6. rész A megbocsátás

6. rész A megbocsátás.

6. rész

A megbocsátás

OLGA NÉNI ISMÉT MEGGYŐZŐDÖTT ARRÓL, HOGY LAJOS BÁCSI NEM CSAK KERTÉSZKÉNT HASZNOS TAGJA AZ ISKOLÁNAK, hanem a gyerekek Lajos bácsijaként is, akivel nem csak együtt szorgoskodhatnak, hanem beszélgethetnek és még viccelődhetnek is.

Dezső arcán még mindig látszott a szomorúság, de egy kicsit már a felszabadultság érzése is kitűnt rajta. Hiszen kiönthette szívét valakinek, aki igazán meghallgatta és tanácsot is kaphatott, hogy ebben a kesze-kusza helyzetben hogyan is találhatná meg a helyét. Ez látszott akkor is, amikor hirtelen magasba emelte a kezét: jelentkezett, hogy mondani szeretne valamit. Ennek éppen helye is volt, hiszen pont osztályfőnöki órát tartott a tanító néni.

- Mit szeretnél Dezső, látom jelentkezel? - tette fel a kérdés Olga néni

Dezső nagyot sóhajtott, aztán bele is kezdett.

- Tetszik tudni, szeretnék bocsánatot kérni Olga nénitől és persze a többiektől is, amiért ilyen goromba voltam. Nem akartam senkit megbántani, csak hát....

- Én nem bántódtam meg egyáltalán Dezső! - szólt közbe Zoé, aki éppen mellette ült az iskola padban. Tudod velem is előfordul, hogy utálatos vagyok valakivel, mert bánt valami vagy éppen rossz kedvem van, de nem akarok senkit bántani.

- Én is szoktam így járni – mondta Fülöp a legidősebb mormota.

Aztán pedig sorban egymás után hangzottak a vallomások. szinte minden mormota egyet értett, hogy igen is vannak rossz napjaink, amikor a dühünket másokon töltjük és nem azért, mert nem szeretjük, vagy mert már nem szeretnénk, ha a barátunk lenne.

- Gyerekek! Én igen büszke vagyok rátok! - kezdte mondanivalóját Olga néni. Látom, hogy nem csak a tanulás köt össze benneteket az iskolában, hanem egy igazán őszinte barátság is. A barátságok nagyon fontosak most, amikor iskolába jártok, amikor még kölykök vagytok, de később is, amikor már felnőttként szintén nagy szükségetek van a barátaitokra. A barát nemcsak akkor van veled, amikor jókat játszotok együtt, finomakat esztek, sok közös kalandban van részetek, hanem akkor is melletted áll, amikor bajban vagy, amikor szomorú a szíved valamiért. Ez az amit, most ti is megmutattatok. Itt van Dezső, aki szomorú és ti úgy döntöttetek, hogy annak ellenére, hogy ő megbántott titeket, ti megbocsájtjátok és együtt tovább léptek. Biztos vagyok benne, hogy bármi is történt Dezsővel, nagyon nagy segítség neki, hogy mellette álltok és szeretitek őt.

- Igen, köszönöm - szipogott egy kicsit Dezső.

Olga néni egy kicsit megölelve a kis mormotát, már tovább is lépett.

- Tudjátok mit gyerekek? Azt gondolom, hogy ma már elég sokat beszélgettünk komoly dolgokról, most pedig következzen egy kis mozgás. Irány a focipálya!

Szinte mindenki egyként rohant az öltözőbe, csak egy kicsit Dezső mélázott el. Bár a szíve fájt, mégis igen jól esett neki, hogy a barátai megértették. Örült a Lajos bácsival történt beszélgetésnek és annak, hogy Olga néni olyan szeretettel vette őt körül. Miközben ezen tűnődött egy kis madár gyönyörű trillája ébresztette fel benne az igazi vágyat, hogy ő is csatlakozzon a többiekhez. Vette a zsákját és már rohant is.

- Egy-kettő-három-négy! Te kis csapat együtt légy! Gyerünk, fussátok körbe a pályát ötször, aztán ismét sorakozó! - vezényelte őket Olga néni a pálya széléről.

Ki gyorsabban, ki lassabban, de mindenki teljesítette a feladatot.

- Most pedig nagy barnamedvévé válunk!- kérte őket Olga néni.

Majd törpeként, óriásként, békaként és végül nyúlként ugrálták körbe a pályát a gyerekek. Ezután még sok-sok feladat következett: fogócska, labda vezetés, fekvőtámaszok és nyújtó gyakorlatok, de amit a legjobban szerettek a kölykök, az az utolsó feladat volt: eldugott egy tárgyat először Olga néni és azt meg kellett keresnie az osztálynak, majd aki megtalálta, az dugta el következőnek. Volt ott sok móka, gondolkodás, reményvesztés és siker.

