A bábszínház

A bábszínház.

Egy nyári délutánon, Gábor a teraszon üldögélt, és belelapozott a felesége újságjába. A barkács oldalon látott, egy pompás bábszínház elkészítéséről szóló cikket, nagyon pontosan leírt megvalósítási tervvel. Nem is nehéz, gondolta magában, és elhatározta, hogy megcsinálja.

Mivel még nem régen laktak a kertes házban, Gábor a tüzéptelepre ment bevásárolni a faanyagot. A melléképületben fúrt faragott. Egyszer arra járt Bálintka, az öt éves kisfia.

- Apa, mit csinálsz?

- Dezső bácsinak segítek disznó ólajtót készíteni. - füllentette.

Majd türkiz színűre festette. A bábszínház elkészült, most már csak a figurák kellettek. A játékboltban, elég borsos áruk volt a báboknak, így az édesapa csak három darabot vett, egy lányt, egy fiút, és egy sárkányt, és elhatározta, hogy varrat még Marika nénivel egy párat, aki a család barátja volt. Egy szombat este az apa beállította a bábszínházat, Bálintka el volt ragadtatva. A férfinak eleinte nehéz volt a szerepeket átélnie, mert Gábor nagyapja alezredes volt és a fiát, nagyon nagy szigorúságban nevelte fel. S a fiú, ugyanilyen szigorúan nevelte Gábort, aki nehezen tudta elengednie magát, vagyis szinte sosem. Ám mikor játszott, nem lehetett visszafogottan félni a sárkánytól, vagy óvatosan kiabálni. Mikor előadta a rút kiskacsát, s elmesélte, hogy hogyan gúnyolta mindenki ki a kis párát, azt sem lehetett fahangon jól előadni. Így az édesapának, ezek a dolgok, nem mentek jól. Mikor ötöst kapott az iskolában, az apja csak annyit mondott, hogy jól van, és megveregette a vállát. Ha elesett, pedig csak annyit, hogy katona dolog. Gábor jól tudta, hogy ha valami veszteség érte, mondjuk valaki elvette a játékát, vagy elszakította a könyvét, azt neki kellett egyedül megoldania, nem számíthatott semmiféle pátyolgatásra.

A következő szombaton a kis gyufa árus lány következett. Az édesapa, elmondta a történetet, és a szomorú végén, egy picit, sikerült elérzékenyülnie. A második mese végén, a krampuszt jól elcsépelte a főhős. Gábornak nehéz volt eljátszania, mert ez egy hangos jelenet volt. S neki gyermekkorában, nem szabadott hangoskodnia. A nagy érzelmi kitörésektől óvakodnia kellett. Mert az fegyelmezetlenség volt az apukája szemében. Így Gábor igyekezett jól tanulni, hogy ne okozzon bosszúságot, és hogy, az apja elismerését kivívja. S ennek meg is lett az eredménye, mert a kisfiúból mérnök ember lett.

Gábor hétről hétre ügyesedett. Hangja színesebb lett, az érzelmeit árnyaltabban kezdete kifejezni. Idő jártával megtanult dünnyögni, nyöszörögni, sírni, vagy bömbölni. S egyszer még féktelenül hahotáznia is sikerült. A sok színjátszás megtette a hatását. Az édesapa egy alkalommal azt vette észre magán, hogy egy vicc olvasása után, hangosan felnevetett. A portás kisasszony hitetlenül nézte, mikor egyszer fütyörészve ment be dolgozni.

Egy nap a férfi, egy csodás mese sorozatot talált, Brumi kalandjai volt a címe. Marika néni készített egy bábot, egy régi plüss mackóból. Aranyos lett, hosszú szőre volt, és nagy szemei. Bálintka kedvence lett Brumi, aki nélkül a szombat esti bábszínház el sem indulhatott. Mikor a fiú hat éves lett, egy verőfényes júliusi napon, a fél nagy csoportot meghívták. Gábor kölcsön kért egy ugráló várat, és a sok finomság bekebelezése után, természetesen következett a fénypont, a bábjáték. Nagy sikert aratott.

Ám egyszer csak hangos bömbölés hallatszott. Gábor látta amint a kisfia elesett, és megütötte a térdét.

-Anya, anya!- kiáltotta Bálintka.

Amíg az édesanya odaért, Gábor ezt mondta.

-Katona dolog!

Éppen úgy, ahogy neki mondta az apja, egykor. Az édesanya megvigasztalta az ünnepeltet, de a gyermek így szólt.

-Brumit akarom! Brumival szeretnék lenni!

Gábor előhozta a bábot, felhúzta a kezére és odaült a kisfia mellé a kanapéra.

-Brumm, brumm. Azt hallottam, hogy az én kedvenc rajongóm, elesett, és fáj a térde.

- Igen.

- Akkor én most három gyógyító puszit adok rá!- szólta az édesapa.

Majd Brumi megpuszilta a térdét, majd az arcát simogatta meg. S egy hirtelen belső indíttatásból, ösztönösen, Gábor megölelte a kisfiát. Milyen jó volt! Mióta nem volt karon ülő, alig tette ezt meg.

Ettől fogva, ha a kisfiúnak az első osztályban gondja akadt, mindig Brumit hívta. Az apa felvette a kezére a bábot, és elbeszélgetett a fiával. Sok esetben megvigasztalta, vagy tanácsot adott neki. Ám egy nap, mikor a fiú megint Brumit kérte, a férfi így szólt.

-Én magam vagyok Brumi! Nekem elmondhatsz ugyanúgy mindent, ahogy eddig Bruminak tetted, jó? Mindig meg foglak hallgatni!

S ettől fogva, Gábor Brumi nélkül is megvigasztalta, megölelte és megpuszilta a kisfiát. Éppen úgy, ahogy ő szerette volna, hogy gyermekkorában vele tegyék.