A kis kóbor kutyák kalandos története

A kis kóbor kutyák kalandos története.

Habár régen történt, ráadásul távoli országban, de annyira szívhez szóló a történet, hogy újra és újra elmesélik az emberek egymásnak. 

Az egész egy szomorú eseménnyel kezdődött. Feng hatéves kisfiú volt, amikor szülei egy tragikus hajótörésben meghaltak. Ezért a nagyszüleihez került, akik egy erdő mellett laktak egy kis tanyán. Amikor odaérkezett, egy kis kutyával várták őt. Az, mikor meglátta a fiút, rögtön eléje futott, mintha már régi barátja lenne.  

„Hát te ki vagy?” – kérdezte. 

„Ő Tacsi” – válaszolt a nagypapa.  

Gyorsan teltek a napok és hetek. A nyár már a vége felé járt, amikor a nagypapával már hajnalban indultak az erdőbe. Egy ritka gyógynövényt akartak keresni. Persze Tacsi is velük tartott.

Feng tudta, hogy az erdőben egy gonosz vadász él, ezért ott maradt a nagypapa közelében. Éppen csöpögni kezdett, amikor észrevették, hogy a kis Tacsi eltűnt. Kétségbeesetten keresték, hívogatták, de hiába, a kutyust nem találták.   

Mi történhetett, miért nem talált vissza? Talán az egyre erősödő eső elmosta a hazafelé vezető nyomokat? 

Tacsi egyre jobban eltévedt. Már órák óta bolyongott az erdőben. Közben rátört az éjszaka. Fáradt volt és rettentően éhes. Leheveredett és talán el is aludt volna, ha nem korgott volna olyan iszonyatosan a gyomra.  

Egyszer csak valamilyen zörejt hallott. Felnézett és látta, hogy egészen a közelben egy nősténykutya állt. Egy ideig figyelték egymást, végül lefeküdtek egymás mellé és elaludtak.

Tacsi megtudta, hogy a nősténykutya gazdája meghalt. Így hát már egy ideje egyedül élt az erdőben. Mostantól viszont együtt kóboroltak. Ám az erdőben nem találtak sok harapnivalót, ezért be kellett lopakodni a faluba. Ott próbáltak kéregetni az emberektől. Néha kaptak is valami ételmaradékot.

Ám jól kellett vigyázniuk, mert a faluban élt egy sintér, akiről tudták, hogy ha elfog egy kóbor kutyát, azt bezárja és üti-veri. És mintha ez nem lett volna elég nagy veszély, óvakodniuk kellett a kegyetlen vadásztól is.       

Egy hűvös őszi reggelen a faluban kóboroltak. Amikor a sintér közeledő lépteit hallották, már késő volt. A sintér villámgyorsan befogta és elvitte őket a sintértelepre. A kerítés mögött három bozontos, kiéhezett kutya volt bezárva.  A sintér betaszította Tacsit és barátját a ketrecbe. Eközben kiabált és rugdosta szegény kutyákat. Milyen szörnyű helyzetbe kerültek!

Nap mint nap arról álmodoztak, milyen jó lenne megszökni. A sintértelep azonban körbe volt zárva egy magas drótkerítéssel. Elkezdtek körbe-körbe járni, valami rést keresni. Rést ugyan nem találtak, de az egyik sarokban volt egy mélyedés a földben. Azonnal elkezdtek lábaikkal ásni. Végül elég nagy lett a lyuk ahhoz, hogy a kutyák kiférjenek rajta. Ahhoz, hogy a sintér ne lássa, levelekkel takarták be az alagutat. Az ásástól rettentően kimerültek. Úgy döntöttek, hogy majd hajnalban indulnak el. Ravasz tervük volt. Először csak egy kutyus induljon, aki majd a faluban élénk hangoskodással odacsalja a sintért. De ki legyen az első? Szinte mindenki meg akarta mutatni, milyen bátor. Végül úgy döntöttek, hogy Tacsi fog elsőként kiosonni.  

Tacsi nagyon fáradt, de egyben büszke is volt. Lefeküdt, de mielőtt lecsukta nagy barna szemeit, felnézett az égre. Miközben a csillagokat csodálta, Fengre gondolt.  

