A boxzsák meséje


https://webshop.meskete.hu
  • 2022.
    dec
  • 28

Ragyogó nyári napon került a kirakatba. Egy szorgalmas eladó nemrég hozta ki a raktárból, s jól látható helyre tette. Mellette ott sorakoztak a többiek: a szörfdeszka, a görkorcsolya és a síléc. Kedvesek voltak mindannyian, hamar összebarátkozott velük.

Hű, de ...

Kép forrása: pixabay.com

Ragyogó nyári napon került a kirakatba. Egy szorgalmas eladó nemrég hozta ki a raktárból, s jól látható helyre tette. Mellette ott sorakoztak a többiek: a szörfdeszka, a görkorcsolya és a síléc. Kedvesek voltak mindannyian, hamar összebarátkozott velük.

  • Hű, de pompás illatod van! – ámuldozott a szörfdeszka, mélyeket szippantva a levegőből.
  • Amikor készítettek, sokáig keresgélték számomra a legjobb minőségű bőrt.
  • Látszik, hogy majd kicsattansz az egészségtől! – tette hozzá a síléc.
  • Miután megvarrtak, homokkal és szövettel tömtek ki, hogy erős legyek.
  • És milyen csodálatosan ragyogsz! – dicsérte a görkorcsolya.
  • Végül, egy kedves kéz sokáig fényesített.
  • Hová kerülsz majd innen? – vált izgatottá a síléc.
  • Azt nem tudom pontosan, de bizonyosan irigylésre méltó helyre, ha már ennyit törődtek velem.
  • Engem a tengerre visznek – szólalt meg ismét a szörfdeszka. Hűs habok között siklok majd leendő gazdámmal.
  • Engem egy ligetbe, ahol már nagyon várnak a gyerekek – mondta a görkorcsolya.
  • Én pedig havas hegyekben töltöm a szabadidőmet azzal, aki nemsokára hazavisz – büszkélkedett a síléc.

Hirtelen nyílt az ajtó, belépett rajta egy ember. Első pillantásra ismerősnek tűnt. Mintha már látta volna valahol.

  • Lehet, hogy a kirakat előtt… Igen, egészen biztos, hogy ő az! Ő lesz a társam egy életre!

Nem volt ideje sokáig gondolkozni, mert az ember rá mutatott, és így szólt:

  • Végre megtaláltam az igazit! Ő kell nekem!

A boxzsák elpirult, lesütötte a szemét.

  • Milyen kedves tőle, hogy ilyen szép dobozba tetet – gondolta elérzékenyülten. És a dobozt még selyempapírral is kibélelteti…

Hamarosan egy autó első ülésén találta magát. A doboz teteje nyitva volt, így könnyedén széjjel nézhetett. Az ember arcán különös örömöt látott. Elsuhantak egy magas hegy lábainál, azután egy park mellett, s messziről hallotta a tenger morajlását is. Csodálatos vidéken jártak, de mindez nem érdekelte. Izgatott volt. Csak arra gondolt, hogy hamarosan nagy boldogság vár majd rá.

Az ember pedig mereven figyelte az utat, jobb kezével megcirógatta, és jelentőségteljesen így szólt:

  • Nemsokára hazaérünk!

Az autó megállt egy ház előtt, ő pedig a dobozzal együtt egy üres szobában találta magát. Egyedül volt. Borzongás futott végig bőrén. Egy pillanatra eszébe jutott milyen jókat beszélgetett a többiekkel, de most nem akart erre gondolni, csak türelmesen várt.

  • Bizonyosan készülődik… Ünnepelni fogunk! Jót beszélgetünk egy kandalló mellett… Mindjárt visszajön és elmeséli, hová kirándulunk majd, csak mi ketten! – terjedt szét lelkében a vágyakozás.

Nemsokára megérkezett az ember, s nagyot lendítve karján, jó erőset csapott a zsák oldalára.

A boxzsák megmérgesedett, mert váratlanul érte ez a viselkedés:

  • Ezt a szemtelenséget! Mi ütött beléd?

Az ember magyarázat nélkül sarkon fordult, és magára hagyta a megdöbbent boxzsákot.

 Az meg, kétségbeesetten tapogatta derekát, s azon gondolkodott vajon hogyan történhetett ez a kellemetlen dolog.

