A barátság


https://ggwebsite.com
Volt egyszer egy csillogó, égszínkék szemű leányka, aki mindig mindenben a szépet és a jót látta. Boldogan teltek napjai. Sokat játszott selymes bundájú, doromboló cicájával, nevetgélt, rajzolgatott, olvasgatott, sétált és sohasem bánkódott, sosem sí...

Kép forrása: saját alkotás

Volt egyszer egy csillogó, égszínkék szemű leányka, aki mindig mindenben a szépet és a jót látta. Boldogan teltek napjai. Sokat játszott selymes bundájú, doromboló cicájával, nevetgélt, rajzolgatott, olvasgatott, sétált és sohasem bánkódott, sosem sírt. Egyetlen dolog hiányzott csupán az életéből: egy igazi, hús-vér barátnő. Volt neki nagymamája, nagypapája, anyukája, apukája, kiscicája, szomszéd nénije és bácsija, boltosnénije és doktornénije, de igazi gyerek-barátnője, akivel együtt lehet örvendezni a világ legapróbb dolgainak, nem akadt.

Történt egyszer, hogy a játszótéren, a fából épült várban összetalálkozott egy igazi öreg királlyal, aki magányosan üldögélt a fapalota legmagasabb tornyában. Kicsilány vidáman szaladt oda hozzá, megölelte, rámosolygott és illendően üdvözölte:

– Szervusz fehér szakállú öregapó. Örülök, hogy látlak.

A magányos király nagyon meglepődött a leányka kitörő örömén, nem tudta mire vélni, azonnal próbára is tette újdonsült alattvalóját:

– Hé, Te leány! Miért örülsz ennyire a találkozásunknak? – kérdezte.

– Jaj, kedves király bácsi, miért ne örülnék. Olyan szépen süt a nap, a kismadarak vidáman trilláznak a fákon, piros csíkos ruhácskámban vidáman szaladgálhatok a meleg homokban. És most még Veled is találkoztam. Puha, hófehér szakállad olyan gyönyörű, mint az égen szálló bárányfelhő.

A király elmosolyodott, hiszen tetszett is neki a válasz, no meg büszke is volt hosszú szakállára. Érdekelte, van-e bármi, ami bánthat egy ilyen vidám, boldog gyermeket. Kedvesen faggatta tovább:

– Mondd meg nekem leányka, szoktál-e szomorkodni?

– Miért tenném? Csupa jó ember él körülöttem, a szüleim szeretnek, igyekeznek a kedvembe járni. Naphosszat mesélnek, sétálnak, beszélgetnek velem. Nagymami finomakat süt nekem, nagypapi örömmel játszik velem, a szomszéd néni megengedi, hogy meglocsoljam a virágait, szomszéd bácsival jókat lehet viccelődni. A boltos néni mindig mosolyog és almával kínál. A doktor néni pedig mindig kedvesen fogad, ha hozzá megyek és megdicsér, hogy milyen ügyes vagyok a vizsgálat alatt. Matricát is kapok tőle. Szóval, semmi okom a szomorkodásra.

– Gyerek játszópajtásod nincs? – kérdezte az öreg király.

Kicsilány szemében egy csöppnyi aggodalom tükröződött, elgondolkodott a kérdésen. Hiába törte a fejét, nem jutott eszébe senki a környezetéből, aki gyerek lenne és játszhatna vele. Csak a cicája kölyök, de hát ő meg nem ember, ugyebár. De amilyen hamar végig gondolta mindezt, olyan hamar el is illant aggodalma:

– Valóban nincs. De tudod, az összes felnőtt, aki velem találkozik, beszélget és játszik, egy kicsit, arra a rövidke időre, újra gyereknek érzi magát. Vidámak, kacagnak és boldogok.

Fehérszakállú elgondolkodott azon, amit leányka mondott, s eszébe jutott valami. Minden hétfőn jár ide egy fekete hajú kislány, aki nagyon magányos és szomorú. Tudta, hogy hamarosan megérkezik. Arra gondolt, hogy bemutatja őket egymásnak. Így is lett. A fatoronyban érdeklődve figyelte egymást a két gyermek.  Kicsilány lelkesen köszöntötte szomorú társát:

– Szia! Van kedved homokozni velem bársonyos hajú, fénylő szemű, kedves lányka?

A szomorú lány, még sosem látott ilyen pirospozsgás, mosolygós arcocskát ezen a játszótéren, meglepetésében bólintott. Ekkor kicsilány kézen fogta és már rohant is vele a puha, napsugártól átmelegedett bársonyos homok birodalmába. Órákon át sütötték a homokpogácsákat, szitálták a tortákra a porcukrot, s közben kicsilány megállás nélkül csacsogott a színpompás virágokról, trillázó madarakról, fodrozódó bárányfelhőkről. A szomorú lány sosem volt még ilyen boldog, mosolyogva hallgatta a szívmelengető történeteket, végül ő is felengedett, s vidáman válaszolt kicsilány kérdéseire:

– Milyen formája legyen a homokvárnak? Hány tornyot építsünk?

– Legyen négy tornya és egy gyönyörű kertje!

– Tegyünk rá levélzászlót?

– Igen, máris hozok egy gesztenyelevelet.

– Vizesárkot építsünk köré?

– Jaj, az nagyon jó ötlet! Megyünk együtt vízért?

Ekkor kicsilány és barátnője egymás kezét fogva, vödrökkel a kezükben ugrándozva indultak el a kúthoz. Soha ilyen boldogság nem járta át még kicsilány szívét, mint ebben a pillanatban. Most már valóban megvan mindene. Egy pillanatra felnézett a torony ablakában könyöklő öreg királyra és hálásan köszönte meg neki egy vidám mosollyal újdonsült barátnőjét és azt, hogy végre van neki is valakije, akivel együtt lehet örvendezni a világ legapróbb dolgainak is.

Tide, amatőr (kezdő) meseíró

Ezt a mesét írta: Tide amatőr (kezdő) meseíró

Útkeresés... Leginkább ez, ami most jellemző rám. Főállású matematikatanár vagyok. Szeretek tanítani, de mellette fontosnak érzem, hogy más területeken is kipróbáljam magam, hogy kerek egésszé válhassak. Hobbim a rajzolás, festés és most a meseírást is szeretném kipróbálni.