Barion Pixel

Dió Dóra lepottyan


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2024.
    már
  • 11

Egy hűvös reggelen, szemerkélt az eső és egy erős szélfuvallat hozta a felismerést, hogy vége, most már tényleg vége van a nyárnak.
Az erős széllökés hatására, egy csendesen bóbiskoló diócska leszakadt a több évtizedes diófa ágáról és tompa koppanás...

Kép forrása: Hajdu Szidónia illusztrációja

Egy hűvös reggelen, szemerkélt az eső és egy erős szélfuvallat hozta a felismerést, hogy vége, most már tényleg vége van a nyárnak.

Az erős széllökés hatására, egy csendesen bóbiskoló diócska leszakadt a több évtizedes diófa ágáról és tompa koppanással a földre pottyant.

- Jaj! Mindig ettől féltem, a lehuppanástól és attól, hogy el kell válnom ettől a jó öreg diófától! Most aztán mehetek amerre látok! - állapította meg szomorúan. - Ráadásul ez a ronda zöld kabát is rajtam van. Pfuj, olyan vagyok, mint az az undok kis béka, amelyet a minap láttam. Bezzeg másoknak sokkal vonzóbb öltözetük van, ott van például a barack. Milyen szép selymes bőre van és még színt is neveztek el róla: barack-szín. Májusban a magasból hetekig figyeltem az epret a kis zöld csipke gallérjával, sárga pöttyös szoknyácskájával és zamatos illatával. Csak én vagyok ilyen ronda zöld kabáttal ellátva, amelynek semmi haszna nincs, hiszen nincs fagyos tél!

Amint így búslakodott Dió Dóra, melléje pottyant Szilva Szilvi hamvas kis kékes-lila ruhájában.

- Szervusz, én Szilva Szilvi vagyok, te ki vagy? – kérdezte kedvesen mosolyogva.

Dió Dóra lebiggyesztett ajakkal válaszolt.

- Dió Dóra vagyok.

- De jó, hogy ketten vagyunk, legalább unalmunkban csevegünk egy kicsit.

- Pedig nemsokára egyedül maradsz, ugyanis én megyek és behúzódóm valami bokor alá, nehogy meglássa valaki, milyen csúnya és hasznavehetetlen bogyó vagyok!

- Micsoda?! Hogyan mondhatsz ilyet! Mindenkiben van valami egyedi és titokzatos érték. Nem lehetünk mind egyformák! Hogyha még nem jöttél rá erre, akkor az a kihívás áll előtted, hogy megtaláld, mi az a feladat, ami t meg kell tenned.

- Te könnyen beszélsz, hiszen kis tésztába belegöngyölve ízletes, zamatos kis szilvás gombóccá változhatsz és ragyogó aranysárga zsemlemorzsa bevonatot is kapsz, nem beszélve az illatos őrölt fahéjról, amivel behintenek. De nézz rám! Beletörne a foga annak, aki belém harapna és ez az undorító zöld kabát is …

- Akarod mondani barna…- szakította félbe Szilva Szilvi.

Dió Dóra abbahagyta a beszédet és végignézte öltözetét. A zöld kabátja barnává változott, megpuhult és úgy tűnt, mintha barna nedvvel lett volna átitatva. Dió Dóra szemei megteltek könnyel és zokogásba tört ki.

- Miért vagyok és ilyen csúnya, miért érdemeltem ilyen sorsot, hogy mindenki utálkozva nézzen majd rám?! Olyan gusztustalan és csúnya vagyok!

Szilva Szilvi tehetetlenül, sajnálkozva átölelte Dió Dórát. Váratlanul fentről egy csilingelő, kedves kis hang szólalt meg. Egy pirospozsgás alma szólt bele a beszélgetésbe.

- Ne haragudj Dió Dóra, véletlenül meghallottam a beszélgetéseteket. Alma Andrea vagyok, és azt tanácsolom, hogy keresd fel a bölcs Kókusz Rókust, mert talán ő segíthet rajtad. Igaz, annyit tudok csak felőle, hogy valahol a tengerparton lakik, de érdemes megtenni a hosszú utat!

