8. rész Élet erdeje sportnapja

8. rész Élet erdeje sportnapja.

8. rész

Élet erdeje sportnapja

ÉLET ERDEJÉNEK ÜGYELETES BAGLYA ÉPPEN LEADTA AZ ESTI SZOLGÁLATOT. Szélesre tárt szárnyaival méltóságteljesen repült haza, hogy kipihenhesse magát.

A mormotáknak itt az erdőben már nem kellett őrködniük. Elég volt csak biztonságos otthonuk ajtaját bezárniuk és nyugodtan hajthatták álomra fejüket. Szép, csendes éjszaka volt, teli pompás csillagokkal és a gyönyörű holdfénnyel. Olga és Karcsi nagy örömmel nézegették esténként, lefekvés előtt a csillagos égboltot, azonban most rövidre zárták a csodát, hamarabb elköszöntek egymástól, mert korán kellett kelniük. Izgalmas nap előtt álltak a mormoták, különösen a tanító néni, aki az egyik fő szervező volt. A holnapi napra tervezték ugyanis a nagy erdei sportnapot, amelyen eredetileg csupán a kölykök vettek részt, aztán az évek során a felnőttek is kedvet kaptak, így kiteljesedett Élet erdeje minden mormotájára. Na jó, az idősebbek és a nagyon fiatalok csak nézőkként és drukkerként vettek részt, de azt viszont nagy lelkesedéssel művelték. Jó, hogy éjszaka nem esett az eső. A nap sugarai is egyre vidámabb táncot jártak a fák friss rügyei között és ez is csak jót jelentett.

A legkorábban kelő természetesen Olga tanítónő és Karcsi volt. A hűséges segítő már sietett is a szervezőhöz, tudta már biztosan fent van ő is. Nem csalódott. Egy gyors kávé mellett, kint a teraszon bebugyolálva átbeszélték még a nap részleteit, aztán már el is indultak az első helyszínre. Éppen elkezdték kirakni a futást irányító táblákat, amikor Dodó megjelent mellettük.

- Én is segíthetek? - kérdezte óvatosan

- Hát te, ilyen korán keltél? Nem tudtál aludni? - kérdezte csodálkozva a tanítónő.

- Nem, Olga néni! Annyira izgulok a mai nap miatt. Korán keltem és megkérdeztem anyukámat, hogy eljöhetek-e segíteni. - hangzott a válasz.

- Hát, ha már ilyen lelkes vagy, akkor tessék itt vannak a táblák, kérlek segíts Karcsinak kitenni őket, de csak egy forró kakaó után! Ülj le te is Karcsi mellé, kint van a teraszon. Én pedig megyek és megnézem, hogy az étkezés előkészítése hogy zajlik.

Dodó nagy segítsége lett Karcsinak, szorgalmasan rakosgatták a verseny útvonalának jelzéseit. Olga pedig gyorsan elsietett a nagy rétre, ahol a férfiak nagy buzgalommal állítgatták fel a sátrakat és rendezték be azokat az étkezéshez. Az üstök, a megrakott farakással alattuk már készen álltak. Az asszonyok pedig nagy összefogással készítgették a süteményeket, a gyümölcs kosarkat és a nap fénypontját – legalábbis az ebéd szempontjából – az óriás tortát, melynek az első szeleteit a győztesek kapják.

- Most már elég lesz a nyalakodásból fiúk! - szóltak rá Benire és Arira az asszonyok.

Természetesen ma mindenkinek jobban ment a felkelés, mint máskor. Így a két barát mormotakölyök is tudta hova kell menniük, ha jót akarnak maguknak.

- Még egy kicsit! - kérlelte Anyust Ari.

- Na jó, még egy-egy kanál és aztán sipirc! - hangzott az egyértelmű utasítás.

A két fiú fényesre nyalta a kanalat majd, mint akik nem értik a kérést, most az asztal másik felénél közelítették meg a krémet, majd gyors mozdulattal alábújtak.

- Na, kérem azt a két kanalat és indulás, menjetek Apushoz és kérdezzétek meg, mit tehettek! - volt most már szigorú Anyus a fiúkhoz.

Mivel látták, hogy ennek fele sem tréfa ezúttal komolyan vették és tovább álltak. A fiúknál is akadt feladat bőven: háló felállítás, labda és más eszközök kipakolása, vonal húzás és rönk pakolás...

- Gege és Beni, ti menjetek körbe az erdőbe és ezzel a kis haranggal hirdessétek ki, hogy hamarosan kezdődnek a versenyek! - kérte őket Ati, a sportnap másik nagy szervezője.

