Zoé házikója

Zoé házikója.

                      Zoé Házikója

   Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egérlány. Zoénak hívták. Zoénak fényes fehér szőre és csillogó sötétkék szemei voltak. Nemcsak nagyon csinos egérlány volt, de nagyon jószívű is.

   Egérfalván lakott a többi kisegérrel egy nagy virágos rét közepén. Éjszaka apró kis faházikókban aludtak, nappal pedig együtt játszottak a réten. Nagyon vidáman éltek ott együtt. Egérfalvát egy hatalmas sűrű erdő, egy széles folyó és egy magas hegy választotta el Patkányvárostól, ezért sose zavarták őket a gonosz patkányok. Igazából, ezt csak az öreg egerek mesélték a kisegereknek, hogy a patkányok ott élnek a túloldalon, nagyon messze, de legtöbb kisegér még életében nem látott patkányt. Zoé sem és ezt egyáltalán nem bánta.

   Csakhogy, ennek a vidám életnek egyszer csak vége szakadt. Egyik éjszaka jött egy akkora vihar, amit még egyik egér se látott . Fújt a szél, rázta az apró házikókat, az egérkék ijedtükben kimenekültek a házaikból és felmásztak a környező fákra a rét szélén. A faágakba kapaszkodva keservesen sírtak, amikor látták, hogy a szélvihar darabokra törte a házikókat és a lezúduló eső széles patakokban ömlött végig a réten és mind elsodorta a házak romjait.

   Amikor végre elállt az eső, Zoé lemerészkedett a fáról és szomorúan nézett végig a réten, ahol virágok helyett egy sáros pocsolya terpeszkedett és a házak helyett csak pár törött deszka hevert a sárban.

-Csak tudnám, hogy lehetne ezt újraépíteni – mondta magában Zoé bánatosan és körülnézett, hátha találkozik valakivel,

   Az erdő szélén egy széles karimájú gomba alatt meglátta Antalt, a legöregebb egeret Egérfalván. Ő ott húzta meg magát, mert ahhoz túlságosan öreg volt, hogy felmásszon a fára.

-Tudom már, megkérdezem Antal bácsit, ő a legöregebb és legbölcsebb egér a faluban , ő biztosan tudja, hogy kellene ezt csinálni- kiáltott fel Zoé.

-Jó reggelt kívánok, Antal bácsi- köszöntötte illendően.

-Ha neked ez jó, édes lányom...- sóhajtotta az idős egér.

-Azt szeretném kérdezni, hogy lehetne Egérfalvát újraépíteni...

-Sehogy – válaszolta Antal egy nagy sóhaj kíséretében, majd tovább folytatta, Zoé csalódott arcát látva – tudod kicsi Zoé, mi csak egerek vagyunk. Kicsik és gyengék. Akkora fahasábokat, amikből ezek a házak épültek egy egér se bír el. Én már öreg vagyok , de a legfiatalabb  és legerősebb egérfiúk közül se bír el senki ekkora fahasábokat...

-De azt nem értem, hogy akkor ki építette ezeket a házakat. Valakinek fel kellett őket építeni. A házak nem nőnek ki a földből, mint a gombák. Vagy mégis? –kérdezte az egérlány.

-Nem , kicsi Zoé, a házak nem nőnek ki a földből, ebben igazad van – válaszolta Antal és az eső után kinőtt gombákra mutatott – de amint látod, a gombák igen. Ez a mi szerencsénk, mert mostantól a gombák alatt fogunk lakni. Olyan sok kinőtt az eső miatt, hogy jut mindenkinek egy . Az egész  Egérfalva elfér a gombák alatt...

-De ezek mégse házak...- vetette ellen Zoé.

- Nem házak, ez igaz, de nincs más megoldás- válaszolta az öreg egér és visszabújt a gomba alá.

-Arra még nem válaszoltál Antal bácsi, hogy ki építette ezeket a házakat- kiváncsiskodott az egérlány.

-Azt senki se tudja, ezek a házak mindig is itt voltak... – legyintett a legöregebb egér, de amikor látta, hogy az egérlány nem tágít, hosszas gondolkozás után újra előbújt a gomba alól, megdörzsölte a bajszát és lassan így folytatta-  Várj csak , kicsi Zoé, várj csak gondolkozom. Igen, emlékszem, amikor még nagyon kicsi egér voltam, a nagyapám mesélte, hogy eredetileg ezt vagy patkányok vagy más nagyobb állatok építették, aztán itt hagyták, mert átköltöztek a hegy túloldalára. Ott több a hely és nagyobb házakat lehet építeni. Aztán az egerek beköltöztek az elhagyott házakba. Így lett Egérfalva. Látod kicsi Zoé, ezért nem tudnak egerek ilyen házakat építeni....

