Barion Pixel

11. rész A veszély


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2023.
    ápr
  • 04

11.rész
A veszély
 MÁR JAVÁBAN BENNE VOLTAK A NYÁRBAN A MORMOTÁK. Megérkezésük után néhány nappal a szorgos szülőknek köszönhetően már minden a helyére került. Úgy tűnt, mintha állandó életet élnének itt, kint a réti lakokban is. A kölykök hihetetlen mó...

Kép forrása: Madarász Nóra

11.rész

A veszély

MÁR JAVÁBAN BENNE VOLTAK A NYÁRBAN A MORMOTÁK. Megérkezésük után néhány nappal a szorgos szülőknek köszönhetően már minden a helyére került. Úgy tűnt, mintha állandó életet élnének itt, kint a réti lakokban is. A kölykök hihetetlen mód élvezték az állandó kint tartózkodást. Csupán akkor kellett bent lenniük, amikor esős napok voltak, de már ez sem okozott problémát nekik. A barátokkal hamar elütötték a borúsabb napokat is. Persze voltak feladataik is, amit – hiába a jó idő – el kellett végezniük. Anyus mindig azt kérte tőlük, hogy segítsenek a reggeli után lepakolni, rendben hagyni a szobájukat. Időnként meg Apusnak is szüksége volt segítségre a kerti munkálatokban. A szülők gyönyörű kertet gondoztak, ami nemcsak pompás virágokkal volt tele, hanem az étkezésükhöz szükséges növényekkel is. Bár, azt is meg kell említenünk, hogy a nagy rét is számtalan, nekik kedves és ehető növényt tartogatott. Csak hát, ezeknek a megközelítése kockázattal járt. Amikor mégis úgy döntött néhány háziasszony, hogy aznap valami különöset fog készíteni a családnak, akkor kijelölt kísérőkkel szedték össze a kiszemelt növényeket.

A kinti, napfürdőben úszó élet csodás volt a mormoták számára, még akkor is, ha minden nap szembe kellett nézniük a veszéllyel.

- Akkor most te vagy a kidobó Rácsi! - hangzott a felszólítás Dodó részéről, mert hogy ő volt a játékvezető.

- A csapatok cseréljenek pályát és a sípra kezdődhet is! - folytatta tovább.

- Gordi nagyon közel áll! - mondta Pali a másik csapatból.

- Igen, igaza van Palinak, menj hátrébb Gordi! - mondta Dodó.

- Jó, jó... - nyugodott bele a mormota kölyök.

- Úgy sem tudsz kidobni, he-he-he!- hívta ki maga ellen Zoé az ellenfelet.

- Na, majd meglátjuk! Vigyázz! - válaszolt a kihívásra Rácsi és egymásra mosolygott a két jó barát.

Ott volt az egész iskolai csapat: Dezső, Lilla, Artúr, Marci, Samu, Jani, Borka, akik játszottak. A többiek a pálya széléről szurkoltak.

- Hajrá! Gyerünk Rácsi, menni fog! - biztatta Gege a mormotalányt.

- Gyerünk Zoé, védd ki! - drukkolt Ari.

Aztán már kezdődött is a mérkőzés. A labda csak úgy szállt a levegőben egymás után. A kölykök szaladgáltak, próbálták kivédeni a támadást. Aztán van, amikor sikerült, van amikor pedig bizony, kiestek.

- Kiestél Artúr! - szólította fel Dodó.

- Ez nem igazságos! Alig érintett a labda. - védekezett a mormota kölyök.

- Lehet, hogy alig, de akkor is érintett és így kiestél! - mondta a játékvezető.

Artúr nagy puffogások közepette leült. Nem akart veszíteni.

- Nincs semmi baj Artúr, ez csak egy játék és tényleg eltalált a labda. - mondta neki Gege.

- Igen tudom, de én akartam a győztes lenni! - bánkódott a mormota.

- Hát, majd leszel, meglátod! Sokat kell még gyakorolni, de a szabály, az szabály. Tisztességesen jó nyerni. - tanácsolgatta most már Beni is az elkeseredett Artúrt.

Voltak kudarcok, vereségek, de mindezek ellenére egy nagyszerű csapat játszott egymással és egymás ellen. Hangos biztatások, kacagások és üdvrivalgás jellemezte ezt a napot is.

Aztán ebben a csodában egyszercsak megszólalt az a hang, amit a mormoták legnagyobb rémálmaikban élnek át és mindezt nem akarják a minden napokban.

A veszélyhelyzet jelzésére különös, fából készített hangszereket készítettek, aminek a hangjai cseppet sem voltak kellemesnek mondhatónak. Sem a hang, sem pedig a hangerő nem volt mesebeli. De nem is ez volt a cél. A feladata ennek a hangszernek, hogy figyelmeztessen: be, minél előbb az üregbe, mert veszély közeleg! Siessetek! Mentsétek a családjaitokat! Ezt mindenki tudta, nem kellett senkinek magyarázni. Az életük múlott rajta.

Olga néni, semminél nem természetesebb módon, azonnal elkezdte beterelni a kölyköket.

- Hagyjatok mindent, fussatok! Mindenki a saját családjához! - adta ki hangosan az utasítást.

- Gyerünk, gyerünk! Meneküljetek!- folytatta

Na, ez volt az a pillanat, amikor nem szerették a réti életet. Menekülni, félni, ott hagyni mindent és számot vetni, arról, hogy vajon minden családtag megérkezett-e? Minden szülő ellenőrzött! Számolt, majd megnyugodott, kivéve egyet. Béci családját. Hiszen ő nem volt sehol.