Amikor hajnalban kinyitotta a szemét, látta, hogy már két kutyus is ott vigyáz a kerítés mellett. Óvatosan elkezdték kikaparni a lombot a lyukból. Közben a többi kutyus is felébredt, és odajött segíteni. Amikor Tacsi kiosont, a többi kutya bátorítóan csóválta farkát. Újból elfedték a lyukat, majd úgy tettek, mintha aludnának.                    

Amint Tacsi beért a faluba, elkezdett torkaszakadtából ugatni. Ettől a zajongástól felriadt a sintér. Dühösen kiugrott az ágyból, megragadta a nagy botot, és már rohant is a kapuhoz. Közben eszébe jutott, hogy a kedvenc eszköze mégis csak a dróthurok. Így visszaszaladt, hogy azt is magával vigye.

A kutyák a kerítés mellett meglapultak. Izgatottan figyelték a sintért. Jaj, csak meg ne találja a kis barátjukat! Amikor a sintér az utca végén bekanyarodott a főutcára, a kutyák egymás után kiosontak, majd utolsóként a legnagyobb is átpréselődött a lyukon. Óvatosan lopakodtak az utca végéig, majd a kis földútra tértek, amely az erdő felé vezetett. Amikor odaértek a megbeszélt búvóhelyre, Tacsi már ott volt. Úgy remegett az izgalomtól, mint a falevelek a szélben.

Közben a sintér hiába kereste az ugató kutyát, nem találta meg. Feldúltan visszasietett a telepre, ott pedig meglátta, hogy az összes kutya megszökött. Az arca olyan vörös lett a méregtől, mint a vérnarancs. Dühében elrohant az erdőbe a gonosz vadászhoz. Arra gondolt, hogy vele együtt majd megöli a szökevényeket.

Mindeközben a kutyusok beértek az erdőbe. Nagy igyekezettel nekiálltak egy mély gödröt ásni. Amikor az már elég mély volt, mindenféle ágakkal és lombbal befedték, így a csapdát nem lehetett észrevenni. Elbújtak és elkezdtek egyre hangosabban nyüszíteni, hogy odacsalják a csapdához a vadászt és a sintért. Amikor hallották, hogy azok dühös ordibálással közeledtek, a kutyusok elhallgattak. Még lélegezni is alig mertek, nehogy rájuk találjon a két gonosz ember.

Már egyre közelebb kerültek a csapdához. Nem tudjuk miért, de hirtelen elkezdtek egymással veszekedni és a botokkal hadonászni. Úgy ütöttek és lökték egymást, hogy végül egyszerre zuhantak bele a mély gödörbe.

A kutyusok ujjongani kezdtek. Micsoda öröm, hogy már nem kell félni sem a gonosz vadásztól, sem a kegyetlen sintértől.

Szóval igen nagy volt a boldogság, mégsem volt teljesen felhőtlen, mert Tacsi fájó szívvel gondolt a kis Fengre. A többi kutyus segíteni szeretett volna Tacsinak, de senki sem tudta, hogy hol van az a falu, és egyáltalán ott van-e még Feng?

Miközben azon törték a fejüket, hogy merre kellene indulni, a fák fölött egy bagoly körözött. Olyan izgalomban voltak a kutyusok, hogy pillanatnyilag el is tűnt az éhségérzetük, pedig már két napja semmit sem ettek. A kutyusok figyeltek a bagolyra, aki ügyes szárnycsapással jelezte, hogy ő tudja, merre kell azt a falut keresni. Úgy követték őt, mint ahogyan még régen a gazdájuk után mentek.

Amikor már az erdő széléhez értek, Tacsi nem bírt magával. Elkezdett ugatni és olyan gyorsan szaladt Fenghez, mint a villám.

„Nézd nagypapa, nézd!” - kiáltott fel Feng.

„Az ég ajándékot küldött. Tacsi hazatalált és vele együtt még négy kutyus jött hozzánk. Ugye befogadjuk őket?”

A faluban összefogtak az emberek és minden kutyusnak új gazdája lett.

VÉGE