Ara papagájok kiszabadítása

Ara papagájok kiszabadítása.

            A városban színes plakátokon hirdették az ara papagáj kiállítást. A fotón egy piros és egy kék tollú madarat lehetett látni, amint kiterjesztett szárnnyal a kék égen repülnek. Felnőttek és gyerekek egyaránt érdeklődtek az Amerikában őshonos arák iránt, ezért egyetlen nap alatt sok belépő jegyet eladtak a kiállítás megtekintésére.

            Anya két kicsi fiával tartott hazafelé, mikor a gyerekek meglátták a színes tollú madarakat a plakáton.

-Nézzük meg őket!- kérte a kisebb.

-De szépek! Szeretném a papagájokat közelről látni! - mondta a nagyobb.

-Hét végén elmegyünk mindannyian!- ígérte Anya.

Otthon a vacsoránál megbeszélték Apával, hogy szombat délelőtt nyitásra a Nagyterem épületébe érkeznek, hogy megnézzék a gyerekekkel az ara papagáj kiállítást. A nyári nap reggeli sugarainál el is indultak, és csodálkozva látták, hogy nem elég korán érkeztek, mert a pénztár előtt kígyózó sor áll. Nem volt mit tenni, beálltak a végére. Mikor végre megkapták a belépőket, elindultak a kiállítás helyszínére, a Nagyterembe. Hosszú lépcsősor vezetett fel az impozáns bejárati ajtóhoz, amely egy körfolyosóról nyílt. A teremben a földszinten és az emeleten rengeteg hatalmas kalitka állt. Ahogy a nézelődők beléptek, egy csomó színes madarat láttak, rácsok mögött. A nézelődők mentek egyik kalitkától a másikig, közben mutogattak az ara papagájokra és beszéltek hozzájuk. A madarak azonban úgy tettek, mintha nem látnák őket, ültek lehorgasztott fejjel és egy hangot sem hallattak. A tömeg lassan haladt el a színes tollú arák előtt, az emberek csodálták őket, de ők ettől egy picit sem derültek jobb kedvre.

A két kisfiú szorosan egymás mellett állt, egyikőjük kezét Anya, a másikét Apa fogta.

-Ezek a madarak nem szeretnek itt lenni!-mondta a kicsi fiú a bátyjának.

-Nem, hát látod, hogy bezárták őket egy madárkalitkába. – válaszolt a nagyobb.

-Olyan nyomasztó nekem ez a hely!- szólt Anya suttogva Apához.

-Igen, ez a sok szép nagy madár ilyen kicsi helyen nem fér el kényelmesen.- válaszolt halkan Apa.

A testvérek megálltak az egyik nagy kalitka előtt.

-Nézd, ők vannak a plakátokon is!- mondta a kisebb fiú a bátyjának.

-Igen, igazad van. A piros és a kék tollú ara papagájok! Őket láttuk a fényképen!- mondta a nagyobb fiú.

-Szia! Miért vagytok ilyen szomorúak? Olyan szép a tollatok, ilyen nincs senkinek!- szólt a madarakhoz.

Az élénk színű madarak szemében hosszú idő óta először csillant fel az érdeklődés sugara. Észrevette valaki, hogy nincs jó kedvük! Hogy is lenne ezen a szűk helyen? Ők messze földről érkeztek ide, ahol a hatalmas kék égen naponta a végtelenbe repülhettek! Ó, ha visszamehetnének, és újra élvezhetnék a szabadságot!

A piros tollú papagáj kidugta a rácson a csőrét, és így szólt a gyerekekhez:

-Szomorúak vagyunk, mert nem tudunk szárnyalni. Itt túl szűk a hely, látjátok?

-Igen, és nagyon sajnáljuk!- bólintottak a testvérek.

-Messze vagyunk a hazánktól, az ismerős hegyektől, völgyektől!- folytatta a kék tollú madár.

-Nem szabad ilyen közel menni a kalitkához!- szakította félbe a beszélgetést az arra járó terem felügyelő bácsi. Meg ne csípjenek, lépjetek hátrébb!- folytatta.

A szülők hátrább húzták a gyerekeiket, így a papagájok tekintete ismét elkomorult.

-Anya, menjünk haza!- mondták egyszerre.

A szüleik sem szívesen maradtak volna, így a nagy tömegben elindultak a kijárat felé.  A piros és kék tollú ara papagájok reményvesztetten néztek utánuk.

-Bízzatok bennünk!- kiáltotta oda nekik az egyik kisfiú.

-Mi mindig is bíztunk!- felelte Apa, mert azt gondolta, neki szóltak.

A hazafelé vezető úton a felnőttek és a gyerekek is társalogtak.

-Mi lenne, ha este visszajönnénk, és kiszabadítanánk őket?- kérdezte a kicsit a nagyfiú.

- Jó lenne! De hogy nyitjuk ki a bejárati ajtót és a kalitkákat?- töprengett az öccse.

-Addig még kitaláljuk!- válaszolt a bátyja.

A testvérek egész nap pusmogtak. Tervezgették, hogyan engedik szabadon a madarakat. Mikor végre ágyba bújtak, villanyoltás után megvárták, míg a szülők elalszanak, és pizsamában, papucsban a nyári estébe kirohantak. A kiállításra hamar odaértek, de a terem ajtaját zárva találták. Egy portás bácsi ült az épületben, a Nagyterem előtti pult mögött. Éppen elszenderedett. A fiúk meglátták azt a kulcsot, melyen „Nagyterem” felirat díszelgett.   A nagyobb gyerek átugrott a pulton és leakasztotta. A lépcső aljában hagyták papucsaikat és szaladni kezdtek felfelé. A portás bácsi felébredt, és meglátva a papucsokat sejtette, hogy mi történt. Jóságos arcán mosoly játszott. Egy hatalmas kulcscsomót kivett a fiókból, és elindult a gyerekek után.

A testvérek a szép, cirádás ajtó zárjába illesztették a kulcsot és elfordították. A terembe belépve az ablakokon beszűrődő esti fényeknél odarohantak a piros és kék ara papagáj kalitkájához.

-Kiszabadítunk benneteket! Szabadon haza repülhettek!- mondta a nagyfiú.

-Hol van a kalitkák kulcsa?- kérdezte a kisfiú.

-Ezt keresitek?- szólalt meg a portás bácsi a hátuk mögött, és a nagy kulcscsomót feléjük nyújtotta.

A gyerekek bólintottak. Sietve nyitották ki a kalitkák ajtaját, és kisvártatva ellepte az épületet a piros, kék, sárga és zöld tollú papagájok serege, akik elindultak lefelé a hosszú lépcsősoron, a csarnokba. Fentről nézve olyanok voltak, mint egy nagy, színes szalag, ami hullámzik a szélben.

-Ugye tudjátok, hogy ezek a madarak nem tudnak Amerikáig repülni? Túl nagy távolság nekik!- mondta a portás bácsi.

-Akkor mit tegyünk?- kérdezték a testvérek.

-Felébresztjük a pilótát, aki idehozta őket, ő tudja, hol a hazájuk. Majd visszaszállítja oda az ara papagájokat!- mosolygott a portás. Azzal bement a pult mögé, kettőt fordult a saját tengelye körül és már a portás uniformis helyett egy pilóta öltönyben állt előttük.

-Gyertek mindannyian utánam!- hívta az ara papagájokat és a gyerekeket.

-Irány a reptér!- kiáltott a portásból lett pilóta, és a csapat elindult. Szárnyaikat kitárva repültek a papagájok, az utca fényei megvilágították a színes tollakat, a szemükben a boldogság sugarait. Szabadon lavírozhattak, nincs már kalitka, nincsenek korlátok! Mennek hazafelé, ahol várják a hegyek és völgyek őket!

A reptér közel volt, így gyorsan odaértek. Beszálltak mind a repülőbe, kényelmesen elhelyezkedtek, és a pilóta meg sem állt Amerikáig! Ott aztán kinyitotta az ajtót, a piros, kék, zöld és sárga tollú ara papagájok kirepültek rajta, még egy tiszteletkört leírtak, aztán a fehér felhők és a kék ég végtelenjében színes tollaik tova tűntek.

            -Hasatokra süt a nap, ébresztő!- hallották Anya hangját a gyerekek. Mikor kinyitották a szemüket, már magasan járt a Nap az égen.

-Otthon vannak a papagájok! – mondta a nagyobb fiú.

-Szabadon szállnak a kék égbolton!- mondta a kicsi.

-Igen, bezárták a kiállítást. Sokan panaszt tettek a kicsi kalitkák miatt.- tette hozzá Anya.

-Most hallottam a hírekben. De ti honnan tudjátok?- kérdezte.

A fiúk cinkosan összenéztek.

-Á, csak gondoltuk!-mondta a nagyobb gyerek.

-Hangos volt a rádió? – kérdezte anya.

-Csak egy kicsit hangosabb, mint szokott- felelt a kisfiú.

-Mit reggelizünk? Nagyon éhesek vagyunk!- mondták a gyerekek, és szaladni kezdtek az étkező felé mindketten, mint akik éppen Amerikából érkeztek, és út közben egy falatot sem ettek.