A kincses szekrény

A kincses szekrény.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szekrény. Öreg, sötét színű szekrény volt. Sok gazdája volt már. De mindig igen hamar kicserélték. Ahol most lakott, az egy textil művésznő háza volt. Aki, amikor megvette, türkiz színűre festette, díszgombokra cserléte a régi gombokat. Az egyik gombon, egy horgolt angyalka lógott.  A művésznő műtermébe lett beállítva. Mellette volt egy búbos kemence, sok puha párnával, szőnyegekkel, és egy szövő szék. A szekrény elégedett volt új külsejével. Bár azt még nem tudta, hogy meddig fog maradni az új helyén. De egy előnyös külső, mindig javít az esélyeken. 

Volt ő már hálószobában, telis tele ruhákkal. Majd lépcső alatt, háztartási szekrényként, porszívóval, és tisztítószerekkel. Végül garázsban, csavarhúzókkal, régi újságokkal. S miért kellett mindig távoznia? Mert örökösen kinyílt az ajtaja, és kihányt magából mindent. Ha kulcsra zárták, akkor kinyitáskor estek ki a dolgok, s olyankor sokszor fejbe vágták a tulajdonost a kipottyanó dolgok. Így a szekrény, itt sem jósolt magának sok időt. De a műhely, tetszett neki. Az ablakok egy kis udvarra néztek. Nyár vége volt. A fű sárgán kisülve kókadozott, és a dísznapraforgó már beérlelte magjait. Csak a borostyán készült szeptemberi virágzására. A művésznő minden nap valamennyi időt a műhelyben töltött, hétvégén még többet. Sok színes fonala volt. A művésznő egy fali szőnyeget készített napraforgókkal. A színes gombolyagokat, a szekrényben tárolta. Volt ott nap sárga, pipacspiros, és haragos zöld. Ha nem alkotott, olvasgatott, teázott, vagy hallgatta a nyár végi zajokat. Szeretett itt lenni. S a szekrényi s jól érezte magát a műhelyben. A szekrény egyik polcára, egy nagy album került, mely különböző korok viseletét tartalmazta. Majd egy fényképalbum került mellé. Később egy dobozka, csupa emlékkel, melyet a gyermeke készített neki az iskolában. Anyák napi képeslapok például. A kedvenc könyve. Volt még ott hímzett terítő is, melyet egy idős nénitől kapott, barátságból. A szekrény ezeket a dolgokat kincsként őrizte. Mert ez egy különleges szekrény volt. A korábbi gazdái csak rohantak és dolgoztak. Mindig vettek valamit, amire nem is volt igazán szükségük. Csak gyűltek és gyűltek a tárgyak, amíg a szekrény ki nem lökte őket. De itt, más volt a helyzet.  

A szekrény csak olyan dolgokat volt hajlandó magában őrizni, melyek örök értékek voltak. Az anyai szeretetet, a segítőkészséget, a barátságot, a munka szeretetét. Ezek a dolgok felett, nem járt el az idő. S a jó tett felett sem, melyek emlékét örökre őrzi az élet emlékezete. A szekrény úgy érezte, hogy megtalálta helyét a világban, ott ahol a valódi értékek mentén élik az életet.