A bárány meséje

A bárány meséje.

A bárány meséje

   A  cifra ruhába öltözött , hosszú szakállas férfi  türelmetlenül arrébblökött,  miután meglátta a bal mellső lábamat.

-Vidd innen ezt a bárányt,  fiam – morogta ingerülten gazdám felé – már megmondtam neked, hogy csak hibátlan állatot fogadok el…

-Na hiszen !  – gondoltam magamban – Mit kell ebből akkora ügyet csinàlni, hogy felsértette a lábamat az a buta tüske, amikor a legutóbbi holdtölte utáni reggelen véletlenül beleléptem egy tüskés bokorba ? Igen, kicsit vérzett is ,de Simon bekötözte és már nem is fáj annyira. Igaz, hogy azóta kicsit sántíitok, de attól én még egy teljesen rendes  bárány vagyok. Mindig szót fogadok Simonnak, a gazdámnak, még  egyszer se szaladtam el tőle, mindig követem akárhova megy és türelmesen várok rá ,még olyankor is, amikor  nagyon lassan sántikál vagy megáll, mert fáj a lába …

    Amikor idáig jutottam a gondolataimban, óvatosan közelebb húzódtam,  szorosan Simon lába mellé, nehogy elsodorjon a körülöttünk lökdösődő tömeg. Aztán  arra gondoltam, hogy egyàltalàn nem tetszik nekem ez a hosszú szakállas és igazából nem is bánom, hogy hibát  talált rajtam és ezért  nem adott oda neki Simon . Sőt , kifejezetten örülök neki, hogy gazdámmal maradhatok. Tíz hosszú szakállasért se hagynám el ! A többi pásztorok mindig csúfolják a sántasága miatt, de én tudom, hogy sokkal jobb ember , mint ők. Sőt, okosabb is mindannyiuknál. Még olvasni is tud. Esténként a tábortűz mellett mindig elővesz egy nagy tekecset,  ami tele van mindenféle furcsa vonalakkal. Ha senki sincs ott ,csak ő meg én,  mert a töbiek már a sátorban horkolnak, néha hangosan is felolvas egy részt. Persze én semmit sem értek belőle, mert csak egy buta kisbárány vagyok, de azt kivettem belőle, hogy gazdám nagyon vár valakit, aki majd egyszer eljön. Amikor róla olvas, olyan öröm sugárzik Simon arcáról, hogy biztos vagyok benne, hogy nagyon jó lesz  , amikor végre eljön. Olyankor még a csillagok is fényesebben ragyognak, mintha ők is  várnák. Igen, biztos voltam benne, hogy Simon a legokosabb a pásztorok között. Csak egy kicsit sokat beszél és olyanokat mond,  amiket én nem értek, de attól még mindig nagyon büszke voltam rá. Mint például azon a bizonyos napon is, amikor ezek történtek.

   Óvatosan gazdámra sandítottamm, aki még mindig a hosszù szakàllù elött àllt, mindenféle kérdéseket tett fel amiket én szokás szerint nemigen értettem, pedig nagyon füleltem ám !

-Ne haragudj, bölcs rabbi, de hadd tegyek fel a kérdést…

-Hát te még mindig itt vagy ? Lódulj arrébb , te szerencsétlen és ne tartsd fel a sort !

-Megyek már,  csak szeretném megkérdezni, … hogy a Messiás, amikor elérkezik… - zavartan a mankójàra támaszkodott és hozzátette - tudod, én minden nap olvasom a Tórát…

-Nicsak te még olvasni is tudsz ?

-Igen , és azt szeretném tudni, hogy a Messiás valóban megszabadít majd minket a rómaiak uralmától ?

-Természtesen, hatalmas katonai hatalommal érkezik majd, hiszen olvastad…

-Ó bölcs rabbi, pont ezt nem értem, ezt én soha sehol nem olvastam…Ezekiel próféta sehol nem írt erről…

-Hogyan merészeled megkérdôjelezni a bölcs próféták jövendöléseit ? – förmedt rà a cifra ruhàs férfi és durvàn arrébblökte Simont. Gazdàm hirtelen elterült a földön. Nagyon megrémültem. Orrommal ijedten addig bökdöstem  vállát, amig nagy nehezen fel nem tápászkodott a földről . Láttam, hogy a karját csuklójától a könyökéig felhorzsolta és belőle a vér.

