Bodomér király cifra palotája

Bodomér király cifra palotája.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, Csiringóföld. Ennek az országnak a királya volt Bodomér, aki úgy döntött, hogy megépíti a világ egyik legszebb palotáját. Mert szeretett volna mindenkit elkápráztatni.

Így építészek terveztek egy oldalágat a kastély egyik oldalára, kupolákkal, és tekergő csigalépcsőkkel.  Az új épület rengeteg fát igényelt, a király az erdőket kivágattata. Az új padlókat márványból burkoltatta, melyet Itáliából hozatott. S a parkot, egy jó nevű kertésszel megterveztette. A kertben csodás pavilonok várták a pihenni vágyót, máshol szökő kutak, pici vízesések csobogtak. A szökőkutak miatt, a király eltereltette a patakot a falutól. A kerti utak mellet, faragott márvány szobrok álltak. Bodomér király nagyon meg volt elégedve, fényes bált rendezett, ahol mindenki tátott szájjal ámult. Bodomér király melle dagadt a büszkeségtől.

Ám egy nap a király útban volt egy találkozóra. S a királyi hintó egyik kereke kilazult, és kitört. Meg kellett állniuk. A király, míg várakozott, sétálni indult. Megközelített egy kis falut. Közelebb ment. Kis gyerekeket látott a ház előtt, koszosan, rossz állapotban. Közelebb ment. Az egyik kis gyerek odament hozzá, és kis kezét feléje nyújtotta, hogy adjon neki enni. A királynál nem volt pénz, így gyorsan eljött onnan. A királyt nagyon feldúlták az ott látottak. Visszament a kocsihoz, kifogta az egyik lovat a kocsi elől, és csak úgy, szőrén, felpattant rá. Csak vágtatott, és vágtatott, míg egy házhoz ért. Öntudatlanul régi tanító mesteréhez lovagolt, akit gyermekkorában úgy szeretett. Mindig csodás történeteken keresztül magyarázta el a csillagászatot, vagy a történelmet. A tanító a háza melletti tóparton üldögélt. Oda ment hozzá.

-Jó napot Dömötör tanító úr!

- Szervusz, fiam!- köszönt vissza Dömötör.

Senki nem hívta őt fiamnak, csak a tanítója. Az apja, mindig Bodomérnak, vagy kis trónörökösnek hívta.

-Mi járatban vagy fiam?

S a király elmondta a látottakat. A tanító így szólt.

-Tudod a te nagy kastélyod az oka mindennek. Minél nagyobb luxusban élsz, annál jobban elveszed az erőforrásokat másoktól. Elvetted az emberektől az erdőt, az erdei állatoknak most nincs lakóhelye. Elvetted a patakot, az embereknek most kétszer annyit kell gyalogolniuk a vízért, mint eddig. S a márvány padlód az ő pénzükből született meg. A te pompa éhségedet, ők sínylik meg. Éheznek és fáznak! Egy szép szoba miért nem elég? Ha száz szobád van, százszor boldogabb vagy? A tízemeletes torta, melyhez a kesudiót Franciaországból hozatod, az finomabb, mint egy meggyes lepény a legjobb barátoddal? Nézd a fákat a túl parton, most készülnek virágozni! Láttál már a virágzó fáknál szebbet? Élj szerényen! Hogy más is elférjen melletted! Ne a pénzben úszkálj, hanem művelődj, és tanítsd a népet!

Ilyen őszintén más ember nem mert volna beszélni vele. A király, csendesen hallgatott.

-Na gyere fiam, most sült ki a feleségem lekváros buktája. Kóstold meg!- szólt Dömötör.

S letelepedtek a ház melletti kerti asztalhoz, és megették a buktát.

- Készítenek-e neked ilyen finom buktát a külföldi szakácsaid? – kérdezte a tanító.

- Nem. Ilyen finomat nem. –szólt a király.

Majd elnevették egymást. A király elbúcsúzott, és haza nyargalt. A király elgondolkodott a tanítója szavain, és már másnap intézkedéseket tett. Elkezdte újra telepíttetni az erdőt, hogy egy nap, az ismét a népet is segítse, tűzifával, élelemmel. A folyót is visszatereltette a régi medrébe, így az megint elérhető volt a nép számára. S fényűző palotájának új szárnyát átalakította iskolává. Ahol a gyerekek ösztöndíjat és élelmet kaptak. A sok szökőkútból csak egyet hagyatott meg, amihez nem kellet egy pataknyi víz. Az új épület szárny kertjébe hintákat építtetett a gyerekeknek. S az új szárny melletti nagy park, gyerek zsivajtól volt hangos.

A király egy nap, ismét arra ment, ahol a kocsijának a kereke eltört. Megnézte azt a házat is, ahol sétált. A gyerekek, megint kint voltak a ház előtt. Bár már idősebbek voltak. De most nem voltak koszosak és rosszkedvűek. Éppen ellenkezőleg. Tiszták voltak és vidámak. Az egyik kisfiú egy ingecskét viselt, megismerte. Az ingen volt egy kis címer, ráhímezve hogy, Csiringóföldi Királyi Iskola. A kis fiú az ő iskolájának a növendéke volt.

A király örült, hogy a népe jól van. S lovát Dömötör tanító bácsi felé irányította. Útközben gyönyörködött a táj szépségében, és az újra telepített erdő csemetéinek a hajtásaiban. S a király ráébredt, hogy van fontosabb dolog is a földön, mint a világ elkápráztatása.