A furfangos tolmács

A furfangos tolmács.

Egy nyári napon, még a kilencvenes évek elején, amikor Váradi tanár úr haja még szalmaszőke volt, egy kocsi érkezett Váradi tanár úr szolgálati lakása elé, Görbicfalván. Tolmácsolni vitték, Horvátországba. Egy német üzletember akarta eladni kitűnő állapotban lévő kombájnjait a szerbeknek. Váradi tanár úr angol, német tanár, és angol, német műszaki tolmács volt. 

Mikor megérkeztek Horvátországba, egy kávézóban foglaltak helyet. A tárgyalás angol nyelven folyt. Váradi tanár úr, a német üzletembernek fordította az angolt, németre. Szépen megbeszéltek mindent. Meg is egyeztek. Ám egyszer csak, a szerbek egymás között elkezdtek szerbül beszélgetni. Váradi tanár úr rezzenéstelen arccal itta tovább a kávéját. Majd így szólt a német üzletembernek, németül.

-Menjünk ki a mellékhelységbe! Most!

Szándékosan mondta így, és nem azt, hogy toalett.  Mert nem akarta, hogy a szerbek értsék amit mond. A két pici ember kiment a mosdóba. S Váradi tanár úr ekkor így szólt.

-Figyeljen, önt ezek az emberek be akarják csapni! Hallottam, hogy mit mondtak. Nem értettem teljesen mindent, de azt mondták, hogy majd nézhetsz, vén marha. Úgy hogy gyorsan találjon ki valami kifogást, amivel kikerülhetjük az üzletet. - szólt a tanár úr.

A német úgy állt ott, mint akit leforráztak. Gondolkodóba esett, majd néhány perc alatt, összeszedte magát. Visszamentek a kávéház teraszán álló asztalokhoz.

A szerbek igyekeztek minél előbb megegyezni. Szóba jött a szerződéskötés is.

-Igen, igen, rendben van minden, de van nekem egy üzlettársam, akivel 51-49 százalékban vagyunk tulajdonosok, és az ő aláírása is szükséges lesz. Küldjék el nekem a szerződést, és majd az ő jelenlétében, aláírjuk. - fundálta ki a német, a választ.

A szerbek nagyon meglepődtek, hogy nem tudták tető alá hozni a megállapodást. Mert valamiről nem tudtak. Mégpedig azt, hogy Váradi tanár úr, nemcsak németül és angolul tudott, hanem bizony szerbül is. Váradi tanár úr az ötvenes évek legelején született, a dél-alföldön. Édesanyja tót volt, ami Magyarországon élő szlovákot jelent, édesapja pedig, sváb, ami Magyarországon élő németet jelent. Így Váradi tanár úr anyanyelve a német és a szlovák volt. Amikor a kicsi Váradi Ferike bekerült az általános iskolába, szinte nem is tudott magyarul. Nagyon meggyűlt vele a baja, mert nagyon nehéz nyelv volt. Ferike, Fekete István gyönyörű regényeiből tanult meg magyarul. Egyszer el is csodálkozott, mikor azt olvasta, hogy légy szíves, hát hogy jön ide a légy, ami nyáron, a kerti asztalon a dinnyére száll? De a kis Váradi Ferike, erre is rájött, és gyönyörűen megtanult magyarul. Amikor kicsöngettek az általános iskolából Ferike bepakolta a bőröndjét, és még aznap, vagy másnap elutazott a nagyszüleihez, délre, a Tisza mellé, a tanyára.  Ott töltötte gyermekkora nyarait, mely örök emlék maradt a számára. A nagymamájának kapor illata volt, a nagypapájának, bagó. Sokat játszadozott, egyszer az egyik pajtásával még kacsákat is mentett. A folyó mellett, volt egy óriási eperfa, melynek a törzsét még ketten is alig bírták átölelni. Az eperfa érett termése belehullott a vízbe. S ott, megerjedt. A már szép nagyra nőtt kacsák belakmároztak belőle, és úgy berúgtak az erjedő gyümölcstől, hogy a víz felszínén hajladoztak, mint nyárfák a nyári viharban. Feri a pajtásával, kiterelte őket a vízből és hazavezették őket. Zámbori néni, a vedresházi bakter felesége, úgy megörült, hogy a kacsái megmenekültek, hogy a két lurkónak, finom gombapaprikást készített, szekfűgombából. Váradi tanár úr, a mai napig a szájában érzi a gombapörkölt ízét. De nagyon szerette még a nagymamája frissen sült kenyerét, melyet sváb módra, káposztalevélen sütött. A nagypapája, nagyon okos ember volt. Minden héten, más nyelven beszélt Ferikével. Az első héten svábul, a másodikon magyarul, a harmadikon szerbül, a negyediken oroszul. Így a kis Váradi Ferike, bizony mind a négy nyelvet megtanulta. S felnőttkori álma lett, hogy egyszer ő is tanyán élhessen.

Így a szerbek szája nagyon lekonyult, hogy az szerződést nem tudták megkötni. Elbúcsúztak egymástól. Váradi tanár urat hazahozta a német, és olyan hálás volt a tanár úrnak, hogy megmentette őt a csalóktól, hogy akkora összeget adott Váradi tanár úrnak, ami egy fél évi tanári fizetésének volt megfelelő. A tanár megköszönte, és felballagott szolgálati lakásába. Néhány évvel később, Váradi tanár úr, Görbicfalvától nem messze, vett egy terebélyes tanyát, egy picuri házikóval a közepén.

A mese igaz történetet mondott el.