9. rész A borús nap is lehet szép

9. rész A borús nap is lehet szép.

9. rész

A borús nap is lehet szép

MINT APRÓ, SŰRŰ DOBPERGÉS HALLATSZOTT ÉLET ERDEJÉBEN A KORA REGGELI ESŐZÉS. A cseppek karcsú balerinaként emelkedtek alá a végeláthatatlan magasból, valamelyek a fák halványzöld leveleire, valamelyek pedig egyből a talaj felszínére, majd még lejjebb a sötét mélységbe. A fák levelein landolóknak ugyan ez volt a sorsuk, csak éppen egy kicsit később. Ők voltak, akikről azt mondják: aranyat érnek, hiszen táplálják az erdőt, a benne lakó minden élőlényt. Ezek a cseppek segítenek, hogy a gyenge hajtásokból életerős növények legyenek. Élet erdeje lakói pedig ne tikkadjanak ki az egyre melegebb napokon.

A madárkák örömtáncot jártak. Repdesésük fürgébb volt, mint máskor. Versenyt futottak, hogy kinek a tollazata lesz nedvesebb, majd a faágakon egymás mellé ültek és egyszerre rázták meg magukat. Mulatság volt ez a javából, vicces kinézetük és apró csipkelődéseik teljesen bearanyozták a reggelüket. A kora hajnali eső felfrissítette egész napjukat.

A bentről, őket tanulmányozó Gege csak mosolygott a bemutatójukon. De jó lenne, ha egy napra én is madár lehetnék, tudnék repülni és szállnék a világ felett. Fentről mindenkinek integetnék, segítenék az őrködésben és a fán lenne az odúm.

- Jaj ne, esik az eső? - ébredt fel Zoé nagy felháborodva.

- Pedig ma szombat van, nincs iskola és azt terveztük a barátainkkal, hogy kint találkozunk! - sopánkodott tovább a mellé lépő Arinak.

- Jó reggelt gyerekek! - lépett be ekkor a szobába Anyus.

- Jó reggelt neked is! - köszöntek vissza a kölykök.

- Benivel ma szerettük volna kipróbálni az új csúszdát, de esik az eső, ez olyan igazságtalan! - csatlakozott Ari is a morgós mormota kölykök csapatához.

- Én ezt nem igazságtalanságnak gondolom. Az eső – még ha nekünk kellemetlen is – nagyon hasznos, különösen így tavasszal. A növényeknek, amelyek olyan gyengék még szükségük van nem csak a napra, a fényre, a földre, hanem az esőre is. A piciny gyökerecskék, amelyek most erösödnek nagyon hamar elhalnának, ha nem kapnának elég nedvességet ebben az időszakban. Nem is beszélve a forrásokról, a patakokról, amelyek táplálják Élet erdeje tavát. Mi is ebből iszunk, főzünk, öntözünk és mosakodunk. Vannak tájak, ahol nagyon keveset esik az eső és itt bizony, amikor mégis van, boldog minden és mindenki. Más évszakokban pedig szenved az egész vidék a szárazságtól. Ott azt kell beosztani, ami van. - tanítgatta őket Anyus.

- Elvégre át is hívhatjuk a barátainkat, nem? - kérdezte Zoé

- Igen, egész nyugodtan. Öltözzetek át, vessétek be az ágyacskáitokat és irány a reggeli. Elővettem a tavalyi áfonyalekvárt, és még meleg a kalács, amit sütöttem. - csalogatta őket Anyus az asztalhoz.

Ekkor lépett be Apus is az ajtón egy kannával a kezében.

- Jó reggelt drágáim! Behoztam a kamrából a tegnap frissen gyűjtött tejet. Ati barátommal voltunk egy kis túrán a tejfáknál. Ahogy megkóstoltam, valahogy úgy érzetem idén a legfinomabb a tej íze. - vélekedett Apus.

- Már öntöm is. Áldás kérés és már ehetünk is. - kezdte a reggelit Apus.

- Hú, ez tényleg nagyon ízletes! - kiáltott fel Gege.

- Igen, kérhetek még? - csatlakozott Ari.

- Persze! Igyatok csak, ettől nincs jobb a világon. - mondta Anyus és Apus egyszerre.