   Zoé szomorúan megfordult és körülnézett. A gombák alatt mindenfele egerek sírdogáltak és sóhajtoztak.

-Csak azért is építek egy házikót magamnak – határozta el az egérlány és toppantott is hozzá egy nagyot. Eldöntötte, hogy ha törik , ha szakad, keres magának egy darab fát, ami alkalmas háznak. Ezzel a gondolattal szaladt egyre beljebb az erdőbe.  Ahogy körülnézett azt látta, hogy egyre sűrűsödik körülötte az erdő. Hatalmas fák magasodtak körülötte.

-Hát egy ekkora fát tényleg nem bírok el, ráadásul mind belenőtt a földbe. Hogy szedem ki? - gondolta magában csalódottan és tovább futott.

    Ahogy ritkulni kezdett az erdő, egy folyópartra ért. Hirtelent megreccsentek az ágak mögötte. Ijedtében bebújt egy bokor mögé. Egyszer csak egy nála sokkal nagyobb állat jelent meg és nagyranőtt éles fogaival addig rágcsálta egy fa törzsét körbe - körbe, míg az nagy puffanással kidőlt. Az ismeretlen állat elkezdte vonszolni a fát a folyó irányába.

- Hát így könnyű – jegyezte meg  Zoé hangosan – ha én is ilyen nagy lennék , én is ki tudnám vágni a fákat.

    Az ismeretlen állat nevetésbe tört ki , amikor ezt meghallotta, megállt egy pillanatra , hogy abba tudja hagyni a nevetést. Csodálkozva nézett a bokor tövében cincogó kisegérre és megkérdezte:

 -Hát te ki vagy és hogy kerülsz ide? Még sose láttalak errefele...

- Zoé vagyok és Egérfalván élek az erdő másik szélén. És te ki vagy? Te egy patkány vagy?

Az ismeretlen állat megint  jóízűt kacagott.

-Dehogy vagyok patkány. Hód vagyok. Rezsőnek hívnak.

-Remélem a hódok nem esznek egereket! - kérdezte a kisegér remegő hangon a hód nagy fogait látva.

-Dehogy eszünk – nevetett újra jóízűen Rezső – nagyon vicces kérdéseid vannak, Zoé. De ne haragudj, most mennem kell. Nagy építkezésben vagyok éppen...- ezzel folytatta az útját a folyó felé.

-Építkezésben? Akkor tudnál nekünk is segíteni? Az összes házat elvitte a vihar Egérfalván...- kiálltott utána az egérlány.

-Majd legközelebb, Zoé, mint mondtam , most nem érek rá... – válaszolta a hód és eltűnt a vízben.

   Zoé csalódottan nézett a hód után , aztán elkezdte nézegetni Rezső által kidöntött fáról letört ágakat.

-Talán egy ágat csak elbírok egyedül  - mondta magának. De sajnos meg se tudta mozdítani. Egyszer csak csúfondáros vihogást hallott a háta mögül és egy újabb állatot pillantott meg, aki gúnyosan csak annyit mondott:

-Gyenge vagy te ehhez, te kisegér! Roland, a legerősebb patkány, majd megmutatja neked , hogy kell ezt – ezzel könnyedén felkapta a faágat és elindult vele az erdő felé.

-Várj meg, Roland-a-legerősebb-patkány – szaladt utána Zoé – ha tényleg ilyen erős vagy, segíthetnél nekem...

-Na ne nevetess - vihogott csúfondárosan a patkány – egy patkány segítsen egy egérnek? Nem tudtad, hogy mi ellenségek vagyunk?- vetette oda Roland és az egérlány nem sokára már csak a patkány hosszú csupasz farkát látta a fák között.

    Zoé bánatosan bandukolt kifele az erdőből. Amikor már majdnem a rétre ért , szembejött vele Zénó, aki kisegér kora óta a legjobb pajtása volt.

-Jaj, de jó , hogy megtaláltalak, Zoé - cincogta megkönnyebbülten a szürkebundás egérfiú – már azt hittem, hogy téged is elvitt a vihar.