   A hangos szóra odalépett a fekete hajù pàsztor is,  akivel érkeztünk ,   próbálta Simont elrángatni onnan miközben  kérlelni kezdi a cifra ruhàst

-Ne haragudj , uram, hiszen ez csak egy szerencsétlen nyomorék !

-Azt látom – vetette oda a másik , némi undorral a szemében,  gazdámra nézve – Tudod miért nem jött még el a Messiás ? Mert ilyen félresikerült bűnösök,  mint te vagy , távoltartják. Hiszen látszik hogy bűnben születtél, te nyomorék ! Ideállítasz nekem egy hibás állattal. Ha nem tökéletes bárányt hozol legközelebb, mindannyiótokat kitiltalak innen.  És egy ilyen akar okosabb lenni , mint a próféták !

A fekete pàsztor mogorván rámordult  Simonra :

-Mit csináltál már megint, te szerencsétlen ?  Mondtam már , hogy fogd be a szád.

-Sajnálom , nem akartam rosszat – nyögte Simon.

-Mindig ezt mondod, aztán megint jár a szád… Ne haragud uram, máskor nem fordul elő !– fordul  a cifra ruháshoz alázatos hangon , de utána megint gazdámra mordul - Na mozgás,  tünjünk el innen…

   Simon összeszedte a mankóját és a szokásosnál is lassabban botorkált a többiek után. Láttam, hogy most már nemcsak a lába, hanem a keze is fájt. Szorosan mellette mentem és arra gondoltam, hogy ha nagy lennék és erős , nagyon szívesen a hátamra venném szegény kis gazdámat és vinném - vinném  hazáig. De kicsi vagyok és gyenge, amit rövid életem alatt most először sajnáltam. Lábához dörzsöltem az orromat, mire lehajolt és megsimogatta a hátamat.

-Nem lehet téged kivárni, olyan lassan cammogsz – morgott vissza a válla fölött a fekete pásztor – akkor majd otthon talàlkozunk  - ezzel már el is tüntek a többi pásztorral együtt  a tömegben.

   Már lemenőben volt a nap  és tudtam, hogy még hosszú út állt elöttünk. Még azt a kutat se értük el , ahol idefele jövet megtöltötték a pásztorok a kulacsaikat vizzel. Szerencsére nekem is jutott a kút melletti pocsolyából. A késői óra ellenére, még mindig szokatlanul sok ember tolongott  a falu utcáin, olyanok voltak mint egy felbolydult méhkas az erdő szélén. Sokan neki is mentek gazdámnak,  nehéz volt őket kerülgetni. A sok emberi és állati láb tengerében egyre nehezebben láttam magam elött az utat .

    Egyszer csak két nagyon poros szandálba bújt láb állt meg mellettünk ;  mögötte  négy szőrös láb, amit rögtön megismertem, hogy csakis egy szamárcsikóhoz tartozhattak, de a szamár szürke szőre már nem látszott a ráragadt sártól. Hallottam, hogy gazdámat szólítja egy  ismeretlen férfi hang, amire én is kiváncsian néztem fel :

- Béke veled, testvérem…Ne haragudj, barátom, tudnál nekünk segíteni ? Nem vagyunk idevalósiak…Hol találok itt egy kutat , a feleségem már óràk óta nem ivott.

- Béke veletek is …Ha itt kimentek a faluból ezen az utcán ott van egy kút – válaszolta gazdám készségesen .

-Köszönjük , barátom

Simon már menni készült ,amikor  szeme találkozott a szamár hátán ülő fiatal lányéval. Nem tudom,  gazdám mit gondolt  erről a szempárrol, valószínüleg ugyanazt mint én. Mindenesetre ennél gyönyörűbb szempàrt én még sose láttam rövid életem soràn. A nyári égbolt jutott róla eszembe, kora reggel amikor még csak a madarak énekét lehet hallani. Csodálkoztam , hogy a férfi feleségeként emlegeti , hiszen  nem tudtam eldönteni, hogy gyermek –e vagy már felnőtt. Arca egy pajkos kislányt mutatott,  de keze hatalmasra  domborodó hasàn pihent.