- Mindenki tegyen le minden feladatot és jöjjön a rétre egy közös bemelegítésre! - bátorította őket tovább a sportos apuka.

Hamarosan apró mormoták és nagyobbacskák, fiatalok és idősek, asszonyok és lányok, fiúk és férfiak népes tömege gyűlt össze, hogy együtt kezdjék meg ezt a nagy napot, ami mindannyiuk számára olyan fontos esemény évek óta. A csapatok, a győzelmek, a küzdelem, az izgalmas verseny és az azt követő mulatság, amely mind a nap részét alkotják.

- Köszöntünk benneteket szeretettel az idei év sport eseményén! Jó, hogy ismét együtt vagyunk. Kívánjuk, hogy érezze mindenki jól magát és ne feledjétek nem az a fontos, hogy elsők legyetek, hanem az, hogy részt vegyetek ezen a csodálatos és izgalmas napon. Most pedig kezdődjön a bemelegítés Atival! - nyitotta meg a napot Olga tanítónő.

- Jó reggelt mindenkinek! Akkor kezdjük egy kis fejkörzéssel! - vette át a szót Ati, a sportért felelős mormota.

- Jó reggelt! Jó reggelt! Jó reggelt! - hangzottak köszönések minden felől.

- Karkörzés előre, majd hátra. Hajolgatás így! Csak utánozzatok! - kérte őket és hát mindenki a maga életkorának, tudásának megfelelően igyekezett teljesíteni azt.

Volt ott még derék, láb bemelegítési feladatsor is. Végül egy kis helyben kocogás zárta a gyakorlatokat.

- Aki a futásra jelentkezett, az már mehet is a rajthoz! Ne felejtsétek, az a lényeg, hogy végig menjetek a pályán! Lehet közben pihenni és sétálni is. Aki bírja, természetesen végig futhatja! - mondta Ati.

A huszonöt versenyző a startnál állt és várta a rajtlövő pisztoly eldördülését.

- Elkészülni, vigyázz és puff.....- szólt a pisztoly.

A futók elindultak. Mindenki a saját tempójában.

- Gyerünk Beni, mi kell,hogy az elsők legyünk! - biztatta Gege a barátját.

- Igen, igen! - futott villámgyorsan elől a két kölyök.

- Tartalékoljatok fiúk, nem fogjátok bírni! - oktatta őket Dodó.

- Te csak ne beszélj, majd meglátod, hogy mi győzünk! - válaszolt Beni.

- Na majd meglátjuk! - kocogott tovább Dodó középen.

Nagy biztatások. Ki, kit választott. Természetesen a család, a barát első volt a sorban. Minden versenyző ügyesen haladt előre. Telt az idő, a távolság fogyott. Egyre jobban fáradtak a mormoták, már van, aki megállt, pihent, van, aki pedig sétálva folytatta tovább. Már csak hárman maradtak azok, akik még futottak, ők nem pihentek semmit. Úgy tűnik Dodónak – aki máskor is edzett – igaza volt. Igen, mert tapasztalatból beszélt. Egyenletesen futott és bírta, a két fiú pedig előbb-utóbb kénytelen volt belátni, hogy ilyen sebességgel nem bírják végig futni a távot. Kénytelenek voltak kényszerpihenőt tartani. Két felnőtt mormota és Dodó haladtak a cél felé, de nem volt könnyű már nekik sem. Összeszedve minden erejüket futottak és futottak. Az egyre hangosabb biztatás a közönség részéről nagy segítség volt. Néhány lépés és sikerül! Még nem lehet tudni, ki ér elsőnek célba: Benő, Kata vagy Dodó?

Aztán hirtelen minden megváltozik. Egy nem is nagy kő, de éppen útban lévő keveredett a célvonal elé. Kata rálépett, zuhant egyet, majd azonnal elesett. Hirtelen nagy csend támadt, az éljenzés abbamaradt és mindenki lélegzet visszafojtva várta az eseményeket. Ezt Dodó is észre vette. Tudta, mit kell tennie. Megállt, abbahagyta futást, visszafordult és felsegítette a társát. A csend megszűnt, mindenki a tettet ünnepelte, miközben észre sem vették, hogy Benő beért a célba. Győzelem volt ez a javából. Nem azért mert valaki versenyt nyert, hanem azért mert csodálatos volt megtapasztalni a mormotaságot, az önzetlenséget egy ilyen fiatal részéről. Közben szépen-lassan a többiek is beértek a célba.

- Igazad volt Dodó! Nem bírtuk ilyen gyorsan végig! Te viszont nagyon jó fej voltál Katával! - mondta Beni, testvérének, akire most igen büszke volt.