-Nem , vesztem el , Zénó, ne aggódj miattam - válaszolta az egérlány szomorúan – Azon gondolkoztam, hogyan lehetne visszaépíteni a házakat. Antal bácsi azt mondta, hogy nem lehet újraépíteni Egérfalvát, mert mi csak gyenge egerek vagyunk. Rájöttem , hogy igaza van. És senki nem tud nekünk segíteni. Az erdőben találkoztam Rezsővel, a házépítő hóddal, aki nem ér rá, és Rolanddal, a legerősebb patkánnyal, aki nem akar segíteni.

- Ne szomorkodj, Zoé!  Tudod, szerintem nem is a hódoknak és a patkányoknak kell újraépíteni Egérfalvát, hanem az egereknek - jelentette ki Zénó -  De nekem az a véleményem, hogy nem mindenkinek külön - külön kellene építeni a saját házát, hanem össze kellene fogni és együtt építeni. Úgy sikerülni fog.

 -Nahát Zénó, hogy én erre még nem gondoltam! Ez remek ötlet! Mindig is tudtam, hogy te vagy a legokosabb egérfiú Egérfalván! - cincogta vidáman Zoé – És a legjobb barát! Olyan jól meg tudod vígasztalni az egér lányát.

-Akkor segítesz nekem?- kérdezte Zénó kicsit elpirulva a dícsérettől.

-Természetesen!- jelentette ki Zoé határozottan.

   A két kisegér az erdő szélén levő tisztásra sietett.

-Hé, egerek, gyertek ide mindannyian! Gyertek ide az erdő szélére! Ide a tisztásra. – kiabálta Zénó, majd mikor minden egér odagyűlt, aki Egérfalván lakott, tovább folytatta – azt találtuk ki Zoéval, hogy össze kellene fogni és együtt építeni az összes házat.

-Ne bolondozzatok gyerekek, mondtam már nektek , hogy mi csak gyenge kisegerek vagyunk, ez nem fog menni – vágott közbe Antal bosszúsan rángatva a bajuszát.

-Ez igaz, az erdőben megpróbáltam felemelni egy faágat , meg se tudtam mozdítani –válaszolta Zoé- de ha ugyanazt az ágat négy erős egérfiú emelte volna fel, biztosan sikerült volna. Arrajött egy patkányfiú és könnyedén elvitte a szemem láttára...

    Arra a hírre, hogy Zoé egy patkánnyal találkozott az erdőben kisebb hangzavar támadt. Az egérmamák azon kezdtek el sopánkodni, hogy merészelt Zoé egyedül bemenni az erdőbe. Az egérpapák arra voltak kiváncsiak, hogy néz ki egy patkány és hogy lehetséges az , hogy nem nyelte le Zoét egészben.

-Most nem ez a lényeg, hanem az, hogy fogjunk össze! – intette őket csendre Zénó.

 Ahogy a hangzavar alábbhagyott, egyik egér megjegyezte idegesen rágcsálva a bajszát.

-Antal bácsi megmondta, hogy Egérfalvát nem tudjuk újra felépíteni, felesleges is erről beszélni.

-Arra gondoltunk, hogy Antal bácsi házával kezdjük... – javasolta Zoé.

-Szerintem hallgassunk a fiatalokra, övék a jövő – mormogta Antal rövid gondolkozás után.

   Zoé örömébem Zénó nyakába ugrott, amitől az egérfiú még nagyobb lelkesedéssel folytatta.

-Akkor most elmegyünk az erdőbe és minden faágat négyen fogunk cipelni hátha úgy elbírjuk- adta ki a feladatot Zénó.

  Így is tettek, egész nap szorgalmasan dolgozott az összes egér és estére már kisebb halom vékonyabb faág gyülekezett a tisztás szélén.

   Amikot az egerek az egész napi kemény munka után  fáradtan lefeküdtek a gombák alá, Zoé és Zénó még mindig beszélgettek, mert a nagy izgalomtól egyikük se tudott elaludni, hiába voltak nagyon fáradtak.

-Látod, Zénó , milyen jó ötlet volt ez az összefogás. Egy nap alatt rengeteg faág összegyűlt – jegyezte meg Zoé.

-Ez igaz, de a rét közepén még mindig egy mocsár van, azt nem tudom hogy fogjuk eltüntetni – válaszolta Zénó.

   Zoé hirtelen halk sírásra lett figyelmes.