A játékot a tanító néni csengettyűje szakította félbe, amely ebédre hívta a kölyköket. A finom étkezésekről mormota asszonyok gondoskodtak nap, mint nap. Korán reggeltől délig serénykedtek a konyhában. Az osztály nagy örömmel, kiéhezve foglalta el a helyét az asztalok körül. Ahogy ez megtörtént máris elkezdődött a kiszolgálás. Hozták is a finom levest és ahogy kiszedték megszólalt Ákos:

- Zöldségleves! Fúj, hogy én ezt mennyire utálom!

- Én is! Én is! - hangzott egyre több szájból. Szinte mindenki követteÁkos kijelentését.

- Nos, gyerekek! - szólalt meg Zsóka mormota néni, az egyik konyhás.

- Kedves Ákos! Még meg sem kóstoltad azt a levest és máris megkritizáltad. Én azt javaslom neked, hogy előbb kóstold meg az ételt, amit kiszedtünk neked. A zöldség leves nagyon egészséges, tele van olyan vitaminokkal, rostokkal, ami szükséges ahhoz, hogy a szervezeted jól működjön.

- Különben is nekem azt tanította az anyukám, hogy semmilyen ételre nem szabad azt mondanunk, hogy „fúj”!- állt a konyhás néni mellé Rácsi.

- Otthon mindig csak nagyon keveset szedhetünk és ha nem ízlik, akkor nem kell sokat ennünk belőle. - csatlakozott Gege.

- Én már készítettem zöldséglevest anyukámmal otthon – lelkendezett Dodó.

- Igen? És mit tettetek bele? Hogyan készítettétek el?

- Hát répát! - vágott közbe Artúr.

- Az biztosan van benne, ügyes vagy Artúr, de most hallgassuk meg Dodót, mert kíváncsiak vagyunk rá, hogy ők hogyan készítették el otthon az anyukájával. - utasította rendre Zsóka konyhás néni a kis nebulót.

- Szóval, egy kis olajon megüvegesítettük a hagymát, aztán a sárga répával, a petrezselyemmel, a krumplival és a zellerrel tovább pároltuk. Felöntöttük vízzel és fűszereztük. - sorolta el pontosan a munkamenetet a legnagyobb nebulók közül Dodó, a mormota lány.

- Mi otthon fehérrépát is teszünk bele! - igazította ki a receptet Gyöngyvér.

- Igen! Igen! A fehér répa és a petrezselyem tulajdonképpen ugyanaz, csak van amelyik tájon így használják és van, amelyiken úgy! - tanította az osztályt egy kicsit Olga néni.

Ákos egy kicsit elszégyellve magát szerényen megfogta a kanalat megfogadva a tanácsot. Megkóstolta a szerinte biztosan rossz ízű zöldséglevest. Aztán csodák csodája, be kellett vallania, hogy ez nem is olyan rossz. Végül a fiúknak annyira ízlett, hogy kétszer is, sőt van, aki háromszor is szedett belőle.

A második fogással már nem volt semmi gond: rántott kéreg krumpliágyon. Ezt mindenki szerette. Még egy kis desszerttel is kedveskedtek a kis mormotáknak: mókus tejszelet. Hogy miért hívják így? Mert Élet erdeje mókus családja készíti ezen finomságokat. Az erdőben van egy rész, ahol hatalmasra megnőtt tejfák találhatóak. Ezek a növények három évszakon keresztül folyamatosan tejet csepegtetnek ki a törzsükön keresztül. Mindenki, aki csak szeretne vinni belőle, megteheti. Viszi a kannáját a fa alá teszi és szépen kivárja, hogy az néhány óra alatt megteljen a fa friss nedűjével. A mókus család már több generáció óta készíti ebből a nedűből a finomabbnál-finomabb ínyencségeket. Az éves: „Te mit készítettél? rendezvényen fő kiállítók. Annyira híres lett a konyhájuk, hogy messzi erdőkből is csak ezért eljönnek látogatóba, hogy végig kóstolják a csodákat, amelyeket készítenek.

Ezzel a mormoták mélységesen azonosultak.

Ebéd után egy kis pihenő következett, majd a szokásos délutáni házi feladat készítés és már szedelőzködtek is a diákok haza. A kölykök egy csapata mindig a kertész bácsival indult el. Az út mindig izgalmas volt, mert Lajos bácsi az egész utat végig regélte Élet erdei izgalmasabbnál izgalmasabb meséivel.