A bátor leveli

A bátor leveli.

Nádas partján kuruttyolt a zöld leveli béka,

ide – oda ugrándozott, hangosan dalolva.

Hosszú nyurga lábait magasra emelte,

majd, mint a nyíl, úgy elugrott,

ha úgy hozta a kedve.

Kíváncsi kis leveli volt, egy igazi őrszem,

terepszemlét tartott ha kell, így volt mindig résen.

Történt egyszer egy napon, hogy emberek jöttek,

kalapban és csizmában, bottal közeledtek.

Megijedt a kicsi béka, mégsem menekült el,

tudta, hogy a legjobb az lesz, ha titokban figyel.

Kihallgatta mit mondanak,

nem volt nehéz dolga,

olyan hangosan beszéltek, zengett a tó partja.

Halat akartak horgászni, keskeny hosszú bottal,

csalinak gilisztát hoztak egy hatalmas dobozzal.

Ó, de finom ez a csali! – ábrándozott a leveli.

Nem is kell ez a halaknak, éhes békát jóllakatnak!

Igen ám, de hogy lehetne elcsenni a kukacot,

hogy a gólya, ki ellenség, soha ne fogjon gyanút?

Hisz a hosszú csőrű Kelep is szereti a gilisztát,

éppen úgy, ahogy kedveli a leveli kis békát!

Az okos kis kutykuruttynak támadt is egy terve,

a gólya és a kis béka is jóllakik majd vele.

Bátorságát összeszedve kereste a szárnyast,

s megkérte, hogy repülje át vele a nagy nádast.

Éppen ott pottyantsa majd le, hol a horgászok ülnek,

ő majd minden rab gilisztát szabadjára enged.

S amíg ők lassan csúsznak – másznak,

 a gólya is tálalhat ebédet magának

Ő beéri néhány aprócska kukaccal,

nagylelkűen megelégszik egy kis maradékkal.

Hosszú csőrű Kelepnek tetszett is az ötlet,

volt egy saját terve is, de nem szólt levelinek.

Felkapta a hátára az apró kis békát,

s kérte, szóljon, amint látja a doboznyi gilisztát.

Breki jelzett, hogy átértek a nádas szélére,

s arra kérte Kelepet, hogy engedje el végre.

Kívánsága teljesült, a madár röptében ledobta,

de mielőtt földet ért, a gólya hamm bekapta!

Így lett végül kutykuruttyból gólya eleség,

a gilisztákból pedig ízes madárédesség.

Mi lehet a tanulság a békanép számára?

Ne adjanak hitelt soha egy gólya szavára!