10. rész A rét

10. rész A rét.

10. rész

A rét

EGYRE MELEGEBBEK VOLTAK A NAPPALOK. Tavasz vége felé járt az idő. Csodálatos színkavalkád övezte Élet Erdejét. A nap sugarai arany fürtjeiket lógatták a magasból a tó felszínére, a fák ágai között szilárd utat törve a lenti homályba. Hiszen ott akár hogy is, de félárnyék volt. A mormoták bár szerették az erdőt, mégis ilyenkor valami különös vágyat éreztek a költözésre. Mivel ez tapasztalatuk szerint minden évben feléledő érzés volt, hát hagyománnyá tették. Így volt egy hidegebb időre szóló lakásuk és egy, a melegebbre. Hogy hol volt ez? Hát a tó melletti hatalmas réten! És ha őszinték vagyunk – és miért ne lennénk? - ez volt az ő igazi életük. Rajongtak a melegért. Mindennél jobban szerették a napsütést. Akár órákon keresztül képesek voltak kint lenni és csak pihenni a napsütésben és élvezni a szabadságot.

A költözés mindenkinek tortúrával járt. Bár mind a két helyen megvoltak az alap berendezések, mégis azért sok mindent magukkal kellett vinni a következő fél évre. Egy napot tűztek ki és mindenki egyszerre, egymást segítve indult el az új otthon felé.

- Gyerünk, szedjétek össze gyorsan a dolgokat! Szaporábban! Még ott is ki kell pakolnunk sötétedés előtt. - biztatta Apus a családját.

- Jól mondod szomszéd! - helyeselt a mellettük lakó mormota.

- Ruhák, cipők, jaj és a virágöntöző csodaszerem, nem írtam fel – korholta magát Anyus, aki éppen a hosszú listájából olvasta vissza, mi az, amit még nem pakoltak fel a szekérre.

- A macimat akarom, a homokozó játékot, a várat, az autókat, a könyveket....- sorolta Ari.

- Kicsim, minden nem fog felférni! Válogassál ki közülük és meglátod, amit itt hagysz ősszel, amikor visszajövünk mennyire fogsz örülni neki, olyan lesz mintha új lenne. - terelte Anyus jó mederbe Ari pakolását.

- Már alig várom, hogy ott legyünk! - lelkendezett Zoé

- Én is és olyan jó, hogy Dodó, Rácsi és Beni ott is a szomszédaink lesznek - mondta Gege.

- Anyus! Mi már bepakoltunk, odavittük a szekérhez, megnézhetjük, hogy állnak a barátaink? - kérdezte Zoé.

- Persze! Menjetek csak nyugodtan! - engedte meg Anyus a kölyköknek

Ari még mindig azon törte a fejét, hogy vajon mit is vigyen magával. Őt most kivételesen nem lelkesítette, hogy átmenjen a barátaihoz. Maradt és gondolkodott. Ezt ide rakta, azt meg oda és sehogy sem tudott dönteni.

A többiek viszont már rutinos költözőként, tudták mit akarnak.

- Sziasztok! Na, hogy álltok? - kérdezte Zoé.

- Mi jól – szólt Rácsi.

- De Beni már kora reggel óta itt válogat és senki sem tudja meggyőzni, hogy nem vihet mindent magával – mondta Dodó.

- Ez vicces! Ugyanezt csinálja Ari is. - jegyezte meg Gege.

- Apukánk azt mondta neki, hogy addig válogathat, amíg a szekeret fel nem pakolják, utána már csak legfeljebb néhány játék fog már csak ráférni.

A családok jó barátja Karcsi azonban mélyen át tudta érezni a két kis mormota nagy kérdését és segíteni próbált.

