Állati tűzoltóság

Állati tűzoltóság.

Ki hallott már ilyesmiről, hogy a tűzoltóságnál állatok dolgoznak, ráadásul szamarak és elefántok? Ugye, ti sem akarjátok elhinni? Márpedig van ilyen.

És most jól figyeljetek, mert elmesélem, hogy mi történt ott, ahol az állatok a tűzoltóságnál dolgoznak. Pontosan emlékszem, mert nem is olyan régen történt a dolog, hogy egy kislány odasietett a tűzoltókhoz, hogy segítséget kérjen, mert bajba jutottak a kis barátai. A lány nevére is emlékszem, mert amikor odaért a nagy kapuhoz, a tűzoltók kérdően ránéztek, mint ha azt kérdezték volna, hogy ”Hát te ki vagy?” „Blanka vagyok”,- szólt oda a kislány, és ijedt hangon hozzátette, hogy segítség kell, nagyon gyors segítség.

Szóval az történt, hogy …….

De nem! Először nézzük meg, hogy hol is van az a furcsa és szokatlan tűzoltóság. Gyertek gyerekek, de óvatosan! Vigyázni kell, mert nagyon szűk, macskaköves utcácskákon, néhol rövid, de meredek kőlépcsőkön kell fel- vagy lemászni, mert azt a kisvárost egy sziklás hegy oldalába építették valamikor a régi időkben. Meglehetősen nehéz és fárasztó az élet abban a hegyvidéki kisvárosban, mert nem lehet autókkal közlekedni, és mindent cipelni kell az embereknek a hátukon. Mégis nagyon szeretnek ott élni azok az emberek, akik odaszülettek. Szerencsére a legtöbb családnak van egy-egy szamara, aki a tehercipelésben tud segíteni.

A sziklás környéken sok havasi pinty él, ezért ’Pintyfalva’ volt a kisváros beceneve. Blanka tulajdonképpen nem lakik állandóan ott, de minden nyáron több hetet tölt ’Pintyfalván’ Bruno bácsiéknál. Bruno bácsi és felesége, akit a faluban mindenki Bruno néninek hív, ott lakik már nagyon régen. Van nekik egy kis fiúk is, ő a kis Bruno. 

A gyerekek imádnak barangolni a közeli erdőben. Onnan meg tudják lesni a sziklás hegyoldalban élő havasi pinty családokat. Már régóta felismerik a kis madarak énekét „zjiiih- zjiiih“, vagy „ti ti zü“, ha viszont veszély közeledik, akkor magas és figyelmeztető lesz a hangjuk „tir´r´r´r“, vagy csattogó „tjett-tjett-tjett-tjett“.

’Pintyfalva’ valóban egy érdekes hely, de nem csak a meredek és sziklás környéke miatt. Igazi, talán a világon egyedülálló különlegessége az, hogy a város határán van egy vadaskert, melynek bejáratánál el van kerítve a ’Pintyfalvai Tűzoltóság’. Úgy tudjuk, hogy ötvenöt szamár és egy fiatal elefánt található ott. Ők állandó ügyeletet tartanak a tűzoltóságon. Ha valahol kitör a tűz, vagy más baj van, akkor a bölcs bagoly fentről figyeli, és irányítja a segítségre induló tűzoltókat, akik hátukon viszik bőrtömlőkben a vizet, a slagot, a spricnit és a létrát. Trombi, a kis elefánt pedig ormányából fújja a vizet a tűzfészekre.      

De most nézzük meg, hogy mi történt aznap, amikor Blanka odasietett a tűzoltósághoz. Olyan gyorsan futott, hogy amikor odaért, kis szíve őrült sebességgel vert, és alig kapott levegőt. Amikor megállt, előre hajolt, kis kezét a térdére tette, és úgy fújta ki a levegőt, mint a nagy sportolók, akik a futóverseny végén célba érnek. A tűzoltó állatok rögtön érezték, hogy nagy baj van, körbe állták a kislányt és kérdően néztek rá. „Blanka vagyok. Gyorsan-gyorsan gyertek segíteni, mert bajban vannak a havasi pinty tojásai. Egy sas madár köröz ott a fészek előtt és próbálja elrabolni a tojásokat.” – mondta lihegve a kislány olyan sebességgel, hogy a szamarak nem értették meg rögtön, hogy mi történt. Lábukkal kaparták a földet, azzal jelezték, hogy mondja el újra, hogy mi a baj, és hol kell segíteni. Blanka kicsit lassabban újra elmondta, hogy mi történt. Közben szavait segítő kéz- és lábmozdulatokkal tette érthetőbbé.

A bagoly volt az első, aki megértette, hogy milyen nagy a baj. Gyorsan odairányította a kapuhoz a Trombit és az 5 legügyesebb szamarat. Előre repült a sziklához, és "kuvitt, kuvitt" hívásokkal odavezette a kis tűzoltó sereget.

A madárfészek bent volt a sziklában, de a bejárati nyílás olyan szűk volt, hogy se az elefánt, de még a legkisebb szamár sem tudott bemászni a nyíláson. Amíg tanácskoztak, hogy mégis mit lehetne tenni, egyre hangosabb csicsergés hallatszott bentről, ami azt jelezte, hogy a kis fiókák kikeltek a tojásokból. Négy kis pinty született. Oh, micsoda öröm és micsoda aggodalom volt ez egyben. A kicsik rögtön sírni kezdtek, mert éhesek voltak, és várták a szüleiket, hogy etessék meg őket. De hiába, a szülők sehol nem voltak, pedig azt mondják, hogy a havasi pinty nem kóborló madár.

Miközben mindenki izgatottan megvitatta a helyzetet, a bagoly szólt, hogy az Trombi próbálja meg az ormányát beledugni a bejárati nyílásba, és óvatosan kiemelni a kis fiókákat a fészekből. A szamarak is biztatták az elefántot, akinek az ormánya már félig beszorult a nyílásba, mégsem érte el a kis fészket. A szamaraknak segíteni kellett az elefántnak kihúzni az ormányát a nyílásból úgy, hogy ne sérüljön meg. A bagoly ismét átvette az irányítást. Odaszólt a legkisebb szamárnak, hogy keressen egy botot, amivel az elefánt ormányát meg lehet hosszabbítani. Milyen büszke volt a csacsi, hogy pont őrá bízta a bagoly ezt a komoly feladatot.

Közben a szikla belsejében érdekes dolgok történtek. Amíg várták vissza a kis szamarat, az egyik fióka kirepült a fészekből. Nagyon bátor dolog! Biztatta a testvéreit, de azok nem mertek kirepülni. Végül mégis sikerült még két testvért kicsalogatni. Juj, de gyorsan csapkodtak a kis szárnyaikkal! De a legkisebb fióka sehogy sem akart kirepülni. Nagyon félénk volt.

Végre visszajött a kis szamár egy hosszú, de vékony faággal, amelynek az egyik végén villaszerű kis ágacskák voltak. Trombi megfogta az ág vastagabb végét, és beledugta az így meghosszabbított ormányát a nyílásba. Nagyon-nagyon óvatosan kiemelte a kis fiókát a fészekből, és letette az egyik szamár hátára. A testvérek örültek, hogy együtt voltak, mégis sírtak, mert a szülők nélkül hamar veszélybe kerülhetnek. Még nem tudják, hogy mit szabad enni, hová szabad repülni, ki a barát, és hogy hogyan kell védekezni vészhelyzetben.   

A bagoly kedves hangokkal és mozdulatokkal megvigasztalta őket. Az erdőben élő állatoktól megtudta, hogy a havasi pinty anyuka még a magas hegyen túli pálmaerdőben van. Onnan szeretne banánt hozni a kicsiknek, de még nem sikerült a banánt lecsipkedni a pálmafáról.  A bagoly azonnal megkérte Trombit, hogy a kis fiókákat vigye a hátán oda a pálmaerdőhöz. Kísérőknek még két szamarat jelölt ki.

Déli irányba indultak. Tudták, hogy veszélyes az út, mert át kell kelni egy hömpölygő patakon, aztán végig kell menni egy olyan erdőn, amelyben rablók támadnak mindenkire, aki arra jár. Végül egy nagy sziklás falon kell átjutni. De sem az elefánt, sem a szamarak nem féltek, hisz ők tűzoltók, akik bátran végzik a dolgukat, már pedig az ő dolguk majdnem mindig veszélyes.      

A bagoly segítségükre volt. Fentről figyelmeztette őket, hogy hol kell nagyon vigyázni, és hol lehet bátran és biztonságosan haladni. Így szerencsésen átjutottak a hömpölygő patakon. Ám az erdőben minden bátorságukat össze kellett szedni, mert félelmetes történeteket hallottak már az ott kóborló rablókról. Így megint a bagolynak kellett biztatni a kis sereget. Azt mondta nekik, hogy mindenki a maga hangján lármázzon, amennyire csak tud. Micsoda zajongást csaptak! Még a kis fiókák is beszálltak vékony hangjukkal. Olyan félelmetes volt az a nagy csinnadratta, hogy a rablók elő sem mertek jönni a búvóhelyükről.

Az állatok tudták, hogy még a magas sziklán is át kell jutni. A szamarak könnyebben tudnak sziklás helyen mozogni, de Trombinak a bagoly segítségére volt szüksége. Tudta, hogy teljesen megbízhat a bagoly utasításában. A bagoly a magasból jól látta a terepet. Ügyesen jelezte Trombinak, hogy hova léphet, hogy hol biztonságos. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor szerencsésen átjutottak a sziklán. Már látták a pálmafát, és ott volt a havasi pinty anyuka is.

A kis állatsereg oda sietett. Milyen boldog pillanat! Mindenki örömkiáltással ünnepelt. Trombi odalépett a pálmafához, és ormányával a legszebb banánfürtöt tépte le és tette széles hátára. Fáradtan, de büszkén indultak vissza haza, a tűzoltósághoz.        

Itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi, járjon utána!

2020, június

Bacsinszky Karin,

Boda Blanka (ötletadó, társszerző)