A békák városa és Elisabeth grófnő


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Volt valaha egy vár Veszprém közelében, melyet csak úgy emlegettek, hogy a Békás vár. A nevét annak köszönhette, hogy mivel nedves és mocsaras völgyben feküdt, a békák számára kellemes élőhelyet biztosítottak a vár környéki tavak.

Valamikor a 16. század közepén a vár ura, egy Pál Antal nevű gróf volt, aki egy német származású, előkelő lányt, Elisabeth von Wiede-t vett feleségül. A fiatal házasokról úgy szól a fáma, hogy a gróf az esküvői lakoma után már alig várta, hogy gyönyörű menyasszonyával visszavonulhasson a vár hátsó lakosztályába. A nagy ünnepléstől elfáradt Antal gróf azonnal horkolni kezdett; Elisabeth grófnő viszont épp hogy csak álomba szenderült, de kisvártatva valami borzalmas zajra felriadt. Odakint hangos, de nem éppen kellemes hangzású koncert kezdődött: több száz béka karattyolása, brekegése verte fel álmából. A grófnő olyan ideges lett a vár körüli vizesárokban kuruttyoló békáktól, hogy a könyökét nem éppen gyengéden a férje bordájába bökte. Amikor a gróf mély álmából felriadt Elisabeth a következőket mondta neki:

Antal! Miért nem említette soha, hogy itt ennyi béka él?-majd így folytatta: Ezt a borzalmas zajt nem bírom tovább elviselni. Nagyon sajnálom, de ha ez így megy tovább, akkor a békák karattyolásától előbb-utóbb meg fogok süketülni, máris zúg a fejem tőlük. Holnap visszamegyek az apámhoz és punktum!" Antal gróf először nem értette, hogy miről beszél újdonsült felesége, de amikor felfogta a következőket mondta:

-Drága, kis feleségem nem olyan rossz ez a hangzavar, én már megszoktam, mert ebben a kuruttyolásban nőttem fel, ugyanúgy, mint a város többi lakója. Sőt mi több a lakók egyenesen felébrednének, ha nem hallanák ezt a gyönyörű koncertet."

De a grófnak nem sikerült Elisabethet meggyőznie, mert a fiatalasszony hisztérikus hangon így folytatta: "Én viszont soha nem fogom megszokni! Antal csináljon valamit, különben elveszít engem! Elmondom az apámnak, hogy én ebben a hangzavarban nem tudok tovább élni, és bejelentem neki, hogy a házassági szerződésünket ezennel felbontom és punktum!-mondta Elisabeth, most már remegve az idegességtől, kiugrott az ágyból és csengetett a komornájának, hogy pakoljon, mert indul haza az apjához, kivéve, ha Antal tesz valamit a lármás kétéltűek ellen.

Antal gróf nagyot sóhajtva felkelt, s mert meg akarta tartani szíve hölgyét, csengetett a belső inasáért, aki azonnal az udvarmesterért küldött, az meg összehívta az udvari tanácsot. Az így összegyűlt férfiak együtt várták a gróf parancsát. És Antal gróf a következőket jelentette be: "Békás város elöljárói! A béke érdekében cselekednünk kell, hogy vagy kiirtunk minden békát, vagy elűzzük őket a városunkból. Ez az én parancsom."

A főudvarmester azonnal intézkedett a várhíd leeresztéséről, és a városba trappolt, hogy felkeltse a jegyzőt, aki elrendelte a vészharangok megszólaltatását. A polgárok álmosan, félig felöltözötten kirohantak az utcákra azt hívén, hogy tűz van. Ahogy ilyenkor szokás volt összegyűltek a főtéren, egyesek számszeríjjal és páncéllal, többen csákányokkal, mások létrákkal és tűzoltóvödrökkel, mert azt hitték, hogy egy Veszprém felöl jött, eltévedt ágyúlövés tüzet okozott. De egyáltalán semmit sem lehetett látni, és semmit sem lehetett hallani, leszámítva a vár környékéről a békák szokásos kuruttyolását. Ekkor megjelent a polgármester, és az egész ott összegyűlt tömeg előtt kihirdette a gróf parancsát:

"Az újdonsült házasok közötti béke megőrzése érdekében, az Antal Pál gróf úr és a Wied ház közötti létfontosságú politikai unió fenntartása miatt minden békának és varangynak mennie kell! Harc a békák ellen!"-adta ki a parancsot a lakosoknak.

És így is történt. Férfiak és nők, fiatalok és idősek, de még a gyerekek is vödrökkel, kosarakkal, fogókkal, halcsapdákkal, hálókkal, kötelekkel, horgokkal és drótokkal felszerelkezve elindultak a várárokhoz; készen a békák elleni harcra.

És mit szóltak ehhez a békák? Hát alig hittek a szemüknek, és csodálkoztak a polgárok furcsa viselkedésén. A reggeli hidegtől még dermedten először nem láttak semmi okot arra, hogy elhagyják kedvenc törzshelyeiket, készen arra, hogy a reggeli napsütésben elkapják az első legyeket. De aztán elszabadult a pokol. A férfiak és nők sorfalat alkottak, majd a vizes árkon átgázolva közelítették meg őket. Elkaptak mindent, ami mozgott, kapálózott. A kosarak és vödrök hamarosan megteltek a zöld lényekkel. Aztán mindet a piactérre vitték. A békáknak esélyük sem volt a szökésre. Mellesleg a gyerekek voltak a legügyesebbek, ők hálóval fogták ki a kétéltűeket, majd fedeles kosarakba tették és a piacra hordták azokat, ott meg a katonák feladata volt, hogy őrizet alá helyezzék a lármás bestiákat. Fokozatosan gyengült hát a vár körüli brekegés hangja, és mire a déli nap rásütött a vár tornyára, már egy hangot sem lehetett hallani, a nagy összefogással pár óra alatt az egész város békamentes övezetté vált. Elisabeth grófnő megnyugodva kinyújtózott az ágyában, majd hívatta az udvarhölgyét, hogy segítsen befonni a haját, mielőtt megbocsájtó csókot lehelne Antal gróf arcára. A gróf mondanom sem kell, hogy sugárzott a boldogságtól, és elragadtatva azt mormolta: "Tudtam, hogy mindig számíthatok Békás polgáraira!" A vár körül csend volt, a piactéren viszont meg lehetett őrülni a hangzavartól, ami már-már elviselhetetlenné vált. A főmarsall alig tudta kordában tartani a zöld békák okozta zűrzavart. Valamit tenni kellett, így hát a városi tanács a Hattyú Fogadóba ment tanácskozni. Ezúttal azon törték a fejüket, hogy hogyan tudnák a békákat eltűntetni a városból?

Bízd a tűzoltóságra!" -javasolta az egyik elöljáró. De a békák túl nyirkosak voltak ahhoz, hogy tüzet lehessen rakni alattuk, na meg különben is a sült békacombok sem voltak az itt élők kedvencei. "Akkor a henteseknek kell segíteniük!" - javasolta a gróf úr. De a hentesek udvariasan felhívták a gróf figyelmét a céhszabályzatukra, amelyet személyesen ő hagyott jóvá, és amely egyáltalán nem említette a békákat. Ekkor kerültek szóba az íjászok, ők bizonyultak a végső megoldásnak, ebben mindenki egyetértett. De a fő íjászmester azzal érvelt, hogy az íjászai csak a céllövészetet gyakorolták, és a rendelkezésre álló nyílpuskák száma szigorúan a város védelmére korlátozódik, nem beszélve a tömeges békahullák eltüntetésének kérdéséről. A városi tanács végső kétségbeesésében egy szomszédos terembe vonult vissza további tanácskozásra. Végre megszületett a döntés és a piactéren megjelent a város polgármestere: "Megtaláltuk az ökológiailag tökéletes megoldást.-mondta. A békákat a Séd patakba fojtjuk.

A polgárok rábólintottak, hogy: Igen, ez lesz valóban a tökéletes megoldás. Hogy miért is nem gondoltunk erre azonnal? A Fanfár brigád hírvivőjét a várba küldték, hogy alázatosan megkérje a tiszteletreméltó grófot és grófnőt, hogy foglaljanak helyet a Malomkapu-hídon, hogy szemtanúi lehessenek a látványosságnak, amint a békákat ünnepélyesen a folyóba eresztik. És az emberek ismét megtöltötték a kosarakat, vödröket, zsákokat a békákkal és a Malomkapu-hídra hordták a nyugtalankodó kétéltűeket. A Mészárszéknél aztán a zsákok tartalmát a folyóba dobták. A víz rövid ideig hullámzott, aztán már nem lehetett látni semmit. A békák elmerültek. Működik a dolog!" - kiabálták Békás örömteli polgárai. És hazamentek.

Este azért még halk kvartyogások hallatszottak innen is, onnan is. De a polgármester és a városi tanács szerint ez csak annak a néhány megmaradt békának a visszhangja lehetett, akiket Veszprém irányába vitt lefelé a víz. A polgármester és a többi főember az akciót nagy sikerként könyvelte el, és ezt a Városi Nagykönyvbe is bejegyezték. Aki nem hiszi, járjon utána.

Ami pedig Elisabeth grófnőt illeti, úgy tűnik, neki is kedvére volt a város elöljáróinak ez az ötletes megoldása. Legalábbis nincs feljegyzés arról, hogy a békák tovább zavarták volna, de az is lehet, hogy megszokta az esti koncertet, és igazi békási lakos lett! Egy biztos, hogy Elisabeth végül a békási várban maradt, olyannyira, hogy Antallal való boldog házasságából 7 gyermek született.

De még mielőtt elfelejteném, a Városi Nagykönyvbe bejegyezték azt is, hogy egy hét múlva végleg békamentessé nyilvánították a várost. Ennek örömére Antal Pál gróf úr és Elisabeth versenyt hirdetett béka műalkotások készítésére, így akarták megörökíteni az utókor számára életük, egyik, majdnem kudarcba fulladt epizódját.

Ja és még annyi, hogy a szomszédos falvak lakói ettől kezdve "brekekéknek" nevezik a békási lakosokat. Ezt a címet viszont az ott élők megtisztelőnek tartják, sőt mi több nagyon büszkék arra, amit tettek (mert nem mindenki tudott volna ílyen bölcs módon megszabadulni a békáktól). Csak a békák panaszkodnak nemzedékek óta keservesen, amiért kiűzték őket kedvenc mocsarukból: innen származik egy régi békási mondás is:-"Ne légy béka!” Azaz, ne fújd fel magad, ne dühöngj!

.

Sylvette, blogger, amatőr mese és fantasy író, újságíró

Irodalom és nyelvszakos gimnáziumi tanárként kezdtem a pályafutásomat, de mindössze 7 év tanítás után az életem hirtelen 180 fokos fordulatot vett. Legalább tízszer költöztem, négyszer váltottam országot, kétszer kontinenst. Minden kezdet nehéz volt, de mégis jó volt valamire! Megtanultam 6 idegen nyelvet, rengeteg barátot szereztem, és tulajdonképpen minden nap tanulok valami újat, amit szeretnék másokkal is...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!