A barátság

A barátság.

Volt egyszer egy csillogó, égszínkék szemű leányka, aki mindig mindenben a szépet és a jót látta. Boldogan teltek napjai. Sokat játszott selymes bundájú, doromboló cicájával, nevetgélt, rajzolgatott, olvasgatott, sétált és sohasem bánkódott, sosem sírt. Egyetlen dolog hiányzott csupán az életéből: egy igazi, hús-vér barátnő. Volt neki nagymamája, nagypapája, anyukája, apukája, kiscicája, szomszéd nénije és bácsija, boltosnénije és doktornénije, de igazi gyerek-barátnője, akivel együtt lehet örvendezni a világ legapróbb dolgainak, nem akadt.

Történt egyszer, hogy a játszótéren, a fából épült várban összetalálkozott egy igazi öreg királlyal, aki magányosan üldögélt a fapalota legmagasabb tornyában. Kicsilány vidáman szaladt oda hozzá, megölelte, rámosolygott és illendően üdvözölte:

– Szervusz fehér szakállú öregapó. Örülök, hogy látlak.

A magányos király nagyon meglepődött leányka kitörő örömén, nem tudta mire vélni, azonnal próbára is tette újdonsült alattvalóját:

– Hé, Te leány! Miért örülsz ennyire a találkozásunknak? – kérdezte.

– Jaj, kedves király bácsi, miért ne örülnék. Olyan szépen süt a nap, a kismadarak vidáman trilláznak a fákon, piros csíkos ruhácskámban vidáman szaladgálhatok a meleg homokban. És most még Veled is találkoztam. Puha, hófehér szakállad olyan gyönyörű, mint az égen szálló bárányfelhő.

A király elmosolyodott, hiszen tetszett is neki a válasz, no meg büszke is volt hosszú szakállára. Érdekelte, van-e bármi, ami bánthat egy ilyen vidám, boldog gyermeket. Kedvesen faggatta tovább:

– Mondd meg nekem leányka, szoktál-e szomorkodni?

– Miért tenném? Csupa jó ember él körülöttem, a szüleim szeretnek, igyekeznek a kedvembe járni. Naphosszat mesélnek, sétálnak, beszélgetnek velem. Nagymami finomakat süt nekem, nagypapi örömmel játszik velem, a szomszéd néni megengedi, hogy meglocsoljam a virágait, szomszéd bácsival jókat lehet viccelődni. A boltos néni mindig mosolyog és almával kínál. A doktor néni pedig mindig kedvesen fogad, ha hozzá megyek és megdicsér, hogy milyen ügyes vagyok a vizsgálat alatt. Matricát is kapok tőle. Szóval, semmi okom a szomorkodásra.

– Gyerek játszópajtásod nincs? – kérdezte az öreg király.

Kicsilány szemében egy csöppnyi aggodalom tükröződött, elgondolkodott a kérdésen. Hiába törte a fejét, nem jutott eszébe senki a környezetéből, aki gyerek lenne és játszhatna vele. Csak a cicája kölyök, de hát ő meg nem ember, ugyebár. De amilyen hamar végig gondolta mindezt, olyan hamar el is illant aggodalma:

– Valóban nincs. De tudod, az összes felnőtt, aki velem találkozik, beszélget és játszik, egy kicsit, arra a rövidke időre, újra gyereknek érzi magát. Vidámak, kacagnak és boldogok.

Fehérszakállú elgondolkodott azon, amit leányka mondott, s eszébe jutott valami. Minden hétfőn jár ide egy fekete hajú kislány, aki nagyon magányos és szomorú. Tudta, hogy hamarosan megérkezik. Arra gondolt, hogy bemutatja őket egymásnak. Így is lett. A fatoronyban érdeklődve figyelte egymást a két gyermek.  Kicsilány lelkesen köszöntötte szomorú társát:

– Szia! Van kedved homokozni velem bársonyos hajú, fénylő szemű, kedves lányka?

A szomorú lány, még sosem látott ilyen pirospozsgás, mosolygós arcocskát ezen a játszótéren, meglepetésében bólintott. Ekkor kicsilány kézen fogta és már rohant is vele a puha, napsugártól átmelegedett bársonyos homok birodalmába. Órákon át sütötték a homokpogácsákat, szitálták a tortákra a porcukrot, s közben kicsilány megállás nélkül csacsogott a színpompás virágokról, trillázó madarakról, fodrozódó bárányfelhőkről. A szomorú lány sosem volt még ilyen boldog, mosolyogva hallgatta a szívmelengető történeteket, végül ő is felengedett, s vidáman válaszolt kicsilány kérdéseire:

– Milyen formája legyen a homokvárnak? Hány tornyot építsünk?

– Legyen négy tornya és egy gyönyörű kertje!

– Tegyünk rá levélzászlót?

– Igen, máris hozok egy gesztenyelevelet.

– Vizesárkot építsünk köré?

– Jaj, az nagyon jó ötlet! Megyünk együtt vízért?

Ekkor kicsilány és barátnője egymás kezét fogva, vödrökkel a kezükben ugrándozva indultak el a kúthoz. Soha ilyen boldogság nem járta át még kicsilány szívét, mint ebben a pillanatban. Most már valóban megvan mindene. Egy pillanatra felnézett a torony ablakában könyöklő öreg királyra és hálásan köszönte meg neki egy vidám mosollyal újdonsült barátnőjét és azt, hogy végre neki is van valakije, akivel együtt lehet örvendezni a világ legapróbb dolgainak is.