Rézi és az aranyhal

Rézi és az aranyhal.

Laza Rézi kalandjai

Rézi és az aranyhal

 Lázár Rozi szülei szeme fénye, boldogsága volt. Éppen csak tudott beszélni, a szavakat még saját gyermeki nyelvén formálta, ami derültséget keltett családja körében. Ha bárki a nevét kérdezte, ő mosolygós arccal vágta rá, hogy – Rézi. Így történt hát, hogy Lázár Rozit szinte mindenki Rézinek hívta.

  A kislány aranyló, szőke haja laza fürtökben omlott vállára, s ezek a fürtöcskék önálló életre kelve rugóztak fel s alá, mikor gazdájuk önfeledten ugrándozott. Hatalmas kék szemei olyanok voltak, akár a felhőtlen égbolt egy meleg nyári napon. Arcocskája tele volt szeplőkkel, de ezek csak még bájosabbá, pajkosabbá tették őt. Fogacskái pedig, mint apró gyöngyszemek villantak elő szájából, mikor mosolygott. Na és a nevetése! Az volt ám még csak valami! Lázár Rozi gurgulázó nevetése betöltötte az egész házat, elhallatszott az még a világ végére is. Ez a kacaj még az angyalkák puha talpát is megcsiklandozta a mennyországban. Bárki ember fia azt hallotta, azonnal elfelejtett minden búját-baját, mert az a nevetés gyógyította a szívek sebeit.

 Rézi anyai nagyszülei vidéken éltek, így a kislány sok időt töltött náluk. Imádott ott lenni. Ezek a napok a nagyiék számára is mindennél fontosabbak és értékesebbek voltak, szinte megfiatalodtak minden ilyen látogatás alkalmával.

 Az óvodában jó barátságba került Balogh Marcival, akit pedig eleinte nem szívlelt. Marci olyan volt, mint egy kis bika, keresztül-kasul vágtatott a csoporton, mindenről volt véleménye és előszeretettel legyeskedett Rézi körül. Volt is nagy meglepetés, mikor kiderült, hogy a kisfiú nagyszülei ugyan abban a faluban élnek, ahol Rézi nagyszülei, így a szünetekben is gyakran találkoznak majd.

 Javában tartott már a nyári szünet, a gyerekek minden nap együtt játszottak, mókáztak, aztán este fáradtan borultak be az ágyba.

  Egy szép nyári reggelen Rézi papája, Laci papa szokásától eltérően, egy hatalmas hallal tért haza a hajnali horgászatról.  No, nem azért, mert olyan botcsinálta horgász lett volna, hanem azért, mert sajnálta a halakat. Eddig minden alkalommal visszadobta a kifogott zsákmányt, most azonban mégis kivételt tett. Napok óta fájt már a foga egy jó rántott halra, amit Sára mama különösen ízletesen tudott készíteni.

  Kihozta az egyik műanyag hordót a diófa árnyékába, majd friss vizet húzott a kútból és teletöltötte. Óvatosan beletette a halat, és egy széles deszkával befedte a dézsa tetejét, éppen csak egy szűk rést hagyva rajta. Úgy tervezte, hogy délután megpucolja, így estére elkészülhet belőle a könnyű és finom vacsora. Rézit figyelmeztette, hogy ne nyúljon a hordóhoz, átöltözött és elindult a városba az új olvasószemüvegéért.

  Balogh Marci, ahogy minden délelőtt, most is átjött játszani Rézihez. Egy darabig tanakodtak, hogy mivel is töltsék el az időt, amikor Marci hirtelen felfigyelt a fa alatt álló hordóra.

- Mi van abban az edényben?- kérdezte érdeklődve, s már futott is a fa irányába.

Pillanatok alatt a hordó mellett termett és lábujjhegyre állva leskelődött a szabadon maradt nyíláson keresztül. Nem igazán ért fel odáig, ezért a kerti széket hívta segítségül.

- A papa mondta, hogy ne nyúljunk semmihez. Ebben van a hal, amit reggel fogott. – figyelmeztette barátját Rézi.

- Tényleg, már látom is! – kiáltotta Marci.

Abban a pillanatban a hal egy hatalmasat csapott az uszonyával és Marcit teljesen beterítette a víz. Egy darabig meglepetten állt, majd ruhája ujjával szárazra törölte az arcát.

- Rézi! Ez nem semmi ám! Ez egy aranyhal! – suttogta egészen közel hajolva a kislányhoz. - Az óvónéni egyszer mesélt egy halról, aki teljesített három kívánságot. Szerintem ez biztos, hogy egy ilyen hal!

- Mit lehet kérni tőle? – csodálkozott Rézi, mert ő nem emlékezett erre a mesére.

 - Azt kérhetünk, amit csak akarunk.

- Jó, akkor én kérek, mert az én papám fogta a halat.

- Azért megengeded, hogy én is kérjek valamit? Na, légyszi! Ha ilyen irigy vagy, akkor nem leszek a barátod többet! – fenyegetőzött Marci.

- Jó, kérhetsz te is nem bánom, de én vagyok az első! – enyhült meg Rézi.

- Akkor állj ide a hordó mellé és hangosan kívánj valamit!- oktatta a kislányt Marci.

- Te aranyhal! Azt szeretném, ha most itt lenne egy tál finom palacsinta. Túrós és lekváros, mert ez a kettő a kedvencem. – kiabálta egyenesen a hordó belsejébe Rézi.

Néma csend lett, a gyerekek pedig vártak. Nem tudták igazán, hogy mi fog történni, ezért lélegzetüket visszatartva figyeltek. Így telt el még néhány perc, aztán Marci szakította meg a csendet.

- Most én jövök. Lehet, hogy a te kívánságodat nem hallotta meg a hal. – hadarta és már mászott is fel a székre. Fejét a nyíláson át, majdnem a hordóba dugta, aztán lassan, szinte szótagolva mondta.

- Szia, hal! Remélem, az én kérésemet teljesíted! Szeretnék egy új biciklit, mert az enyém már nem való ilyen nagyfiúknak,  amilyen én vagyok. A térdeim teljesen elérik a kormányt, mikor hajtok és az ülést sem lehet magasabbra emelni.

Azzal, mint aki jól végezte dolgát, lemászott a székről és rá nem jellemző türelemmel várakozott. Ismét nem történt semmi. A gyerekek nagyon csalódottak voltak.

- Nem is jó ez az aranyhal, a mesében biztos, hogy nem ilyen volt. - jegyezte meg duzzogva Marci.

  Rézi éppen szólni akart, mikor Sára mama kiáltása hallatszott a távolból.

- Gyerekek! Gyertek ebédelni! Aki jól viselkedik,  és megeszi az ebédet, annak finom palacsinta lesz a jutalma.

Marci és Rézi döbbenten néztek egymásra. Ezek szerint  mégis csak lehet valami igazság ebben az aranyhalas dologban. Megbeszélték, hogy egyelőre titokban tartják a történteket, majd versenyt futottak egészen a házig.

 Megebédeltek, desszertnek jött a finom palacsinta. Marci hat darabot is megevett, aztán meg szinte mozdulni is alig bírt. Nem is csoda, hogy ebéd után csak ült a teraszon, játszani sem volt kedve. Rézi a babáival foglalatoskodott. Hirtelen ismerős hangra lettek figyelmesek.

- Marci! Gyere haza, meglepetésem van! – hívta őt apukája sejtelmes mosollyal az arcán. Járasd meg az új biciklidet, mert a végén még berozsdásodik!

A kisfiú szemei kikerekedtek a csodálkozástól. Apukája állt a kerítésnél, mellette pedig egy olyan bicikli, amilyenről Marci álmodott. Nem kellett kétszer kérni, úgy futott a nagyszülők házáig, mint akit farkasok kergetnek.

 - Nagyon úgy fest, - gondolta Rézi,- hogy az a hal mégis csak aranyhal és teljesítette az eddigi kéréseiket. Délután meg kell még beszélniük, hogy mi legyen a harmadik kívánsággal. 

   Közben Laci papa is megérkezett a városból. Büszkén mutogatta új szemüvegét, amivel most már egészen jól látta még a legapróbb betűket is.

 Megebédelt, majd gyorsan neki is látott a halpucolásnak. Két óra elteltével nyoma sem volt a hordónak a diófa alatt, a szép vastag halszeletek pedig a hűtőszekrényben pihentek.

  Délután Balogh Marci az új biciklijével jött át Rézihez. Minden részéről hosszas előadást tartott, ami a kislányt láthatóan untatta, ezért inkább játszott tovább a babáival.

- Te jó ég Rézi! Hová tűnt az aranyhal? – harsogta riadt ábrázattal a fiú. Mindketten a diófa irányába fordultak.

Rézi is csak akkor vette észre, hogy a hordó már nem áll a fa alatt. Szomorúan vették tudomásul, hogy nem lesz harmadik kívánság, ami a kislány szerint azért sem igazságos, mert Marci biciklije sokkal nagyobb ajándék volt, mint az ő palacsintái.

  A vacsoránál aztán fény derült az eltűnés valódi okára. Laci papa nem tudta elégszer dicsérni a finom rántott hal falatokat és azt sem felejtette el vagy háromszor megemlíteni, hogy ez a fenséges étel az ő horgásztudományának bizonyítéka.

  Lefekvés előtt Rézi egyfolytában Laci papa körül sündörgött.

- Mikor mész megint horgászni, papa? - faggatta.

- Miért érdekel az téged kislányom? Te is szeretnél velem jönni?

- Én csak szeretném, ha megint fognál ilyen aranyhalat.

- Milyen aranyhalat?

- Hát tudod, amilyen a hordóban volt.

- Nem volt az aranyhal drágaságom, - nevetett – csak egy közönséges ponty volt, de a legjobbik fajtából. Honnan vetted ezt a butaságot?

- Nem butaság ez Nagyi! A Marci mondta, hogy ez egy olyan hal, aki teljesíti három  kívánságunkat. És teljesítette is, mert én palacsintát kértem, a Marci meg biciklit. Harmadikat már nem tudtunk kérni, mert akkor te már megpucoltad, csak mi még  nem tudtuk. Ezért szeretném, ha fognál egy másikat nekünk.

Laci papa jókat kuncogott a bajsza alatt. Mindig el tudta varázsolni unokája gyermeki ártatlansága, ezért úgy határozott, hogy nem dönti romba az aranyhalról szőtt álmait. Lehajolt, finoman belecsípett Rézi arcocskájába, majd így szólt.

- Tudod kislányom, az életben vannak helyzetek, amikről nem igazán lehet eldönteni, hogy milyen erők formálták. Vannak, akik a véletlenre esküsznek, míg mások a csodát látják benne. Én csak azt tanácsolom neked, hogy inkább azok közé tartozzál, akik a csodákra voksolnak. Így számodra semmi nem lesz lehetetlen!

Aranyhal a tó mélyéről, ha felszínre téved

Teljesíti kívánságod, ha szépen megkéred.

Nagyon vigyázz, mit szeretnél, mert ő nem mókázik,

Amit kértél percek alatt, valósággá válik.

Bérczi Beáta