-Várjatok csak –kiáltotta Simon hirtelen  és elővette a kulacsát majd  az asszonynak nyújtotta , aki a világ legkedvesebb mosolyával köszönte meg. Mintha újra kisütött volna a nap hirtelen pedig már estére járt.

-Látom, messziről jöttetek… -szólt  gazdám.

- Gallileából… Názáretből – válaszolta a férfi csendesen.

-Az bizony messze van Betlehemtől !.. De ezt ne mondjátok túl hangosan, hiszen itt az a mondás járja, hogy…

-…hogy semmi jó nem jöhet Názáretből … igen ismerem a mondást –fejezte be a másik.

-Ne aggódjatok, nem mondom el senkinek.

-Köszönjük a kedvességed, testvérem

-Igazán semmiség. Simon vagyok.

   Az asszony  hálásan nyjtotta vissza a kulacsot,  amikor tovàbbindultak.  Pajkos mosolyàrol a reggeli vidàm napsugàr jutott az eszembe,  még a friss fű és a mezei virágok illatát is érezni véltem.

   Csendben mi is hazaindultunk. Olyan lassan haladtunk, hogy elég időm  volt elmélázni a látottakon. Nem tudtam  kiverni a fejemből a fiatalasszony gyönyörű szemeit és   vidám mosolyát. Egyáltalán nem haragudtam rá, amiért megitta az ivóvizünket. Simon helyében én is odaadtam volna neki.

   Késő éjszakára értünk haza. A többi pásztor és a nyáj már rég elpihent.  A sátorból  egyenletes  hortyogás hallatszott és már csak   a fekete pásztor  üldögélt a tűz mellett:

-Na végre,  hazavánszorogtál , Simon , azt hittem, már reggelre se értek ide. Hiába nézel igy,  mindent megettünk, neked semmi nem maradt. Így jár aki későn jön haza , vacsora nélkül kell lefeküdnie. Most már mindenki alszik, nem férsz el. Menj az akolba a bárányok közé. Aztán figyelj a farkasokra.

   Simon a tábortűz még pislákoló lángjánál meggyujtotta a fáklyáját és elindultunk az akol felé. De ki tud ilyenkor aludni , amikor ilyen fényesen szikráznak a csillagok ? Különösen egy csillogott nagyon, pont a fejünk felett. Simon a földbe szúrta a fáklyát az akol elött és elővette az irásokat. Az eljövendő Messiásrol olvasott nekem, a Szűzről aki fiút szül és Emmánuelnek fogják hivni. Hát én ebből egy szót se értettem , de énrám is átragadt a lelkesedés , ami gazdám arcáról sugárzott. Boldogan simultam oda a lábához.

   Egyik pillanatról a másikra,  egy erős szélvihar kerekedett . A falu felől jött, pedig a szél mindig a másik irányból szokott fújni. A szél egyszer csak kioltotta a fáklyát és a sátor elötti tüzet is. Így egy pillanatra sötétség borult a tájra.  Hirtlen nagy fényesség támadt, de nem olyan mint amikor felkel a Nap,  hanem sokkal nagyobb.

   Nevezzetek nyugodtan gyáva nyúlnak , akarom mondani félős báránynak, vagy aminek akartok , de én úgy megijedtem, hogy bebújtam az akol mögé. Nem is mertem onnan előjönni , amig el nem múlt a fényesség. Pedig nagyon kiváncsi voltam , hogy ki énekel és zenél olyan szépen. De ez a zenebona is olyan hangos volt, hogy még kikukucskálni se mertem.

   Amikor újra csend és sötétség borult a tájra, már csak gazdám hátát láttam. Nagyokat ugrálva az út menti köveken, rohant a falu irányába. Közben még a mankóját is eldobta. Olyan gyorsan szaladt, hogy nemcsak én, de még a többi pàsztorok se tudták utolérni, pedig ők is igen igyekeztek. Sose láttam még őket ilyen gyorsan szaladni, még akkor sem, amikor a farkast akarták elkergetni a nyáj közeléből.

   Utánuk iramodtam, lábaim túl rövidnek bizonyultak a nagy kövekhez, ezért lassan haladtam. Utána meg a magas fűben  akadtam újra meg újra el.

