Ara papagájok kiszabadítása

Ara papagájok kiszabadítása.

            A városban színes plakátokon hirdették az ara papagáj kiállítást. A fotón egy piros és egy kék tollú madarat lehetett látni, amint kiterjesztett szárnnyal a kék égen repülnek. Felnőttek és gyerekek egyaránt érdeklődtek az Amerikában őshonos arák iránt, ezért egyetlen nap alatt sok belépő jegyet eladtak a kiállítás megtekintésére.

            Anya két kicsi fiával tartott hazafelé, mikor a gyerekek meglátták a színes tollú madarakat a plakáton.

– Nézzük meg őket! – kérte a kisebb.

– De szépek! Szeretném őket közelről látni! – mondta a nagyobb.

– Hét végén elmegyünk mindannyian! – ígérte Anya.

Otthon a vacsoránál megbeszélték Apával, hogy szombat délelőtt nyitásra a Nagyterem épületébe érkeznek, hogy megnézzék a gyerekekkel az ara papagáj kiállítást. A nyári nap reggeli sugarainál el is indultak, és csodálkozva látták, hogy nem elég korán érkeztek, mert a pénztár előtt kígyózó sor áll. Nem volt mit tenni, beálltak a végére. Mikor végre megkapták a belépőket, elindultak a kiállítás helyszínére, a Nagyterembe. Hosszú lépcsősor vezetett fel a lélegzetelállítóan szép bejárati ajtóhoz, amely egy körfolyosóról nyílt. A teremben a földszinten és az emeleten rengeteg hatalmas kalitka állt. Ahogy a nézelődők beléptek, egy csomó színes madarat láttak, rácsok mögött. A nézelődők mentek egyik kalitkától a másikig, közben mutogattak az ara papagájokra és beszéltek hozzájuk. A madarak azonban úgy tettek, mintha nem látnák őket, ültek lehorgasztott fejjel és egy hangot sem hallattak. A tömeg lassan haladt el a színes tollú arák előtt, az emberek csodálták őket, de ők ettől egy picit sem derültek jobb kedvre.

A két kisfiú szorosan egymás mellett állt, egyikőjük kezét Anya, a másikét Apa fogta.

– Ezek a madarak nem szeretnek itt lenni! – mondta a kicsi fiú a bátyjának.

– Nem, hát látod, hogy bezárták őket egy madárkalitkába – válaszolt a nagyobb.

– Olyan nyomasztó nekem ez a hely! – szólt Anya suttogva Apához.

– Igen, ez a sok szép nagy madár ilyen kicsi helyen nem fér el kényelmesen – válaszolt halkan Apa.

A testvérek megálltak az egyik nagy kalitka előtt.

– Nézd, ők vannak a plakátokon is! – mondta a kisebb fiú a bátyjának.

– Igen, igazad van. A piros és a kék tollú ara papagájok! Őket láttuk a fényképen! – mondta a nagyobb fiú.

– Szia! Miért vagytok ilyen szomorúak? Olyan szép a tollatok, ilyen nincs senkinek! – szólt a madarakhoz.

Az élénk színű madarak szemében hosszú idő óta először csillant fel az érdeklődés sugara. Észrevette valaki, hogy nincs jó kedvük! Hogy is lenne ezen a szűk helyen? Ők messze földről érkeztek ide, ahol a hatalmas kék égen naponta a végtelenbe repülhettek! Ó, ha visszamehetnének, és újra élvezhetnék a szabadságot!

A piros tollú papagáj kidugta a rácson a csőrét, és így szólt a gyerekekhez:

– Szomorúak vagyunk, mert nem tudunk szárnyalni. Itt túl szűk a hely, látjátok?

– Igen, és nagyon sajnáljuk! – bólintottak a testvérek.

– Messze vagyunk a hazánktól, az ismerős hegyektől, völgyektől!– folytatta a kék tollú madár.

– Nem szabad ilyen közel menni a kalitkához!– szakította félbe a beszélgetést az arra járó terem felügyelő bácsi. Meg ne csípjenek, lépjetek hátrébb!– folytatta.

A szülők hátrább húzták a gyerekeiket, így a papagájok tekintete ismét elkomorult.

– Anya, menjünk haza! – mondták egyszerre.

A szüleik sem szívesen maradtak volna, így a nagy tömegben elindultak a kijárat felé.  A piros és kék tollú ara papagájok reményvesztetten néztek utánuk.

– Bízzatok bennünk! – kiáltotta oda nekik az egyik kisfiú.

– Mi mindig is bíztunk! – felelte Apa, mert azt gondolta, neki szóltak.

A hazafelé vezető úton a felnőttek és a gyerekek is társalogtak.

– Mi lenne, ha este visszajönnénk, és kiszabadítanánk őket? – kérdezte a kicsit a nagyfiú.

– Jó lenne! De hogy nyitjuk ki a bejárati ajtót és a kalitkákat? – töprengett az öccse.

– Addig még kitaláljuk! – válaszolt a bátyja.

A testvérek egész nap pusmogtak. Tervezgették, hogyan engedik szabadon a madarakat. Mikor végre ágyba bújtak, villanyoltás után megvárták, míg a szülők elalszanak, és pizsamában, papucsban a nyári estébe kirohantak. A kiállításra hamar odaértek, de a terem ajtaját zárva találták. Egy portás bácsi ült az épületben, a Nagyterem előtti pult mögött. Éppen elszenderedett. A fiúk meglátták azt a kulcsot, melyen „Nagyterem” felirat díszelgett.   A nagyobb gyerek átugrott a pulton és leakasztotta. A lépcső aljában hagyták papucsaikat és szaladni kezdtek felfelé. A portás bácsi felébredt, és meglátva a papucsokat sejtette, hogy mi történt. Jóságos arcán mosoly játszott. Egy hatalmas kulcscsomót kivett a fiókból, és elindult a gyerekek után.

A testvérek a szép, cirádás ajtó zárjába illesztették a kulcsot és elfordították. A terembe belépve az ablakokon beszűrődő esti fényeknél odarohantak a piros és kék ara papagáj kalitkájához.

– Kiszabadítunk benneteket! Szabadon haza repülhettek! – mondta a nagyfiú.

– Hol van a kalitkák kulcsa? – kérdezte a kisfiú.

– Ezt keresitek? – szólalt meg a portás bácsi a hátuk mögött, és a nagy kulcscsomót feléjük nyújtotta.

A gyerekek bólintottak. Sietve nyitották ki a kalitkák ajtaját, és kisvártatva ellepte az épületet a piros, kék, sárga és zöld tollú papagájok serege, akik elindultak lefelé a hosszú lépcsősoron, a csarnokba. Fentről nézve olyanok voltak, mint egy nagy, színes szalag, ami hullámzik a szélben.

– Ugye tudjátok, hogy ezek a madarak nem tudnak Amerikáig repülni? Túl nagy távolság nekik! – mondta a portás bácsi.

– Akkor mit tegyünk? – kérdezték a testvérek.

– Felébresztjük a pilótát, aki idehozta őket, ő tudja, hol a hazájuk. Majd visszaszállítja oda az ara papagájokat! – mosolygott a portás. Azzal bement a pult mögé, kettőt fordult a saját tengelye körül és már a portás egyenruha helyett egy pilóta öltönyben állt előttük.

– Gyertek mindannyian utánam! – hívta az ara papagájokat és a gyerekeket.

– Irány a reptér!– kiáltott a portásból lett pilóta, és a csapat elindult. Szárnyaikat kitárva repültek a papagájok, az utca fényei megvilágították a színes tollakat, a szemükben a boldogság sugarait. Szabadon lavírozhattak, nincs már kalitka, nincsenek korlátok! Mennek hazafelé, ahol várják a hegyek és völgyek őket!

A reptér közel volt, így gyorsan odaértek. Beszálltak mind a repülőbe, kényelmesen elhelyezkedtek, és a pilóta meg sem állt Amerikáig! Ott aztán kinyitotta az ajtót, a piros, kék, zöld és sárga tollú ara papagájok kirepültek rajta, még egy tiszteletkört leírtak, aztán a fehér felhők és a kék ég végtelenjében színes tollaik tovatűntek.

            – Hasatokra süt a nap, ébresztő! – hallották Anya hangját a gyerekek. Mikor kinyitották a szemüket, már magasan járt a Nap az égen.

– Otthon vannak a papagájok! – mondta a nagyobb fiú.

– Szabadon szállnak a kék égbolton! – mondta a kicsi.

– Igen, bezárták a kiállítást. Sokan panaszt tettek a kicsi kalitkák miatt.– tette hozzá Anya.

– Most hallottam a hírekben. De ti honnan tudjátok? – kérdezte.

A fiúk cinkosan összenéztek.

– Á, csak gondoltuk! – mondta a nagyobb gyerek.

– Hangos volt a rádió? – kérdezte anya.

– Csak egy kicsit hangosabb, mint szokott – felelt a kisfiú.

– Mit reggelizünk? Nagyon éhesek vagyunk! – mondták a gyerekek, és szaladni kezdtek az étkező felé mindketten, mint akik éppen Amerikából érkeztek, és út közben egy falatot sem ettek.