3. rész Úton az iskolába


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2023.
    már
  • 22

3. rész
Úton az iskolába

 MOST MÁR IGAZÁN TAVASZODOTT: a nappalok nagy részében egyre bátrabban bújtak elő a nap szerény sugarai. Melegebb és melegebb lett. Ennek a kis mormoták egyrészt örültek, másrészt pedig szomorúak is voltak. Sajnálták az olyan...

Kép forrása: Madarász Nóra

3. rész

Úton az iskolába



MOST MÁR IGAZÁN TAVASZODOTT: a nappalok nagy részében egyre bátrabban bújtak elő a nap szerény sugarai. Melegebb és melegebb lett. Ennek a kis mormoták egyrészt örültek, másrészt pedig szomorúak is voltak. Sajnálták az olyan nagy örömmel felépített hóemberüket, amely azóta, kedves barátjukká vált. Nem telt úgy el nap, hogy ki ne mentek volna megcsodálni őt. Tudták, hogy a tél elmúltával, a kis barátjuktól is búcsút kell venniük, ez így van rendjén, de a szívükben mégis szomorúak voltak ezért. A hóember egyre karcsúbb lett, elvesztette a gombjait, a szemeit, az orrát, végül még a sapkája is lezuhant róla. Szépen, lassan eltűnt.

- Annyira sajnálom, nekem úgy fog hiányozni – kesergett Zoé.

- Nekem is, jó volt felépíteni és körbe ugrálgatni. Látni az ablakból. - tette hozzá Gege.

A gyerekek beszélgetését hallva Karcsi közelebb ment hozzájuk.

- Tudjátok, nagyon szép hóembert építettetek és csak csodáltam. Ügyesek voltatok és sokat játszottatok vele. Ennek örüljetek! Most már lassan elmúlik a tél és igen ez azt jelenti, hogy a hóembertől is búcsút kell vennünk. Ez szomorú, mert nem láthatjuk sokáig, de képzeljétek el, hogy egy év múlva ismét eljön ez a hideg évszak és hullani fog a hó, mint ahogy ez eddig is így volt. Aztán ismét lesz lehetőségetek arra, hogy felépítsétek a kedves hóembereteket és megint körbe táncolhatjátok, játszhattok vele és örülhettek neki. Csak egy időre kell búcsút venni tőle, mert a melegben ő el fog olvadni teljesen. Elköszön és jövőre visszajön. Addig viszont rengeteg kalandban lehet részetek, a jó idő sok mindent tartogat a számotokra.

- Úgy tudom, hogy most már, hogy nincsenek járhatatlan utak az iskolát is könnyen meg tudjátok közelíteni és folytatódik a tanítás.

- Igen, igen! – csatlakozott anyus.

- Most pedig mindenki készüljön fel, hogy holnap indulunk is az iskolába!

- Jaj, olyan jó volt itthon, nem maradhatunk még egy kicsit? – kérdezte Gege.

- Nem bizony, a tanító néni már nagyon vár benneteket. Biztos vagyok benne, hogy izgalmas dolgokat és sok újat tanultok megint a tanító nénitől – biztatta őket apus.

Nem sokára el is jött a reggel. A korán ébredés, a készülődés ideje.

- Gyorsan-gyorsan készüljön mindenki! Hamarosan indulunk! – biztatta a kölyköket apus.

Az ő feladata volt minden reggel elkísérni a kis mormotákat az iskolába. Ez ma is így történt. Elkészültek, Ari kivételével, aki még túl kicsi volt az iskolához. Legalábbis a kora szerint. Ő mégis máshogyan gondolta. Mindenképpen szeretett volna már a tesókkal beülni az iskolapadba és tanulni velük együtt. Elkészítette a hátizsákját. Tett bele egy könyvet a polcról, egy ceruzát a tesók íróasztaláról és egy jegyzetfüzetet anyus konyhai pultjáról. Titokban bement anyus és apus szobájába és tetőtől-talpig rendesen, mint ahogy az szokás, felöltözött és útra készen állt. Mivel tudta, hogy őt úgy sem vinnék el magukkal, ezért külön utat választott. Köszönés nélkül halkan kiosont a hátsó ajtón és egy kis kerülővel elindult az iskolába. Csupán egy valaki vette észre, még pedig Beni, a szomszéd kis mormota.