    Amikor odaértem az istállóhoz a falu legszélén, már az összes pásztort ott találtam. Térden állva egymás szavába vágva újságolták, amit hallottak az imént. A gyönyörű fiatalasszony , akinek a mosolyát nem lehet elfelejteni , csodálkozva hallgatta őket. Gondolhattam volna , hogy hozzá jövünk ! Hogy is jöhettünk volna máshoz ? De ahogy jobban megfigyeltem, nem is őt nézték a pásztorok, hanem a kezében tartott fehér gyolcsba bugyolált csomagot. Nahát, hiszen ez egy kisbaba ! Hát ezért érdemes volt idejönni ! Nagyon szeretem a kisgyerekeket !

   Simon szeméből még a könnyek is csorogtak és meghatottam ismételgette :

-De régen vàrtunk már rád ! Végre megszülettél !

A fiatalasszony észrevette gazdám karjàn a nagy sebet :

-Mit csináltál a karoddal ?

-Ó, semmiség, csak elestem tegnap. Szóra se érdemes.

 -Tessék Simon , kötözd be  a karodat - az asszony mellett ülő férfi  már nyújtott is egy gyolcsdarabot. Láttam, hogy közben rákacsintott , hiszen megismerte.  Simon elfogadta a gyolcskendőt és körbekötötte vele a karját. Aztán egyszer csak felpattant és vidáman azt mondta :

-Ó micsoda öröm, hogy làthatjuk a mi Megvàltonkat ! Köszönjük !

- Köszönjük ! Hála legyen, hogy ezt megérhettük – tették hozzá a többi  pásztorok.

-Ezt mindenkinek el kell mondani ! Gyertek fiúk,  mondjuk el mindenkinek a jó hirt – ugrándozott örömében Simon.

-Most az éjszaka közepén ? – csodálkozott a fekete pásztor.

-A jó hír nem várhat  - rikkantotta gazdám lelkesen – Gyerünk a faluba ! – ezzel boldogan elviharzott, nyomában a többi pásztorral.

   A gyönyörű fiatal anyuka mosolyogva nézett utánuk. Aztán  gyengéden megsimogatva alvó gyermeke arcát , letette maga mellé a szalmára . Nagyot ásítva maga is leheveredett és hamarosan ő is álomba szenderült.

   Egy darabig csak gyönyörködtem a  szívmelengető látványban, aztán halkan odaosontam én is az illatos szalmára, nehogy felébresszem őket . Óvatosan lefeküdtem szorosan a baba méllé,   hogy melegítsem kicsi testét . Tudjátok, nagyon hidegek tudnak lenni  ezek az éjszakák !

Eddig tart a bárány meséje,  de van ám egy utóirat. Íme :

Az alvó faluban élénk kiáltozás szakította meg  az éjszaka csendjét:

-Ébredjetek emberek! Megtaláltuk a Messiást!

Pár ablakban megjelent  egy egy pislákoló gyertyaláng , néhol kiváncsi ,néhol bosszankodó arcok kiséretében.

-Megtaláltam ! Megtaláltam ! – üvöltötte Simon torka szakadtából, miközben vidáman táncolt végig a falu főterén és elhaladt a legcifrább ház elött.

-Mi a csudának üvöltöztök itt éjszaka közepén ? – kérdezte a rabbi ingerülten,  ahogy előkászálódott a házából – Nézd meg, mindenkit felébresztettetek – mutatott bosszúsan a nagy kiáltozásra előbukkanò emberekre -  Mondd csak,  te teljesen megőrültél ?

-Soha életemben nem láttam a dolgokat ennyire világosan ! -kurjantotta a fiú és nagyot ugrott örömében - Hiszen  végre megtaláltam a …

 -Ja, te vagy az ? – vágott közbe szigorúan összeráncolt homlokkal a férfi, ahogy felismerte a fiút - Most làtom csak : a nyomorék ! Mit ugrálsz itt, mint egy bakkecske és üvöltözöl az éjszaka közepén ?  Megmondtam , hogy ne kerülj a szemem elé,  amíg nem hozol egy hibátlan áldozati bárányt. Csak nem ezt akarod mondani, hogy megtaláltad ?

-De igen,  – suttogta Simon boldogságtól sugárzó arccal – a Tökéletes Bárányt !