- Akkor áthívhatjuk Dodót, Rácsit és Benit? - kérdezte türelmetlenül Zoé.

- Igen-igen! Vedd fel az esőkabátodat és a gumicsizmát és szaladj át, kérdezd meg, hogy van-e kedvük átjönni. Ha megbeszéltétek a szüleikkel, akkor rendben. - adta ki az utasítást Anyus.

- Köszönöm a reggelit! - pattant fel Zoé úgy, hogy majdnem az asztalterítőt is magával rántotta.

- Csak óvatosan kisasszony! Lassan járj, tovább érsz! - intette Apus a szeleburdi mormota lányt.

- Én azért még veszek a kalácsból! - ajánlkozott Gege.

- Én is kérek! - utánozta Ari.

- Örülök, ha ízlett nektek a reggeli. Ha már nem kértek többet, fogjátok meg a tányérotokat, a bögréteket és legyetek szívesek elvinni a mosogatóba, a többiben segítek én Anyusnak – ajánlkozott Apus.

A fiúk örömmel teljesítették a szokásos feladatukat, majd rohantak a szobába előkészíteni a játékokat. Nem is kellett sokáig várniuk, amikor a szomszéd mormotakölykök meg is érkeztek Zoéval. Csókolom! - köszöntek illendően.

- Sziasztok kedveskéim! Jól vagytok? - érdeklődött Anyus

- Igen, csak ez az eső ne esne. Éppen arról beszélgettünk, hogy mit fogunk csinálni, amikor betoppant Zoé hozzánk. Köszönjük, hogy átjöhetünk, így biztosan nagyon jó lesz. - mondta Dodó.

A két testvére már rég a szobában volt és felfedezte az újabb játékokat.

- Hogy nektek milyen jó játékaitok vannak? - mondta Rácsi

- Igen, a papa készíti őket. Azt mondta, hogy amikor ezeket csinálja, akkor mindig ránk gondol és az olyan, mint ha mindig ott lennénk mellette. - válaszolt Gege.

- A mi nagyszüleink is egy másik erdőben élnek, egy kicsit távolabb tőlünk. Van, amikor mi látogatjuk meg őket, van, amikor pedig ők jönnek el hozzánk. Mindig örülünk mikor megyünk, mert a mama nagyon finomakat főz és mindig készít nekünk egy kis meglepetést is. A papa pedig folyton csak ugrat minket. Kedvesek velünk, azt mondják, mi vagyunk az ő gyöngyszemeik. Amikor pedig ők jönnek, akkor is sok mindent hoznak magukkal a kertjükből. Sok gyümölcsöt és zöldséget. A mama mindig süt valami finomat. Sokat játszunk és sétálunk együtt. Mindig kérdeznek valamit. - meséli Rácsi.

- Ez egy helikopter? De jó, ez is fából van? - érdeklődik Beni.

- Igen és van még két repülő és egy hidroplán is. Megmutatom. - mondta ismét Gege.

- Játszunk reptereset vele? Én leszek a piros repülővel, ti is választhattok valamit magatoknak. - mondta Beni.

- Én a helikopterrel leszek - csillant fel Ari szeme.

- Én pedig a kékkel – választott Gege is.

Hamarosan bele is merültek az izgalmasabbnál-izgalmasabb reptéri kalandozásba. Csak úgy viharzottak a repülők, morgott a helikopter. Jártak külföldön és csak itt a közelben is, balesetnél és légibemutatón is egyaránt.

Közben a lányok is megtalálták a papa által készített csoda tűzhelyet és a főzőkészletet is hozzá. Az ételek, a zöldségek és gyümölcsök varrásában már a mama, sőt Anyus is besegített szabad óráiban.

Zoé, te ezt még az iskolába is behozhatnád egyszer! Csuda klassz! - fejezte ki tetszését Rácsi. Dodó már nagyobb mormota lány volt, de még ő is szívesen elfoglalta magát ebben a tündéri konyhában. Főztek levest, főfogást, sőt még rendeztek egy torta főző versenyt is. Persze a felnőtteknek is meg kellett kóstolniuk az elkészített csodákat.

