17. rész BEFEJEZÉS Búcsú a melegtől

17. rész BEFEJEZÉS Búcsú a melegtől.

17. fejezet

Búcsú a melegtől

IDÉN KÜLÖNÖSEN SOKÁIG VOLT CSODÁS ŐSZ. A fák lombkoronái a szivárvány szinte minden színét magukra öltötték. A bíbor vöröstől kezdve, az aranysárgán át, egészen a sötét liláig. A vidám napsütés mindenkiből lelkes munkást varázsolt. A nebulók örömmel keltek fel reggeleként és igyekeztek az iskolába, hogy kihasználják az időt, hogy még találkozhatnak egymással és együtt lehessenek. A felnőtt mormoták meg gondosan készülhettek fel az előttük álló télre. Az idősebbek előre jelzései alapján ez a tél is keménynek ígérkezett és mivel általában igazuk volt, mindenki komolyan vette a feladatát. A férfiak járták az erőt és a kidőlt, elöregedett fákat kivágták és felhasogatták, majd beszállították a fáskamrákba. A kerti munkák közös feladatok voltak, az asszonyok betakarították még a megmaradt terményeket, a férfiak pedig ezután felásták a talajt, hogy minél több csapadékot szívhasson magába a tél folyamán. Felkészítették tehát a megszelídített természetet is a mély alvásra. Igen jól haladtak a feladatokkal!

Ma délutánra kökényszedést terveztek a családok. Aminek akkor jön el az ideje, ha már megcsípi a dér és zamata édessé válik. Persze, ebből az iskolások sem maradhatnak ki, ezért is az időzítés. Mivel ezt Olga néni is tudta, ma különösen igyekezett időben befejezni a tanítást és már ebéd után hazaengedni a nebulókat.

- Én már ki is hoztam a kosaramat Beni! - toppant oda Ari a kint játszadozó kis mormotához.

- Igen? Én még felépítem ezt a kis házikót a bogaraknak, hogy legyen hova bújniuk télen.

- Segíthetek? - kérdezte Ari.

- Persze! Akkor gyorsabban végzünk és mi is mehetünk majd a többiekkel. - válaszolta a kis barát.

- Az alap már kész, sárból gyúrtam, most kellene a falakat felépíteni. Gyűjtöttem fát hozzá. Itt van, kezdjük el rakni! - vezette az építkezést a tervező.

- Rendben! Jó kis házikó lesz ez! - lelkesedett a kisebbik.

Aztán fát a fára rakva, ügyesen megépítették a kis menhelyet. A tetőt rátéve egy komplett házikó lett.

- Kész! Akkor nyitva hagyjuk az ajtaját és ha igazán hideg lesz, biztosan betalálnak a bogárkák majd. - mondta Beni. Ha meg nem, akkor segítünk nekik! Amiket most találunk az erdőben, azokat el is hozhatjuk a kertbe! - javasolta Ari.

- Hát ti meg mit csináltok fiúk? - kérdezte őket Apus.

- Házikót építettünk a bogaraknak. - válaszolt Beni és aztán tüzetesen elmesélte a mormota apukának, miért készítették.

- Akár jó ötlet is lehet! Tudjátok, hogy élik túl a telet a bogarak? - kérdezte Apus.

- Nem! Hogyan? Hiszen nincs házikójuk, fűtésük. Nem fagynak meg? - kérdezték a kis mormoták.

- Nem! A legtöbbjük túléli a telet. Vannak bogarak, akik fogják magukat és melegebbre vándorolnak, mint például a madarak is. Vannak, akik pedig elvermelik magukat a föld alá vagy keresnek valamilyen rejtekhelyet és miközben a szervezetük elkezd egy télálló anyagot termelni, ők maguk pedig egy mély álomra hajtják a fejüket. Bevackolódnak és legközelebb már csak tavasszal bújnak elő. Hasonlóan hozzánk. Ahogy megérkezik a tél, úgy mi is bevonulunk az otthonainkba és nem nagyon jövünk ki, esetleg csak nagyon ritkán egy-egy hóember építésre. De akkor is jól felöltözve, mert nem nagyon bírjuk a hideget. Vannak olyan rokonaink, akik még nem is látták a havat, mert késő ősszel elalszanak és legközelebb csak kora tavasszal bújnak elő. Sok-sok állat döntött így Élet erdejében. Hatalmas csend van a téli erdőben. Aki mégis télen is járja az erdőt, legfeljebb csak némi durmolást hall ki a fák közül.

- Na, de fiúk! Úgy hallom, megérkeztek az iskolások! Meg van a kosaratok? Igyekezzünk, mert azért most már igen hamar sötétedik! - siettette Apus a kölyköket.

- Én még beszaladok érte! - válaszolta a tervező mormota, aki még gyorsan egy elégedett pillantást vetett a művükre.

Összeállt a kis csapat, a két család, mint jó barátok együtt indultak el a szüretre. Kacaj, öröm és izgatott várakozás töltötte el őket az idei szüret miatt.

