálkozást tett, hogy bejusson a többiek közé.

De szerencsétlenségére ismét rossz irányba lépett, és belepottyant a bűzös komposztba.

- Segítség, nem látok és megfulladok! Segítség! - csaholta.

Kormos Kacor, aki a polc tetején büntetését töltötte, valamilyen segélykiáltást hallott az udvarról. Kikukucskált az ablakon és volt mit látnia. Ott ült a szemétkupac tetején a mindig beképzelt, öntelt buldog, és keservesen jajveszékelt. A fejéről hámozott krumpli héjak lógtak, a pofája pedig mocskos volt az erjedő komposzttól.

Egy ugrással a kutya mellett termett, és hangosan nyávogta:

- Minyaó, minyaó,

A szemétbe ülni jó?

Kell-e kolbász barátom?

Odaadom jó áron.

Kolbászt, virslit ettél,

És szemétlakó lettél.

Minyaó, minyaó.

A buldog nem szólt semmit, de szemeiből kicsordultak a könnyek. A kandúr még sohasem látta ilyennek. Ott ült régi ellensége a szemét tetején, és úgy sírt, mint egy kiscica.

- Nem látok semmit, segíts, kérlek… barátom. – nyöszörögte.

Kacornak megesett rajta a szíve. Belekarolt és lassan lépkedve, hogy a kutya semmibe ne botoljon meg, a szobába vezette. Ott már várták őket a polc lakói. Megfürdették a buldogot és lefektették. A jóságos Füves Marika, aki értett a gyógynövényekhez, kamillás borogatást rakott a szemeire.

Hot-Dog a megpróbáltatások után mélyen elaludt, még horkolt is, ahogy régen is szokott. A kesztyűbábok pedig felváltva őrködtek felette. Bármennyire is basáskodott velük, azért mégis szerették, és sajnálták, hogy beteg lett. Marika néni kiszedte szőréből a rózsatöviseket, és bekente sebeit körömvirágzsírral.

- Körömvirág, libaháj,

Majd meggyógyul, ha nem fáj.

Nadálytő és üröm,

Meglesz majd az öröm.

Sárga orbáncvirág és kamilla virága,

Meggyógyít majd téged,

Nem leszel te árva!

Hess betegség, hess fájdalom,

Jő az egészség és vigalom,

Hess betegség és búbánat,

Ereje van fűnek-fának. - mormolta a varázsmondókát, és ölébe vette a beteg kutyát.

A buldog először érezte azt, hogy valaki szereti, még annak ellenére is, hogy annyi gonoszságot művelt. Talán a kamillavirág főzetének, vagy a füves asszony önzetlen gondozásának köszönhetően, Hot-Dog szemei meggyógyultak.

- Ismét látok! Barátaim, én ismét látok! Köszönöm nektek. – csaholta vidáman, és hálásan megnyalta Marika néni munkától érdes, kidolgozott kezeit.

Ő gyengéden megcirógatta: „Én mindig tudtam, hogy te egy jóravaló kutya vagy.”

A buldog mélyen elgondolkozott ezeken, a szavakon.

- Ha meggyógyulok, kiképzem magamat vakvezető kutyának. Én csak tudom, milyen örök sötétségben élni. – jelentette ki határozottan.

Marika néni csak elmosolyodott, és Hot-Dog lelógó fülét felemelve, alig hallhatóan belesúgta:

-Légy jó, mindhalálig.