A jáspis szemű kígyó és a padlás más kincsei

A jáspis szemű kígyó és a padlás más kincsei.

Volt egyszer egy nagy ház, és annak volt egy padlása. A padláson mindenféle dolgok hevertek. Kicsi és nagy, öreg és új, vacak és értékes holmik. Egy komódon feküdt egy nagy dunna. A padlásnak volt egy ablaka, s azon kémlelgette a dunna mindig az eget. Amikor rövidültek a nappalok, és laposabban járt a nap, mindig csöndes izgalom vett erőt rajta, hogy hamarosan ismét eljön az ő ideje. Szerette, amikor levitték a hálószobába, jól megpaskolgatták, átmozgatták, és ágytakaróval letakarták. Szerette hallgatni a fűtő csövek diszkrét kopogását. De legjobban annak örült, ha valaki alá feküdt és teste melegével, jól átmelegítette őt. Ez a dunna, ugyanis borzasztóan fázós dunna volt, mindig fázott. Éjjel-nappal, télen, és néha még nyáron is. Volt egy társa, a jáspis szemű kígyó. A jáspis szemű kígyó szeretett a padláson a dunna alatt heverészni. Egyrészt így melengette a fázós dunnát, másrészt a dunna megvédte a portól, piszoktól, az elkopástól. Ugyanis ő is szeretett volna még valakinek játszó társa lenni, így szerette volna kellemes külsejét megőrizni. A jáspis szemű kígyó, csodaszép volt! Színes rongy csíkokból volt összevarrva. De igazi értékét szemei adták, melyek egy pillanatra felvillantották a jövőt annak számára, aki belenézett a szemeibe. Azt a jövőt mutatta meg, mely baljóslatú, komor, de időben történő változtatással, elkerülhető. S a komód mellet, lakott egy öreg faláda is, régi iratokkal a belsejében. A régi láda álma az volt, hogy valaki leporolja, és szobájában tartsa. Naplókat, leveleket, és szép emlékeket tartson benne. De néhány, hivatalos dossziénak is nagyon örült volna.

- De fázom, vacc, vacc, vacc.- mondta a dunna.

- Várj, majd alád bújom. - szólt a kígyó. így jobb már?- kérdezte.

- Jobb. - válaszolt a dunna. Már sokkal rövidebbek a nappalok, de még mindig nem jött értem senki. Eladnak, felszabdalnak. - jajgatott.

- Miért tennék? Minden évben levisznek a háló szobába, légy egy kicsit türelemmel. - szólt a kígyó.

- Biztosan, nincs még elég hideg! A bogarak is, még csak most kezdték el a behúzódást, ide hozzánk. - szólt a láda.

-S mi lesz, ha egerek költöznek belém?- kérdezte a dunna.

- Itt nincsenek egerek! Ez nem annyira öreg ház, és lakják is. - szólt a jáspis szemű kígyó.

-S mi lesz, ha vesznek helyettem egy elektromos takarót?

- Az folyamatos költséget jelent, drága és környezet szennyező is!- válaszolta a láda.

-S az nem is olyan finom, pihe-puha, mint te! Ha nem lennél ennyire bizalmatlan és aggodalmaskodó, talán nem is fáznál ennyire!- szólt a kígyó.

- Úgy, úgy!- helyeselt a láda. Mindenkinek vannak problémái, és félelmei. Engem is bármikor felfalhat a szú. Még sem nyekergek egész nap. Nézd inkább, hogy milyen szépen süt be hozzánk a hold! Ide ért, mihozzánk.

- De szép, tényleg! Megfogadom a tanácsotokat. S a dunna, kicsit kevésbé reszketett már.

- Bárcsak én is kellenék még valakinek, játszani!- sóhajtott a kígyó.

- Majd én segítek!- szólt a dunna. Ha jönnek értem, előveszem a legszebb mosolyomat. Ami annyit jelent, hogy nagyon finom és lágy tapintású leszek. S úgy forgok majd, hogy téged is biztosan meglássanak!

- Jó!- szólt a kígyó.

Eljött Erzsébet napja. Lassú lépteket lehetett hallani a lépcsőn.

-Jönnek! - kiáltott a láda.