-Hallgatsd csak Zénó! Valaki sír!

-Ha benézel a gombák alá , sok helyen hallasz egér pityergést, de ez nem csoda! – válaszolta Zénó.

-Csakhogy ez nem egér pityergés. Ez egy másik állat kölyke. Gyere nézzük meg! – Zoé elindult az erdő felé.

-Zoé, este már veszélyes lehet az erdő, nem szabad oda menni – figyelmeztette Zénó.

-De valaki bajban van. Segítenünk kell neki – válaszolta az egérlány ellentmondást nem tűrő hangon és tovább futott.

-Ha ez egy kölyök állat, az anyukája majd segít neki – vetette ellen az egérfiú, de azért pajtása után szaladt, nehogy baj érje az egérlányt.

-Ha ott lenne mellette az anyukája, akkor nem sírna ilyen keservesen – magyarázta Zoé futás közben – Hallod ? Már közeledünk, egyre hangosabban halljuk! Hiszen nem is egy, hanem többen is vannak és nem sirdogálnak, hanem visítanak.

     Amikor már a sűrűbe értek, a sötétben csak azt látták, hogy egy nagyobb szőrös állat  több kis valamit visz a szájában, akik torkuk szakadtából visítanak. Azt nem látták , hogy milyen állat, csak azt tudták, hogy meg kell menteni a kölyköket. Halált megvető bátorsággal  felszaladtak a nagy lompos farkon az állat hátára és elkezdték mindketten harapdálni a nagy szőrös füleit. A hatalmas állat nagyot rázott magán , mire a két egér kétfelé repült , de szerencsére a fűre estek , így nem ütötték meg magukat. De  még nagyobb szerencsére nemcsak ők repültek, hanem a három visító kölyök is, mert az állat őket is  ledobta a földre és elszaladt.  Amikor már csak a nagy lompos farka látszott a fák között, akkor a folyó felől megreccsentek az ágak. Rezső jelent meg lélekszakadva futva,  nyomában egy kicsivel kisebb, de kövérebb hóddal, akihez a három kölyök visítva szaladt oda és azt kiabálták :

-Mama, Mama megmenekültünk! Nem vitt el minket a csúnya farkas!

A hódmama zokogva szorította magához mindhárom kölykét egyszerre:

-Kicsinyeim de megijedtem , hogy megevett titeket az a ronda farkas!

Rezső már dorgálta közben a kölyköket:

-Haszontalan gyerekek! Már esti sétára se mehet a hód nyugodtan, anélkül, hogy valami rossz fát tegyetek a tűzre! Hányszor megmondtam, hogy sose gyertek ki a vízpartra egyedül! De nektek aztán beszélhet a hód, semmi fogantja. Remélem ez jó lecke volt nektek!

-Bocsánatot kérünk , papa! Soha többet nem csinálunk ilyet! – igérték mindhárman kórusban. De egy pillanat mulva már mindhárman nevetgéltek fülig érő szájjal.

  Rezső csak most vette észre Zoét és barátját:

-Nini egy ismerős! Vagyis kettő. Alig láttalak titeket itt a sötétben a fűben! Hiszen ez a kicsi Zoé és...  hozzád még nem volt szerencsém...

-Zénó vagyok – húzta ki magát az egérfiú, de ettől még nem lett nagyobb.

-Örülök, hogy megismerhetlek , Zénó! Csak nem nektek köszönhetjük, hogy a kölykeink megmenekültek? –nevetett hálásan Rezső.

-Igyekeztünk megtenni a tőlünk telhetőt... – válaszolták szerényen az egerek.

-Ne szerénykedjetek! Amit tettetek hatalmas hőstett volt! A lompos farkú farkassal szembeszállni még én se éerek , ti pedig milyen picike egerek vagytok és mégse ijedtetek meg tőle! – dícsérte őket Rezső.

- Ha tudtuk volna, hogy a lompos farkú farkassal van dolgunk, mi se mertünk volna vele szembeszállni, ... de szerencsére nem tudtuk – vallotta be Zénó.

-Nem néztük, milyen állat, ... csak a kicsinyeiteket akartuk megmenteni – magyarázta Zoé.

-Hogyan hálálhatjuk meg nektek ezt a segítséget? – kérdezte a hódmama széles mosollyal.

-Tudom már! – kiáltotta Rezső – múltkor építkezéshez kértél segítséget, Zoé.