- Ari, tudom mit érzel. Annak idején nekem is nagyon nehéz volt eljönnöm az otthonomból és otthagynom a dolgaimat. Amíg rá nem kényszerültem. Aztán pedig elindultam egy nagy hátizsákkal, amiben benne voltak az addigi életem legfontosabb dolgai. Nem térhettem vissza, mert beszakadt a lakom, benne mindennel, ami az enyém volt. Nem tudtam elhozni őket, mert azt sem tudtam hova megyek. Veled és a családoddal most más a helyzet. Tulajdonképpen a nyári lak, szintén a tietek és nagyon szeretitek. Tudom, te is! Ha ismét hideg lesz, vissza fogunk térni és mindent, amit itt hagysz most, meg fogod majd találni. Gyere, kiválogatjuk a játékokat, aztán ha sikerült átmegyünk Benihez is segíteni.

- Ez itt több ugyanolyan színű autó, szerintem mindegyikből elég lesz egy szín! - tanácsolta Karcsi bácsi.

- Rendben van. Piros, kék, sárga, zöld és fekete. - itt vannak, mondta Ari.

- A macit mindenképpen tegyük be! - kérte a kis mormota.

- A labdát, a dínókat, a kirakót! - folytatta.

- Azt hiszem ennyi elég is lesz, de egyébként úgy emlékszem azt mesélted, hogy ott is hagytál dolgokat, nem? - kérdezte Karcsi bácsi.

- Igen, tényleg! Gyorsan induljunk, olyan kíváncsi vagyok, mik azok, mert már elfelejtettem őket. - aztán egy lépésre megtorpant és csak zsebrevágott egy fehér autót.

Benihez rohant Ari és ott már nem is volt szükség Karcsi bácsi segítségére. A két kis mormota kiválóan megvitatta egymással, mit is vigyenek.

Különös látvány volt, ahogy az indulást sürgető csengettyű megszólalt a mormoták vezetősége részéről. Elindult a sok-sok telepakolt szekér. A kerekeik szép komótosan haladtak előre a göröngyös úton és azt követte a mormoták nagy serege. Összetartó csapat voltak ők, akár egy hatalmas család.

Nagy szükség is volt erre, különösen a nyári életükben. Amilyen szép és kívánatos volt ez az időszak, olyan veszélyes is. Hiszen amíg a fák odvaiban, a sűrű lombkoronák között éltek, nem eshetett bántódásuk, de a rét túlságosan is nyitott volt a bajra. Érkezésüket fentről már régen figyelték.

Fontos volt tehát az összetartás és a fegyelem. A minden évben megválasztott vezető ment elől és őt kísérték a költözésre kijelölt őrök. Mikor az erdő széléhez értek megálljt parancsoltak. A felfedezők előrementek és szétnéztek minden rendben van-e. Miután ez megtörtént a falu szélén körbe álltak és onnantól kezdve fürkésztek és csak fürkésztek. Megadták a jelet és elindult a nagy csapat. A szekerek kerekei gyorsabban mozogtak és a mormoták is szaporábban szedték apró lábaikat. A kölyköket csendre intették. Tudták, hogy csak addig különösen nagy a veszély, amíg oda nem érnek a falujukba.

Magas fallal jól körülvett, apró föld alatti üregek, melyek igencsak sűrűn voltak kialakítva. Ez is a védelmüket segítette.

Amikor a falut építették, nagy gonddal alakították ki a biztonságát. A falon őrbódék sorakoztak sűrűn egymás után, ebben éjjel-nappal folyamatosan őrök álltak. Minden férfi mormotát beosztottak és egy héten egyszer rájuk került a sor. Nagy feladat volt ez, nagy felelősséggel, hiszen nemcsak a saját családjukat védték a mormoták, hanem az egész falujukat. Amikor jött a veszély óriási lármával terelték be a lakosságot a föld alatti üregekbe.

Az anyáknak félelmetes volt ez, a kölyköknek izgalmas, a férfiaknak kemény munka. Mindezek ellenére, hihetetlen, de sok-sok szép napot töltöttek el itt a mormoták. Meleg kaland volt, tele játékkal, kacagással és élettel.