  • A hátamra csapott! Jó nagyot a kezével! Többször is! Nem vagyok vajból, de ez mégsem fér bele egy barátságba! Hiszen olyan gáláns volt, amikor kocsiztunk a hazafelé úton! Meg is cirógatott! Az is lehet, hogy egyszerűen csak nem tanították meg neki, hogyan legyen kedves azzal, akit örök barátjául fogad. Majd elmondom neki, ha visszajön.

Az ember nagy sokára megérkezett, s ezt mondta:

  • Egy kis testedzés jól fog esni mindkettőnknek!

Azzal se szó, se beszéd püfölni kezdte a zsákot. Kitartóan, erősen, mintha soha nem akarná abba hagyni. Ő pedig kiabálni kezdett:

  • Elment az eszed? Ez fáj! Hagyd abba azonnal!

Eltartott egy ideig, míg felocsúdott az ijedtségből és megkérdezte:

  • Ezért hoztál ide, hogy így bánj velem?
  • Mégis mit gondoltál? – szólt hidegen az ember. Azt hitted, hogy dísz leszel?
  • Beszéljük meg! Keressünk közösen valami kellemes elfoglaltságot. Mondjuk… súlyzózhatnánk is…
  • Nincs miről beszélnünk! Ha előre tudtam volna, hogy ilyen nyafogós vagy, a szörfdeszkát, vagy a görkorcsolyát választottam volna. Milyen vágyakozón néztek rám! Örömmel jöttek volna velem! Te meg csak hisztizel itt nekem! Nézd meg magad! Haszontalan, dagadt senki vagy!

Azzal sarkon fordult és otthagyta a síró boxzsákot.

  • Haszontalan, dagadt… - forgatta szájában a keserű szavakat. Lehet, hogy tényleg az vagyok! Sokkal jobbat érdemelne, mint én! Biztosan megsértettem. Pedig nem akartam. Annyira sajnálom! Ha legközelebb bejön a szobába, majd bocsánatot kérek tőle. Remélem, megbocsájt… Ó bárcsak már itt lenne!

Az ember pedig nem jött. A boxzsák meg ezt gondolta:

  • Az én hibám! Nem kellett volna vitatkoznom vele! Máskor meggondolom, miket beszélek! Valóban, kaphatna nálam sokkal különb társat is!

Az ember sokáig magára hagyta, de végül mégis megérkezett:

  • Rossz kedved van? – kérdezte a boxzsáktól azonnal.
  • Nem, dehogy…
  • Olyan savanyú képet vágsz, mint egy kovászos uborka! Talán nincs kedved az edzéshez?
  • Van… - motyogta a boxzsák.
  • Akkor kezdhetjük! – szólt lelkesen az ember.
  • Megkérhetnélek, hogy kisebbeket üss majd? – rebegte félénken a boxzsák.
  • Már megint kötözködsz velem! Szerintem direkt bosszantani akarsz!
  • Nem akarlak bosszantani…
  • Pedig egyfolytában azt teszed!
  • Mivel bosszantottalak fel?
  • Istenem, már erre sem emlékszel?

A következő edzés sokkal tovább tartott. Mikor vége lett, szédült, forgott vele a világ. Meggyötörten, kimerülve terült el a padlón. Szétrepedt bőre alól lassan szivárgott a padlóra a homok. Észre sem vette, hogy álomba sírta magát. Álmában ismét a boltban járt, hallotta a görkorcsolya a síléc, szörfdeszka hangját:

  • Hú, de finom illatod van… pompásan ragyogsz… majd ki csattansz az egészségtől…

Aztán egy másik hangot hallott, munkásokét, akik sárga mellényben voltak. A kukákat ürítették:

  • Tolass vissza egy kicsit! Ezt az ócska, hasznavehetetlen zsákot még feldobom!
Tóth Marianna, meseíró

Ezt a mesét írta: Tóth Marianna meseíró

Kunszentmártonban élek, 1963. november 1-én születtem Szentesen. Kisgyermekkorom nagy részét nagyszüleimnél, Alattyánon és Csépán töltöttem, ahol megismerkedtem a falusi emberek életének szépségeivel és nehézségeivel. Iskoláimat Kunszentmártonban, Szarvason, Budapesten, Szegeden és Debrecenben végeztem az óvónői pályához kapcsolódóan. Az óvodapedagógia sajátos eszközrendszere lehetőséget adott arra, hogy a művé...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!