Együtt töltött idő


http://mocorgohaz.hu/

 
            -Van egy ország, ahol Apa és Anya annyit lehet velem és veled amennyit szeretnénk- mondta egy este a kisfiú a testvérének. A kislány szeme nagyra nyílt, és úgy kérdezte:
- Ebben biztos vagy? Kérlek, mesélj róla!
            A kisfiú ...

Kép forrása: pixabay.com

 

            -Van egy ország, ahol Apa és Anya annyit lehet velem és veled amennyit szeretnénk- mondta egy este a kisfiú a testvérének. A kislány szeme nagyra nyílt, és úgy kérdezte:

- Ebben biztos vagy? Kérlek, mesélj róla!

            A kisfiú szívesen elmondott mindent, amit látott az éjjel. Mikor Anya kiment a szobából, és szólt, hogy Apa azt üzeni, hogy aludjanak jól, neki könnyes lett a szeme. Egy kicsit homályosan bár, de látta, hogy a függöny libben, és szárnysuhogást hallott. Hamarosan egy kicsi lány ült le az ágya szélére, akinek csupa csipke és tüll ruhácskája, hosszú, hullámos barna haja, és átható tekintete a gondolataiban kutatott.

-Tudom, hogy szeretnéd, hogy a szüleid többet legyenek veled. Gyere, elviszlek egy másik országba, mutatok valamit neked!- hívta a tündér. Nem várt választ, varázspálcájával suhintott egy néhányat, és egy hintó állt meg az ablak előtt. Négy szárnyas lovacska repítette ide. A gyerek bepattant az ülésre, a tündér mellé, és már szálltak is a magasban, a csillagok között, hét tengeren át, tizenkét óriáshegyen túlra. Csupa fény és csupa szín fogadta arrafelé őket, az egyik ragyogó városban leszálltak. Sok-sok vidám család élt ott, mindenkinek kertes háza, a kertben saját játszótere volt. Az otthonokban és az utcákon is lágy zene szólt, halkan, nyugtatóan áradt a világra. Két vagy három kisgyerek játszott az udvaron, néhol többen is. A tündér az egyik házba betért. Itt két kisfiú és egy kislány élt a szüleivel és a nagyszüleivel. Mindannyian kint ültek a kertben, a gyerekek labdáztak, a felnőttek pedig beszélgettek. A vacsora bográcsban készült.

-Vendéget hoztam!- szólt a kicsi tündérlány.

-Szívesen látjuk, térjen be hozzánk!- mondta a nagyapa.

A kisfiú belépett a kertbe, megsimogatta az őt üdvözlő kutyust, majd megismerkedett a ház lakóival.

-Milyen gyakran vagytok így együtt?- kérdezte egy kis idő múlva.

-Mi mindig együtt vagyunk! - válaszolták.

-Ti nem jártok óvodába és iskolába? – kérdezte a gyerekeket.

-Nem, mi állandóan a szüleinkkel, nagyszüleinkkel tanulunk és egymással játszunk- felelték.

- De jó nektek!- szólt a kisfiú.

-Miért, te nem vagy mindig a családdal?- kérdezte a kislány.

-Nem, én iskolába járok, ők pedig dolgoznak. Nem tudunk egész nap együtt lenni. – felelt a kisfiú.

-De érdekes! Akkor te nagyon sok gyereket ismersz, és sok felnőttet is! Milyen jó neked!- mondta a kislány.

-Mi itt vagyunk ebben a szép országban, ebben a szép városban és szép házban, de mivel a szüleink, és nagyszüleink velünk szeretnének lenni, mindig csak őket látjuk. Tőlük sokat tanulunk, velük sokat játszunk, de azért jó volna néha mástól is tanulni és mással is játszani. Szeretnénk megismerni a többi felnőttet és gyereket is! Kellene egy kis változatosság! –folytatta.

A kisfiú elgondolkodva nézett a gyerekekre, akik arra vágytak, ahogyan ő él. Azt hitte, ha soha semmi nem változik, ha mindig együtt lehet Apával és Anyával, ha örökké a testvérével játszik valaki, akkor elégedett. Most látta, hogy ez nincs így.

- Azt hiszem, eleget hallottál!- mondta a tündérlány.

-Köszönjünk el, és menjünk haza!- folytatta.

A gyerek a hazafelé vezető úton azt kérdezte a tündértől:

-Azért hoztál engem ide, hogy lássam, azok sem elégedettek, akik mindig a szüleikkel vannak, mert akkor senki mást nem ismerhetnek meg? Nem lehetne, hogy mindig együtt legyünk, de közben más embereket és dolgokat is megismerjünk?

-Egyszerre két helyen nem lehetünk! Ezt még én sem tudom megtenni! Választani kell! Egyszer itt, aztán ott vagyunk! A családdal, majd másokkal! De a legfontosabb persze mindenkinek a családja. A többi csak ezt követheti! - mosolygott a tündér.

A szárnyas lovacskák megérkeztek a kisfiúék házához. A gyerek elköszönt, és lefeküdt aludni.

Reggel nem volt rá lehetősége, hogy elmesélje a látottakat a testvérének. Ezért tette meg most, este.

-Én azt választom, hogy amikor lehet, akkor Apáékkal vagyok, amikor kell, akkor pedig iskolába megyek!- mondta a kislány.

-Én is!- értett egyet vele a testvére.

-És nekem te vagy az első! És Apa meg Anya!- folytatta a kislány.

-Én is így vagyok ezzel- értett egyet a kisfiú.

            Apa belépett az ajtón.

-Sajnálom, hogy tegnap este nem tudtam itt lenni elalváskor, úgy gondoltam, hogy ma két mesét is mondok nektek, mielőtt elálmosodtok. Rendben van?- kérdezte mosolyogva.

-De jó!- örvendeztek a gyerekek, és bebújtak a takaró alá.

Apa sokáig mesélt. Először könyvből, aztán fejből mondta a meséket. Nem kettőt, hanem többet. Egészen addig mondta, amíg a hangja a kisfiát és kislányát mély álomba ringatta. Aztán betakargatta őket, és arra gondolt, hogy nagyon szeretne több időt tölteni velük, mert ez a legnagyobb boldogság számára, a családjával együtt töltött idő.

 

 

 

 

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!