-Igen, ahol eddig Egérfalva volt, most csak egy hatalmas pocsolya terjeng – válaszolta Zoé.

-Tudjátok mit? Holnap elmegyek és elvezetem onnan a vizet és annyi fát vágok ki nektek az erdőből amennyit csak akartok és segítek ujjáépíteni Egérfalvát.

-Jaj de jó! Köszönjük! – kiáltották egyszerre az egerek.

-De most már menjetek haza és feküdjetek le, kisegerek, mert késő van – javasolta nevetve a hódmama.

     A két kisegér fáradtan, de jókedvűen indult haza. Út közben arról beszélgettek, hogy milyen szép lesz újra Egérfalva. Egyszer csak panaszos vinnyogásra lettek figyelmesek.

-Hallod Zénó? Valaki bajban van! – kiáltotta Zoé, majd hirtelen irányt váltott és a zaj irányába futott.

-Nem volt neked elég 3 hódkölyköt megmenteni? Most már haza kell menni ! Késő van! – figyelmeztette Zénó miközben a nyomában loholt.

-De nem hagyhatjuk itt az erdőben! Hallod? Azt vinnyogja „Segítsen már valaki!”

    Ahogy szaladtak egyre közelebbről hallották a panaszos vinnyogást. Egyszer csak nagyon furcsa látvány tárult a szemük elé. Egy elkorhadt fa egyik ága félig letört és az ág és a fa törzse közti hasadékba beszorult egy hosszú csupasz patkányfarok, Roland pedig ott lógott a levegőben, az ág és a föld között. Akárhogy kapálózott, se az ágat, se a fa törzsét, se a földet nem érte el. Ahogy ott vinnyogott és hadonászott ég és föld között, inkább hasonlított egy fába szorult féreghez, mint a legerősebb patkányhoz. Amikor meglátta a két egeret, rájuk ripakodott:

-Ne álljatok és bámuljatok így rám! Láthatjátok, leszakadt alattam ez a nyavalyás ág és leestem. Farkam odaszorult, most se le, se fel. Csináljatok már valamit!

-Ilyenkor jól jönne a segítség, ugye? – szólt rá mérgesen Zénó – Zoé elmesélte, mit mondtál neki, amikor ő kért segítséget. Hogy mi ellenségek vagyunk és a patkányok nem segítenek az egereknek. Hát vedd tudomásul, hogy az egerek se segítenek a patkányoknak!

    Roland erre égtelen kiáltozásba kezdett:

-Ha nem segítetek akkor menjetek innen!

-El is megyünk , nem érdemled meg , hogy segítsünk neked! Gyere Zoé! – válaszolta mérgesen az egérfiú.

     De Zoénál győzött a jó szíve és azt mondta:

-Te Zénó! Nem csak annak kell ám segíteni , aki megérdemli! Tudod, hogy mindenkit szeretni kell! Gyerem rágjuk ki a fa hasadékából.

-Na jó, nem bánom, de kizárólag a te kedvedért teszem meg – közölte Zénó és segített Zoénak körberágni az elkorhadt fa ágát Roland farka körül. A patkány egyszer csak nagy puffanással leesett a földre.

-Na még ez is! Ezt aztán jól megcsináltátok! –mormogta bosszúsan, felpattant a földről és elszaladt. De pár lépés után visszafordult és Zoénak szegezte a kérdést:

-Mondd csak! Miért segítettél nekem?

-Mert bajban voltál, Roland –válaszolta az egérlány csendesen.

-Amikor te kértél segítséget, én gúnyosan kinevettelek téged, te meg segítségemre siettél, amikor bajban voltam – mondta elgondolkozva a patkány – Azt akarom mondani , hogy... hogy köszönöm. Nagyon rendes egerek vagytok. Lehet, hogy eddig félreismertem az egereket. Vagyis egyáltalán nem ismertem az egereket és azt hittem , hogy ellenségek vagyunk. De miért lennénk ellenségek, amikor lehetnénk barátok is. Leszünk barátok?

-Nagyon szívesen –válaszolták az egerek.

-Holnap elhozom a patkánybarátaimat is  és hozunk köveket is az építkezéshez. Vannak ám nagyon erős patkányok is, akik még a köveket is elbírják.

-Azt mondtad, hogy te vagy a legerősebb patkány – jegyezte meg Zoé.