- Maradjatok! Én majd megyek! - mondta az apukája

Összeszedve minden bátorságát és hitét óvatosan kilopózott a szabadba, hogy megkeresse fiát. Üregről-üregre járt és közben csatlakoztak hozzá az őrök is. Keresték, de halkan kellett, mert különben felhívták volna saját magukra is a figyelmet.

A természet, mintha érzete volna a veszélyt. A nap elbújt, a búskomor felhők mögé csak hogy ne lássa mi fog történni. Apró szellő borzolta fel az árvalányhajak mezejét. Csend volt, csupán az az időnkénti vijjogás, ami megrázta a mormoták faluját.

Nem találták Bécit sehol, tudták azonban, hogy muszáj két részre szakadniuk, mert be kell vetni az ősi ágyút. Így az egyik csapat reménykedve kereste a kis rendetlent, a másik pedig a falu közepe felé lopódzott, hogy beüzemeljék a nagy sas elleni ágyút.

Béci anyukája sehogyásem tudott megnyugodni fia eltűnésén, ezért elszánta magát, hogy ő is a keresésére indul. Tudta ez veszélyes, de kisfia élete sokkal fontosabb volt számára a magáénál. A többieket a szomszéd asszonyra bízta, elég könnyen, hiszen valahol az egész üreg egy rendszer volt. A másik anya pedig tökéletesen megértette, hogy miért indul el Béci anyukája is.

Az anya tudta, hogy kisfia valószínű annyira megijedt, hogy nem volt képes hazatalálni. Így azt is tudta, hogy hol keresse. Ő is ott volt a többiekkel a játéknál, drukkolt a győztes csapatnak.

Újabb vijjogás és mindenki tudta, hogy a sas üzen: Vigyázzatok, mert jövök! Az őröknek ekkorra már sikerült felállítaniuk az ágyút, megtöltötték meleg szurokgolyóval és készen álltak.

- Figyelem! A rajtra, lőhettek! - adta ki a parancsot a mormoták vezetője

- Mikor közeledik, már álljatok készen és amikor a legközelebb van lövünk!- folytatta

- A te feladatod lesz a beigazítás ellenőrzése Jenő! Te meghúzod Ati! Te célzol Gabi és te lősz Peti! - osztotta ki a feladatokat a szigorú mormota.

- Igen is! Igen is! - hangzottak el a válaszok.

- Készen állunk! - mondták együttesen.

Béci anyukája aggódva kereste a kis mormotát. Halkan szólítgatta, de nem kapott választ. Az anya már egyre kevésbé gondolt a veszélyre, egyre vakmerőbb lett. Kiment a legláthatóbb részekre is, csakhogy megtalálja a kis mormotát. Igen ám, de erre a sas is felfigyelt és célba vette őt. Lecsapni készült. Most már nem vijjogott, tudta csendben kell meglepnie áldozatát. És már repült is hangtalan.

Egy valamivel azonban nem számolt.. Fiatal sas lévén, még nem ismerte az ágyút, nem tudott a létezéséről. De most meg kellett ismernie.

Rajt! - adta ki az egyértelmű parancsot a kapitány.

A sas lecsapni kívánt, de hirtelen az ő feje mellett süvített el a felhevített golyó. Észlelte és feljebb szállt, de nem akarta hagyni a lehetőséget, így ismét alább szállt.

Ebben a pillanatban látta meg Bécit anyukája.

Anya! - kiáltott a kis mormota.

Csend lett. Az izgalom teljesen kimerítette a mormotákat. Kicsiny szívük hatalmasakat kalapált, szaporán próbáltak levegőhöz jutni.

Ekkor ismét elhangzott: Lőjj! Rajt!

Szállt a golyó és kérdés volt, hogy ezúttal sikerül-e nekik célba találniuk. Az őrök most már nem tehettek mást, csak figyelték. Ők elvégezték a feladatukat és ezúttal csak reméltek, hogy gyorsabbak voltak az ellenségnél.

Sikerült! A sas fejét eltalálta a forró golyó, amitől zuhanásba kezdett és hamarosan földet ért. Nem mozdult többé. A mormoták győztek. Megvédték magukat, mint ahogy azt már olyan sokszor eddig is.

Bécit anyukája sírva ölelte át és nem akarta elengedni. Ezúttal Béci sem tiltakozott. Hiszen olyan jó volt anyukája meleg, védő karjaiban megnyugodni.

Ekkor valami más hang töltötte be a csendes tájat. Egy, a győzelemre készült kürt, melyet a legszebben Boldizsár, az öreg mormota tudott megszólaltatni. És már mennyiszer eddig.

Előbújtak a mormoták és egymást megölelve, egy csapatot alkotva ringatóztak a nap most már csodálatosan ragyogó fényében.

Felkérhetem egy táncra, hölgyem? - összeszedve minden bátorságát kérdezte Karcsi Olgától.

Igen, uram!- mosolygott a bájos tanító néni.

Gulyás- Kis Andrea, amatőr meseíró

Gulyás- Kis Andrea vagyok. Családanya és feleség. Három gyönyörű gyermek édesanyja. Az életemben mindig nagyon fontos szerepet játszottak a gyermekek. Nem csak szeretem őket, de felnézek rájuk, miközben millió dolgot tanulok tőlük. Isten csodálatos ajándékai. A sajátjaim születése előtt, egy Anyaotthonban dolgoztam, kiszolgáltatott, sanyarú sorsú, sokszor bántalmazott gyermekek között, akik épp úgy megérdemelték vol...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások