Éjszakai látogatók járvány idején


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2023.
    jan
  • 30

                     
                                             ÉJSZAKAI  LÁTOGATÓK  JÁRVÁNY  IDEJÉN
Gaspar Palffy  megdörzsölte a szemét és màr rég megbánta, hogy elindult Ausztráliából. Nem elég, hogy Sydneyből háromszor is át kellett szállni, mi...

Kép forrása: saját fénykép

                     

                                             ÉJSZAKAI  LÁTOGATÓK  JÁRVÁNY  IDEJÉN

Gaspar Palffy  megdörzsölte a szemét és màr rég megbánta, hogy elindult Ausztráliából. Nem elég, hogy Sydneyből háromszor is át kellett szállni, mire Budapestre ért, még itt is már másfél napja vár Csillag Sándorra, aki megígérte, hogy a repülötéren várni fog rá. Lehet, hogy az egész egy nagy átverés ! Még hogy megszületett a trónörökös ! Ez a Csillag ádáz módon kihasználta, hogy ennyire érdekli a közép és kelet-európai történelem és erről irta a doktori disszertációját. De ha az emberből történész lesz, legalább az arra is jó, hogy jobban megismeri az ősei történetét. Hát persze, hogy érdekli Magyarország, hiszen onnan érkezett a nagyapja száz évvel ezelött, tíz éves kisfiú korában, amikor dédnagyapa Ausztriába emigràlt. Gaspar sose járt ebben az érdekes országban, de mindig is vágyott ide, hogy megnézze, honnan is van ez a furcsa neve, amit odakint senki se tud leírni. Aztán jött ez a furcsa levél, amiben az újdönsült trónörökös születése alkalmából őt, mint a közép és kelet-európai történelem legismertett ausztrál szakértőjét, személyesen meghívják. Ez annyira felcsigàzta a fantáziáját, hogy utazás közben látott is egy újszülöttet álmában. Még a repülőjegy is mellékelve volt. Igaz, hogy a koronavirus járvány miatt rengeteg járatot töröltek közben, és többször is napokig egy idegen városban kellett éjszakáznia, mire találtak neki egy megfelelő járatot a továbbinduláshoz és ezért egy hétbe telt mire ideért, de végül több àtszállással, de megérkezett Budapestre. Még szerencse, hogy nagypapa megtanította annak idején magyarul és most ezt az egy hetet és a várakozás hosszú unalmas óráit és napjait is arra használta, hogy bújta a magyar nyelvkönyvet, igy mostanra már egészen kezd belejönni ősei nyelvébe. Például az elöbb is értette, hogy bemondták a hangosbemondóba, hogy törölték a londoni járatot a virushelyzet miatt. De persze ez mindegy, ez őt nem érdekli. Csak azt nem akarja senki megmondani, hogy mikor jön màr Csillag Sándor. Ha jön egyáltalán. Palffy úr nagyot nyújtózkodott. Nem az ő öreg csontjainak való ez a sok üldögélés. Elöször a repülőn, most meg itt a váróteremben.  A nagy nyújtózkodásban véletlenül lesodorta a mellette ülő úr táskáját és újságját :

-Oh, sorry, sir ! I didn’t pay attention ! – futott ki a száján autómatikusan  angolul , megigazította  félrecsúszott maszkját, miközben próbált lehajolni, hogy segitsen felszedni a holmit, aztàn gyorsan magyarra váltott – en sajnalom nagyon !

-Oh, never mind ! That’s OK !  – válaszolt a màsik belevaló amerikai dialektusban, miközben már fel is vette a táskát, mivel jóval fiatalabb volt és gyorsabban hajlott a háta – szintén idegenbe szakadt hazánkfia ? – kérdezte barátságosan vidáman kacsintva a csillagokkal telehintett maszk alatt– or we can speak in English if you like !

-Nekem kell gyakorolni magyar. En vagyok Palffy. Sydney. Australia

-Örvendek ! Kőrössy. Vagyis  Men Koroszi, ahogy mifelé  mondanàk a népek, Clevelandből.– barátságosan kezet nyújtott – o bocsánat, ez most tilos. Régen kint van a család ?

-Dedpapa elment kilencszaz huszban. Nagypapa volt tiz eves.

-Gratulálok uram, remekül beszél magyarul, ahhoz képest.

-Te beszélsz tökéletes magyarul.

-Apám volt még kisfiú, amikor nagyapámék kimentek  forradalom után, de ott Clevelandben én felnőttem magyarok között  annyi magyar él ott. Apám elvett egy magyar lànyt. Feleségem  a Melinda, ő  szülei is magyarok. Nevemet kaptam nagypapámtòl.Szörnyű nehéz név a Menyhért, senki se tudja se leírni se kiejteni ezért én nem is használom,  meg a Kőrössy is nehéz. Mindenki csak úgy ismer engem mint Men Korosi. Mi járatban Magyarországon ennyi év után ?

-En  vagyok törtenelemész, keresek magyar királyfi. Mit te keresel ?

-Én  is érkeztem tudományos ügyben. Én vagyok fizikus és foglalkozom a relativàs elmélettel, én kaptam egy levelet, ami megragadta a figyelmemet. Egy tudós felfedezte a legkisebbet ami egyben  a legnagyobb.

-Legkisebb nem van legnagyobb. Ez van tévedés !

-Ugye, milyen érdekes téma ? Rörtön ideutaztam, lehet, hogy megtaláljuk az új relativitás elméletet. Csak azt nem tudom, hol van a Sándor Csillag.

-Csillag ? En hallottam jól ?

-Igen, Csillag Sándor úrtòl kaptam a levelet. Megígérte, hogy itt vár a repülőtéren. Törölték a járatot a járvány miatt, már tegnap elött meg kellett volna érkeznem. De azt irta, nem probléma. Vár rám.

- Sandor Csillag irt levelet nekem is. En érkeztem tegnap. En is várok…

-Elnézést uraim – fordult oda a másik oldalon ülö barna bőrü fiatalember piros fehér kék  csíkos maszkban – Tudom, hogy udvariatlanság kihallgatni mások magánbeszélgetését, de olyan érzésem van, hogy ugyanabban a cipőben járunk.

Pálffy ùr lenézett 2 cipőjére de csak a saját lábait  látta bennük.

-Nem szó szerint értettem – nevetett a fiatalember és megrázta a fejét , csak úgy repkedtek fekete göndör fürtjei – arra gondolok, hogy nem ismerjük egymást, de ugyanabban a helyzetben vagyunk. Egy bizonyos Csillag Sándor nevű úr mindhármunknak írt egy levelet, amivel idehívott minket ha jól sejtem mellékelte a repülőjegyet Önöknek is.

-Valóban – bólintott Kőrössy úr.

-Jaj de udvariatlan vagyok, még be se mutatkoztam. Dr. Győry Boldizsár vagyok és Párizsbòl érkeztem, ahol az agykutatás és a mesterséges intelligencia térnyerésének a kapcsolatát kutatjuk és azt a hírt kaptam, hogy Csillag úr be akar mutatni egy gyermeket aki nagyobb tudással rendelkezik, mint az összes mesterséges intelligencia a világon. Ezzel megdőlni látszik a nézet, hogy a mesterséges intelligencia túlszárnyalhatja az emberi agy képességét és ez nagyon jó bizonyiték lenne a kutatásomhoz.

-Csillag úr egészen más indokkal hivott ide engem - válaszolta az amerikai úr

-Ő irt nekem is mást - szòlt az ausztrál.

-Ön jött Párizsból ? Megesküdtem volna, hogy magyar, olyan jól beszél !

-Az is vagyok de csak félig. Édesapám Franciaországba nősült ! Félig magyar vagyok.

-En gondoltam te jöttél Afrikábúl ! Te vagy fekete !

-Édesanyám felmenői tényleg onnan jöttek , de szüleim Párizsban találkoztak és ott is éltünk mindig. Most is onnan érkeztem. Tegnap kellett volna érkeznie az Air France járatnak Párizsbòl, de törölték és Amszterdamon keresztül kellett jönnöm egy nappal késéssel – magyarázta a fiatalember , majd némi gondolkodás után hozzátette -  Az igaz, hogy Csillag Sándor hiába különbözö indokkal hivott minket ide, abban közös a problémánk, hogy nem várt ránk a repülőtéren. De ezzel vége is van a hasonlóságnak, mert hàrom különböző helyre kell mennünk.

-Az nem olyan biztos ! – jelentette ki az amerikai  széles mosollyal – ha nem jött értünk, akkor majd mi megkeressük őt. Fogjunk összze hárman mindenképpen erösebbek vagyunk , mint egyedül.

-Az lehet – hagyta rà  Győry,

-Keressük meg mindhármunk célját együtt !

-Ez van remek ötlet – sóhajtott megkönnyebbülten Pálffy úr aki igen elveszettnek érezte volna magát egyedül egy nagyvárosban, ahol még sose járt.

-Rendben – szólt a legifjabb  - azt hiszem Pálffy úr célja a legkonkrétabb. Kezdhetnénk azzal.Ő egy konkrét személyt keres.

-Ez van jó ötlet. En keresek trónörökös. Hol van kiràlyfi ? Te ismered magyar kiràly ?

-Magyarorszàgon nincsen király màr rég óta – rázta a fejét  Győry Boldizsár – de az is lehet, hogy rossz a forditás és a köztársasági elnökre gondoltak.

-Ki van köztarsasag elnök ?

-Olyasmi, mint egy király, csak nincs hatalma ezért nem király.

-Hol lakik nemkirály ?

-Sándor Palotában.

-Ez van remek ötlet. Sándor palota ! Ott lakik Sándor Csillag !– kiáltott örömmel az amerikai – hol van Sándor Palota ?

-A Budai Várban – válaszolta a fiatalember

- Várban ! Királyfi lakik várban! Remek! Menjünk – lelkesedett az ausztrál.

 – Az lesz a legjobb ha taxiba szállunk, mert tömegközlekedéssel sose érünk oda. A Várba kérem – szòlt oda Győry Boldizsár a taxi sofőrnek.

-Igen uraim, szálljanak be – válaszolt készségesen a sofőr.

Egy órával később Pálffy úr fancsali képpel jött ki a Sándor Palotából.

-Na sikerült beszélnie a Köztársasági Elnökkel ? – kérdezte Győri úr miközben fázósan topogott a hóban.

-En vagyok csalodott. Titkar nem beengedett. Elnök nem van itten. Titkar mondta, nem ismeri trónörökös. Titkar mondta, mi megkeressük trónörökös és visszajövünk megmondjuk, hol van trónörökös.

-Hát ezzel nem mentünk semmire – sóhajtott Gőry Boldizsár miközben elindultak lefele a dombról - legegyszerübb ha visszamegyünk

-De hova te akarsz menni ?

A Clark Ádám téren egyszer csak megállt mellettük egy üres taxi és a sofőrje kiszállt és előzékenyen kinyitotta az ajtót

-Taxit óhajtanak az urak ?

-Igen. Mi akarunk taxit. De mi nem tudjuk, hova megyünk.

-Ha megengedik az urak az Engel Taxi mindig a vendégek rendelkezésére áll és segit a döntésben. Hadd nyùjtsam át ezt a levelet önöknek. Szálljanak be.

A három férfi meglepődve szállt be a kocsiba és néztek a boritékra.

-Mindhármunk neve rajta van, ez nagyon furcsa ! Bontssa fel Ön Pálffy ùr, mégiscsak ön a legidösebb.

-Ez van jól. En olvasom « Menjetek debreceni gyorssal Szajolig. Jó utat ! Üdvözlettel Csillag Sándor » Ez van furcsa. Csillag Sandor nem elveszett ! – vidult fel az ausztál ùr – Fiú, vigyél debreceni gyors !

-Igenis uram. Máris indulok a pályaudvarra.

Mire a Szajoli vasútállomásra értek, már beeseteledett és olyan sürűn esett a hó , hogy az állomás épületéből semmit se lehetett látni.

Kőrössy Menyhért bizonytalanul nézett körül. Amíg  a túlfűtött vonatban újdönsült ausztrál és francia-magyar barátja élete történetét hallgatta meg is feledkezett erről a bizonytalan helyzetről, amibe kerültek. De most hogyan tovább ? Egyáltalán hol vannak ? Egyszer csak egy nagyon ismerős fiatalember lépett oda hozzá vasutas egyenruhában  és fehér maszkban és udvariasan annyit mondott :

-Jó estét kivánok,  uraim ! A második vágányròl fog indulni a vonat tiz perc múlva Lökösháza irányába. Gyoma állomásnál kell leszállni.

-Honnan tudja, hogy mi hova megyünk ?- csodàálkozott  Menyhért aki rájött, hogy a fiù megszólalásig hasonlít a taxisofőrre.

-Csillag úr már szólt. Jó utazást !

Amikor Gyomán leszálltak a vonatról Pálffy Gáspár megállapította , hogy annak ellenére, hogy a vonat iszonyatosan koszos és büdös volt és csiga lassusággal haladt, újdönsült barátainak a társasága mindezekért kárpotolta. Lehet, hogy már ezért megérte elindulni Ausztráliából, hogy ezt a két remek embert megismerje. Hogy ez a Men mennyit tud beszélni és milyen mulatságos! Ez a Boldi milyen jószivű, megkinálta őket sajttal és kenyérel. Végre levehették a maszkot evés közben.  Sose volt családja, de ezt a Boldit szívesen fiává fogadná. Az apró vasútállomást teljesen belepte a hó még a betük is alig látszottak az épületen. Gáspár ùgy érezte, hogy most már annyira messzire eltávolodtak Budapesttől, hogy lassan már kimennek az országból.

-Na most merre ?– kérdezte Menyhért.

-Jó estét – szólította meg őket egy fiatal fiú –Csillag Sanyi üzeni, hogy a gyomaendrődi buszra kell szállni. Tessenek velem jönni, nincs messze.

Miközben követték a fiút, mindhárman azon gondolkoztak, hogy honnan olyan ismerős.

-Te fiú, te vagy nekem nagyon ismerős – mondta Gáspár.

-Engel Gábor vagyok, már találkoztunk – mosolygott a fiú, ahogy beszállt a gyomaendrődi buszba és elfordította a slusszkulcsot.

-Más nem is jön ezzel a busszal ?

-Ez az utolsó járat ma éjszaka – válaszolta Gábor miközben kifordult a hófödte országútra – Gyomaendrődön nincsenek már kint az utcán a népek. Mindenki otthon ünnepel az éjszakai kijárási tilalom miatt. Tudják, nemsokára itt az új év.

-Már van Új Év ? – csodálkozott Gáspár  - Mikor én elindultam Ausztralia, volt még közepe december. De az volt két hete.

-Mondja, Gábor, tulajdonképpen, mi most hova megyünk ? –kérdezte Boldizsár.

-Csárdaszállásra.

-Csárdaszálláson vár minket Sandor Csillag ? – érdeklődött Menyhért.

Gábor nem válaszolt egy darabig aztán csak annyit mondott nagyon halkan

-Ott titeket nagyon vár valaki…

 A három férfi egymásra nézett mert sehogy se értették ezt a rejtélyes választ. Körülöttük az egész tájat vastag hótakaró boritotta és a sötétben csak apró fénypöttyök jelezték, hogy arrafele házak vannak és odabent meleg van és ünnepelnek.

-Szörnyű  - gondolta magában Boldizsár a bepárásodott ablakot törölgetve -  itt töltöm a Szilveszter estét ezen az Isten hàta mögötti helyen, ki tudja hova visz ez az ùt ? És utána mit találunk ott ? Minden zárva van , hiszen Szilveszter van. Jobb lett volna inkább elmenni Boriska nénihez apa nagynénjéhez és nála tölteni az ünnepet. Aztán holnap vagy holnapután megkeresni ezt a Csillag Sàndort…

Nagy zökkenéssel megállt a busz a csárdaszállási megállóban. Menyhért óvatosan megérintette Gáspár vállát akit meleg és a busz zötykölödése álomba ringatott :

-Gyere Gáspár bátyám leszállunk ! Boldizsár öcsém,  kérdezd meg Gábort, most merre kell mennünk.

-Sanyika itt áll autóval , elviszi magukat egy darabon –válaszolta Engel Gábor.

Ahogy leszálltak a buszról, megcsapta őket a fagyos levegő. Egy teremtett lélek se járt az utcán a faluban. Még az utcai lámpák se égtek csak a házak ablakain pislákolt ki egy kis fény egyébként teljesen sötét volt. Nem volt nehéz észrevenni az egyetlen autót, ami az út szélén állt a buszmegállótól nem messze, első reflektora messzi elvilágított a sötétben hatalmasra nyújtva a fák és a bokrok árnyékait. Menyhért elcsodálkozott, hogy Európában egy ilyen járgányt még autónak neveznek. Azt hitte, hogy ilyen jármüvek már csak a múzeumokban léteznek. Abban se volt biztos, hogy mindannyian egyszerre beleférnek, mert annyira kicsinek tünt neki az autó. Nagy nehezen csak beszálltak mindhárman, bár Gáspár már kezdett panaszkodni a hátára ami a sok utazástól már teljesen megfájdult. A volánnál ülő fiútól egyikük se merte megkérdezni, hogy vajon Csillag-e a vezetékneve, vagy ő egy másik Sanyi, hiszen annyira fiatalnak tünt, hogy arra gondoltak, hogy inkább az utóbbi. A fiú kora miatt Gáspár abban se volt biztos, hogy egy ekkora gyerek egyáltalán már vezethet. Legalább is Ausztráliában nem adnának gyerekeknek jogositványt. Ezért végiggondolta, hogy ha ez lesz az utolsó útja az életében, akkor bizony meg kell állapitsa, hogy életének utolsò napja igen kalandosra sikerült.

Havas mezök és szántóföldek mellett mentek el, az út mellett elszórt tanyák ablakain már nem szürődött ki fény, mindegyik elhagyottnak làtszott.

-Laknak –e erre emberek, te fiú ? –kérdezte Menyhért.

-Nem lakik itt senki télen, ilyenkor behúzòdnak a népek a faluba – válaszolta a fiú – Ezek a tanyák már évek óta lakatlanok egyébként is . Nagy részük màr teljesen romba dőlt. Néha meghúzza magát egy egy csavargó vagy hajléktalan valamelyik romos tanyán, amikor ilyen cudar az idő.

A szél egyre jobban felkavarta a havat körülöttük és már semmit se láttak az egyre növekvő hóviharban.

A fiú egyszer csak befordult egy mellékútra, ahol még nehezebben tudott haladni az autó a nagy hóban  mert állandòan kipörgött a kereke. Egy idő után megállt.

-Azt hiszem, jobb , ha innen visszafordulok és gyalog mennek tovább. Azért ha segitenének megtolni , azt megköszönném.

Kiszálltak és Boldizsár Menyhérttel megtolta Sanyika autóját, aki nemsokàra eltünt a szemük elől a hóviharban.

-De most merre menjünk ? –kérdezte körülnézve Boldizsár, de nem látott semmit csak körbe körbe kavargó hópelyheket – Na jól elbánt velünk ez a Csillag , itt vagyunk a semmi közepén…

-Menjünk tovább ! Ott a fák mögött világosságot látok ! – kiáltotta hirtelen Menyhért.

-Szerintem neked csak káprázik a szemed, Men ! Nincs ott semmi, csak hó ! – intette le Boldizsár.

-Ha Men látja, menjünk. Nekünk nem lehet maradni itt. Nekünk kell menni ! – egyezett be az öreg Gáspár is.

-Igazatok van ! Valamerre el kell indulnunk ! – látta be Boldizsár – Na gyere Gáspár bátyám ! Add ide a kezed, kihúzlak !- nyújtotta kezét idős barátjának, aki pont akkor süppedt térdig a hóban és ettől elvesztette az egyensúlyát és hanyattesett – itt gyere az úton, itt csak bokáig ér a hó, nem térdig… Na hallod, nem ehhez az időjáráshoz öltöztél ! Nem tudtad, hogy Magyarországon ilyenkor télen esik a hó ?

-Nálunk most van nyár és van meleg. Süt a nap. Én nem tudtam, nekem kell menni hóvihar, én gondoltam, én megyek palota !

-Hát ez nem palota, az biztos –nevetett zavartan a fiatalember – tessék vedd fel a kabátomat, látom már teljesen átfagytál abban a vékony zakóban.

-Nekem nem  kell kabát. Boldi ! Neked kell kabát ! Te fogsz fázni –ellenkezett Gáspár.

-Vedd csak fel, nekem nagyon vastag a pulóverem, bélelt belülről.

Egy darabig némán küzdöttek az elemekkel és Gáspár belegondolt, hogy ha örökre itt maradnak ebben a nagy hóban a világ végén és csak tavasszal találják meg őket megfagyva, akkor Ausztráliában senki se fogja tudni, hogy ő hova tünt. A hires történész professzornak nyoma vész.

-Fiúk, ha ezt túléljük, amiben jelenleg komolyan kételkedem – szólalt meg Boldizsàr, hogy elterelje saját és társai borús gondolatait-, szóval, ha esetleg mégis megmaradunk, akkor  jövő nyáron vendégeim vagytok Párizsban egy hétre, megmutatom nektek a várost.

-Párizs ! – sóhajtott Gáspár- én akartam elmenni Párizsba mindig.

-Na Boldi, szavadon fogunk ! Párizst én se hagyom ki !– lelkesedett fel Menyhért és fáradtsága ellenére meggyorsitotta a lépteit.

Menyhért hamarabb  odaért a fákhoz mint a többiek és megigézve megállt. Mikor utolérték,  Boldizsár is megállt, hogy Gáspár kicsit kifújhassa magát. Végignéztek a fák mögött elterülő hatalmas tisztáson.Észre se vették, mikor állt el a hóvihar, de közben a szél elfújta a felhőket is az égről, amelyen hirtelen szikrázóan felragyogott ezernyi csillag, ameddig ellàttak mindenhol ezüstösen csillogott a hótakaró. A hold olyan fényesen világított, mintha nem is éjszaka lett volna, hanem hajnal és ezüstös félhomályba burkolta a rétet. Megigézve csodáltàk ezt a szép látványt és hirtelen elfelejtették, hogy fáznak fáradtak, éhesek és bosszúsak. Csak azt érezték, hogy megérkeztek és béke és nyugalom töltötte el a lelküket. Az egyik csillag különösen fényesen ragyogott és úgy tünt mintha egyre növekedne a fénye. Pont egy a rét tùlsò oldalán fekvő apró tanya fölött csillogott,  ami olyan kicsi volt, hogy addig észre se vették. De valóban világosság szűrődött mögüle, mintha valaki tüzet rakott volna ott. Ezek szerint Menyhért nem képzelődött ! Újult erővel vágtak neki az útnak és már nem is fáztak , egyre könnyebb volt menni a hóban. Különösen amikor azt látták, hogy a viskóhoz közeledve egyre jobban elolvadt a hó a lábuk alatt, egy idő után már kikandikáltak a kiváncsi fűszálak is, sőt, egyre több hóvirág dugta ki apró fejecskéjét. Mire a tanya mellé értek már nárciszok hajladoztak a langyos szellőben, màsik oldalon meg jácintok illatoztak.

-Mintha itt màá tavasz lenne – jegyezte meg Boldizsár – ez valami mikroklima lehet.

A házikó elejét teljesen körbefutotta a rózsabokor tele illatos viruló rózsákkal.

-Itt van nyár – fedezte fel Gáspár,  levetette Boldizsár kabátját, megörülve, hogy mégiscsak az időjársnak megfelelően öltözött.

-Ez nagyon érdekes ! – jegyezte meg Menyhért aki a ház elötti érett szőlőfürtöktől roskadozò szőlőtőkékre nézve inkàbb az őszre gondolt .Közben csodálkozva nézett körül, hogy vajon mitől van ilyen világos és meleg, hogy a rét túlsó feléről is látták a fényét  és a hó is elolvadt tőle , a virágok pedig kihajtottak. Nem ettől a az alig parázsló tűztől a viskó elött az biztos, de  más tüzet  nem làtott sehol – Szép jò estét – üdvözölte a parázs körül szalonnát sütögető csavargó kinézetű rongyos embereket màr messziről, akik jókedvüen énekelgettek beszélgettek, nevetgéltek.

-Nektek is –válaszolt egy öregember és intett hogy jöjjenek közelebb – gyertek legyetek a vendégeink.Biztos elfáradtatok.  Mi csak innen jöttünk a szomszédos tanyákròl, de látom, ti messziröl érkeztetek. Gondolom, ti is a gyermeket jöttetek meglátogatni, aki itt született nem régen.  Lépjetek beljebb ! Marcsi és Jòska  bent vannak a kicsivel a hàzban –mutatott az ajtó helyén tágongò lyukra a falon.

  Amikor megilletődve beléptek a háznak nevezett düledező épületbe, ami egyetlen icipici szobàbòl àllt, meglepődtek, mert ami kivülről egy romos viskónak látszott, belülről egészen otthonosnak nézett ki azegész szobát betöltő meleg félhomályban. Elég szegényes hajléknak tünt, mert nem voltak benne bútorok, de legalább kiseperték és tiszta volt. Az eredetileg  fehérre meszelt de mostanra megszürkült falakról  màr mindenütt potyogott a vakolat és az ablaküvegek hiányoztak, de az ablakon libegő megsárgult vászonfüggönyök azt jelezték, hogy ez lakószoba volt valaha. Az ablakon rózsa és jácint illatának keverékét hozta be a lágy éjszakai szellő. A szobát majdnem teljesen elfoglalta a két egymás mellé teritett hálózsák és mellettük egy nagy hátizsák és két pár sáros túracipő. Az egyik hálózsákon  egy fekete hajú és szakállú fiatalember ült kopott farmerban és rongyos polóban felhúzott térdekkel, kezein látszott, hogy két keze munkájából él. Egyik kezével átölelte a mellette levő hálózsákon ülő  derékig érö hajú  kamaszlány hátát aki egy kockás ingbe tekert csomagot ringatott az ölében.  Inkább kiránduló fiataloknak tüntek a ruhájuk alapján, mint hajléktalanoknak. A kislány  nem nézett ki gimnazistánál idősebbnek, gyönyörű égszinkék szemei mint két vidám csillag ragyogtak és halkan egy dalt dúdolgatott az ölében fekvő  újszülöttnek, aki alig pár hetes lehetett. Hiába nem égett se lámpa se gyertya mégis valami puha fény áradt a kisbaba arcáròl és ez megvilágitotta szülei arcát és lágy ragyogàssal töltötte be az apró szobát. Egyszerre mindhárman a belépőkre néztek, de nyoma se volt a szemükben a félelemnek vagy a haragnak, hogy hivatlanul megzavarták a családi együttlétüket , csak szeretet és béke csillogott a szemükben.

   A három férfi meglepődve nézett a gyermekre, aki egyszer csak elmosolyodott és  feléjük nyújtotta két aprò kezecskéjét.

-Igen. Őt láttam álmomban, pontosan őt láttam – csodálkozott el Gáspár –ő az aki megszületett ! A legnagyobb király fia !- és térdre rogyott el is feledkezve róla, hogy nemrég még minden porcikája fájt. Úgy  érezte, mintha 40 évet fiatalodott volna – Szeretnék valami ajándékot adni neked. Mit is adjak ? Nézd ezt a gyapjú sálat még dédnagymamám hímezte, nem tudom tudjátok-e használni valamire.

-Köszönjük szépen – válaszolt kedves hangon Marika – pont jó lesz pólyának a kicsinek  odakint hideg van –lehámozta a babáròl a kockás inget , ami amúgy se volt alkalmas a babapólyázásra. De aztán meggondolta magát és mégis máshogy hajtogatva visszatekerte bele a kisfiát és a tetejére csavarta a sálat – Igy ni, igy még melegebb ! Nehogy megfázzàl Kicsikém ! –suttogta neki gyengéden.

-A legkisebb, mégis ő a legnagyobb – csapta össze a kezét Menyhért – hogy ez milyen egyszerű, erre nem is gondoltam ! Nagymamám varrta ezt a nagy kendőt , fogadjátok szeretettel.

-Köszönjük – válaszolt mosolyogva újra az ifjú anyuka és füle mögé türte hosszù haját ami teljesen elöreesett és a baba már bele is csipaszkodott apró kezeivel.

Boldizsár elgondolkozva nézte a babát, akinek szemeiben egyszerre tükröződött egy újszülött ártatlansága és a Teremtő bölcsessége. Nem tudta megfogalmazni miért van ilyen érzése, de olyan titkokat és bölcsességet érzett ezekben az aprò gyeremeki szemekben, amiket eddig soha senki nem tudott.

-Az biztos , hogy nem tud nála senki többet. Mit adjak nektek ajándékba ? Egy nagy kerek sajt volt nálam, annak biztosan örültetek volna, de megettük barátaimmal a vonaton. Most nem tudok mit adni.

-Jól tettétek, váljon egészségetekre – vàlaszolt Jòzsi – biztos jól esett a baràtaidnak.

-De most nem tudok semmit adni nektek és ez kellemetlen.

-Amikor nincs semmid, amit oda tudsz adni , még mindig oda tudod adni saját magadat… -vàlaszolta mosolyogva Marika.

Boldizsár elgondolkozott a rejtélyes válaszon.

-Pihenjetek meg nálunk, nektek is jut itt hely és egy kis harapni való is – mutatott Józsi a tűz körül ülőkre. Menyhért egyszer csak ismerős arcot vett észre közöttük.

-Engel Gábor, ha nem tévedek… - szólította meg az ezúttal tiszta fehérbe öltözött fiút –hát te hogy kerülsz ide, te fiú ? Azt hittem, hogy te Csordaszálláson maradtál…

-Figyelmeztetni akartalak benneteket, hogy amikor hazaindultok ne Budapest felé vegyétek az irányt. Majd reggel elviszlek titeket a debreceni repülőtérre. De addig is legyetek a vendégeink , érezzétek magatokat otthon... Józsi ti viszont még ma éjszaka induljatok tovább. A gyermek veszélyben van. Vannak  akik a gyermek életére törnek. Titkos rendőröket küldtek barátaink utàn. Egészen Csárdaszállásig követték öket. Szerencsére a hóviharban nyomukat vesztették, de bármikor idetalálhatnak az éjszaka folyamán. Elviszlek titeket a szegedi pályaudvarra  még elérjük a hajnali expreszvonatot…

-De hova tudnak menekülni ? – kérdezte Menyhért.

-Valahova Európán kivülre, egy màsik kontinens lenne jó. Gyertek Ausztráliába – javasolta Gáspár csillogó szemekkel, hogy egy ilyen nagy király szöktetésének izgalmas kalandjában részt vehet.

-Nagybátyám az Elefántcsont parton él családjával egy nagyon pici faluban az őserdő közepén, ott biztos nem keresik őket, elvihetnénk öket hozzájuk, ott  nem találja meg őket a titkos rendőrség – javasolta Boldizsár boldogan, hogy mégiscsak tud valamit adni a gyermeknek és tud segiteni a fiatal  szülöőnek.

-Igen, ez jó ötlet, Afrikában az őserdőben biztos nem keresik őket, legjobb ha azonnal indulunk ! –egyezett bele Gábor

-Elkisérem őket a nagybátyámhoz ! Egyedül nem találnak oda !  – mondta Boldizsár.

-Mindannyian elkisérjük – helyesbitett Gáspár és Menyhért azonnal.

-Szerintem egy ember elég lesz – mondta Gábor – a te képedet már látták a Sándor palotában, Gáspár, gyanút foghatnak. Legjobb lesz ha mindenki itt marad a többiekkel a tűz körül hadd higyjék a titkos rendőrök, hogy csak pár hajléktalan behúzòdott egy romos tanyára. Énekeljetek beszélgesseek hangosan nyugodtan. Mi pedig csendben elindulunk, a fiatalokat elviszem elöször és a reptéren találkoznak veled Boldizsár és el tudod őket kisérni a nagybátyádhoz. Addig megnézem honnan indul arrafele gép, kicsit bonyolult lesz kell vagy öt átszállás , de megoldjuk.

  A fiatalok lassan szedelőzködni kezdtek, nyoma se látszott rajtuk az idegességnek, békésen  tették a dolgukat, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy éjszaka közepén egy egy pár hetes újszülöttel gyalog elindulnak a hóviharba. Józsi nyugodt de határozott mozdulattal összetekerte a hálózsákokat és belegyömöszölte mindkettőt a hátizsákba. Aztán kedvesen megsimogatta felesége arcàá és fülébe súgta :

- Nem lesz semmi baj , Marcsikàm, vigyáznak ránk odafentröl , minden megoldòdik !

Marika hálásan mosolygott a biztató szavak hallatán és gyengéden még szorosabban  bebugyolálta a kisbabát a himzett gyapjú sálba,  amit Gáspártól kapott, Menyhért nagy kendőjével pedig a hasára kötötte a babát mint egy kengurumama a kicsinyét. Felvették a télikabátjukat és a túracipőjüket  József hátára vette a hatalmas hátizsákot  halkan kiléptek az ajtón és kézenfogva elindultak  Gábor után a csendes éjszakába. Kedves mosolyuk amivel búcsút intettek örökre ott maradt a tűz körül ülők szivében.

 

Fülöpné Hromoda Gabriella, meseíró

Kamasz koromban kezdtem el írni egy regényt, amit csak 30 év után, mikor már a gyerekeim kirepültek , fejeztem be. Pár novellát és kisregényt írtam de még egyiket se olvasta senki a családon és barátaimon kívül. Az utóbbi években minden Karácsonykor megleptem a családomat egy karácsonyi mesével. Ezeket a meséket adom most közre ( "Különös éjszaka" (2019), "Éjszakai látogatók járvány idején "(2020), "A bárány meséje"...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!