A betűk éjszakai kalandja

A betűk éjszakai kalandja.

“Pszt....., csöndben gyertek!", szólt halkan az Y a többi betűhöz. "Vigyázzunk, nehogy felébresszük Blankát. Úgy látom a kis arcán, hogy már az álomerdőben barangol.” A betűk igyekeztek csöndben, egymásra vigyázva kimászni az új könyvből, amely félálomban kicsúszott Blanka kezéből. Nagyon óvatosan elengedték a lapok szélét, és mint a kis hangyák meneteltek az ajtóhoz. Az Y ügyelt arra, hogy ne maradjon vissza egyetlen egy betű sem.

Amikor kiléptek az utcára már éjszaka volt, de valahogy mégsem volt teljes a sötétség.

A kis o betű elsőként vette észre az égbolton tündöklő Holdat. Úgy tűnt, mintha kedves mosolyával üdvözölni akarná a betűsereget. De nem csak a Hold ragyogott az égen, volt ott sok ezer csillag is. A betűk nagyon meg voltak hatódva a gyönyörűséges látványtól. Legszívesebben még sokáig nézték volna a Holdat, a csillagokat, és azt a huncut kis felhőt, amely éppen a Hold szélét súrolva tovább hajózott. Vajon hova sietett?

Ám a betűk nem csillagászati kirándulásra jöttek, hanem azért keltek útra, hogy a rokonaikat és őseiket megkeressék.

Lehet, hogy valaki most azt kérdezi, miért kell éjszaka ilyen felfedezőútra menni? Ez valóban egy jó kérdés. Nos, a betűk már jól tudják, hogy Blanka nagyon vigyáz a könyveire, és nappal bármikor előfordulhat, hogy elővesz egy könyvet, és elkezd olvasni. Képzeljétek el, milyen szomorú lenne, ha kinyitná a könyvét, és nem találna benne egyetlen egy betűt sem, csak üres oldalakat.

A betűk már izgatottan várták ezt az éjszakai kalandtúrát. Az Y már többször elmesélte nekik, hogy a latin betűk a magyar betűk rokonai. Ám a közös ősökről semmit sem tudtak. Valamennyi betű nagyra becsülte az Y-t, mert sok mindent tudott a világról. Némelyik betű úgy vélte, hogy már az ősöknél is különleges helye lehetett neki. Most is ő vezeti nyugodt bátorsággal a betűsereget a városi könyvtár felé, ahol azok a könyvek vannak, amelyben az ősöket megtalálhatják.

Az úton a betűk először csak halkan, aztán egyre hangosabban elkezdtek vitatkozni arról, hogy vajon ki közülük a legérdekesebb, és ki fordul elő gyakrabban a szavakban. A vita egyre hevesebb lett, hisz minden betű úgy vélte, hogy ő a legfontosabb. Olyan zajongást csaptak, hogy az Y aggódni kezdett. Félt, hogy a hangoskodástól fel fognak ébredni az emberek. Kedves, de határozott hangon kérte a betűket: "Ne vitatkozzatok! Jól tudjátok, hogy mindannyian fontosak és értékesek vagyunk. Beszéljetek halkabban, éjszaka van, és az emberek már alszanak. Gyerünk! Itt van egy öreg diófa, és alatta egy kis moha, oda lecsücsülhetünk egy rövid pihenésre.”

Miután a betűk lecsücsültek, az Ly újra felpattant, lerázta a mohát kis kezeiről és azt mondta: "Tudom, hogy minden betű fontos, de én nem csak fontos, hanem egy különleges kettős betű is vagyok.” Amikor ezt a J betű hallotta, felugrott, és kicsit gúnyosan odaszólt: "Nagyon különleges? Ha-ha-ha, talán csak az a különleges, hogy a magyar nyelvben egyetlen olyan szó van, amely Ly-nal kezdődik. Ez pedig a lyuk, és legfeljebb még a lyuk rokon szavai, mint például a lyukasztó, vagy lyukas."

Erre az Ly kitárta karjait, és büszkén elkezdte sorolni azokat a szavakat, amelyekben szerepel: "bagoly, pehely, osztály, pocsolya, király."

"Kérlek, rólam ne feledkezz el" - szólalt meg egy riadt kis hang. Oly ismerős ez a hang, gondolta az Ly és rájött, hogy ez a királykisasszony kedves hangja.

Szívesen sorolta volna tovább az ly-os szavakat, de ekkor lépett oda az Y és azt mondta: "Nincs értelme az efféle versengésnek. Minden betű, akár egytagú, akár kettős betű, értékes és fontos. Nem vagyunk sokan, a magyar ábécé-ben mindössze 44-en vagyunk, mégis sok-sok ezer szót lehet belőlünk alkotni. Egyetlen egy mese, vers vagy regény nem képzelhető el nélkülünk. Testvérek vagyunk, összetartozunk. Legyünk büszkék nem csak magunkra, hanem egymásra is. És most indulás a könyvtár felé!"

