A cinege éneke

A cinege éneke.

A cinege éneke

 Fagyos szél söpört végig a városka néptelen utcáin. A fák már levetették színes ruhájukat, ettől még inkább komor hangulat nehezedett a tájra. A házak ablakai teljesen el voltak sötétítve, a nyomasztó csendet csak néhány kóbor kutya ugatása szakította meg.

 Alig két hét volt már csak karácsonyig, de a kedves készülődésnek nyoma sem látszott. Aki csak tehette bezárkózott az otthonába.

 Élt a városban egy gőgös, gazdag ember, aki mindent megmérgezett, amivel csak kapcsolatba került. Néhány kivételtől eltekintve, a település összes lakosa az ő földjein dolgozott, olyan alacsony fizetségért, hogy sem lehetőségük, sem kedvük nem volt ünnepelni. Örültek, ha éhen nem haltak, ruházni és iskolába járatni tudták a gyermekeiket.

 A gonosz ember abban lelte örömét, ha bánatot okozhatott másoknak. Mindenki rettegett tőle. Sokan a kedvébe próbáltak járni, csak azért, hogy békén hagyja őket. Egyesek még attól sem riadtak vissza, hogy ártsanak társaiknak, így felelvén meg szegyenletes elvárásainak. Ő maga olyan pompában élt, hogy mások arról még álmodni sem mertek, mégsem volt elég neki semmi. Úgy gondolta, ő bármit megtehet, mert temérdek pénze feljogosítja a mások feletti uralkodásra.

 Egy reggelen szokatlan hangra ébredt a város. Olyan csodás madárdal repült szét a dermedt csendben, hogy szinte mindenki előbújt a házából. Hatalmas cinege ült a gazdag ember háza előtti fa ágán, hangja olyan erőteljes volt, hogy elhallatszott a városka minden zegébe - zúgába. A lakók ámulattal figyelték a szárnyast, annál is inkább, mert az nagyon különleges volt. Hófehér tolla csak úgy ragyogott a zord ködben, szárnyai és a begye csodás arany színben pompáztak. Egyenesen a fényűző ház felé fordult, mert énekét leginkább a bent lakónak szánta.

Aki gonosz rútul végzi,

Sorsa egyszer utoléri.

Bárhová megy, bármit is mond,

Tetteiért felelni fog.

Jónak lenni, csak ez számít,

Szívvel élni mindhalálig,

Mindenkivel a jót tenni,

Csak így lehet boldog lenni!

 A gonosz ember feltépte háza ajtajá, úgy rontott a furcsa dallamot hallgatók közé. Torka szakadtából ordítani kezdett.

 - Ki merészeli megzavarni a nyugalmamat? Azonnal menjen mindenki haza, - intett fenyegetőn a tömeg felé, - különben még azt is megbánja, hogy megszületett.

Az emberek, engedelmeskedve a parancsnak, elindultak hazafelé. Jól tudták, mire képes a gonosz férfi, hogy célját elérje. Ám egyszerre mintha mindenkinek földbe gyökerezett volna a lába, megtorpantak és a madár felé fordították figyelmüket.  A cinege ugyanis mit sem törődve a gazdag ember mérgével, újra dalra fakadt.

Aki gonosz rútul végzi,

Sorsa egyszer utoléri.

Bárhová megy, bármit is mond,

Tetteiért felelni fog.

Jónak lenni, csak ez számít,

Szívvel élni mindhalálig,

Mindenkivel a jót tenni,

Csak így lehet boldog lenni!

A gazdag ember szinte tombolt a méregtől. Vadkanként rohant be a házba, majd néhány pillanat múlva puskával a kezében jelent meg. Jó pár lövést adott le a cinegére, aki azonban minden golyó elől ügyesen tért ki.

- Ostoba madár, hogy képzeled, hogy legyőzhetsz engem? – nevetett gúnyosan, tovább lövöldözve. Alig hagyja el pár hang a rikácsoló csőrödet, s meglátod, máris a kutyám vacsorája leszel.

A cinegét azonban egy pillanatra sem ijesztették meg az ember szavai, csivitelve szállt át egy távoli fára, és folytatta énekét. Rövid időn belül teljesen besötétedett.A  gazdag férfi úgy döntött, hogy elhalasztja a további vadászatot, mert már semmit nem lát. A madár pedig befejezte énekét, amit egyenesen saját érdemének gondolt.

 Este alig jött álom a szemére. Éppen csak sikerült elaludnia, mikor hangos lármára riadt.  A cinege ott ült az párkányon, csőrével ütemesen kopogtatta az ablakot, aztán ismét dalra fakadt.

 Így ment ez három álló nap és éjjel, a gazdag ember már állni is alig bírt a lábán a fáradtságtól. A madarat hiába kereste, az úgy elrejtőzött, hogy egy pillanatra sem fedezhette fel. A hangját bezzeg mindenütt hallotta. Mintha minden irányból énekelne. Mintha nem is csak egy cinege lenne, hanem száz. A gazdag ember az őrület határán állt.

 A bölcs madár hagyta őt egy ideig pihenni, majd mikor az már nem számított rá, újra megrezegtette hangszálait Most azonban már más dalt énekelt. Olyan hangsúllyal, mint egy utolsó figyelmeztetés, amit illene nagyon komolyan venni. A gonosz férfi verejtéktől úszva ugrott fel ágyából és puskával a kezében rohant az ablakhoz. A cinege szavai izzó parázsként égették.

Szánd meg, bánd meg minden bűnöd,

Hogy a bánat elkerüljön.

Tegyed jóvá, amíg lehet,

Tovább ez így már nem mehet!

Aztán újra és újra felcsendült a figyelmeztető ének, az ember meg vadul lövöldözött a hang irányába. Egyszerre csak néma csend támadt. A cinege nem énekelt tovább.

 - Hahaaahhaaa, végre! – harsogta gúnyosan. az őrület határán táncoló férfi. Kellett neked ujjat húznod velem? Nekem senki nem parancsol, senki nem kérhet tőlem számon semmit! Itt én vagyok a törvény, az van, amit én akarok!

 Puskájával az ég felé hadonászott, majd,saját diadalát ünnepelve benyakalt pár pohár bort és nyugovóra tért.

 Alig kelt fel a nap az égen, még álmosan vissza-visszabukott a látóhatár alá, mikor a gazdag ember szokatlan zajra ébredt. Éppen csak kinyitotta a szemét, azonnal fulladozni kezdett. A szobában sűrű füst gomolygott, látni is alig lehetett valamit. Kirohant az udvarra, ahol siralmas kép tárult a szeme elé. Míg ő az igazak álmát aludta, hatalmas lángcsóvák keletkeztek a birtokán. A város lakói észlelték a bajt és azonnal megkezdték az oltást. Úgy futkároztak kezükben vödrökkel akár a megbokrosodott lovak. Emberfeletti igyekezetük ellenére,  a lángokat nem sikerült megfékezni, minden porig égett. A gőgös, gazdag emberből pár óra alatt ugyan olyan nincstelen, földönfutó lett, mint akiket egész életében mélyen megvetett.

 Megszégyenülve menekült el az éj leple alatt, mert jól tudta itt többé maradása nem lesz, hisz annyit ártott már az itt élőknek. A városka szinte fellélegzett. Olyan volt, mintha egy hosszú ideje ott tanyázó, sűrű, sötét felhő vonult volna tova .A lakók csodás karácsonyi ünnepet rendeztek, feldíszítették  a templom mellett álló hatalmas fenyőfát. Az asszonyok sütöttek – főztek, a sok finomságot pedig ajándékként helyezték a fa alá, hogy aki csak szeretne, fogyaszthasson azokból. Végre mindenki boldog volt. Hirtelen ismerős dallam csendült fel, az emberek egész testét kellems bizsergés járta át. Minden tekintet a fenyő irányába fordult.

Jónak lenni, csak ez számít,

Szívvel élni mindhalálig,

Mindenkivel a jót tenni,

Csak így lehet boldog lenni!

 A cinege is ellátogatott az ünnepre, dalával újra figyelmeztette az embereket az egyetlen igaz kincsre, ami gazdaggá tehet bárkit. Ez volt az ünnep legnagyobb ajándéka! Mindenki hálás volt a különleges madárnak, akit titokban álruhás angyalnak véltek. Határozott meggyőződésük szerint, őket jött megszabadítani a gőgös ember zsarnoksága alól. és megtanítani nekik, hogy előbb vagy utóbb, de mindenki learatja azt a termést, amit a múltban elvetett. Aki pedig konkolyt ültetett, az ne akarjon aranyalmát szüretelni.

Bérczi Beáta