Törpék szeles napja

Törpék szeles napja.

            Aznap nagyon erősen fújt a szél. A Törpeházak ablakát rendületlenül rázta, a rosszul záródó ajtó résein behordta a homokot az előszobába. Törpe Mama seprűvel a kezében szorgoskodott, de mire lapátra tette a szemetet, kezdhette elölről, mert újabb érkezett, nagy sivítás kíséretében.

            – Ilyenkor lehet nagyszerűen sárkányt eregetni! – mondta Törpe Papa.

– Igen, és ilyenkor lehet jól szörfözni! – tette hozzá Törpi, a kisfia.

– Ki szeretnéd próbálni? – kérdezte Törpe Papa.

– Igen. A sárkányeregetést és a szörfözést is! – felelte Törpi.

Törpe Mama dermedten hallgatta őket.

– Ebben a nagy szélben nem jobb itthon lenni?

– Nem! – kiáltotta Törpe Papa és Törpi egyszerre.

Bevonultak a nappaliba, és ki sem jöttek onnan egy darabig. Egy mosolygós, sárga papírsárkányt készítettek. Megmutatták Törpe Mamának, aki nem lelkesedett túlságosan. Törpe Papa és Törpi hívták őt magukkal a tengerpartra, de ő vonakodott. Mikor a többiek elmentek, és egyedül maradt a Törpeházban, akkor megbánta, mert mégiscsak kíváncsi volt arra, hogyan reptetnek sárkányt Törpe Papa és Törpi. Felvette a széldzsekijét, és elindult utánuk. Hátszél fújt, ezért gyorsan leért a tengerpartra. Ott először a sárga papírsárkányt vette észre, amely nagyon magasan, a felhők fölött mosolygott, a zsinór végén a fehér homok felett lebegett Törpi, és a két lábába nagyon erősen kapaszkodott az apukája. Szemmel láthatóan alig bírta tartani a sárkányt és a kisfiát. Törpe Mama felgyorsította a lépteit, és a segítségükre sietett. Mikor odaért, éppen akkor szakadt el a talajtól Törpe Papa, és ő azonnal utánanyúlt. Jó szorosan markolta a bokáját, és azon igyekezett, hogy visszahúzza a lebegőket a földre. Mikor a szél egy pár percre elállt, a sárkány, Törpi, Törpe Papa lehuppantak a homokba.

– Láttad Mama, milyen magasra repített engem a sárkány? – kérdezte Törpi.

– Igen, láttam – felelte az anyukája, és csóválta a fejét.

– Milyen volt odafönn? – érdeklődött az apukája.

– Jó volt! Láttam onnan a tengert, ahogyan hullámzik, sok fehér tarajjal a tetején. És láttam valakit, ahogyan meglovagolja a hullámokat! – felelte Törpi.

– Még mindig ki szeretnéd próbálni? – kérdezte az apukája.

– Persze! – felelte Törpi.

A papírsárkány elkedvetlenedve feküdt a homokban. Úgy érezte, túl rövid időt töltött a levegőben. Szeretett volna újra a magasba lendülni. Törpi ránézett, és megérezte, mire vágyik.

– Ne aggódj, te is jössz velem! – mondta neki. A papírsárkány ismét mosolyogni kezdett, alig várta, hogy repülhessen.

Törpe Papa a törpe szörfkölcsönzőből kivett egy szörföt és hozzá szörfruházatot. Törpi felvette, a sárga papírsárkányt a derekára kötötte, és már indult is a vízbe. Hamarosan a hullámok tetején lovagolt, a papírsárkány boldogan suhant utána a levegőben. Utolérték azt a szörföst, akit fentről láttak. Törpe Lillát, a szomszédjukat ismerték fel benne. Egy darabig a két törpe gyerek egymás mellett suhant, majd egy óvatlan pillanatban a kislány belehuppant a vízbe. Törpi nyújtotta a kezét, megfogta az övét, és segített neki, hogy a szörfdeszkát elkaphassa. A sárga papírsárkány erősen tartotta őt, így nem esett bele a tengerbe. Törpe Lilla ügyesen visszakapaszkodott a deszkára, és hamarosan ismét együtt suhantak a vízen. Mikor a szél ereje csökkent, kilavíroztak a partra, ahol Törpe Mama és Törpe Papa várták őket.

– Nagyon élveztük mind a ketten! – mondta Törpi a szüleinek.

– Mind a hárman! – szólalt meg a sárga papírsárkány, aki már a homokban feküdt.

– Ha legközelebb feltámad a szél, jövünk együtt szörfözni? – kérdezte Törpi a kislánytól.

– Igen, jó lenne! – felelte Lilla.

– Akkor majd bekopogok hozzátok! – felelte Törpi.

Ettől a naptól fogva egyfolytában a szelet várták mind a ketten. Mikor végre ismét feltámadt, Törpi szaladt a szomszédba, bekopogott Törpe Lilláékhoz, és elhívta a tengerpartra, ahol ismét szörfözni indultak. A sárga papírsárkány otthon maradt, és szomorúan kuksolt a sarokban. Törpi alkonyatkor hazaért, és meglátta őt.

– Ne haragudj, hogy itthon felejtettelek! Most kárpótollak! – mondta, és felkapta, majd szaladt vele a kertbe, aztán át a szomszédba, ahol Törpe Lilla már várta.

– Gondoltam, hogy visszajössz, és sárkányozunk még egy kicsit! – mosolygott, és már szaladt is vele, egészen a homokos partig.

            A nap még narancssárgán sütött, lassan haladt lefelé az égbolton, egy pillanatra megállt, hogy jól megnézze a törpe kisfiút és a törpe kislányt, amint egy citromsárga, mosolygós sárkányt eregetnek a fehér homokban szaladgálva. Jókedvűen tért aludni, és még álmában is ezt a képet látta maga előtt.