A betűk éjszakai kalandja

“Pszt....., csöndben gyertek!", szólt halkan az Y a többi betűhöz. "Vigyázzunk, nehogy felébresszük Blankát. Úgy látom a kis arcán, hogy már az álomerdőben barangol.” A betűk igyekeztek csöndben, egymásra vigyázva kimászni az új könyvből, amely félálomban kicsúszott Blanka kezéből. Nagyon óvatosan elengedték a lapok szélét, és mint a kis hangyák meneteltek az ajtóhoz. Az Y ügyelt arra, hogy ne maradjon vissza egyetlen egy betű sem.

Amikor kiléptek az utcára már éjszaka volt, de valahogy mégsem volt teljes a sötétség.

A kis o betű elsőként vette észre az égbolton tündöklő Holdat. Úgy tűnt, mintha kedves mosolyával üdvözölni akarná a betűsereget. De nem csak a Hold ragyogott az égen, volt ott sok ezer csillag is. A betűk nagyon meg voltak hatódva a gyönyörűséges látványtól. Legszívesebben még sokáig nézték volna a Holdat, a csillagokat, és azt a huncut kis felhőt, amely éppen a Hold szélét súrolva tovább hajózott. Vajon hova sietett?

Ám a betűk nem csillagászati kirándulásra jöttek, hanem azért keltek útra, hogy a rokonaikat és őseiket megkeressék.

Lehet, hogy valaki most azt kérdezi, miért kell éjszaka ilyen felfedezőútra menni? Ez valóban egy jó kérdés. Nos, a betűk már jól tudják, hogy Blanka nagyon vigyáz a könyveire, és nappal bármikor előfordulhat, hogy elővesz egy könyvet, és elkezd olvasni. Képzeljétek el, milyen szomorú lenne, ha kinyitná a könyvét, és nem találna benne egyetlen egy betűt sem, csak üres oldalakat.

A betűk már izgatottan várták ezt az éjszakai kalandtúrát. Az Y már többször elmesélte nekik, hogy a latin betűk a magyar betűk rokonai. Ám a közös ősökről semmit sem tudtak. Valamennyi betű nagyra becsülte az Y-t, mert sok mindent tudott a világról. Némelyik betű úgy vélte, hogy már az ősöknél is különleges helye lehetett neki. Most is ő vezeti nyugodt bátorsággal a betűsereget a városi könyvtár felé, ahol azok a könyvek vannak, amelyben az ősöket megtalálhatják.

Az úton a betűk először csak halkan, aztán egyre hangosabban elkezdtek vitatkozni arról, hogy vajon ki közülük a legérdekesebb, és ki fordul elő gyakrabban a szavakban. A vita egyre hevesebb lett, hisz minden betű úgy vélte, hogy ő a legfontosabb. Olyan zajongást csaptak, hogy az Y aggódni kezdett. Félt, hogy a hangoskodástól fel fognak ébredni az emberek. Kedves, de határozott hangon kérte a betűket: "Ne vitatkozzatok! Jól tudjátok, hogy mindannyian fontosak és értékesek vagyunk. Beszéljetek halkabban, éjszaka van, és az emberek már alszanak. Gyerünk! Itt van egy öreg diófa, és alatta egy kis moha, oda lecsücsülhetünk egy rövid pihenésre.”