Barion Pixel

15. rész Késői érkezés


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    ápr
  • 05

 
15.rész
Késői érkezés 
ILYENKOR, NYÁR VÉGÉN, MÁR MAJDNEM AZ ŐSZBEN JÁRVA HŰVÖSEK AZ ÉJSZAKÁK KINT. Ezt Péter is érezte, ezért igyekezett. Aprócska kis mécsessel - amit a konyhaszekrényből csent el - világította be maga előtt az utat. Még ha, nappal ...

Kép forrása: Madarász Nóra

 

15.rész

Késői érkezés

ILYENKOR, NYÁR VÉGÉN, MÁR MAJDNEM AZ ŐSZBEN JÁRVA HŰVÖSEK AZ ÉJSZAKÁK KINT. Ezt Péter is érezte, ezért igyekezett. Aprócska kis mécsessel - amit a konyhaszekrényből csent el - világította be maga előtt az utat. Még ha, nappal pontosan tudta is, mi, hol van, ilyenkor éjszaka teljesen másként érzékelt mindent. A fészer felé vette az irányt, ami előtt szép sorjában már készen álltak a szekerek az indulásra. Pétert nem érdekelte a többi jármű, csupán csak egy, a maguké.

- Nem akarok innen elmenni! Nem akarok költözni! Itt olyan jó! - ezekkel a gondolatokkal vívódott a kis mormota. Ő is nagyon szerette a nyári szabadságot, a rét adta lehetőségeket, az itteni életet. Most meg akarta akadályozni, hogy ha nem is mindenki – bár ez lett volna a szíve vágya -, de legalábbis a családja visszaköltözését.

- Nem is értem a fecskéket, a gólyákat és az összes többi költözőmadarat, nekik még messzebb kell menniük? Miért nem maradnak itthon és bújnak el télre? - gondolkodott így magában.

Azt találta ki, hogy ha a szekerük kerekeinek fogó csavarját kilazítja, akkor az még induláskor kiesik vele együtt a kerekével is. Az elgurul, talán tönkre megy és ez talán elég lesz ahhoz, hogy a családja mégis úgy döntsön, hogy itt maradnak a hideg napokra is.

Elővett egy nagy fogót és elkezdte a munkát. Húzta jobbra, húzta balra, fel és le, de nem akart mozdulni a csavar. Aztán elővett egy, a mélyedésbe illő csavarhúzót, beleillesztette és próbálta elfordítani egyik irányba, meg a másikba is. Ez sem sikerült! Aztán fogott egy villáskulcsot és azzal tekergette, de nagyon meg volt szorítva. Már-már elkeseredett és majdnem feladta, mikor egy nagyszerű gondolata támadt.

- Mi lenne, ha ráállnék a kulcsra? Apa is mindig így csinálja, ha nem megy neki. - határozta el magában és megtette. Apró termetével, de annál nagyobb súlyával elkezdett ugrálni a kulcson. Egyszer, kétszer..., majd ötször és végül a tizediknél megindult. Meglazult a csavar. Áthelyezte a másik irányba és tovább folytatta az ugrálást. A kemény munkával elérte a célját. A csavar hamarosan igen meglazult. Azt is mondhatnánk, hogy ez egy szép eredmény egy kölyök mormotától, de ez esetben inkább ne dicsérgessük!

Péter egy kicsit megingott abban, amit csinált.

- Mi lesz ebből? Lehet, talán mégis szólnom kellene, hogy mit tettem! - támadt fel benne a lelkiismerete.

- De, ha szólok, akkor gyorsan megjavítják és már indulunk is. Én meg még büntetést is kapok! - aztán elhessegette a hangot, amely azt mondta neki belülről, hogy rosszat csinál. Felvette a kicsiny mécsest és megkereste vele, a haza vezető utat. Óvatosan kinyitotta az ajtót és beosont az ágyába, mintha mi sem történt volna, próbált elaludni, de ez cseppet sem sikerült neki.

Hajnaltájt mégis elnyomta őt az álom, de ekkor már késő volt ahhoz, hogy kialudja magát, hiszen anyukája hangosan ébresztgette őket.

