Nusika a húsgombóc, világgá megy

Nusika a húsgombóc, világgá megy.

Egy élelmiszerüzlet polcán türelmesen ücsörgött egy dobozban Nusika, a húsgombóc. Az áttetsző csomagoláson keresztül próbálta kitalálni, mi történik valójában világban.  Arról álmodozott, hogy valamikor, valakinek a tányérján ízletes falássá válik, és a jóllakás örömével szolgálva újdonsült gazdájának, eléri azt, amire minden élelmiszer vágyik.

De Nusinak volt még egy kívánsága. Azt szerette volna, ha egy óvodába kerül. A kisgyerekeknek nagyon fontos az egészséges táplálkozás a növekedéshez, és tudta, hogy ő éppen megfelelő ennek a feladatnak az elvégzésére. Amint ezeket kigondolta, arra lett figyelmes, hogy egy kéz ragadja mega a dobozát és egy rácsos, kerekeken guruló kosárba helyezi több más élelmiszerrel együtt.

A húsgombóccal forogni kezdett a világ és az izgalomtól kipirult az arca. A kosár nemsokára beállt a sorba, majd a többiekkel együtt, akik a kosárban voltak, felkerült egy futószalagra, amely félelmetes gyorsasággal vitte, valami csipogó, piros fény felé, azután újra beletették a kosárba a névsorral együtt, amelyre a többi élelmiszerrel együtt az ő neve is felkerült: fűszeres húsgombóc.

Az utazás itt nem ért véget, hiszen újabb bepakolás az autóba majd kipakolás szatyorba következett, utolsó állomásként pedig, egy konyhába érkezett.

A konyhában három szakács dolgozott, egy levest főzött, egy második köretet készített éppen, egy harmadik pedig fakanállal a kezében kóstolgatott és parancsokat osztogatott.

A húsgombóc megszeppenve húzta meg magát a dobozban, de nem sok ideje volt lapulni mert két puha kéz kiemelte és megsimogatta.

- Micsoda fűszeres illat! - mondta a puha kezek gazdája.  - Gyere gombócka, főzzelek meg, éhesek a kis lurkók. – mondta, és elmosolyodott.

Nusika büszke volt magára, hogy máris dicséretet kapott és amikor meghallotta, hogy kis lurkók várják még izgatottabb lett.  Vajon teljesülni fog az álma, hogy kisgyerekek tápláléka legyen?

A leves kissé forró volt, de Nusika arra gondolt, hogy az álmai megvalósulásáért bizony meg kell dolgozni, ezt hallotta már a nagyoktól. - Különben is, fagyoskodtam már eleget a hűtőben - vigasztalta magát.

Nemsokára elkészült az ebéd, majd egy zománcozott edénykébe került. Elindult végre arra a helyre, amelyre vágyott: az asztalra. A leves kezdett hűlni és Nusika kezdte jobban érezni magát. Arra gondolt, hogy ő biztos a kanálból egyenesen egy gyerek szájába fog ugrani.  Amikor a rózsás tányérba került, egy kis halvány arcú kislány kikanalazta, és szembe nézett vele.

Nusika mosolygott, azonban a kislány összeráncolta a homlokát és azt mondta:

- Pfuj! Húsgombóc.

Nusika most érezte igazából leforrázva magát. 

- Micsoda sértés!  Meg sem kóstolt.  Honnan tudja, hogy milyen ízű vagyok?!  Aztán dühös lett. Ez butaság!  Én nem is ülök itt tovább!

És amikor a kislány a kanalával felemelte, Nusika dobbantott egyet, felugrott a kislány fejére, majd egy hatalmas szaltóval kiugrott a nyitott ablakon. 

- Ez szép volt - mondta elégedetten.  - Megyek keresek valakit, aki majd őrült nekem, - mondta elszántan, és útnak indult. Nem is mendegélt sokáig, az utcasarkon összetalálkozott a káposztalapival.

-Te meg hova gurulsz? – kérdezte a káposztalapi viccesen.

- Megyek világgá éppen, - mondta Nusika még mindig morcosan.  - Most szöktem meg a levesből, mert nagyon megsértettek, - majd elmesélte töviről hegyire, hogy amikor azt hitte, vágya teljesült, csalódnia kellett.

- És te merre mész? -kérdezte most ő a káposztalapit.

- Én sem jártam jobban.  Azért nem kellettem, mert egy kis kukac lyukat rágott a hátamra nézd csak, - mutatta magát szomorúan. - Manapság a reklámlapok azt mutatják, hogy tökéletesnek kell lenned.  Pedig nem mindig az az egészséges zöldség, ami szép színű vagy tökéletes formájú.  Hallottam már festett ételekről is, meg műízesítésről.  Hova jutott a világ! - sóhajtott a káposzta.  Nusika ámulva hallgatta.  Ilyesmiről ő még életében nem hallott.

- Gyere, ha már mindketten így jártunk, legalább mi legyünk barátok és támogassuk egymást.  Hiszem, hogy nem véletlenül találkoztunk.  Azzal gombócka magára csavarta a káposztalapit, aki már kimerültnek látszott és ketten összekapaszkodva tovább indultak. 

Mentek, mentek, mendegéltek és amikor elfáradtak, megpihentek egy bokor árnyékában. Nusika éppen elmélázott azon, hogy vajon megtalálják-e azt amiért elindultak amikor egy vékony hangocska lepte meg. 

- Nocsak! Egy, jóképű töltött káposzta! Én pedig éppen éhes vagyok.  Miau… 

Egy kis fekete cicától jött a hang, aki lustálkodva feküdt a bokor alatt.

 A cica nem töprengett sokat, bekapta a furcsa töltött káposztát, még jóízűen meg is nyalogatta a bajuszát. Picit csodálkozott azon, hogyan kerülhetett a bokorba ez a finom ebéd, de nem sokat gondolkodott rajta, jóllakottan továbbállt.