- Karcsi felfedezett egy fiatal, de már termő kökényest, éppen tegnap beszélgettünk róla. Menjünk oda! A házuktól nem messze van a tó irányában. - irányította a kis csapatot Jenő, a szomszéd mormota apuka.

- Ott a helyünk! - lelkendezett Apus és már indultak is.

Tényleg nem volt messze, csak takarásban eddig. Egy kis ösvényen kellett átmenni, a tó irányába. Felfedezetlen maradt ez a hely egészen ezidáig. Biztosan sok ilyen rejtély van még Élet erdejében, hiszen hatalmas.

- Hát ez tényleg csodás! - örvendeztek az anyukák.

- Ki kóstolja meg először? - kérdezték.

- Én, én! És már szaladt is az ifjúság a feketén ragyogó, friss kökényesbe.

Mindenki kapott belőle egyet-kettőt, aztán ki tudja még mennyit? Szüret volt a javából! Éppen jókor, megfelelő állapotban!

- Azért gondoljatok a lekvárra is! Szedjétek tele a kosarakat! - kérték az anyukák őket. De nem csak kérték, hanem ők maguk is élen jártak a szedésben. Szépen, lassan, ahogy a kölykök beteltek a friss kökénnyel, elkezdtek a kosarak is megtelni.

- Ó, milyen finom a kökénylekvár Anyus! - jó sokat készítsünk belőle kérte Gege anyukáját.

- Igen! Majd mi segítünk! - csatlakozott Zoé.

- Holnaptól hétvége van, úgysincs iskola akkor már reggeltől is segíthetünk ajánlkozott Dodó.

- A magokat pedig elvetjük a kiskertünkbe! Rendben Zoé? - tervezte Rácsi, aki nagy örömmel gondozta a saját kertecskéjét.

- Persze! Aztán majd tavasszal kikelnek a mi kis kökénybokraink és otthon is szüretelhetünk – tervezte Zoé.

- Úgy látom, hogy tele is lettek a kosarak.

- Jó sokat sikerült idén gyűjtenünk! Lesz munkánk bőven, de lekvárunk is! - mondták a háziasszonyok.

- No, most már induljunk, mert erőteljesen sötétedik! - szólították fel a családot az apukák.

- De jó, hogy mi is itt lehettünk! - hálálkodott Gege.

- Köszönjük! - mondták a többiek.

Hamarosan hazaértek az erdő mormotái. Az ősz késői szakaszában már hűvös is volt ilyenkor. Jó eső érzés járta át a családot, amikor az apukák egy-egy fahasábbal meleggé tették az otthonokat. A csodás napfürdőzés után Anyus ínycsiklandozó vacsorát tálalt fel kis családjának.

- Göndörre font kalács, szamóca dzsemmel a rétről! Apus pedig reggel még hozott nektek a csodatejből. - mondta Anyus.

- Még idén utoljára! Már így is kevés volt. Fáznak a tejfák. Amit el tudtunk raktározni, annyi maradt. - tájékoztatott Apus.

A ropogó tűz, a benti közös, gyertyafényes vacsora, a felkezdett lekvár mind-mind a tél közeledtének érzését csalogatta elő a mormotákból. Zoé Geri és Ari eltűnődve bámultak ki a sötét ablakon. Gondolataikban átfutottak az idei év történései, a barátokkal együtt eltöltött idő, a sok nevetés, vidámság, a réti élet, az iskola, a közös ünnepek. Csodálatos idő volt mögöttük. Egy kicsit bánták is, hogy vége lesz egy darabig az ilyen nagy találkozásoknak. De tudták a tél elmúltával, ismét együtt lehet majd a mormoták népe, de addig is találkozhatnak, - ha nem is olyan gyakran – a barátaikkal.

Másnap a sok szorgos kéz elkészítette a finom lekvárt. A kamra polcai éppen megteltek az újabb üvegcsékkel. A magokat a lányok elvetették, bízva abban, hogy a következő évben azokból újabb és újabb kis csemeték fejlődnek. Még néhány fadarab felhasábozása után a fatároló is tele lett, hála a fiúk nagy segítségének. Elkészültek! Felkészültek a télre. Éppen időben, hamarosan egyre hidegebb lett, már napközben is. Gyakran esett az eső, járhatatlan sárossá váltak az utak. A kiszámíthatatlanul feltámadó szélviharok miatt Olga néni is bezáratta az iskolát. A kölykök otthon, szüleikkel folytatták a tanulmányaikat. Az idő múlásával, az esőt először havas eső, majd sűrű havazás váltotta fel. A tájat belepte a hó. Igazuk volt az idős, tapasztalt mormotáknak, kemény hideg várt Élet erdejére. Viszont sok pihenés, szórakozás a családdal, meleg együttlétek, mind emellett a téli táj szépsége is lenyűgözte őket.

A különböző alakokká vált fehér fák, a gyönyörű jégvirágok az ablakon, a süvítő szél durmolása mind-mind csodálkozással töltötte el a mormoták népét. Élet erdeje téli ruhát öltött és így hófehéren is csoda szép volt.

Ha szeretnél találkozni a mormoták népével, kérd meg a szüleidet vigyenek el téged is Élet erdejébe!

VÉGE