A becsapott aranyhal

A becsapott aranyhal.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kislány és egy kisfiú a szüleivel egy egyszerű, szerény házikóban.

Tami és Tomi nagyon szegények voltak. Épp hogy csak annyi jutott nekik, hogy nem haltak éhen, ruhájukat is a turkálóból szerezték be. De szeretetben teltek napjaik, hisz ez volt a legfontosabb a számukra. A házuk közelében volt egy tó. Gyakran jártak oda gyönyörködni benne. A tóban nemrégiben két incifinci aranyhal született, Ari és Adi. Békésen úszkáltak fel- s alá. Még kicsik voltak, így minden apró- cseprő dologra rácsodálkoztak. Ámultak és bámultak. Megcsodálták a molnárkát, a szitakötőt, a sást, a nádat és még sorolhatnám, hogy mennyi mindent. Arinak fátyolos volt a farokúszója, Adinak pedig teleszkópos a szeme. Mivel ilyen különlegesek voltak hamar megkedvelték egymást, jó barátok lettek. Sokat játszottak, fickándoztak, úszóversenyeket rendeztek a vízben. Nagyon jó dolguk volt. Ha megéheztek mindenféle finomságot ettek. Ari kedvence a szúnyoglárva volt, de szívesen megosztotta Adival is. Teltek, múltak a napok, hetek, hónapok. Gyorsan nőttek az aranyhalak. Már kétszer rendeztek úszásversenyt az utóbbi időben, amikor mindig Ari győzött. Adi irigykedni kezdett.

Egyik alkalommal ismét versenyúszást rendeztek. - Aki elsőnek ér a célba az egy finom, friss kenyérgombócot kap, aki másodiknak, az pedig egy finom vízbe hullott rovart- mondta Adi. - Még sose ettem kenyeret. Milyen lehet az íze?- tűnődött Ari. – Mivel nagyon kíváncsi volt, és nem gondolt semmi rosszra ezért elhatározta, hogy mindenképpen nagyon jól fog úszni, hogy megkóstolhassa az újdonságot. A kis molnárka meghallotta, hogy nagy esemény készülődik. Odasúgta a fátyolfarkú szépségnek, hogy meg ne egye a kenyérfalatkát, mert megbetegszik tőle. De Ari nem hallotta, vagy talán nem akarta meghallani, ki tudja!

Elkezdődött hát a verseny. Molnárka kiáltotta: - Vigyázz, kész, rajt!- Sebesen szelték a tó vízét a halacskák. Gyorsan úsztak mindketten, de végül egy icipici farkhosszal Ari győzött. - Éljen! Éljen!- Éljen!- kiáltotta kitörő örömmel, aki látta. Ari örömmel vette át az ajándékot, közben még aranykönnycseppeket is hullajtott. Ezt nem tudta Adi, mert még sose látta sírni se örömében, se bánatában. Azt viszont tudta, hogy a halaknak a kenyér veszélyes. Mire győzött volna a lelkiismerete és figyelmeztette volna Arit, az már be is habzsolta azt és hirtelen fuldokolni kezdett.

A szeméből közben még több aranykönny hullt. Lassan tele lett vele a kerti tó és vészesen fogyni kezdett vele együtt a levegő is. Adi gyorsan odaugrott mögé, átkulcsolta Ari derekát a két uszonyával, befelé és felfelé rántotta azt. Egyszer csak kirepült Ari szájából a kenyérfalat. Ekkor mindenki fellélegzett. Adi bocsánatot kért Aritól. Irult- pirult, szánta- bánta, már amit tett. Ari természetesen megbocsátott neki, de lelkében azért mély nyomot hagyott ez az eset. Viszont a veszély nem múlt el, hisz levegő nélkül nem bírnak sokáig élni a halacskák a vízben. Az pedig a temérdek kincstől egyre csak fogyott. Már a vízfelszín közelében úszott a két kis aranyhal. Aztán már fejüket kidugva levegőért kapkodtak, amikor ismét arra járt Tami és Tomi.

Rácsodálkozni se volt idejük a kincsre hisz látták, hogy milyen nagy a baj. Lélekszakadva, hanyatt- homlok rohantak a szüleikhez, akik lovasszekeret kerítettek a közeli gazdaságról és kihordták a rengeteg aranyat a tóból. A gyerekek segítségével felhányták a szekérre, majd bevitték a kamrába. Még épp időben. A két aranyhal és minden élő megmenekült a tóban. Ők pedig gazdagok lettek. Megvettek mindent, ami szükséges volt számukra. Minden más, ami fontos volt a számukra, a becsület, a tisztesség, az pedig eddig is megvolt.

A többi aranyat pedig szétosztották azoknak, akiknek szükségük volt rá. Így történt. Aki nem hiszi, járjon utána.