A csalafinta róka

A csalafinta róka.

      Sompolygi Karcsi a vörös róka kényelmesen szunyókált a liba és kacsapehellyel kibélelt rókalyukban. Nagyon mély álomban lehetett, mert csattogtatta fogait  mint aki  falatozik, orrát a levegőbe fúrta ,mint aki magába szívja a tollaknak az illatát, s érzi a tollpehely alatt a finom szárnyashúst. Már-már elképzeli álmában a finom pecsenyét amit majd el fog fogyasztani, s közben nagyokat nyelt.
De szép álom! Édes Álom!
Valami kopog a rókalyuk körül, s erre már ébredezni kezdett. A kopogás csaknem maradt el.
Mérgesen kimászik a rókalyukból, és keresi a zaj okozóját. 
Néz jobbra, néz balra de semmi. Egyszer csak egy nagy koppanás, hát fejen találta egy hatalmas dió, csak úgy kongott a kobakja. 
- Hú- ez kemény volt! - kiáltotta. Biztos nem a földről pattant fel, hanem valami égi áldás lehetett.
Ahogy így okoskodik magában felnézett és mit látott? Mókus Rita és Mókus Zita az odúban lévő diókkal labdázott és bizony a legtöbb diószem a földön landolt.
- Hé ti két mihaszna, rakoncátlan mókusai mit műveltek odafent!? Megengedte a mamátok hogy játsszatok az élelemmel? Biztosan nincs otthon anyukátok!- kiabálta.
- Róka bácsi, ez nagyon jó kis móka! Azt játsszuk hogy ki az ügyesebb.
- No,  én úgy látom hogy egyikőtök sem remekel, hagyjátok gyorsan abba ezt a haszontalan, kártékony játékot.

Közben mókusmama hazatért a vásárlásból és mit látott? Az egész fa alja tele volt diószemekkel.
- Rita, Zita ugorjatok csak le a fáról, szedjétek össze gyorsan a  diószemeket míg szarka koma meg nem látja. Azzal a két kismókus szót fogadva sebtében nekiláttak a diószedésnek.
Minthogy Karcsit felébresztették édes álmából, a gyomra igencsak nagyokat korgott, mint a déli harangszó, ami hív ebédre.
De ebédnek hűlt helye nem volt.
- No ideje lesz valami finom pecsenye után néznem, ha meg akarom tartani vagány külsőmet, izmos alkatomat.
Azzal róka léptekkel bandukolt a falu széli ház felé, ahol temérdek pecsenyének való kínálkozott, mi szem szájnak ingere. 
Távolról sóvárogva nézte az áldozatokat, de nem tudta milyen irányból közelítse meg őket.
A baromfiudvar vidám hangulatban volt, örültek a napsütésnek. A kacsák önfeledten hápogtak, a libák harsányan gágogtak, a tyúkok káráltak. A kakas volt csak csendben. Valami nem tetszett neki, mindig megérzett mindenféle bajt.
Karcsi nem messze a tyúkudvartól kényelmesen elhelyezkedett és várta a kedvező alkalmat, mikor becserkészhet egy zsákmányt.
Közben eszébe jutott, énekelnie kellene valamit. Rá is zendített egy nótára:

- "Kiskakas a szemétdombon kapirgált,
egy nagy kerek aranypénzre rátalált.
A csőrével felkapta, szárnyával takarta."

Ezt a kis nótát fújta-fújta, mígnem a kakas meghallotta.
- Honnan ez a dal? És ha tényleg igaz lenne, akkor a gazdasszonyom gazdag lenne! - így gondolta magában.
Azzal megkereste az udvar legnagyobb dombját és gyors kapirgálásba kezdett. Csak úgy hányta maga mögé a kikapart földet. A tyúkok nem tudták mire vélni ezt a szorgalmas kapirgálást, gondolták, biztosan napszúrást kapott ebben a melegben.
Ez volt a célja Karcsinak, a kakas figyelmét elterelni. Óvatosan megközelítette a baromfiudvart és amikor csendesség lett, átugrott a kerítésen.
Elkapott egy szép kövér tyúkot aki olyan rikácsolásba kezdett, hogy még a hetedik szomszéd kutyája is meghallotta, nemhogy még a kakas a dombon.
Otthagyott csapot-papot és irány tyúkocskát megmenteni.
Meglátta a kakas Karcsi rókát és kiabálni kezdett vele:
- Engedd el te mihaszna sompolygi róka az én kis tyúkocskámat, ebből aztán nem fogsz csemegézni! -kiáltotta, szinte belevörösödött a taraja.
Nagy hévvel rátámadt a rókára csípte, marta, harapta csőrével.
Karcsinak már nagyon fájt mindene, megtépázott bundája és elengedte a tyúkocskát.
De a kakas nem hagyta abba. Karcsi kiugrott  a kerítésen át, kakaska meg utána. 
Meglátott a ház falának dőlve egy piros rollert. Rápattant és irány az erdő, a rókalyuk. Kakaska itt már  nem tudta követni. Fáradtan visszarepült tyúkjai mellé.
Karcsi ahogy  megérkezett az oduja elé a kismókusok Rita és Zita elkezdték hangosan csúfolni.
- Karcsi bácsi hol a tyúk? Pecsenyéjért ment el, s hozott helyette rollert?-kiabálták egyhangulag.
- Csendet, csendet, csendet! - kiáltotta  Karcsi. Zokon esett neki hogy póruljárt. De a csemeték csak nem hagyták abba  a rikoltozást.
- No gyertek le a fáról mind a ketten.  Ha nem kiabáljátok többé ezt a csúfságot, nektek adom a rollert.
- Hurrá ,Hurrá - egy szót sem szólunk többé. Azzal megragadták a rollert  és szépen megegyezve , hol Rita, hol Zita tett egy kört az erőstörzsű tölgyfa körül.

Rókánk fáradtan bebújt az odúba, hogy kipihenje ezt a csúfos vadászatot.
De volt ám ennek jó oldala is, mert a két kismókus attól fogva rollerezett  naphosszat és nem az eltett diószemekkel labdáztak.
Mókusmama megköszönte Karcsinak ezt a szép ajándékot, tudta, hogy mindig lehet rá számítani. 
- Sütnék neked hálából egy diós pitét, de te nem vagy sütievő. - engesztelte volna Karcsit.
Azért megsütötte a pitét és az egyik széles faágon megterített. Mókuskáival megünnepelte a  szép ajándékot. Azért egy pár pite morzsa lehullt a fáról, a rókalyuk elé. Karcsi úgy gondolta  ez nem az övé, hanem a körülötte nyüzsgő kis hangyacsaládé.

Vége