Viháncoló vidrák


https://webshop.meskete.hu

            Két vidra gyerek pancsolt a tóban. Az idősebb játékosan mosdatta a fiatalabbat. Az anyukájuk a távolból figyelte őket, szeme elégedetten csillogott.
            A halak sebesen haladtak a part felé. A tó közepén egy halászhajó állt, veszélybe...

Kép forrása: pixabay.com

            Két vidra gyerek pancsolt a tóban. Az idősebb játékosan mosdatta a fiatalabbat. Az anyukájuk a távolból figyelte őket, szeme elégedetten csillogott.

            A halak sebesen haladtak a part felé. A tó közepén egy halászhajó állt, veszélyben ezért érezték magukat. Elöl egy nagy ezüstszínű süllő úszott, őt követték a többiek. Búvóhelyet keresett a csapatnak. Hamarosan észrevett egy félszigetet, melyet hínáros ölelt körül.

– Itt megpihenhetünk! – kiáltotta a többieknek. Megkönnyebbülten tértek nyugovóra a sűrű, zöld, vízben szétterülő növényzetben. Kisvártatva hangos vízcsobbanásokra lettek figyelmesek.

– Odanézzetek, két vidra lubickol a vízben! Milyen élvezettel viháncolnak! – kiáltotta egyikük.

            A testvérek azt játszották, hogy elsüllyedt a hajó, melyen át akartak kelni a másik partra, és ők most kimentik egymást. Mivel szeretnek és tudnak is úszni, nekik ez könnyen ment. Pocskoltak minden irányba, a cseppek szerteszét szóródtak körülöttük. A napsugár átsütött rajtuk, és megannyi gyémántként csillogtak. 

– Gyertek haza ebédelni! – kiáltott az anyukájuk. Az idősebb azonnal megfordult, és elindult a szárazföld felé. A kisebb szeretett volna még maradni. A mélyben új játszótársra talált. Egy apró, aranyszínű halacska tévedt arra. A kis vidra kergetni kezdte. Ő ijedten menekült.

– Jaj, jaj, kár volt elhagyni a hínárost! Most vajon visszaérek-e mielőtt elkapnak? – siránkozott.

Olyan gyorsan úszott, ahogy csak bírt. Nem vette észre, hogy a hosszú, zöld növény ott tekereg körülötte. A fejvesztett menekülésben hagyta, hogy ráfonódjon. Mozdulni sem tudott tőle.

A kis vidra nem értette, miért nem kergetőzik vele tovább az aranyhal. Mikor közelebb ért, akkor vette észre, hogy mi történt. Ő még nem látott eddig hínárt, most ismerkedett a tó világával. A kelepcébe került játszótársát mindenáron ki akarta szabadítani. Addig-addig ügyeskedett, amíg sikerült neki.

– Versenyezhetünk tovább! – mondta a meglepett halacskának, és kergetni kezdte. Az anyukája hangja szakította félbe a viháncolást.

– Gyere te is ebédelni! Már mindannyian az asztalnál ülünk! – kiáltotta.

Éhes lett a sok úszkálásban, elköszönt a halacskától, és indult a part felé. Evés után pihentek egy kicsit. A nap melegen sütött, így ismét fürödni indultak. A testvérek legnagyobb örömére a kis aranyhal már várta őket.

– Fogócskázzunk még! – kérte, és előre úszott.

A két vidra gyerek egymásra pancsolta a hideg vizet, azután a nyomába eredtek. A part mentén felszántották a tavat, nyomukban fehér hab keletkezett. Egészen a félszigetig úsztak. Ott meglátták a hínárok között az ezüstszínű süllő csapatát. Azok megijedtek, és az összes hal útra kelt.

– Ne haragudjatok, de utánuk megyek! Nem szeretnék sokáig távol lenni a társaimtól! – szólt a halacska, és tovaúszott.

Ekkor egy hatalmas hullám érkezett a vidra testvérek felé. Ráfeküdtek a tetejére, és azok hátán érkeztek az otthonuk elé. A szüleik már nagyon várták őket. Ahogy közeledtek, akkor vették észre, hogy hárman vannak a parton.

– Bemutatom a kistestvéreteket! – szólt kedvesen az apukájuk, mikor odaértek.

Egy pici vidrakölyök feküdt a fehér homokon. A testvérei megilletődötten nézték.

– Nem sokára te is viháncolhatsz velünk a tó vizében! – mondták neki, de ő még nem értette.

            Mikor az aranyhal kis idő múlva a vidra család otthona felé úszott, meglepődött. Ott találta őket a tóban, mindannyian lubickoltak. Egy pici kölyökkel gyarapodtak, körülötte viháncolt a két nagyobb testvér. A nap már lemenőben volt, narancssárgára festette a hullámokat. A halacska kergetőzni hívta a vidra kölyköket. Ők megtettek vele néhány kört, de amint a hold ezüstös sugarai rájuk találtak, elköszöntek tőle. Az estét otthon töltötték. Azt tervezgették, hogyan fogják megtanítani a kisöccsüket játszani, úszkálni. Miközben ezek a gondolatok jártak a fejükben, nyugodt, mély álomba merültek.

             

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Gani Zsuzsa

2023-07-22 10:48

Nagyon tetszett a meséd a vidrákról. Gratulálok! Zsuzsa