A betűk összeszedték magukat, a nagyok segítettek a kicsiknek. Volt néhány kisbetű, aki elfáradt, és már nem akart gyalogolni. Őket a nagybetűk felvették és karjaikban, vagy nyakukban vitték a könyvtárig. Ott óvatosan ébresztgették őket, mert szűk kis ablakrésen kellett bemászni a könyvtárterembe.

A teremben sötét volt, és a betűk alig láttak valamit. Az Y szerencsére hozott egy kis lámpást magával, és azzal óvatosan rá tudott világítani a könyvespolcokra.

Kis idő után megtalálta a legfelső polcon a 'GÖRÖG BETŰK" című könyvet. Némi büszkeséggel kijelentette, hogy ez az a könyv, amelyben az őseiket megtalálják

A kis o betű rögtön jelentkezett, hogy felmászik a polcra, és lehozza a könyvet. Az Y azt mondta, hogy nehéz lesz, menjen valaki segíteni, de ekkor már ott lógott az o betű a polc szélén, a nehéz könyv a kis kezében.

Az L betű, aki legjobb barátja az o betűnek, fénysebességgel fölmászott barátjához, és az utolsó pillanatban elkapta a kis barátját a nagy könyvvel együtt. Óvatosan lemásztak a polcról, és átadták az Y betűnek a kincset, aki nagy tisztelettel fellapozta a könyvet. A betűk csak úgy tolongtak a könyv körül, és nagy csodálkozással lesték a különös alakú betűket.

A görög betűk egymás után felébredtek, és látták, hogy idegen betűk érkeztek, és bámulják őket. "Hát ti kik vagytok, és honnan jöttetek?" - kérdezték a görög betűk.

"Óh, mi a magyar ábécé betűi vagyunk" - szólaltak meg egyszerre a kicsik és a nagyok. "Kimásztunk Blanka legújabb könyvéből, és ide jöttünk, hogy megkeressük az őseinket."

"De ki az a Blanka?" - kérdezte az Alfa, a görög ábécé első betűje.

Odafordultak a betűk az Alfa felé, és büszke hangon elmesélték: "Blanka egy kedves, jószívű kislány. Most elsős az iskolában, és már nagyon szeret olvasni. A könyvek már pici kora óta jó barátai, hiszen édesanyja minden nap olvasott neki izgalmas meséket és érdekes történeteket. Ám most már egyedül is tud olvasni, és ez nagyon nagy örömet okoz neki."

Az Y felnézett a faliórára, és látta, hogy hihetetlen sebességgel szalad az idő. Tudta, hogy hamarosan vissza kell indulni Blankához, hogy időben vissza tudjanak mászni a kis könyvébe. Kedvesen kérte a görög betűket, hogy gyorsan meséljenek magukról.

Ismét az Alfa ragadta meg a szót: "Nos, mi a görög ábécé betűi vagyunk. Ez az egyik legrégebbi ábécé a világon. Összesen 24-en vagyunk betűtestvérek." Odafordult egy gömbölyű betűhöz és kézen fogta. Mindketten meghajoltak a magyar ábécé betű közönsége előtt, és így mutatkoztak be:

"Mi vagyunk a görög ábécé első és utolsó betűi,  az Alfa és az Omega."

Milyen gyönyörű nevük van ezeknek a görög betűknek, gondolták az éjszakai vendégek. Tátott szájjal figyelték a többi betű bemutatkozását. Amikor a görög Üpszilon bemutatkozott, örömükben felugrottak, elkezdtek tapsolni, nevetni és táncolni. A görög betűk is beálltak táncolni. Milyen csodálatos érzés volt!

Az Alfa elkezdte mesélni, hogy a gyerekek majd később az iskolában is találkozni fognak velük, hiszen a matematikában és a fizikában a görög betűknek nagyon fontos szerepük van. Ám az idő már nem engedte, hogy tovább maradjanak a vendégek. "Gyertek máskor is!" - kérték a görög betűk.

"Igen-igen, nagy örömmel jövünk majd újra. De most vissza kell sietnünk a kis Blankához." Még egy gyors ölelés és integetés, azután elindultak hazafelé.

Amikor Blanka felébredt és kinyitotta új könyvét, ott volt benne az összes betű. Mindegyik a helyén volt. Úgy tettek, mintha egész éjszaka szépen aludtak volna.         

VÉGE