A kígyó felmászott a dunna tetejére, és kakaós csiga formájúra tekerte magát. Jáspis szemeit, az érkezőre emelte. A belépő hölgy, akit Eszternek hívtak, megcsodálta a kígyót, s kicsit kopottnak találta a bundáját. A szemei megcsillantak. A hölgy egy havas utcát látott, ahol kiterülve feküdt. Majd egy új biciklit látott. A kígyót félre tette, majd leballagott a dunnával. A kígyó, szomorúan kuporodott az öreg láda tetejére.

- Nem baj, talán legközelebb!- vigasztalta a láda.

- Persze! Mert már, nem vagyok elég szép. - sóhajtott a kígyó.

Eszter, sokat gondolkodott a látottakon. Teltek a napok, és egyszer úgy történt, hogy hazafelé jövet a bevásárlásból, neki ment az út padkának. Nem bírt leugrani a bicikliről és elesett. A bicikli túl nagy volt neki, régi, és gumiai nagyon kopottak. Minden nap fel kellet őket fújtatni. Eszter pedig túl nehézkes volt már, túl volt a hatvanon, és a magasan fekvő ülés, már nem volt neki megfelelő. Egy kisebb, újszerűbb bicikli, biztonságosabb közlekedést ígért volna. Mikor elesett, egy fiatal lány, felsegítette. Ekkor a hölgy úgy döntött, hogy vesz egy új kerékpárt. A dunna, jól érezte magát a hálószobában, vidáman melengette magát, az alatta alvón. Eszter ismét a padláson járt. Egy régi babakocsiért ment fel. Ekkor ismét meglátta a jáspis szemű kígyót. S őt is levitte magával. A babakocsit megtörölgette. S mikor az unokája nála tartózkodott, az unoka vígan tologatta a babakocsit az udvaron. A kígyót elvitte a barátnőjéhez, hogy mit tudna csinálni a kopott csíkokkal. Mivel mindenféle csíkokból állt, feltűnés nélkül, könnyen meg lehetett javítani. Annus néni keresett szép ruhacsíkokat. Míg varrta, belenézett a jáspis szemű kígyó szemeibe, mire az megvillant. Annus néni nagy terheket látott a vállán. S egy keselyűt az égen. Majd egy ügyvédet. A kígyó hátán, ragyogtak az új csíkok. Annus néni visszaadta a megújult kígyót. Majd néhány napon belül tudomására jutott, hogy az egyik örökös, adóssággal terhelte meg a házát. Annus néni felkerekedett az ügyvédhez, aki ellátta tanácsokkal. Annus néninek, hosszas rábeszéléssel, de sikerült kivásárolnia a menyét az örökségből, s így sikerült a bajkeverő rokontól megszabadulnia. S mivel a menye már nem rendelkezett a háza egy részével, így Annus néninek sikerült megóvnia a házát a veszedelemtől. S álma ezentúl, sokkal nyugodtabb lett. A jáspis szemű kígyó a kis unoka játéka lett, aki beletette a babakocsijába, s abban vígan tologatta.

Egy téli estén a dunna, egy beszélgetésre lett figyelmes, mely az előtérből szüremlett fel a háló szobába.

- Jön a hideg! Nem nehéz felfűteni ezt a nagy házat olyankor?- szólt a vendég.

- Van nekem egy jó dunnám! Nem fázom alatta. S ha melegem van, csak errébb paskolgatom a tollat, s már vékonyabb paplan lesz belőle. Így engem, nem zavar a hideg. - szólt a házigazda. A dunna, nagy örömmel hallgatta a párbeszédet, és megnyugodott. S nem vacogott többé annyira. Már csak a láda kémlelete egyedül éjjelente a csillagos eget. Teltek múltak az évek. Eszter néni lánya új otthonba költözött. Emlékezett a padláson lévő ládára. Az volt az álma, hogy otthonát ódon, klasszikus bútorokkal rendezze be, melyeknek van foltjuk, kopásuk, történetük és sármjuk. Nem szerette a modern, kocka alakú, hideg bútorokat. A ládát megkapta. Nem tudta még, hogy csak újra lakkozza-e, vagy adjon neki egy szép új színt, de abban már biztos volt, hogy az ágya mellet, remek éjjeli szekrény fog válni belőle. Tetejére pedig egy szép csipkés terítőt fog helyezni.