A zenélő angyal

A zenélő angyal.

Már sokszor megnéztem a titokzatos angyalszobrot itt a közeli parkban. Mindig is szomorkásnak látszott, de tegnap úgy tűnt, mintha sírna. Lehet, hogy a hajnali esőtől maradt ott néhány csepp az arcán? Nem, ez nem lehet, hiszen sehol máshol nem voltak esőcseppek. Ahogy közelebb értem és felnéztem az angyal arcára, furcsa érzésem támadt. Mintha angyalkönnyek potyogtak volna a szeméből a régi pengetős hangszerére.  

Este sokáig hánykolódtam az ágyban. Amikor végre elaludtam, különös álom tört rám. Az álom elvitt egy távoli országba. Az emberek lehajtott fejjel járkáltak ide-oda, mintha nem lett volna céljuk. Idegen nyelven beszéltek, mégis értettem őket. Egy kidőlt fatörzsön ült egy kis csoport. Oda mentem és kérdeztem, hogy miért olyan szomorúak. „Hát nem látod?”- kérdezték. „Nézz csak körül!” Fáradt mozdulatokkal a repedezett, száraz földre és az elfonnyadt fákra mutattak. Azt mesélték, hogy hónapok óta tart már a szárazság. A nagy folyó vize napról napra kevesebb lett, most már teljesen kiszáradt és a meder nem más, mint egy poros árok. Elsőként a madarak menekültek el a szárazságból, majd egyre több állat pusztult el. A földek teljesen kiszáradtak, így se a fák, se a bokrok nem hoztak termést. Amerre néztem láttam, hogy nagyon nagy volt a szükség. Összeszorult a szívem.

Egyszer csak két mezítlábas gyerek jött hozzám. Megfogták kezemet és elvittek egy kunyhóhoz, ahol egy szegény ember élt a feleségével. „Nézd, ők a nagyszüleink. Napok óta vágyakozva néznek fel az égre, de még egy apró felhő sem látszik sehol.”

Amikor meglátott minket, így szólt az öreg nagypapa: „Ha nem jön az eső el fogunk pusztulni. Menjünk fel a Templom-hegyre, őseink szent helyére. Ott énekeljünk és imádkozzunk együtt.”    

Útközben a nagyszülők elkezdtek énekelni, majd a gyerekek is csatlakoztak angyali hangjukkal. Volt valami varázslatos a könyörgő éneklésben.

Már láttuk a hegyet, amikor a távolból lágy zene közeledett. Úgy hangzott, mintha egy angyal pengetné a hangszerét. Már lemenőben volt a nap, amikor elértük a Templom-hegy lábát. Fáradtan és szomjason ültünk le a földre. Ott egészen közelről szólt az elbűvölő angyali zene. Úgy hangzott, mintha a zene a sziklából jönne. Ahogy felnéztem a kis sziklás kiemelkedésre, megláttam az angyalt a parkunkból, ahogyan ott fent sírva pengette líráját. Könnyei egy résbe estek a szikla között. Egyszer csak halk csobbanó hang keveredett a zenével. A gyerekek kéz a kézben szaladtak a csobbanó hang felé. Nem telt el sok idő, míg megtalálták a rejtett sziklárést, amelyből kristálytiszta forrásvíz csordogált.  Egymás után ittunk a mennyei forrásvízből. Ó, milyen üdítő volt ez a mennyei ital. Lassan indultunk útnak, de nem tudom hová. Még egyszer visszanéztem az angyalra és hihetetlen melegséget éreztem a szívem körül, mert láttam, hogy boldogan mosolyog rám.   

Ahogy lassan felébredtem az álomból, még mindig ott volt a számban a forrásvíz íze és a szívemben az angyali mosoly.