- Hát akkor én már nem is várok tovább- mondta szipogva Dió Dóra- úgyis indulni akartam. Remélem, Kókusz Rókus tényleg tud segíteni, mert nagyon szomorú vagyok.

Ment, mendegélt, hegyeken, völgyeken, gurult, görgött napokig és egyszer csak azon vette észre magát, hogy nincs rajta a csúnya barnás-zöld kabát.

- Alighanem lekopott- mondta részben örömmel, részben csodálkozva. De hát ez a kemény csonthéj akkor is hasznavehetetlenné tesz. Jóformán ideje sem volt a gondolatát befejezni, mert egy hatalmas hernyóval találta szembe magát, amely óriásra nyitott szájával épp beleharapni készült. Dóra összeszorította a szemét, ijedtében az ájulás környékezte. A hernyó kis hegyes fogakkal körbekerített hatalmas száját rátapasztotta Dió Dóra hátára, azonban csalódottan kellet tudomásul vennie, hogy a dióhéj keménységével szemben az ő fogai mit sem használnak. Megvonta hát a vállát és továbbállt.

 Dóra boldogan folytatta útját és úgy érezte szerencsés, mert a jó erős páncél megvédi a veszélyek ellen.

Amint így bandukolt tovább, arra lett figyelmes, hogy puha homokot érez a lába alatt és kellemes langyos víz csiklandozza a talpát. Amint a csillogó hullámokat figyelte, egyszer csak egy érces hang szólította meg, amelytől összerezzent.

- Ne menj tovább kis dió, elértél a tengerhez, és ha nem vagy óvatos elsodorhat egy nagy hullám!

Amikor felnézett, egy magas, szakállas termésre lett figyelmes, de mielőtt valamit is kérdezhetett volt, az idegen folytatta a beszédet.

- Én Kókusz Rókus vagyok, hová indultál ilyen elszántan kis diócska? Valószínűleg nagyon messziről jössz, hiszen errefelé nemigen találni diófát!

- Alighanem téged kereslek. - mondta meglepetten Dió Dóra. - Tudod, tanácsot szerettem volna kérni tőled, azt szeretném tudni, miért nem lettem én is egy zamatos, friss gyümölcs, akinek pirospozsgás az arca. Szerencsére a vastag kabátom az úton lekopott, de ez a kemény bőröm ehetetlen.

- Figyelj jól arra, amit mondok Dóra. – válaszolta Kókusz Rókus. – a kemény héj az csak egy burok, amely képessé tett arra, hogy az úton sok viszontagságot kibírj. De az igazi lényeg belül van elrejtve. A dióbél valójában a gyerekek kedves és hasznos csemegéje. Tudd meg azt is, hogy mi ketten valójában távoli rokonok vagyunk, ezért meghívlak, hogy fogyassz el velem egy kis limonádét.

Dió Dóra szíve megtelt örömmel, mert úgy érezte, hogy megtalálta azt, amiért útnak indult, választ talált a kérdéseire. A limonádé elfogyasztása után felüdülve kis ideig még nézte a tenger csillogó habjait. Kókusz Rókus megölelte, mosolyogva búcsút intettek, majd ki-ki ment a maga útjára.

Néhány napi fárasztó gyaloglás után Dió dóra hangos gyerekzsivajra lett figyelmes. Néhány kisgyerek vidáman hancúrozott a virágos réten. Dió Dóra izgatottan gurult néhány arasznyit, amikor egy puha kis kezecske felkapta és a boldogan a magasba lendítette:

- Nézzétek! Kincset találtam!

 

Hajdu Szidónia, meseíró

Ezt a mesét írta: Hajdu Szidónia meseíró

Ami a szín a szemnek, az a mese a léleknek. Próbálok színes világot létrehozni magam körül.


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások