Igaz történet egy nem mindennapi barátságról

Igaz történet egy nem mindennapi barátságról.

Ti is biztosan kirándultatok már barátokkal vagy a családdal az erdőben. Képzeljétek el, hogy vidáman barangoltok ott az erdőben és egyszer csak óriási vihar közeleg. Vajon mit csinálnátok? Hova bújnátok?Kíváncsiak vagytok, hogy mi történt egy ilyen viharos napon a kicsi erdőlakókkal? Nos elmesélem nektek azt, amit az okos bagolytól hallottam azokról a felejthetetlen izgalmakról. 

Abban az erdőben, ahol mindaz történt, a Makk család és a Toboz család jó szomszédok voltak. Ámde Makk Matyi és Toboz Tomi nem csak szomszédok voltak, hanem a legjobb barátok is. Amikor csak tehették együtt barangoltak az erdőben, hogy felfedezzék annak végtelen titkait. Tudták, hogy nem csak szép csodák várnak rájuk a rengetegben, hiszen szüleik sokszor figyelmeztették őket, a rejtett veszélyekre is.  

Aznap reggel a korai napsugarak még csak óvatosan lestek be a kis ablakokon keresztül, mégis ideje volt már felkelni, hiszen eljött az első tanítási nap. Makk Matyi és Toboz Tomi hihetetlenül büszkék voltak, hogy most már ők is iskolába mehetnek. Matyi fel is vette az új naciját, a sportcipőjét és a nagyfiús sapkáját, Tomi pedig boldogan pakolta be az új zseblámpáját a táskájába, amit születésnapjára kapott. Azt gondolta, hogy sohasem lehet tudni, mikor lehet rá szüksége.

Előző este úgy beszélték meg, hogy reggel kicsit hamarabb indulnak az iskolába azért, hogy legyen még idejük játszani a pillangókkal az útba eső tisztáson. Amikor odaértek, a fiúk letették kis táskájukat a tisztás szélére, és máris szaladtak széttárt karokkal, mintha ők is repülnének a pillangókkal együtt. Sokféle pillangó vitorlázott ott, de hamar megtalálták kis barátjukat, a tűzlepkét. Ő még túl fiatal volt, és nem jöhetett velük az iskolába. „Majd délután jövünk, és mesélünk” - vigasztalták őt. A tűzlepke még egy darabig repült utánuk, majd visszafordult a tisztáshoz.

Egy tekintélyes juharfa alatt kis ágak és mohapárnák voltak félkörben elhelyezve. Ez volt az elsősök helye az erdei iskolában. Már mindenki ott várt, amikor Makk Matyi és Toboz Tomi szökdécselve megérkeztek. Okos Bagoly, a tanár úr, egyenként, ünnepélyesen üdvözölte az erdei iskola új tanulóit, és kettesével egymás mellé ültette a legjobb barátokat. Így a katicabogár leült a kis sün mellé, a csiga a gomba mellé, és a kis egérlány a négylevelű lóhere mellé. Amikor végre Makk Matyi és Toboz Tomi is sorra kerültek, Okos Bagoly észrevette, hogy nincs náluk az iskolatáskájuk. „Hát ti hol hagytátok a táskáitokat?”

A fiúk ijedten körülnéztek, mintha valahol ott a közelben tették volna le a földre a vadonatúj táskájukat. Egyszer csak fejéhez kapott Makk Matyi: „Azt hiszem, hogy a tisztáson felejtettük. Ha most odafutunk, akkor hamar visszaérünk.” Okos Bagoly azt kérte tőlük: „Siessetek, de vigyázzatok, ne száguldozzatok olyan vakmerően, mert könnyen elcsúszhattok!” 

A fiúk gyorsan szedték a lábukat. A tisztás szélén meg is találták a táskáikat. Oly szívesen megkeresték volna a tűzlepkét, de látták, hogy egyre sötétebb felhők érkeztek. Éppen hátukra vették a kis táskájukat, amikor az első villám végigfutott az égen. Néhány másodperc múlva ijesztő mennydörgést hallottak. Hírtelen még az eső is eleredt. Jujj, mi lesz ebből?! Fel sem mertek nézni, csak a lábuk elé figyeltek, nehogy megcsússzanak. Már botorkáltak egy jó ideje, amikor rádöbbentek, hogy nem az iskola felé tartanak, hanem egy rögös, és veszélyesen csúszós útra tévedtek. Közben a heves eső, a villámlás és mennydörgés egyre félelmetesebb lett.

Az út szélén egy óriási galagonya bokor állt. Makk Matyi erősen fogta Toboz Tomi kezét, és odahúzta a bokorhoz. Amikor alábújtak, látták, hogy a bokor mögött van egy alacsony sziklafal, melynek közepén felfedeztek egy nyílást. Bőrig ázva bemásztak a lyukon. Szörnyen ijesztő volt a sötétség. Szívük rettenetesen dobogott, hisz néhány másodpercig nem láttak semmit. Amint a szemük megszokta a sötétséget, a falba kapaszkodva óvatosan beljebb léptek. „Tomi, itt van nálad az új zseblámpa?” – kérdezte Matyi a barátjától. Tomi úgy emlékezett, hogy a táska kis oldalzsebébe tette, de ott nem találta. Lehet, hogy útközben kiesett?Kint tovább tombolt a vihar. Egyszer csak egy félelmetes villám fénye bevilágított a kis nyíláson. Makk Matyi mély levegőt vett, majd kissé remegő hangon odasúgta Toboz Tominak: „Ez itt az ördögbarlang.”

Közben az iskola fölött is szünet nélkül zengett az ég. A kis iskolások remek búvóhelyet találtak egy üregben, melyet a fa törzsében fedeztek fel. Okos Bagoly aggódva nézett az út felé, ahonnan a fiúkat várta vissza. Tekintete az ég felé fordult, mintha valami zúgást hallott volna, ami nem az esőtől, nem is a széltől eredt, hanem valami egészen mástól. Úgy vélte, hogy az a zörej, ami hallatszott, annak a jele, hogy valami nagyobb madár közeledett. Ebben a pillanatban Őrszem Varjú, az erdei mentők irányítója szállt le Okos Bagoly mellé. „Végig repültem az erdő fölött. Több helyen kidőlt fákat és leszakadt ágakat láttam.” – károgott Őrszem Varjú. „Itt az iskolában minden rendben van? A gyerekek biztonságban vannak?” – kérdezte aggódva. 

„Makk Matyi és Toboz Tomi eltűntek” - rázta a fejét rémülten Okos Bagoly. „Elindultak a tisztás felé, mert ott felejtették az iskolatáskájukat, de nem jöttek vissza. Nagyon aggódom miattuk.”

„Repülök vissza a tisztáshoz, és addig fogok körözni a környéken, amíg meg nem találom őket. Te pedig maradj itt, és vigyázz a kicsikre!” Egy erőteljes szárnycsapással Őrszem Varjú fel is szállt. Úgy kezdett körözni, hogy a szél segítségével gyorsan a magasba tudjon emelkedni. Nem messze a tisztástól Őrszem Varjú észrevett valamilyen kör alakú fémtárgyat az út szélén. Lejjebb ereszkedett, és amikor már közel volt a földhöz, felismerte a zseblámpát, melyet Toboz Tomi a születésnapján mindenkinek büszkén körbemutatott. Őrszem Varjú ebből úgy gyanította, hogy a fiúk az ördögbarlang felé tévedhettek el. Úgy döntött, hogy elrepül a mentőállomáshoz segítségért. 

Mindeközben Makk Matyi és Toboz Tomi rettentően fáztak, és dideregtek. A barlang sziklaköves talaja a becsorgó esővíztől olyan csúszós volt, mint egy jégpálya. Erőteljesen kellett kapaszkodniuk a barlang mennyezetéről lelógó nedves, furcsa alakzatú cseppkövekbe. Féltek, hogy elesnek, és belecsúsznak a hideg barlangtóba, melynek zöldes vize egy-egy villám felvillanó fényében megcsillant. Egyre jobban azon kezdtek aggódni, hogy nem lesz erejük kimászni, és ott rekednek éjszakára.

A heves vihar miatt mindenki riadókészültségben volt a mentőállomáson. Ahogy odaért, Őrszem Varjú összeállította a mentőcsapatot, és gyorsan szétosztotta a feladatokat. Az egerek futólépésben vitték a beteghordó ágyakat a bejárathoz. A konyhában a méhecskék aggódva zümmögtek: „Jaj, szegény fiúk! Vajon mi történt velük?” Közben elkészítettek egy nagy adag gyógyteát.

Vadgesztenye doktor bácsi éppen átkötötte a kis nyuszi eltört lábát, amikor Őrszem Varjú értesítette: „Makk Matyi és Toboz Tomi bajba kerültek. Minden bizonnyal az ördögbarlangban rekedtek! A mentőcsapatnak azonnal el kell indulnia. Szükségem van világításra. Jöjjenek a Szentjánosbogarak is velünk!”

Tüsi Süni, a mentőállomás portása mindezt aggodalommal hallgatta. Amilyen gyorsan csak tudott, odasietett a mentőállomás bejáratához, és kinyitotta az ajtót, hogy a mentőcsapat gyorsan el tudjon indulni.  

Útközben Őrszem Varjú sürgette a szentjánosbogarakat. Tudta, hogy minden perc számít. Amikor leszálltak az ördögbarlang előtt, a beteghordó egerek már megérkeztek. A legidősebb szentjánosbogár már kezdett is keringeni a barlang bejárati nyílása felett, és úgy várt Őrszem Varjú eligazító utasításaira.

„A helyzet nagyon aggasztó, ezért gyorsan kell cselekednünk. Bent a barlangban a talaj veszélyesen csúszós, ráadásul teljes a sötétség. Feladatotok a felderítés. Tudnunk kell, hogy pontosan hol, és milyen állapotban vannak a fiúk.” A két szentjánosbogár tüstént bekapcsolta lámpását, és már el is tűntek a barlangban. Szorosan egymás mellett repültek, hogy erősebb legyen a fényük. 

„Mi ez?” – suttogta halkan Makk Matyi, és felmutatott az apró fénypöttyökre, melyek egyre jobban közeledtek feléjük. Toboz Tomi is odafordította a fejét. Óvatosan dörzsölte kis szemét, hogy jobban lássa a fényeket. „Azt hiszem, ők a szentjánosbogarak, a mentőállomás segítői!”  

„Itt vagyunk! Segítség! Segítség!” – kiáltottak a fiúk egyszerre.

A barlang előtt Őrszem Varjú lázas igyekezettel irányítja a teendőket. Sürgette az egereket, hogy a hosszú kétágú mentőbottal siessenek a fiúkhoz. A világító szentjánosbogarak közben keringtek a fiúk és az egerek között. Amikor már eléggé közel voltak az egerek, előrenyújtották a mentőbotot a fiúk felé.

„Egyszerre csak egy valakit tudunk kihúzni. Toboz Tomi, te vagy közelebb, erősen kapaszkodjál a két ágban!” Toboz Tomi megfogta a mentőbot egyik ágát, a másik kezével még a cseppkőben kapaszkodott. Lába kicsit remegett, amikor elengedte a cseppkövet, de végül ügyesen elkapta a bot másik ágát. Az egerek óvatosan kihúzták a barlangból, majd visszaszaladtak, és Makk Matyit is sikeresen kihúzták a barlangból.     

Kint ráfektették a teljesen kimerült fiúkat a szalmával kibélelt hordágyakra, és szélsebesen követték Őrszem Varjút a mentőállomásra. Ott már mindenki feszülten várta a mentőcsapatot a két fiúval.

Őrszem Varjú nem maradt ott a mentőállomáson, azonnal továbbrepült, mert tudta, hogy mielőbb oda kell érni Okos Bagolyhoz, aki már nyugtalanul várta a híreket. Milyen megkönnyebbülést érzett Okos Bagoly, amikor megtudta, hogy a fiúk valóban biztonságban vannak, odaszólt a még mindig izguló kis elsősöknek: „Holnap elmegyünk a kórházba, és meglátogatjuk Makk Matyit és Toboz Tomit.”

A korházban Toboz Tomi két vastag pokrócba volt betekerve, de még mindig didergett. „Az én teám rettenetesen keserű!” – morgott Makk Matyi a szomszéd ágyról. Pont akkor léptek be a csipkebogyó nővérek a kórterembe, kezükben lázmérő. A főnővér bátorító mosollyal simogatta a fiúk fejét. „Úgy remegtek, mintha magával az ördöggel találkoztatok volna.” - súgta halkan. Közben óvatosan megérintette Makk Matyi és Toboz Tomi homlokát, és máris tudta, hogy veszélyesen magas a lázuk. A lázmérő higanyszála sebesen felszaladt. Már 40 fok fölé emelkedett a lázuk. Ilyen magas láz mellett fontos a keserű tea, de az nem lesz elég. Csipkebogyó főnövér előkészített két injekciós tűt. Látta, hogy a fiúk legszívesebben tiltakoztak volna, de olyan gyorsan és ügyesen adta nekik be az injekciókat, hogy szinte észre sem vették a szúrást.      

Másnap reggel Okos Bagoly a kórház előtt várta az elsősöket. Miután mindenki megérkezett, együtt léptek be a kórházba, ahol Tüsi Süni, a portás megmutatta nekik, hogy melyik kórterembe kell menni. A kórterem ajtaja nyitva volt. Okos Bagoly óvatosan bedugta a fejét, és látta, hogy Vadgesztenye doktor bácsi éppen megvizsgálja a fiúkat. Mikor végzett, odaszólt Okos Bagolynak, hogy már jobban vannak a fiúk, de még néhány napig bent kell maradniuk a kórházban. Azután a doktor bácsi beengedte a látogatókat a fiúkhoz.

Leírhatatlan boldogság töltötte el Makk Matyit és Toboz Tomit az érkező látogató sereg láttán. Egymás után léptek be. Elsőként a kis egérlány, mellette a négylevelű lóhere, majd a kis süni, a katicabogár, a gomba, a csiga és a sor végén Okos Bagoly. Aznap reggel, még a kórteremben mindnyájan örök barátságot esküdtek egymásnak.

Itt a vége, fuss el véle.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Bacsinszky Karin

Boda Blanka – ötletadó és társszerző