A babaház

A babaház.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy babaház. Ajándékba kaptam. Azt kérdezed, hogy hova tettem? A szobám sarkában állt. Kívül hófehér volt a fala. Nyitva volt a zöld színű zsalugáter, s az ablak párkányán pedig muskátli virult. Hogy el ne felejtsem, emelete is volt a babaháznak. Alul volt a nappali, a konyha, a kamra, a háztartási helyiség, a vendégszoba és a fürdőszoba. Egy kanyargós lépcső vezetett fel az emeletre, ahol három hálószoba, egy fürdőszoba és egy erkély kapott helyet.

A gyermekszoba bal oldalon volt az emeleten. Középen a szüleim és jobb oldalon a testvérem szobája állt.

A babaház fala rózsaszínre volt tapétázva. Az ablakok és az ajtó kerete fehér színnel voltak festve, s mindegyik befelé nyílt. Pazar bútorokkal volt berendezve és ott voltunk benne mi is, no meg Mirci és Foltos, csak persze kicsiben. Világítás is volt benne, akkumulátorral működött. Jaj, majdnem elfelejtettem! Garázs is volt a földszinten, az ajtaja szintén akkumulátorral működött, ahogy a benne helyet foglaló rózsaszín sportkocsié is. Kerékpár is állt mellette. Vajon milyen volt a színe? Igen, csakis rózsaszín. Az emeletet tető fedte és előtte kapott helyet egy hatalmas nyitott tetejű terasz. Amikor nyár volt, ide ültünk ki beszélgetni, kártyázni, sakkozni, olvasni, és természetesen napozni is. Minden volt hozzá: napernyő, ágy, kisasztal, napszemüveg, fürdőruha és még sorolhatnám.

Nagyon szerettem a babaházzal játszani:

-          Jó fáradtan hazajöttem a munkából, a fogasra akasztottam a kabátom, a cipőtartóra a levetett lábbelim, majd bementem a gardróbba, letettem a táskám. Ezután kezet mostam és nekiálltam mosogatni.

-          Jaj, mennyi mosatlan! Még főznöm is kell. Aztán sietnem kell Pircsiért az óvodába és mire hazaérünk, már jön haza az iskolából Manci is, aztán apa. Jaj, azt se tudom, hogy hol áll a fejem!- Telt az idő, múlt az idő,- persze a játékban csak pár pillanat.

-          Kész lettem a mosogatással, kész a tojásleves és a sóskafőzelék. Elmegyek a fürdőszobába, aztán veszem a cipőm, kabátom, táskám és futok Pircsiért az óvodába. Jaj, de hova tettem a táskám? Nem emlékszem. Na, mindegy, gyorsan megkeresem. Merre is jártam az utóbbi órában? Igen, az előszobában, ott nincs. Aztán a fürdőszobába mentem, ott sincs. Hol lehet? Mindjárt elkések. Jaj, nem is, először a gardróbba mentem, utána a fürdőszobába. Igen, megvan, ide tettem! Na, akkor most sietek. -  Anya elviharzott. Pár házzal arrébb volt az óvoda, így hamar hazaértünk.

-          Szervusz, anya, megjöttem! – futott lelkesen Manci, miközben repült szanaszét az iskolai felszerelése és a ruhadarabjai.

-          Szervusz, gyermekem! Hogy telt a mai napod?

-          Jól! – azzal már rohant is a szobájába.

-          Gyere, Manci levetkőztetlek. Menjünk a mosdóba! – Miután elvégeztük a mosdózást, bementem a szobámba, hogy egy kicsit játsszak a babaházzal. Hát itt meg mi történt? Tártam szét kétségbeesve a kezem. Képzeljétek el, hogy amíg nem voltam itthon, valaki betört oda. Minden fel volt forgatva. Vajon mit vittek el és ki volt az? Nem láttam nyomokat, csak Mirci szőre volt itt, meg ott. De nem gondoltam arra, hogy ő lenne a ludas. Ahogy átnéztem a lakás felszerlését, minden megvolt, csak persze nem a helyén. Így újra berendeztem a bútorokat. Ruhásszekrényben a fogasokra raktam a ruhákat, a cipőket a helyére, fürdőszobában a kádat, a mosdót, a zuhanyzót, a szappant, a törölközőt és még sorolhatnám. De szép rend lett! – mosolyodtam el. Talán még szebb is így, mint azelőtt.- lelkesedtem. De ki vajon ki lehetett az, aki ezt a rendetlenséget csinálta? – ráncoltam össze a szemöldököm. Ekkor megjelent Mirci, gondolt egyet és elindult a babaház felé. Képzeljétek, majdnem ráfeküdt! Az utolsó pillanatban fogtam meg az icipici szőrgombolyagot és ültettem az ölembe. Szóval te voltál az, te gézengúz? Eközben cirógattam pihe-puha, selymes szőrét. Nézd, itt egy puha párna, az enyém! Ráfektetlek. - Mirci, kényelmesen elhelyezkedett, és lehunyta a szemét. - Máskor, ha bejössz a szobámba, inkább ide feküdj!

-          Pircsi, Manci, megjött apa! Gyertek le enni!- mindketten sietve mentünk apát köszönteni, majd enni. Eközben jót beszélgettünk. Miután befejeztük, segítettünk anyának asztalt bontani.

-          Manci, megcsináltad a házi feladatot? Megtanultad a leckét?

-          Igen, anya.

-          Akkor menjünk fel, kikérdezem, és együtt leellenőrizzük, hogy jól oldottad-e meg?

-          Rendben.

-          Nagyon szépen megtanultad és a feladatok is hibátlanok. Nagyon ügyes vagy kislányom, büszke vagyok rád!

-          Levihetem még egy kör sétára, Foltost?

-          Igen, köszönöm szépen!

-          Örömmel!

-          Kop-kop, kop-kop…Pircsi, bemehetek a szobádba?

-          Igen, gyere édesanya!

-          A babaházzal játszol? Csatlakozhatok? Mindjárt apa is itt lesz.

-          Igen. Nem sokkal később már mindhárman együtt játszottak. Amikor Manci hazaért Foltossal, a kutyus leheveredett a helyére, nővére pedig kézmosás után becsatlakozott a közös játékba: először anya takarított Mancival az emeleten. Lent a nappaliban Foltos kergette Mircit. Apa kártyázott, majd sakkozott velem, aztán mind a négyen felmentünk a nyitott tetejű teraszra napozni. Még a jakuzziban is fürödtünk. Ó, de jó volt!

Amikor lement a nap, mindenki lefeküdt aludni. Mancinak apa, nekem pedig anya mesélt egy esti mesét.

Tudjátok, hogy miről szólt? Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy babaház. Pircsi ajándékba kapta. Azt kérdezed, hogy hol volt? Egy gyermekszoba sarkában állt. Kívül hófehér volt a fala. Nyitva volt a zöld színű zsalugáter, az ablak párkányán muskátli virult.