A cicaetetés

A cicaetetés.

Zsomborka a szüleivel egy nagyvárosban élt. Egy lakásban. De Zsomborka nagyon vágyott egy cicára. De azt lakásban elég bajos tartani, így Zsomborkának nem volt négylábúja. S a szülei, még csak most vettek egy kertes házat, amivel még sok munka volt. Így Zsomborka egyenlőre, cica nélkül maradt.

A nagymamának viszont, sok cicája volt, Zsomborka ezeket a cicákat vette pártfogásba. Etette és simogatta őket. A cicák szépen lassan el is fogadták őt, és nem rohantak el félősen tőle. Zsomborka egyszer így szólt a nagynénjéhez.

- Három cicát, Franciskát, Fannit és Ödönt, én örökbe fogadom. Az én cicáim ettől fogva, és itt hagyom őket neked gondozásra. Te eteted és itatod őket, jó lesz így?

- Jó lesz. - válaszolta a nagynénje, Eszter.

Zsomborkának így, mégiscsak voltak cicái. Egy késő őszi napon, amikor már a falevelek nagy része lehullott, és a hajnali fagy már megcsípte a tájat, Zsomborka a szüleivel, ismét a nagymamánál volt. Kint játszott. Az anyukája az ablakból leste, és behívta, hogy tanuljon, mert Zsomborka első osztályos lett, és gyakorolnia kellett a kettes számjegy írását.

Eszter, hogy ne zavarja a tanulást, kiment és megetette a cicákat. Egyszer csak nyílik a terasz ajtó, és nagy sírással megjelent Zsomborka, hogy miért etette meg Eszter nélküle a cicákat? Eszter odament és bocsánatot kért. De Zsomborka vigasztalhatatlan volt. Csak sírt, patakokban omlottak a könnyei. Bizony Eszter nagyot hibázott, ezt ő is belátta. De ő nem akart rosszat, csak nem jól mérte fel a helyzetet, azt hitte, hogy a tanulás, most előbbre való. Zsomborka anyukája nagyon mérges volt, mert Zsombor hetek óta erre várt. Ekkor a teraszon termett Eszter anyukája, Zsomborka nagymamája.

- Kislányom, megetetted a macskákat?

- Meg. Azt hittem, Zsombornak tanulnia kell.

- Bontsál egy konzervet, és hívd össze még egyszer a macskákat!

Addig Zsomborka szépen, melegen felöltözködött. Sál, sapka, téli kabát. Eszter kibontotta a konzervet és így szólt.  

 -Cicc,cicc, cicc!

S láss csodát a macskák, tüstént ott termettek. S várakozóan leültek a cicatálak mellé. Zsomborka kiért az udvarra, és elkezdődhetett a cicaetetés. A kistányérokat feltették a közeli lócára, és Zsomborka kipórciózta a konzervet. Minden cicatálkába, igazságosan belemért két, három kanál konzervet. S a macskák, képesek voltak, még egyszer megvacsorázni. Kivéve Mancit, aki már annyira jól lakott, hogy képtelen volt többet enni. Pedig Manci volt a legdundibb cica.

Így amire Zsomborka hetek óta várt, mégis megtörténhetett. Eszter is nagyon boldog volt, hogy a feje felől elvonultak a családi viharfelhők. Hálás volt az anyukájának, az ötletéért, és a Jóistennek is, hogy újra összetrombitálta a macskákat az udvarra. S a cicák? Szép, nagy, gömbölyű hasukon, boldogan gurultak, mint a labdák.

 Igaz történet alapján.