A betűk vetélkedője

A betűk vetélkedője.

   Nagy felfordulás volt a füzetországi betűerdő kellős közepén. Szótisztáson gyülekezett a betűk apraja nagyja. A kiabálásra az öreg Mondat apó is kinézett lapszéle ablakán.

• Mire véljem ezt a ribilliót, gyerekek? – kérdezte, és kissé felvonta sűrű szemöldökét. – A betűtenger úgy háborog, majd elborítanak a hullámok!
• Jaj, apó! Nem tudjuk eldönteni, melyikünk a legeslegfontosabb betű, ki az, aki a legtöbbet ér? Mert, ugye szerintem én, a többiek mind csak utánam következnek! – kiabálta az A betű.
• Nem is igaz, mert nélkülem hiába beszélnétek, engem kimondani is nehéz! – vitatkozott a H.
• Gyerünk, gyerünk, döntsük csak el, én gyorsan elmondhatom, csakis a GY, vagyis én vagyok a nyerő! – mondta a GY betű.
• Ha már nyertesről beszélünk, ki más lenne, ha nem az Ny, vagyis én! – kiabálta nyafogva, az Ny.

Rövid időn belül olyan hangzavar keletkezett, hogy Mondat apó befogta a fülét, és gyorsan összehívta az öregek tanácsát: Szótag anyót, Szó bácsit és az írásjeleket, név szerint a Pontot, a Vesszőt, a Felkiáltó jelet és a Kérdő jelet. A kettős pont és a pontos vessző nem tudott jönni, mert éppen nyaraltak. Az Idéző jel megfújta a sípját, és csendre intette a jelenlévő rendetlenkedő és hangoskodó betűket.

• Mivel nem tudtok megegyezni, versenyt hirdetek! Sorban mindenki mondja el a saját betűjét, de csak egy szót a betűvel, miért ő a legfontosabb. A végén közösen eldöntjük, ki legyen a győztes. Megértettétek? – mindenki elcsitult, és bólogatott. – Akkor kezdheted Te, A betű. – hirdette ki a vetélkedőt Mondat apó.
• A, akarat, vagy akarom! – Válasszatok, csak bátran!– szegte fel a fejét A
• Á, álom. – ásította az Á.
• B, béke. – mondta határozottan a B betű.
• C, cica (az olyan aranyos ) pillogott a C betű, és gyorsan leült.
• Cs, vagyis Csiga! – Kakaós csiga! – az a kedvencem. – magyarázta Cs.
• D, a dob, ami harcba hív! – nézett körbe harciasan a D betű.
• E, vagyis elefánt, ő egy hatalmas állat! – nyújtózott nagyra az E betű.
• É, tehát én. Én vagyok a legjobb! – mutatott magára É.
• F, az nem vitatható, hogy a FAGYI a legfontosabb, ugye? – nézett szét az F.
• G, gitár. Ugyanis zene nélkül üres az élet. – énekelte a G betű.
• GY, gyertya, az világít a sötétben, mint a lángeszem! – húzta ki magát GY.
• H, mint a ház, hogy legyen hol lakni! Az fontos, huhú! – huhogott H.
• I, iskola. Ott lesztek okosok, ti nagyon okosok! – gúnyolódott az I.
• Í, íj, azzal célba lőhetünk, és ügyesek leszünk! – így az Í.
• J, vagyis játék. Van-e annál fontosabb? – kérdezte a J betű és odadobott egy labdát a K-hoz.
• K, a kutya az ember legjobb barátja. Kutya. – mondta a K, akinek a kutyája már jött vissza a labdával nagy boldogan, és bíztatón nézett a J-re, dobja neki újra el.
• L, a ló, aki nem csak okos, de segít cipekedni, meg versenyezhetsz vele, meg szép, tehát a ló.
• Ly, lyuk, amibe belefér egy kisegér, és ott lakhat is! – mondta tudálékosan a ly betű.
• M, madár, madárdal a lelket gyógyítja és örömmel tölti el! Az M betű a nyerő! – magyarázta az M.
• N, Nem! Tudni kell nemet mondani, persze nem minden esetben kell, néha, amikor nekünk úgy kívánja érdekünk. Az N fontos! – nyilvánított véleményt az N.
• Ny, mint nyerő. Mint már azt mondtam az elején. – mondta nagyképűen az Ny.
• O, az oroszlán betűje. Ő az állatok királya. Csak ő nyerhet, vagyis csak én, az O betű.
• Ó, az óra nélkül elkésnének az emberek mindenhonnan. Az idő fontos!
• Ö, az öröm! Öröm nélkül nem lehet létezni, ezt mindenki tudja! – mosolygott az Ö betű.
• Ő, az ősember betűje én vagyok. Ha nincsenek őseink, mi sem vagyunk, ezt azért szögezzük le! – mondta az ő.
• P, pajkos egy betű, az biztos. Pajkos. – mondta a P, miközben meghúzta gyorsan az L lófarkát.
• Q, az én betűmmel nincs is szó, ez nem ér! – siránkozott a Q.
• R, róka. A ravaszság jelképe. Az bizony fontos! – hunyorított egyet az R.
• S, vagyis só. Só nélkül íztelen az étel. – Ezt mindnyájan tudjuk. – szögezte le az S.
• T, Tény. Mint ahogy az is tény, hogy hiányzik az SZ betű. Merthogy most előttem ő következett volna, de nincs itt. Tudja valaki, hogy hol van? – kérdezte a T betű.