Ámulatos összhangban játszottak egész délelőttön keresztül a kölykök, addig, amíg meg nem unták a dolgot. Aztán egyszer csak...

- Te, miért mentél neki a gépemnek Ari? - kérdezte felháborodottan, Gege a testvérét.

- Mert ott volt az utamban! - háborodott fel Ari.

- Nem is volt az utadban, kikerülhetted volna! - támogatta Gegét Beni.

- Na, akkor én is neked megyek! - fenyegetőzött Gege.

- Gyere, az én gépem akkor is erősebb! - feleselt Ari.

- Na, akkor nézzük! - biztatta Beni.

Akkor elkezdődött a csete-paté. Már nem csak a gépek mentek egymásnak, hanem a kölykök is, mire beszaladt Apus.

Hát itt meg mi történik fiúk? - érdeklődött a mormota apa

- Hát az úgy volt, hogy Ari nekiment a gépemnek, utána meg én az övének, aztán Beni is...- mondta Gege

- Fiúk! Fiúk! Hát érdemes egy ilyen jó délelőttöt így elrontani?

- Gyertek csak, mutatok nektek én is valamit. - hívta őket Apus.

A fiúkat különös kíváncsiság szállta meg. Vajon mit mutathat nekik a mormota apuka? Gyorsan köré sereglettek.

- Gyertek, üljetek le az asztalhoz! - biztatta őket Apus

Majd a szekrény tetejéről levett egy régi, sárgára kopott dobozt. Lefújta róla a port és azt mondta.

- Ez gyerekkorom kedvenc társasjátéka. Erdeink kincsei. Nemcsak ügyesebben fog gondolkodni az, aki ezt játssza, de az ismerete is növekszik. Itt egy fadobókocka. A számok már lekoptak róla, de a színek jelentéseire pontosan emlékszem.

- Kipróbáljuk? - érdeklődött Apus.

- Igen! Igen! - Vállalkozott egyszerre mindenki.

Rendben, akkor összesen vagyunk egy, kettő, három ...hat, heten. Én leszek a kérdező, ti a játékosok. A bábuk ezek a gombok. Itt van hat szín. Akkor léphetsz előre, ha tudsz a kérdésre válaszolni. - mondta el a szabályokat Apus.

- Kezdjed te Dodó, aztán balra haladjunk! És Dodó már dobott is. Piros egyenlő négy. Rendben, a kérdés a következő. A fenyők lombhullatóak-e?

- Általában nem, de van kivétel. Éppen most tanultuk környezetismereten. Például a vörösfenyő lombhullató. - válaszolt büszkén Dodó.

- Nagyon ügyes vagy! Léphetsz előre négyet! - utasította a bíró.

Beni átvette a kockát és már dobott is. Zöld az hat!

- Ez a legnagyobb szám Beni, most figyelj! A növényeknek szükségük van fényre, hogy fejlődjenek? - kérdezte Apus.

- Igen, ha nem kapnak fényt olyan hajlósak lesznek. - válaszolt tapasztalatból Beni.

- Ez így van, akkor megnyúlnak és elvékonyodik a száruk, majd letörik. Megkaptad a hat pontot, előre léphetsz! - engedélyezte Apus.

Aztán dobott Geri, Rácsi, Zoé és végül Ari is. Bár nem tudtak a kérdésekre mindig helyesen válaszolni, mégis élvezték a játékot. Hatszor is körbe mentek, míg végül elsőként Rácsi jutott célba. Azt mondani, hogy ez mindenki számára öröm volt, nem lett volna igaz, mert hát valahol mindenki szeretett volna győzni. Mégis, mivel jó barátok voltak, sok-sok közös emlékkel fejezték be a játékot, még az utolsó kettő is. Kérték mormota apukát, hogy a legközelebbi esős napon ismét ezt vegye elő nekik.

Anyus ebédre egy régen várt ismerőst hívott meg, Karcsi bácsit. A szomszéd szülők is csatlakoztak. A délutáni csendes pihenőn sem volt unatkozás. Mese, mese és mese a régi időkből. Nem tudom, ki élvezhette jobban? A szülők vagy a mormotakölykök?

Minden esetre egy kedvesen eltöltött, vidám, cseppet sem unalmas napot zárhattak a mormoták.