- Hát, te meg hova mész? – kukkantott ki az ablakon.

- Pszt., még meghallják! Legyél csöndben! – adta kis az utasítást Ari.

- Jó, jó! De, mit csinálsz? – faggatta tovább Beni.

- Na, jó, csak akkor árulom el, ha nem mondod el senkinek!

- Nem, nem. Mondjad! – kíváncsiskodott Beni.

- Hát, mától én is járok iskolába. – jelentette ki magabiztosan a kis mormota.

- Hogy? Hogy? Hát nem anyukáddal vagy itthon még? - érdeklődött barátja.

- Nem! Én is megyek a tesókkal. Én is tanulni akarok. - válaszolt megingathatatlan önbizalommal Ari.

- Tudod mit? Én is veled megyek! – buzdult fel Beni.

- Rendben, de akkor nagyon gyorsan.

Beni sietősen felöltözött és már ki is mászott az alsó ablakon. Elindult a két kis barát. Tudták, ha az egyenes utat választják, akkor bizonyára észre veszik őket. Biztosak voltak benne, hogy ismerik annyira az erdőt, hogy oda fognak találni csak egy kicsit később.

- Erre kell menni, itt a galagonya bokornál balra, majd pedig az erdei fenyőnél kell elkanyarodni jobbra. Aztán csak egyenesen, jó sokáig. – irányított Ari.

Apus és a két kölyök már el is búcsúzott anyustól.

- Szép napot nektek és aztán tanuljatok sokat! - kívánta anyus a két nagy csemetéjének.

- Aritól már elköszöntetek? – érdeklődött.

- Nem, vele nem találkoztunk, biztosan a szobában játszik. – válaszolta Gege.

- Most már nagyon sietnünk kell, nem hogy elkéssünk! Szép napot nektek is anyus! Arit is pusziljuk! – sürgette őket apus.

Anyus a konyhában tevékenykedett, odatette az ebédet főni, elmosogatott, és elkészítette Ari reggelijét is. Úgy gondolta, most már igazán megnézi mit művel ez a kis csemete. Benyitott a szobába és csodálkozva nézte, hogy Ari nincs is ott. Körbejárta a házat, minden zegét-zugát, mert azt hitte most is bújócskázik vele kölyköcskéje. Szólongatta, csalogatta, de semmi válasz. Megnézte kint az udvaron és aztán a szomszédba is átment. De akkorra már Beni anyukája is észrevette, hogy nincs meg a kölyke. Így egy darabig együtt- keresgették a két elveszettet. Közben a vásárlásból hazaérkezett Karcsi is csatlakozott. Bejárták a környező odúkat, kérdezgettek, de nem találták őket. Aki csak hallott a kölykök eltűnéséről, mind beállt keresni, kutatni őket.

Hamarosan az apukák is hazaértek az iskolából.

- Gyere apus, gyorsan! Nem találjuk sem Benit, sem pedig Arit. Lehet, hogy együtt mentek el valahová. – tájékoztatta kétségbeesve anyus, apust.

- Ne aggódj anyus, biztosan hamarosan megtaláljuk őket. Nem mehettek olyan messzire.

Élet erdeje apraja-nagyja mindenki a két kölyök keresésére indult. Tudták, hogy azért még nem olyan hosszúak a nappalok, hamarabb sötétedik és az idő is csípős odakint. Van, aki a lábán, van, aki biciklijén, van aki pedig a kis szekerével indult útnak.

- Én már nagyon fáradt vagyok! Nem tudok tovább menni! – panaszolta Beni.

- Én sem, lehet, hogy mégsem erre kellett volna menni. Itt a tó széle már, biztosan eltévedtünk! mondta Ari.