A betűk összenéztek, a bírák is. Hová lett az SZ betű? Senki nem tudta.

• TY, a tyúkketrecnél láttam, nem sokkal ezelőtt. Keressük meg! – kérte a TY betű.
• U, ugye megkeressük? Ugye nem történt baja? – aggódott az U.
• Ú, újság. Ott olvastam, hogy csatárláncot kell alkotni, úgy kell keresni! – Javasolta az Ú.
• Ü, ügyes. csak ügyesen kezdjünk hozzá minél előbb, mert nagyon aggódom! – csóválta a fejét az Ü betű.
• Ű, űrhajó. Űrhajóról belátni az egész földet, jó lenne, ha lenne egy űrhajónk!
• V, vezér. Vezért kéne választanunk, aki kiadja a feladatokat, hogy ne cselekedjünk össze-vissza, úgy hatékonyabb lenne a keresés! – javasolta a V.
• WC. Nekem pisilni kell! Úgy megijedtem! – sírdogált a dupla W.
• X, Xilofont kéne ütni, annak a hangjára felfigyelne!
• Y, Yorkshir, lehet, hogy angliában van, ki tudja? – morfondírozott az Y.
• Z, zár. Be kellett volna zárni, akkor nem szökik el, és akkor nem aggódnánk úgy érte! – mérgelődött a Z betű.
• ZS, zseb. A zsebemben van az SZ betű, mert fázott, hát megengedtem, hogy belebújjon a zsebembe, mert őt szeretem a legeslegjobban! De láttam, hogy ti is aggódtok érte, mert ő olyan jó! Szeretet, ő mindig csak azt mondja, hogy szeretet kell az embereknek, a szeretet mindent eligazít, elcsendesíti a haragot, megoldja a gondokat, és nyugalmat áraszt. A szeretet a boldogság alapja. A szeretet a földön a legszebb szó! Az SZ, a szeretet betűje, és itt reszket a zsebemben, mert fél tőletek, annyira kiabáltok!

Hirtelen mindenki csodálkozva elhallgatott. Az SZ betű lassan kidugta a fejét a ZS betű zsebéből, és körülnézett. Mindenki megéljenezte. Egyszeriben úgy megörültek neki, hogy elfelejtettek minden torzsalkodást, és veszekedést.

• Legyen a Szeretet a legfontosabb a világon! – kiáltottak fel egyszerre, és kisegítették az SZ betűt a zsebből, és vitték a vállukon hazáig. Többé nem torzsalkodtak. Békében és szeretetben éltek az idők végeztéig Mondat apóval, Szó bácsival, Szótag anyóval és az írásjelekkel.