Megdöbbentő látvány

Megdöbbentő látvány.

(Részlet a Manókalandok Törpikániában című sorozatból )

         Egy derűs tavaszi napon, Annóka és Pindurka, a két kis manógyerek, a kertben játszadoztak. A gyümölcsfák mind virágba borultak és kivirágzott a magnólia, az orgona és az aranyeső is.

- Csodaszép a kert! – mondta Annóka. Biztosan az erdő is gyönyörű ilyenkor tavaszon.

- Hát nem annyira. – mondta Pindurka manó és fintorgott egyet.

- Hogyhogy nem annyira? – kérdezte dühösen Annóka.

- Hát majd meglátod, mert úgyis ma van a Föld napja és minden manó kimegy a természetbe.

         Sok idejük nem maradt tovább civakodni, mert Manóci néni kikiáltott a kertbe:

- Annóka! Pindurka! Indulunk az erdőbe!

         A manógyerekek gyorsan kabátot oltöttek, kalapot tettek és a család elindult, hátizsákkal a hátukon. Az utcán a többi manógyerek a szüleivel az erdő fele tartott és csakhamar megérkeztek.

         Annóka lábai földbe gyökereztek a csalódottságtól és a meglepetéstől, amikor az erdőbe érkezett. Megdöbbentő látvány fogadta őket.

- Jaj, ki tette tönkre az erdőt?! – kérdezte sírva és kis kezecskéibe temette arcocskáját. – Ki dobálta el ezt a sok palackot, papírt és zacskót?  Ki mocskolta meg a szép természetet? Vége a szép erdőnknek, el van rontva minden!

         Pindurka, Morzsolya és Süni apó – mert ők is mind ott voltak – vigasztalni kezdték:

- Ne búsulj, Annóka! Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? Azért jöttünk ki a természetbe a Föld napján, hogy újra széppé tegyük. Összeszedjük a sok szemetet, ültetünk egy-egy fát és következhet a játék.

- De ki szemetelt ennyit? – kérdezte szomorúan Annóka.

         Ekkor Gordiusz, az öreg tudós manó lépett elő egy fa mögül.

- A könyvek szerint az emberek közt akad olyan, aki felelőtlen és nem törődik azzal, hogy megőrizze a folyók, erdők és mezők tisztaságát. – mondta Gordiusz bácsi. – Mi ugyan nem láttuk őket, de a tudományos könyvek biztosan igazat írnak.

- Elég a sok beszédből, lássunk hozzá a munkához. – adta ki a parancsot Süni apó.

         A kis manók szerszámaikkal hosszú sorba álltak és elindultak az erdőben. Átfésülték az erdőt, a mezőt, a patakot és összeszedtek minden fém dobozt, palackot és papírt. Ahogy a sok szemét fogyni kezdett a manók nyomában, megmutatkozott a sok tarka virág. A kellemes virágillat odacsalogatta a bogarakat, méheket, lepkéket és szitakötőket. A fákon énekesmadarak jelentek meg, a patak mellett békák ugrándoztak. Az erdő újraéledt, újra hallani lehetett a vidám csicsergést és zümmögést.

  Annóka elmosolyodott:

- Most már a kedvem is megjött, kezdődhet a játék!

- Hohó, előbb ültessük el a facsemetéket! – mondta Kökény és hozzá is látott a gödörásáshoz.

         A manógyerekek tölgyfa, bükkfa, gyertyán, fenyő, juhar, nyárfa és mogyorófa csemetéket ültettek. Ezután következett a versennyel egybekötött játék. A feladat a következő volt: a fiuknak minél többféle faágat kellett gyűjteniük és abból koszorút kötniük. Akadtak olyan bokrok is, amelyeken még a tavalyi termesből is volt egy-két szem, így könnyebb volt felismerni. A leggazdagabb koszorút Kökény manó készítette és a következő növények ágaiból fonta: bodza, som, mogyoró, galagonya, kökény, hecserli bokor, vadalma, szeder, málna, medveszőlő és boroszlán. A sárga, rózsaszín és fehér virágok, gyönyörűen illeszkedtek a piros, kék, és fekete bogyókhoz. Kökény manó Annókának ajándékozta a koszorút.

          A lányoknak más feladata volt: csokrot kellett kötniük gyógynövényekből. Az erdő és mező virágai közt nagyon sok gyógyfű van. A legnagyobb csokrot a kis virágmanó, Fürtös Gyöngyike készítette. A csokor rózsaszín, fehér, kék, sárga és narancssárga színekben pompázott és volt benne: kakukkfű, menta, szurokfű, egérfarkufű, kisezerjófű, zsája, citromfű, körömvirág, gyermekláncfű, katángkóró, lándzsás útifű és árnika.

- Ennél több gyógynövényt talán csak Gordiusz bácsi, a tudós ismer, – mondta Pindurka manó elismerően.

         Gyöngyike a csokrot Gordiusz manó bácsinak ajándékozta, mondván, hogy ő veszi a legjobban hasznát, amikor a betegeket gyógyítja. Ezzel mindenki egyetértett.

         A hasznos és vidám napot egy utolsó esemény zárta. Süni apó egy táblát készített, amelyet az erdő szélére egy jól látható helyre állítottak. A táblán ez állt:

„KEDVES EMBEREK!

NE SZEMETELJETEK,

HANEM ŐRÍZZÉTEK MEG A TERMÉSZET TISZTASÁGÁT ÉS SZÉPSÉGÉT,

HOGY MINDANNYIAN ÖRÜLHESSÜNK A FRISS LEVEGŐNEK,

SZÍNES VIRÁGOKNAK ÉS TISZTA VIZŰ PATAKOKNAK!

     ÓVJÁTOK A FÖLDET!”

         Közben alkonyodni kezdett és a manófalucska lakói nagyon fáradtan és kimerülten, de elégedetten hazafele indultak. Öröm volt a szívükben és újra öröm volt a természetben.