- Ébresztő! Ma korán indulunk, hogy sötétedés előtt még az erdőbe érjünk! Gyerünk, keljetek fel és irány reggelizni! - hangzott a riadó.

Péter apukája már régen fent volt, készülve az utazásra, testvérei pedig izgatottságukban hamar kipattantak az ágyból és már siettek is reggelizni. Péternek ez nem sikerült! Ágyban maradt és meg sem tudott mozdulni.

- Mi van veled Péter? Jól érzed magad? Olyan fáradt vagy, mintha átmulattad volna az éjszakát? - kérdezte tréfálkozva az anyukája

- Jó, jó! Jövök már! - aztán nagy nehezen kikecmergett az ágyból és odavánszorgott az asztalhoz. Nem nagyon volt éhes, csak úgy kapirgált a tányéron. Csodálkoztak is rajta.

- Nem baj, fiam! Ha már ott leszünk az erdőben, biztosan visszajön majd a jó kedved és az étvágyad is. - biztatta apukája.

- Ha végeztetek, akkor hozzátok még magatokkal, amit akartok és kint találkozunk! - hangzott az egyértelmű kérés az apuka részéről.

A mormota asszonyok ilyenkor igyekeztek mindent rendben hagyni, hogy mikor legközelebb jönnek, úgy egy fél év múlva, akkor annál kevesebb dolguk legyen a takarítással.

A mormoták családjai készen álltak az indulásra. Most is, mint ahogy jöttek, szépen egymás után rendeződtek a szekerekkel és elindultak Élet erdeje felé. Izgatottan haladtak előre! Különösen a kis mormota, Péter! Elhagyták a biztonságot nyújtó, fallal körbe vett falvat, ekkor nagyon fontos volt, hogy szaporázzák lépteiket, hiszen a nyílt réten szabad prédák voltak. Erre az útszakaszra az őrök beálltak és segítették a gyors haladást.

- Gyerünk, gyorsan a tappancsokkal! Mindenki húzza azokat a szekereket! Igyekezzünk, már nemsokára bent leszünk! - harsogták az őrök.

Az erdő előtt volt egy nehéz rész, amely különös odafigyelést igényelt a szekeret irányító mormoták részéről. Egy szakadék mellett kellett elhaladni, pontosan irányítva a kormányokat. Mivel nem először haladt itt át a mormoták népe, már gyakorlatuk is volt abban, hogyan végezzék el ezt a feladatot pontosan úgy, hogy a szekerek véletlenül se zuhanjanak be a szakadékba. Ilyenkor minden kölyköt, akik eddig segítettek az irányításban vagy éppen potya utasként felszálltak a szekérre, leszállítottak róla a biztonság kedvéért. Az első szekérnek volt a legnehezebb feladata hiszen ő volt az úttörő. Volt olyan év, amikor esőben, a csúszóssá vált útszakaszon majdnem baleset történt, de akkor megúszták. Kiváló vezetői tudással kiirányították a megcsúszott szekeret a szakadék széléről.

Elindult az első szekér és minden további nélkül sikeresen átment a veszélyes útszakaszon. Így a második, a harmadik és az összes többi követte őt. Már csak egy maradt hátra, Péterék szekere. De az is elindult, már-már bent volt az erdőben, amikor az utolsó pillanatban a szakadék szélén kiesett a meglazult kereke. Elindult egyenesen a szakadék felé.

- Jaj! Jaj! - kiáltott fel egyszerre szinte mindenki.

A szekér kereke egy szakadékba nyúló szikladarabon állt meg. Maga a jármű, pedig a három kerekén, a nagy súllyal megrakva fél oldalra billent és úgy gurult egyenesen a szakadék felé. Akkor két mormota hirtelen megragadta a vezetőrudat, teljes erejével igyekezett megfékezni. A többiektől sem kellett segítséget kérni, egy harmadik oldalról behúzta a féket, mások pedig megragadva a szekér különböző részeit próbálták visszatartani azt a zuhanástól.

- Gyorsan! Ékeljétek alá! - mondta Lajos

- Már hoztam is! - válaszolt az egyik és már rakta is alá a hirtelen szerzett ékdarabokat.