- Te vagy az igazi győztes! - mondta Gege elismerősen és büszkén rámosolyogtak mindketten a mormotalányra.

Nemcsak a futás volt mára tervezve, hanem utána sok-sok különböző apró verseny és játék is, melyben részt vehettek a picik, az iskolások, a fiatalabbak és volt kimondottan felnőttek részére megrendezett verseny is.

A kisebbeknek buborék fújás volt az első feladatuk. Aztán ez annyira látványos volt, hogy még a nagyobbacskák is szívesen csatlakoztak.

- Nézd, milyen nagyot fújtam! - csodálkozott Zoé

- Tényleg, de szép! -válaszolt Rácsi

- Most fújjunk sok aprót! -javasolta a mormotalány.

- Rendben! Kié száll magasabbra? - kíváncsiskodott Laura

- Az enyém már a felhőkben van! - mondta Csilla.

- Az angyaloknál? - kérdezte Zoé.

- Talán ott! Milyen színes? Piros, fehér, kék és zöld! - gyönyörködött Rácsi

- Puff! Puff! - jöttek a fiúk és durrantgatták a buborékokat.

- Ne!!!! Olyan szépek, hadd nézzük őket! - siránkoztak a lányok.

- Puff! Puff!- folytatták a fiúk.

- Jaj, mindig elrontjátok!- mondta Zoé felháborodva.

Ekkor muszáj volt Olga néninek is közbe lépnie.

- Tudjátok mit gyerekek? - kérdezte.

- Legyen két csoport: az egyik a gyönyörködők, a másik pedig a durrantgatók csoportja. Az előbbi álljon a jobb oldalamra, az utóbbi pedig balra! Így mindenki örülhet majd.

A kölykök egyetértettek a javaslattal. A durrantgatók kijelöltek maguk közül fújókat és kilyukasztókat majd, ha megunták, cseréltek. A gyönyörködők csoportja pedig élvezte a szebbnél-szebb buborékokat. A nap tartogatott még kosárlabda, röplabda versenyeket, voltak vidám, kacajokkal teli kidobós játékok. Foci a férfiaknak, tollasozás a pihenő asszonyoknak. Voltak nyertesek és kevesebb pontot gyűjtők, vidámkodók és kis időre szomorkodók. A sportolások végét pedig a mindenki részéről megfogott kötélhúzás aranyozta be. Képzelhetitek, hogy milyen hosszú volt az kötél! A rét egyik végén volt az egyik fele, a másik végével pedig be kellett menni az erdőbe. Egyik oldalát Olga, a másik oldalát pedig Ati bírálta. Mikor mindenki megfogta, elhangzott a rajt. Hosszú percekig nem lehetett eldönteni, vajon melyik csapat lesz az erősebb, hol egyik irányba, hol pedig a másikba ment el a kötél. Küzdelem volt ez a javából. Ati végül elkezdett visszaszámolni. Valamennyi versenyző megfeszített izmokkal, teljes erejéből húzta a kötelet.

- Tíz, kilenc, nyolc......három, kettő, egy és vége. Az utolsó másodpercben Olga tanítónőék felé lendült el a kötél. Egy kicsit csalódottan, de a másik csapat elkezdett tapsolni, kifejezve gratulációjukat. Majd Olga is követte őket és végül mindenki. Tapsviharba tört ki az erdő minden mormotája. Azt hiszem, ez már nem csak a kötélhúzás nyerteseinek szólt, hanem az egész napnak. Köszönve a szervezést, a fáradozást és magát az összetartást is ünnepelve.

A közös ebédet jelző harangozás szakította félbe az éljenzést. Jogos volt, hiszen egytől-egyig minden mormota gyomra saját kis koncertet adott. Nem kellett a biztatás, hamar elfoglalták az asztalokat és ugyanilyen gyorsasággal meg is ették a készített ételeket. A bográcsost, a salátákat, köreteket és a finomabbnál-finomabb sütemény különlegességeket. A nagy nap sporttal kezdődött, majd folytatódott a vidámsággal. A délután fénypontja volt az emeletes torta, amely áfonya, vanília és csoki ízesítésben hatalmas sikert aratott.

A kölykök játszadoztak, a felnőttek pedig jót tereferéltek együtt.

- Élet erdeje sportnapját soha sem szabad kihagynunk! - állapította meg Apus a körülötte ülőknek. Nemcsak ez az asztal jutott erre a következtetésre, hanem valamennyi résztvevője is ennek a csodálatos napnak. Legyen az szervező, résztvevő, étel készítő vagy pakoló, tanácsoló vagy éppen azt hallgató.