- Itt már senki sem lakik! Itt van ez az elhagyott odú, menjünk be, hát ha ott egy kicsit melegebb lesz.

- Igen, ez biztosan még régről maradt itt, a nagy áradás előtt itt még éltek néhányan. – gondolkodott Ari hangosan.

- Szerinted már észrevették, hogy eltűntünk? - aggódott Beni.

- Biztos vagyok benne, ahogy ismerem a szüleimet már keresnek és biztosan nagyon féltenek bennünket. – mondta Beni

- Éhes vagyok, uzsonnát elfelejtettem bekészíteni. – kesergett Ari.

- Hát igen, lehet, hogy mégsem kellett volna így elindulnunk az iskolába. Most csak várni tudunk. Reméljük, hamarosan megtalálnak bennünket!

Míg a kölykök a régi, elhagyott odúban vártak, addig kétségbeesetten kereste őket mindenki. Nagyon telt az idő, a nagyobb testvéreket már haza is hozták az iskolából. Szerettek volna segíteni, de nem engedték őket a szomszédnál tovább. Már annyira későn volt, hogy csak a felnőtt apukák folytatták a kutatást. Arról beszélgettek, hogy ha besötétedik, akkor hogyan osztják be a keresést. Előkészíttek mindent az éjszakához.

A nagy zsúfoltságban alig vették észre az odatotyogó öreg mormotát, aki felemelte a botját és így beszélt:

  • Gondolkodtam, hol lehet ez a két komisz kölyök. Én valamikor az öreg tó partján éltem a családommal együtt, egészen az elején volt az odúnk, talán még lakható is lenne. De mikor kiöntött az öreg tó, mindenünk odaveszett. Akkor határoztuk el magunkat, hogy beljebb költözünk. Nem nehéz oda találni, de elég messze van. Itt ennél a galagonya bokornál balra, majd az erdei fenyőnél jobbra kell mennünk. Azután már csak egyenesen, jó sokáig. Szerintem ott lehetnek. – tette le a botját Élet erdeje legöregebb lakója, Misi bácsi.

  • Oh, hogy erre eddig nem gondoltunk, pedig mi is tudtunk róla. Lehet, hogy igaza van Misi bácsinak. Köszönjük! Most pedig induljunk! - buzdultak fel a kereső apukák.

Már annyira alkonyodott, hogy fáklyákkal indult el a férfiakból álló mormota csapat. A galagonya bokornál balra, majd az erdei fenyőnél jobbra és aztán egyenesen. – csengett a fejében apusnak az útvonal.

Elég sok idő kellett, hogy oda érjenek az öreg tóhoz. Mikor megpillantották az odút, az apukák nyomban odafutottak. Igaza volt Misi bácsinak. A kölykök egymást átölelve, dideregtek az odú hideg szobájában. Már ezerszer is megbeszélték, hogy ilyet soha többé nem csinálnak. Aztán felpillantott először Ari, majd Beni. Nagy volt öröm. Az apukák szorosan magukhoz ölelték csemetéiket. Hálásak voltak Misi bácsinak és Élet erdeje többi lakójának is az egész napos segítségükért.

Az út hazafelé már sokkal gyorsabbnak tűnt. Otthon aztán a pityergő anyukák, a lelkendező tesók átölelték a kis elveszetteket. Jó volt a meleg odúban, a családdal újra otthon lenni.

Ari és Beni most már nem akartak annyira iskolába menni, különösen így egyedül, kerülő úton.

 





















Gulyás- Kis Andrea, amatőr meseíró

Gulyás- Kis Andrea vagyok. Családanya és feleség. Három gyönyörű gyermek édesanyja. Az életemben mindig nagyon fontos szerepet játszottak a gyermekek. Nem csak szeretem őket, de felnézek rájuk, miközben millió dolgot tanulok tőlük. Isten csodálatos ajándékai. A sajátjaim születése előtt, egy Anyaotthonban dolgoztam, kiszolgáltatott, sanyarú sorsú, sokszor bántalmazott gyermekek között, akik épp úgy megérdemelték vol...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!