-Ez nem igaz, csak hencegésből mondtam  - ismerte be Roland -  Igazából én vagyok a legkisebb Patkányvárosban. De a szüleim azt mondják, hogy én vagyok a lehaszontalanabb és  állandóan kikapok, amiért az erdőben csavargok. A többiekhez képest gyenge vagyok, de a többiek tényleg erősek! Elmondom nekik, hogy az egerek igazából a barátaink és eljövünk újraépítjük nektek Egérvárost...

- Az remek lesz! – örült meg a két kisegér.

     Így is történt. Rezső egy patakba terelte a rétet elfoglaló pocsolyát, még csinos hidakat is épített a patak fölé. A hód szállította a fákat , a patkányok hozták a köveket. Az egerek szorgalmasan építették a házakat az új barátaik segítségével. Minden nap egy újabb házikó pompázott a réten és a gombája alól beköltözhetett egy kisegér szép új otthonába. Esténként azzal ünnepelték meg, hogy felépült egy újabb ház, hogy azt a gombát, amire már nem volt tovább szükség,  megfőzték gombapörköltnek és fejedelmi vacsorát csaptak belőle. A kis hódoknak annyira ízlett a gomba, hogy kijelentettték hogy ehetnének minden nap gombapörköltet , mert olyan finom. A hódmama ezt nem akarta nekik megígérni, mert szerinte az addigi étrendjük is tökéletesen megfelelt. Roland barátainak is nagyon ízlettek ezek a vacsorák és az új kis barátaikat is nagyon mulatságosnak találták. Egyáltalán nem értették, hogy addig miért gondoltak ellenségként az egerekre, amikor ilyen szorgalmas és kedves népség.

    Egyik este, amikor már mindenki elaludt a fárasztó nap után, Zoé és Zénó még mindig a csillagokat nézegették a tisztás szélén.

-Látod, Zoé, sikerült a tervünk! – sóhajtotta elégedetten az egérfiú – Milyen jó, hogy nem adtad fel, amikor mindenki azt mondta, hogy nem lehet újraépíteni a falut!

- Az pedig a te ötleted volt, hogy fogjanak össze az egerek – jegyezte meg csendesen az egérlány.

- De az egész nem tudott volna nélküled megvalósulni! Hiszen a te jó szíved hozta ezt a rengeteg segítséget. A hódok és a patkányok sose jöttek volna a te jószívű segítséged nélkül. Azt mondtam egyszer, hogy Egérfalvát nem a hódoknak és a patkányoknak kell újraépíteni, hanem az egereknek, De az ő segítségükkel sokkal könnyebben és gyorsabban felépült Egérfalva.

-Vagyis majdnem felépült. Már csak két ház hiányzik. A tied és az enyém. Elhatároztuk, hogy a sajátunkat építjük utoljára – mondta az egérlány egy nagy ásítás kiséretében.

  Zénó pár percig gondolkozott és gyüjtögette a bátorságot aztán kibökte:

-Mi lenne, ha nem kettő házat építenénk, hanem csak egyet? – aztán tovább folytatta barátnője csodálkozó arcát látva - Zoé, te vagy a legcsinosabb egérlány Egérfalván, a legszebben fénylő  bundával és legcsillogóbb szemekkel. De nem ezért szeretlek, hanem azért, mert te vagy a legjobb szívű egér a világon. Zoé! Leszel a feleségem?

-Nagyon szívesen Zénó!- suttogta Zoé és szemei még az eddiginél is fényesebben kezdtek csillogni.

    Fényes lakodalmat csaptak. Meghívták Rezső egész családját és Patkányvárosból is sokan eljöttek. Az új házikókat és a vadonatúj hidakat a patak felett színes virágokkal díszítették. Hódmama egy akkora tortát sütött, hogy Rezsővel és a három gyerekkel öten hozták a nagy fatáblát, amin a torta volt. Ették is egy hétig, jutott belőle mindenkinek , pedig jó sokan voltak és a patkányoknak nagyon jó étvágya volt. Hét napig és hét éjszaka ropták a táncot a réten.

    Zoé és Zénó sokáig éltek együtt boldogan és olyan sok kisegerük született, hogy nem sokára egy még nagyobb házat kellett maguknak építeni.

  De az az építkezés már egy másik történet.

  Itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi , járjon utána. És ha utánajárt és megtalálta az ujjáépült Egérvárost, adja át üdvözletemet a két bátor és jószívű kisegérnek, akik nem ismertek lehetetlent ha összefogásról volt szó, Zoénak és Zénónak.