Piki, a pávapók

Piki, a pávapók.

Az ezer fűszálas rét sarkában, állt egy pici faházikó. Talán emberek is laktak benne, de most nem erről szeretnék nektek mesélni, hanem egy másik lakóról, egy pókról.

Bizonyára máris van, akit kirázott a hideg, na de ne szaladjatok el, mert ez nem akármilyen pók volt, hanem pávapók.

Gondolom máris képzeletben magatok előtt látjátok a páva csodálatos színben fénylő tollait. A pávapók sem potyára kapta ezt a szép nevet. Persze, nem voltak neki színjátszó tollai, de a háta bizony színes mintával volt díszítve, mintha mindig ünneplő ruhában járt volna.

Piki, mert így hívták ezt a kis pókot, akiről éppen mesélek, egy sarkot választott ki magának, és oda rendezkedett be. Takaros kispók volt, de hatalmas is volt. Nem úgy értve, hogy termetre volt nagy, hanem ő uralkodott a ház egész mennyezetén. Mindig tisztán tartotta a lakást, ha betévedt egy szúnyog vagy egy csúnya légy bemerészkedett a házba, azon nyomban cselekvésbe lendült, hálót szőtt és perceken belül elkapta a betolakodót.

Régen bizony nagyon híres is volt, ugyanis csodálatos, elkápráztató színe mellett, szinte mágikusnak tűnő táncot tud lejteni. És aki táncol, az tele van örömmel, ritmussal, élettel és jókedvvel. Ilyen volt régen Piki is. De csak régen.

Sajnos az utóbbi időben nem vidámságban teltek a napjai.  Sokszor az ablaknál ácsorgott és mogorva tekintetével már azelőtt elijesztett mindenkit, mielőtt betette volna a lábát vagy a szárnyát a házba. 

De kedvenc helye a házban mégsem az ablakpárkány volt, hanem a sarok, amely éppen egy akvárium fölött volt. Egy kényelmes kis függőágyat szőtt oda magának, három pontba rögzítve a falhoz, ezt tartotta a fő menhelyének, és amikor a napi vadászatból visszatért, mindig ide helyezte magát kényelembe. Az akváriumból felszálló, alga illatú pára hatására, úgy érezte magát mintha egy tengerparti nyaraláson lenne. A függőágy a legfinomabb kis szálakból készült és annyira terebélyes volt, hogy akár ketten is elférhettek volna benne. Itt kezdődik a gubanc. Nem a hálóban, hanem Piki hangulatában. Mert Piki bizony egyedül élt. Egyedül volt a lakásban sokszor heteken keresztül. Egyedül kelt, egyedül reggelizett, egyedül vadászott és egyedül pihent. És ezért lett egyre mogorvább. A tánc már rég eszébe sem jutott. Ha nem is vallotta be még magának sem, de valójában magányos volt.

 Történt azonban egy nap, hogy egy csinos kis póklány került a házba. Nem lehet tudni, hogy vajon nem vette-e észre a mogorva pókot, vagy bátor volt és azért merészkedett be. Amikor Piki meglátta messziről, először még nem tudta azonosítani, hogy ki lehet, mi lehet, amit lát.  Ugyan nem a látásával volt gond, hiszen az ultraibolya sugarakat is képes volt látni, hanem inkább kíváncsi lett. Lopakodva közelebb ment, és amikor meglátta, hogy egy másik pók van a házban ki akarta tessékelni.

- Ez a lakás az enyém, kedves hölgyem, az én vadászterületem, láthatja, hogy el van foglalva.  A póklány rögvest az ablak fele vette az irányt, de Piki le nem vette a szemeit róla. Alaposan szemügyre vette, ami nem is csoda, hiszen tudjuk, hogy a pókoknak nyolc szeme van. A hölgy is egy pávapók, lepődött meg hirtelen. Nem kivetnivaló dolog. Amint így morfondírozott, a vendég pók kisasszony elérte az ablakot. Nagyon zokon vette ezeket az egyáltalán nem kedves szavakat és épp távozni készült, amikor Piki végül megszólította.

- Kihez van szerencsém?

- Én a mezőn laktam eddig de már nem bírom elviselni a nyári hőséget ezért húzódtam be a házba, de ha itt nincs hely két pók számára akkor távozok, - mondta sértődötten. – Az pedig már teljesen mellékes, hogy a nevem Pötyi.

- Várj, igazából elférünk ketten is ebben a hatalmas házban, - mondta Piki, - sőt szívesen meghívlak a kuckómba, hogy pihent ki magad. A párás levegő jót fog tenni ebben a hőségben.

Pötyi most már nem utasította vissza a meghívást és elindultak ketten a kuckó fele.  De mivel elég mogorva fogadtatásban volt része, úgy tervezte, hogy néhány nap alatt kipihenni magát majd továbbáll. 

Piki mintha kicsit jobb kedvű lett volna aznap. Igazából muslincát lehetett vele fogatni, annyira örült a társaságnak. Ebédre fogyasztottak is három-három darabot és egy szaftos szúnyogcombot. A nap további részét lustálkodással töltötték. 

