Csiga a zebrán

Csiga a zebrán.

            Az eső napokon keresztül áztatta a földeket. Csiga Csabi behúzódott a házába, és örült, hogy nem kell kimennie, mert korábban elég ennivalót szerzett be. Kitakarította az egész csigaházat, tudott olvasgatni, keresztrejtvényt fejteni, és sokat aludt az álmosító időben.

            Egyik nap arra ébredt, hogy a napsugarak előbújtak a felhők mögül. Sétálok egy nagyot! Megyek a csigák parkjába, ahol várnak rám a többiek! – gondolta, és elindult. Körülötte sok-sok csiga rokona járkált, ők is alig várták, hogy levegőzhessenek a jó időben. Az utcán rohantak az emberek, a járdán és az úttesten egyaránt

 – Vigyázzatok, nehogy valaki rálépjen a házatokra! – mondta Csiga Csabi minden társának, akivel találkozott. Igyekeztek nagyon, hogy a balesetet elkerüljék. Igaz, kötöttek biztosítást a házaikra, de mivel ők azt mindig a hátukon cipelték, nem szerették volna, ha igénybe kell venni, mert ha a ház megsérül, ők is megsebesülnek vele együtt. Sok csigaház sorakozott a fal tövében, szerettek volna, de nem mertek átmenni az úton.

– Nézzétek, amott egy közlekedési lámpa! – mutatta Csiga Csabi.

– Ha azt elérjük, akkor nyugodtan átkelhetünk a másik oldalra, mikor zöldre vált! Ott vár bennünket a csigák parkja! – folytatta.

A házas csigák bólogattak, és a járda széle felé igyekeztek. Közben figyeltek a cipőtalpakra, igyekeztek kikerülni őket. Sokszor látták a piros színt, a sárgát és a zöldet is, amíg végre odaértek. A járdaszegélyen szépen sorban álltak, mikor zöldre váltott a lámpa, elindultak. Igen ám, de alig jutottak el az első fehér csíkig, máris pirosat kaptak. Az autók berregve elindultak, ők pedig hanyatt-homlok menekültek vissza.

– Mitévők legyünk? – kérdezte a társaitól. Azok szomorúan lehorgasztották a fejüket, azt gondolták, örökre le kell mondaniuk arról, hogy a csigák parkjába eljussanak. Amint ott álldogáltak, egy hang megszólalt mellettük:

– Nézd Apa, mennyi csiga van itt! Át szeretnének menni az úton! Segítsünk rajtuk! – hallották egy kislány hangját. Felnéztek, és látták, hogy ő egy rollert markol mind a két kezével.

– Hogy vigyük át őket? – kérdezte az apukája.

– Felpakoljuk a rollerre, én pedig áttolom őket a túloldalra! – válaszolt a gyerek.

Egyenként pakolni kezdték a csigákat, és mikor megtelt a jármű, a zöld lámpánál áthaladtak az úttest másik oldalára. A következő szabad jelzésnél visszamentek, és átszállították az ott maradt állatkákat is.

– Mennyi csiga van a zebrán! – mondta egy kisfiú, aki egy ott várakozó autó gyerekülésében ült.

– Nahát, én eddig ilyet még nem láttam! – felelt az apukája, és csodálkozva figyelte a rollert, rajta a sok házas csigával.

– Szeretném megnézni, hogy hová tartanak! – szólt a kisfiú.

Az apukája megállt az első parkolóban, kiszálltak, gyalogoltak egy kicsit, majd megálltak a lámpánál.

– Nézd, egy csiga itt maradt! – mutatott a kisfiú a járdaszegélyre. Csiga Csabi miután mindenkit felterelt a rollerre, ő maga lemaradt a fuvarról. A kislány kezébe vette, majd átvitte a zebrán.

Volt nagy öröm! A többiek már várták! Mikor észrevették, hogy nincs közöttük, úgy döntöttek, hogy nem mennek tovább. A kislány mikor meglátta a sok csigát, megkérdezte:

– Őt vártátok, igaz?

Azzal letette Csiga Csabit közéjük.

– Indulhatunk! – vezényelt Csiga Csabi. A kisfiú és a kislány az apukákkal együtt követték őket.

A csigák parkja pár lépésre volt, de ők nagyon lassan haladtak, így megint igénybe kellett venni a rolleres szállítást. Mikor végre megérkeztek a park legnagyobb pihenőhelyére, már ezer csiga várta őket. A két gyerek sosem látott még ennyit együtt. De az apukák sem!

– Eső után mindig sokan vannak, ennyit összegyűlve ritkán lehet megfigyelni! – mondta a kisfiú apja.

A csigák nagyon hálásak voltak a segítségért, ezért nem bánták, hogy velük maradnak az emberek egy darabig. Egy nagy vetítővászonra filmeket vetítettek, ezek az ő életükről szóltak. Minden évben megnézték, amikor együtt voltak. Azután vacsoráztak, majd beszélgettek, fényképeket készítettek. Megállapodtak abban, hogy itt, a csigák parkjában ezután is rendszeresen találkozni fognak.

– Menjünk haza, Anya vár bennünket! – szólt Apa a kislányának.

– Mi is induljunk! – mondta a kisfiú apukája.

Mikor elhagyták a csigák parkját, beszélgettek a látottakról.

– Ezt nem hinné el nekünk senki! – mondta az egyik apuka.

– Akkor ne is beszéljünk róla! – válaszolt a másik.

– Hogy mennek majd haza a csigák a parkból? – kérdezte a kislány.

– Éjjel kicsi a forgalom, akkor kikapcsolják a lámpákat is, reggelre haza tudnak menni a találkozóról – felelte az apukája.

A két szülő telefonszámot cserélt. Úgy gondolták, a hét végén az egyik délutánt együtt töltik.

            Mikor hazaértek, a kislány anyukája megkérdezte:

– Hol voltatok ilyen sokáig?

– A zebrán segítettünk átmenni a csigáknak a csigák parkjába! – felelte a gyerek.

– Nagyon összetartanak! Minden évben találkoznak, pedig nehéz eljutniuk oda!– folytatta.

– Jó volna, ha mi emberek is gyakrabban találkoznánk a barátainkkal! Nekünk könnyebb, gyorsabbak vagyunk! – felelt Anya.

A kisfiú anyukája már nagyon aggódott.

– De jó, hogy itthon vagytok! Féltettelek titeket! – mondta.

– Egy csiga majdnem lemaradt a találkozóról, mert a többieket figyelte, magára nem is gondolt! Segítettünk neki utolérni a társait! – felelt a kisfiú.

– Milyen önzetlen csigával találkoztatok! – válaszolt az anyukája.

– A többiek megvárták! – felelt a kisfiú.

– Szép dolog az összetartás! – mondta Anya.

            A vacsoránál minkét apa elmondta, hogy hét végén szeretnének találkozni az új barátaikkal. A kisfiú és a kislány alig várta, hogy a szombat eljöjjön. Mikor végre együtt voltak, a szülők éppen olyan hamar összebarátkoztak, mint a gyerekek, és ezentúl rendszeresen együtt töltötték a szabad idejük egy részét.