Az őrök vezetője, aki egyben a csapat élén is járt, máris kihirdette mi a teendő:

- Amíg visszarakjuk a kereket, addig megállunk egy kis pihenőre. Nem is baj, ez ráfér mindenkire. Fontos, hogy ha kész van, együtt tudjunk tovább indulni.

- A szekeret teljesen le kell pakolni, hogy visszategyük a kerekét! - hangzott el Miklós, a szerelő utasítása.

Néhány mormota asszony el is kezdte nagy serényen a munkát.

- Nézzük meg, hogy nem esett-e baja a keréknek! - folytatta Miklós és néhányan csatlakoztak is hozzá, még az ifjak közül is.

Aztán a csendet, hirtelen nagy hangzavar követte, mindenki arról beszélt, hogy vajon, hogy történhetett meg ilyen egy szekérrel, mikor több napot töltöttek az átvizsgálásukkal és felkészítésükkel. Nem értette senki.

Egy kivétellel, Péter volt az, aki most csak a távolból némán követte az eseményeket. Félt és rettenetesen bántotta a dolog. Ez most mind miatta van és mi lett volna, ha a szekér bezuhan a szakadékba. Mi lett volna, ha apukája nem pattan le, ha a többiek nem segítenek megfogni? Ezek a gondolatok cikáztak benne és közben meg sem hallotta, hogy az anyukája éppen hívogatja, mert keresi őt.

- Péter! Péter! Peti! Hol vagy? - kérdezgette. Mások is segítségére siettek, mikor Emma elárulta, hogy Peti a sor végén éppen azt nézi, hogy próbálják felhúzni a kereket a szakadék szélén lévő szikláról.

- Köszönöm Emma, már éppen kezdtem aggódni – hálálkodott a mormota anyukája és fiához sietett.

- Peti! Már régóta kereslek! Aggódtam érted! Miért vagy ilyen távol? Mi a baj, olyan sápadt vagy! Talán ennyire megijedtél? - kérdezgette az anyukája.

Peti úgy érezte nem tud válaszolni, egy szó sem jön ki a száján. Mit mondhatna most? Nem hallgathat…

- Gyere ide, édes fiam! Olyan jó, hogy nem történt nagyobb baj! - ölelte meg anyukája. Ez a kedvesség megnyitotta Petit és elkezdett beszélni.

- Igen, de az az én hibám lett volna, ha mégis! - mondta bűnbánóan

- Miért lett volna a te hibád? Hiszen az, hogy kiesett a kerék csak egy szerencsétlenség. Lehet, hogy csak ezt az egyet véletlenül kihagyták, mikor ellenőrizték a kerekek állapotát. - adott választ a történtekre a mormota asszony.

- Nem! Én voltam az! - erősítette meg Peti.

- Hogy érted ezt fiam? - kérdezte anyukája.

- Tegnap este, mikor elaludt mindenki, én kimentem és meglazítottam a szekér kerekét. Nem volt egyszerű, de úgy csináltam, ahogy apától annak idején láttam. - mesélte a mormota.

Most anyukája nem jutott szóhoz, de Peti már választ is adott arra a kérdésére, amit fel szeretett volna tenni a felháborodott szülő.

- Nem akartam elmenni az erdőbe. Annyira jól érzem magam a réten és szeretném, ha nem kellene visszamenni, hanem egész évben itt maradhatnánk – mondta Peti.

- Oh, Peti! Ezt el kellett volna mondanod, ahelyett, hogy ilyen nagy butaságot csinálsz. A réten minden mormota szeret lakni, de az erdőben szerintem ugyan olyan jó. Mikor jön a nagy hideg, akkor az erdő és benne a lakok sokkal melegebbek. Csodás otthonunk van az erdőben is, igaz nem annyira világos és nyitott, mint a rét, de éppen ezért talán izgalmasabb is a fák árnyékában. Képzeld el, ha az őreink, akik egész idő alatt, mikor a réten élünk vigyáznak ránk, mi lenne, ha télen is végig kint kellene őrködniük. Mi mormoták nem bírjuk a hideget sokáig, ezért töltjük bent az otthonunkban a tél nagy részét.

