A Beszélő Fa lombja alatt

A Beszélő Fa lombja alatt.

            Az erdő közepén, a patakparton állt egy öreg fa, melynek ágai nagyon messze nyúltak, sűrű, zöld lombja nyáron a környék összes kis állatának árnyékot adott.

            Sok gomba élt a közelében, velük gyakran megbeszélték a nap híreit, amelyeket az énekes madarak szállítottak a többi lakóról. Egy reggel a cinege így szólt:

– Hallottam, hogy a Mackó és a Róka szeretnének erdei táncmulatságot tartani az árnyékodban! Mindenkit meghívnak, aki errefelé lakik, reggeltől estig ropják majd a lombod alatt!

– Én nem szeretem a hangos zenét! Szívesen megóvom őket a forró napsugaraktól, de megfájdul a fülem a zajban! – felelte a Beszélő Fa.

A cinege repült a szervezőkhöz, és azt mondta:

– Mackó és Róka, menjetek el a beszélő fához és egyeztessétek a táncmulatság részleteit!

Mackó és Róka elindultak az erdő közepe felé. Mikor az öreg fához értek, szépen megkérték, hogy szombaton reggeltől estig a lombja alatt mulathassanak. Az öreg fa így szólt:

– Gyertek, szívesen látlak benneteket, örülök, ha jól érzitek magatokat. Árnyékot adok nektek, tudtok beszélgetni a hűvösben, amennyit szeretnétek, a hangos zenétől azonban megfájdul a fülem, kérlek benneteket, hogy a réten táncoljatok, onnan csak halk zeneszó hallatszik ide.

– Megegyeztünk – mondta Róka és Mackó, és hazafelé indultak. Út közben szóltak az erdő lakóinak, hogy szombaton találkozó lesz a Beszélő Fa lombja alatt és a távolabbi mezőn pedig táncmulatságra várják őket.

Előző nap asztalokat állítottak fel, ételt-italt másnap vittek bőven, a tücsköket megkérték, hogy a jeles napon hegedüljenek a réten, a résztvevők pedig dalokkal készültek.

Az erdő állatai örültek a találkozásnak, mindenki elmesélte a maga történetét, repült az idő. A tücskök már tűkön álltak a réten, annyira szerettek volna játszani a hegedűjükön.

A Beszélő Fa dél körül megszólalt:

– A legfelső ágamról látszik, hogy a tücsök zenekar már nagyon türelmetlen, menjetek, táncoljatok a zenéjükre!

Az állatok szépen megköszönték a figyelmeztetést, majd elindultak. Amíg ők a mezőn táncoltak, egy csapat manó érkezett a Beszélő Fa árnyékába, akik meglepődtek a terített asztalok láttán, azonnal falatozni kezdtek. Az öreg megszólalt:

– Menjetek a rétre, kérjetek meghívót Rókától és Macitól, addig nem ehettek az asztalukról.

A manók megdöbbenve álltak, nem tudták, honnan jön a hang. A cinege kihasználta a csendet, és így szólt:

– Nincs messze a rét, ahol folyik a mulatság, induljatok!

A gombák megerősítették a mondandóját:

– Egyenesen előre, aztán a tölgynél jobbra, majd a forrás mentén haladjatok, a tücsökzene irányába!

A manók elindultak, és hamarosan megkapták a meghívót, majd együtt ropták a táncot az erdő állataival a hegedű hangjaira.

Néhány óra múlva mindannyian a tánctól és énekléstől fáradtan, de boldogan tértek vissza a Beszélő Fa lombjai alá. Ott aztán ettek-ittak, pihentek egy keveset. Mire leszállt az este, az utolsó morzsáig elfogyasztottak mindent.

Róka és Mackó megköszönték a Beszélő Fának, hogy helyet adott nekik és vigyázott az asztalukra. Szép napot töltöttek együtt az erdei állatok és a manók, a cinege, a tücskök, a Beszélő Fa és a gombák. Az öreg fa elégedett volt, hogy betartották az ígéretüket és nem zavarták őt hangoskodással.

Mikor az este eljött, a csillagok fényénél mindannyian becsukták a szemüket, és az együtt töltött időre gondoltak, majd álomba merültek.