Másnap reggel együtt indultak vadászni. Piki megmutatta a ház többi szobáját is, hiszen minden zegzugot ismert. Még a padlásra is felmentek, ahonnan a legszebb volt a kilátás.

Észre sem vették milyen hamar repült az idő. Másnap fiókokban mászkáltak, harmadik nap a kötélugrást próbálták ki, azután körhintáztak a háztetőn levő szélkakason. Úgy elrepült a hét, mint a pitypang bóbitája a viharban.

Piki azonban egyik nap amikor egy undok poloskát hajkurászott, olyan zsákmányt talált, amilyenre ő sem számított, ugyanis a nagy ruhás szekrény alatt, begurulva a sarokba egy kis aranygyűrűt talált.

 - Hát ez éppen jó lesz, elviszem Pötyinek ajándékba, amúgy is nagyon megkedveltem és szeretném, ha velem maradna.

Délben, mindketten visszatértek az akvárium fölötti kuckóba a zsákmányukkal.  Pikinek annyira jó kedve volt, hogy gondolta, egy szép tánccal is meglepi Pötyit, majd azután átnyújtja az ajándékot. A póklány le volt nyűgözve a szép tánctól, amelynek végén, meglepetésére Piki elővette a gyönyörű gyűrűt és át akart a nyújtani Pöttyinek. De ó, milyen balszerencse történt! Izgalmában a gyűrű kicsúszott a kezéből és belezuhant az akváriumba! 

Piki és Pötyi szomorúan nézték, ahogyan a gyűrű lesüllyed a víz fenekére. A kétségbeesés kezdett eluralkodni lassan mindkettőjükön, amikor rájöttek, hogy bár mindenhova be tudnak mászni, az akvárium vizébe nem tudnak lemerülni. 

- Mitévők legyünk? - kérdezte Pötyi. - Hogyan tudjuk visszaszerezni?

 Egy pók nem tud lélegzetet visszafolytva lemerülni az akváriumba. Különben is veszélyes a halak miatt, amelyek elkaphatják őket, vagy meg is fulladhatnak a víz alatt.

  Töprengtek egy ideig. Aztán Pikinek támadt egy remek ötlete.

- Van egy rákocska az akváriumban, Krill Tivadar. Ritkán lehet látni, mert általában elrejtőzve él. Hátha segít nekünk, elvégre rokonok vagyunk, - mondta Piki reménykedve. Kis idő múlva palackpostát engedtek be az akváriumba a következő üzenettel:

Kedves Tivi!

Nagy szükségünk lenne a segítségedre. Életünk legfontosabb napján belejtettünk egy fontos tárgyat az akváriumba, egy gyűrűt, amelyre nagy szükségünk lenne. Hogyha sikerülne neked azt a felszínre hozni, meghálálnánk a jóságodat.

Köszönettel Piki és Pötyi

Estig vártak, de nem történt semmi.

- Lehet, hogy ő is csak éjjel járkál a halak miatt, - mondta a póklány. – Hátha éjjel megtalálja.

Eljött a másnap reggel, de még mindig nem volt semmi látható jel.

Piki egyre jobban aggódott.

- Mi van, ha meg sem kapta az üzenetet?

A nap további része is várakozással telt.

Eljött az este is ismét, de még mindig semmi sem történt. Piki már kezdte feladni a reményt. A sötétben kuksoltak, csendben, szomorúan. Nem csak táncolni, de beszélgetni sem volt kedvük.

Egyszer csak egy foszforeszkáló kis fényt pillantottak meg az akvárium sarkánál. Közelebb mentek. Egy kis neon hal körvonalazódott ki a sötétben, jeleket adott le gyors mozdulatokkal. Aztán Tivi alakja is kivehető lett a félhomályban, végül pedig egy almacsiga tűnt fel az akvárium falán, hátára rögzítve megcsillant a gyűrű. A pókok örömujjongásba törtek ki.

- Hurrá megvan! – kiáltották boldogan.

Együtt megfogták, és kihúzták a gyűrűt. Piki ránézett Pötyire és remegő hangon megkérdezte:

- Most, hogy megvan a gyűrű, szeretném megkérdezni, hogy akarod-e tovább velem szőni a hálódat?

- Gyűrű nélkül is megtettem volna, mondta Pötyi mosolyogva.

Piki táncolni kezdett örömében. Különleges tánc volt, annyit mondhatok. Ha tehetitek figyeljétek meg ti is, hogyan táncol egy pávapók. Elkápráztat majd titeket is.

De a mesének itt még nincs vége, hiszen: jó tett helyében jót várj, mondja a közmondás. Másnap Piki és Pötyi egy jókora üres csigaházat cipeltek az akváriumhoz, majd óvatosan beleengedték a vízbe.

- Többet Tivinek sem kell rejtőzködnie a kövek alatt, meglesz a saját háza, - mondták elégedetten.

Azóta az alma csigán kívül, Krill Tivadarnak is saját háza van az akváriumban, tágas és kényelmes.

A pávapókok beérik azzal, hogy hintázgatnak a sarokban és véletlenül, vagy inkább hálából, minden nap beejtenek egy-két szúnyogcombot a vízbe.