- Tudom, azóta már rájöttem, hogy nem is olyan rossz dolog ismét Élet erdejébe menni. Nagyon sajnálom, hogy ilyen butaságot csináltam. Ha tegnap lenne, biztosan nem tenném meg ismét.

- Jaj Péterkém! Ugye látod, hogy mi történhetett volna és, hogy így is mi történt? Mekkora kalamajkát okoztál! - összegezte anyukája a történteket.

Közben a férfiaknak kötél segítségével sikerült felhúzniuk a kereket és odagörgetni a sérült szekérhez. Nem lett semmi baja egy-két karcoláson kívül.

- Na Peti! Most szaladj és kérdezd meg, mit segíthetsz! Ha kész vagytok, akkor az úton még apukáddal visszatérünk a történtekre.

A szerelő csapat ügyesen felemelte az addigra már üres szekeret és pillanatok alatt visszahelyezték a legurult kereket. A csavarok erősítését az apuka maga végezte, majd többször is visszaellenőrizte mind a négyet.

- Kész vagyunk! - jelentette ki ezután

- Rendben! Indulunk tovább! Igyekezzünk, mert a nap már lemenőben van. - adta ki a parancsot a vezér mormota.

Peti az apukája mellé sündörgött és miközben mentek elmesélte a történteket. Apukája nem lepődött meg, valahogy gondolt rá, mert eszébe jutott egy korábbi beszélgetésük, amiben Peti említette neki, hogy mi lenne, ha egész évben a réten maradnának. Emlékében élt, hogy nem szívesen csatlakozott a szekerek karbantartásához. Minden esetre azon meglepődött, hogy a fia ennyire erős. A történet végén az apuka csak összenézett az anyukával és a következőket mondta:

- Tudod Peti! Nagy hibát követtél el, aminek nagyon rossz vége lehetett volna! Azonban annak nagyon örülünk, hogy bevallottad, amit csináltál. Ehhez bátorság kell! Tudtad, hogy nem fogunk örülni neki és hogy büntetés is vár. Ennek ellenére elmondtad. Ígérd meg, hogy ha valami bánt, akkor megbeszéled velünk és ha nem figyelnénk rád eléggé vagy úgy érzed nem értenénk meg, akkor mondd el még egyszer nekünk! Igyekszünk megérteni.

- Sajnálom apa! Bocsánatot kérek! - mondta Peti és könnyek gördültek le az arcán.

- Rendben van fiam, megbocsátunk és megveregette a hátát az apukája.

- Amikor visszaérünk Élet erdejébe sokkal több feladatot kapsz majd a beköltözésnél és utána a télre való felkészülésben is. Továbbá fontosnak tartom, hogy ne csak tőlünk, hanem a többiektől is bocsánatot kérj, elvégre az egész mormotanép miattunk állt meg, hogy segíthessen nekünk. Egy hónapig vállaltuk, hogy az idős Kamilla néninek ebédet viszünk, a te feladatod lesz, hogy minden nap elvidd neki az iskola után és megkérdezd, hogy mit segíthetsz ezen kívül.

- Igen apa! - válaszolt felszabadultan a kis mormota kölyök.

Már sötét volt, amikor megérkeztek Élet erdejébe a mormoták. Kis lámpásokkal mindenki hamarosan megtalálta otthonát. Nem ekkorra tervezték az érkezést, de mégis boldogok voltak, hogy végül minden baj nélkül otthon lehetnek Élet erdejében.













Gulyás- Kis Andrea, amatőr meseíró

Gulyás- Kis Andrea vagyok. Családanya és feleség. Három gyönyörű gyermek édesanyja. Az életemben mindig nagyon fontos szerepet játszottak a gyermekek. Nem csak szeretem őket, de felnézek rájuk, miközben millió dolgot tanulok tőlük. Isten csodálatos ajándékai. A sajátjaim születése előtt, egy Anyaotthonban dolgoztam, kiszolgáltatott, sanyarú sorsú, sokszor bántalmazott gyermekek között, akik épp úgy megérdemelték vol...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások