A bátortalan kiscica

A bátortalan kiscica.

                Egy szép nagy ház kicsi kertjében három kiscica született. Az egyiknek fekete, a másiknak fehér, a harmadiknak foltos bundája volt. Cica mama büszkén mutatta őket az apukájuknak, aki úgy járkált ezek után az udvaron, mint egy igazi párduc.

                A háziak dédelgették, simogatták a pici állatokat. Hoztak nekik sok-sok finomságot, kényeztették őket. Ha vendégek jöttek, mind mosolyogva hívogatta magához a piciket, boldogan vették az ölükbe őket. De nem mindegyik ment oda hozzájuk. Minden alkalommal ott maradt  Cica mama mellett egy kis kölyök , a foltos bundájú.  Ő nem mert egy lépést sem tenni az emberek felé.

A testvérei sokat játszottak, kapkodtak a zsinórra kötött zörgő papír után, amit a gyerekek húzgáltak az orruk előtt.

                – Menj te is játszani a többiekkel! – kérte az apukája, de ő nem mozdult.

                – Hagyd, ő bátortalanabb, mint a többiek! Várj egy kicsit, később majd csatlakozik! – védte meg a mamája.

Teltek-múltak a napok. Egy szombat délután vendégek érkeztek a házba, három kislány a szüleivel jött látogatóba. Ketten odaszaladtak a kölyökmacskákhoz, egyikük azonban lekuporodott a veranda lépcsőjére. A kis foltos cica látta, hogy nagyon szomorú. Szép hosszú haját két copfba fonták, a szeme tengerkéken csillogott, az arca kipirult. Rózsaszínű szoknyát és fehér pólót viselt. Lehajtotta a fejét, és a pázsitot figyelte.

A testvérei játszani kezdtek a fehér és a fekete cicákkal. A kis foltos az anyukája mögé húzódott, onnan leskelődött ki, mert persze érdekelte, hogy mi történik körülötte.

A gyerekek hintába ültek, és ölükben a macskákkal lökték magukat. A húguk oda-odapillantott, a jókedv őt is vonzotta, de nem mert közelebb menni. Észrevette a foltos kiscicát.

– Te gyámoltalanabb vagy mint én! – mondta neki, és felállt.

Óvatosan közelebb lépett, lehajolt hozzá és megsimogatta. A kiscica egy cseppet sem tartott tőle. Előjött az anyukája háta mögül, és odadörgölőzött a kislány lábához.

– Milyen aranyos vagy! – sóhajtott fel a kislány, és leguggolt hozzá.

– Akarsz te is hintázni? Ne félj, nem bántalak! Vigyázok rád! – mondta csendesen.

A bátortalan kiscica halkan nyávogott egyet, mire a gyerek felemelte és beült vele a harmadik hintába. Nem hajtotta túl magasra, nehogy megijedjen a puha szőrgombolyag az ölében. Dúdolgatott, miközben előre-hátra lendültek. Annyira kedves és megnyugtató volt a hangja, hogy a kiscica dorombolni kezdett. A kislány mosolygott, már el is felejtette, hogy ez napok óta nem történt meg vele. Mióta elvitte a fogtündér a két metsző fogát, azóta nem szeretett közel menni senkihez. Úgy érezte, mindenki azt nézi, hogy milyen csúnya.

– Milyen jól áll neked, ha mosolyogsz! – dicsérte őt Cica mama, aki érdeklődve figyelte az eddig oly bátortalan kiscicája első útját egy idegen emberhez.

– Nincs meg az első fogam! – válaszolt a kislány.

– Látom. Az még kedvesebbé tesz! – felelte Cica mama.

A kislány ezen elgondolkodott. Talán rosszul hitte, nem is olyan riasztó, ha az embernek kiesett a foga. Hiszen nő helyette a másik, már ki is bújt az eleje! Megsimogatta a foltos kiscicát, aki kinyújtózott az ölében, miközben vékonyka hangon elégedetten nyávogott.

A három testvér egyszerre hajtotta a hintát, ölükben a három kölyök cicával, egészen addig, míg a szüleik szedelőzködni kezdtek. Ekkor kiszálltak, visszaadták a macskákat az anyukájuknak, és megígérték, hogy máskor is eljönnek.

Másnap az eddig bátortalan kiscica körülnézett a kertben. A rózsák úgy illatoztak, hogy muszáj volt közelebb menni hozzájuk. A leander dézsákban állt, megpróbált felkapaszkodni rá, de minduntalan lepottyant. A párduc léptű apukája felvette őt a hátára, hogy közelebbről megnézhesse, mi van a magasban. Ő bekukucskált, de csak virágföldet látott. Később a verandát vette célba. A lépcsőkön bukdácsolt, mikor a gazdasszonya kilépett az ajtón.

– Téged most látlak itt először! Várj, hozok neked tejecskét! – mondta, és beszaladt a konyhába, majd egy tálka friss itallal tért vissza.

A foltos kiscica hívta a testvéreit, és hamarosan hárman lefetyeltek a tálból. A szüleik a távolból figyelték őket.

                A gazdasszony mosolygott. Olyan aranyosak voltak, hogy muszáj volt megörökíteni a pillanatot. Gyorsan készített róluk egy fényképet a telefonjával. Azonnal továbbította a gyerekeinek, akik már felnőttek, és másik városban éltek. Ezt az üzenetet mellékelte a fotókhoz:

„ A bátortalan foltos kiscica találkozott egy visszahúzódó kislánnyal, és azóta megjött a bátorsága. A kislány pedig mosolygós és beszédes, mint azelőtt volt. Mit szóltok ehhez? ”

A fiúk visszaüzentek:

„Szombaton meglátogatunk téged és a három bátor kiscicát!”