A legszebb áldás / A tizenkét hónap /

A legszebb áldás / A tizenkét hónap /.

Dombháton innen, mezőn túl élt egyszer egy öregember feleségével és népes családjával. Ez a népes család éppen annyi gyermekből állt,  ahány hónap van egy esztendőben.
 Ez úgy történt,  hogy sokáig nem volt gyermekáldás a családban és hiába imádkoztak egy leheletnyi gyermek sem született.
Egyik este az asszony és az ember közös imádságot tartott és kérték az Urat  most már szánja meg őket,  teljesen mindegy hogy mit és mennyit csak adjon nekik valamit. Azzal nyugovóra tértek.
 Letakarták a SzentJánosbogarat, ne világítson éjnek évadján, meg aztán holnap este is este lesz.
Megölelték, megcsókolták szokás szerint egymást és ki-ki a saját térfelén elaludt.
Hosszú volt az éjszaka és mindkettőjüket zavarodott álmok gyötörték. 
Mintha a ház ablaka csapódott volna ide-oda. Függöny nem szállt, mert nem volt. Csak nem maradt abba a zajongás. Felébredt az ember és keltette feleségét a sötétben. 
-Asszony kelj! Borzasztó zajokat hallottam álmomban. Nem tudok aludni! - szólt .
-Te ember!  Én sem tudok aludni, ugyanazokat a zörgéseket, robajokat hallom mint te. -válaszolta. Takard ki a SzentJános bogarat hadd legyen világosság, aztán majd csak megnyugszunk.
Úgy is lett. Az ember kitakarta a lámpát körbe néztek , ugyan mi volt ez a zaj.
Tele lett a szoba, de mivel is?
12 db faragott kis bölcső állt sorban a fal mellett, de nem ám üresen, 12 pici gyermek feküdt a bölcsőben.
Az asszony meglepetésében elájult, az ember paskolta , locsolta az arcát, mígnem magához tért ámulatából.
Jó-jó , de mihez kezdünk ennyi éhes pici gyermekkel ?-kérdezte az ember.
Ugyan mit!- Etetjük, itatjuk, gondozzuk amig fel nem cseperednek! Mi akartuk hát most itt van, vagyis vannak. Van jól tejelő kecskénk még a szomszédnak is jut belőle. / nem volt egy árva szomszédjuk sem./
Sok ez a bölcső, számoljuk meg mennyi is az annyi !
Elkezdték a számolást.1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12 , ez éppen tizenkettő!-kiáltott fel az ember! 
Tizenkettő! Éppen annyi ahány hónap van. 
Most már azt is nézzük meg hogy fiúk-e, vagy lányok-e? 
Sorban bontogatták a pólyákat és sorolták, lány, lány egészen nyolc lány és négy fiú.
Így lett a nevük, Január, Február, Március, Április, Május, Június, Július, Augusztus ők mind lányok és maradt a Szeptember, Október, November, December ők a fiúk.
Mire ezt a szemlét elvégezték meg is békéltek a helyzettel, amivel az Úr megajándékozta őket.
Korán keltek, inkább vissza sem feküdtek, mert hozzáláttak a teendőkhöz, mert az bizony volt bőven.
Megfejte az asszony a kecskét és 12 üvegecske megtöltése bizony nem kevés munka volt hát még a cumiztatás.
De boldogan tették mert a picik egyre nagyobbak és nagyobbak lettek, már a pólyából kikerültek. 
Eljött az idő amit minden baba megtesz, hasra fordultak, felültek a bölcsőben, s már a szélébe kapaszkodva  felálltak. 
Hát még  amikor elindultak, keresztül-kasul tipegtek, totyogtak  és  gőgicséléstől, gyerekkacajtól  lett hangos a kicsi ház. Nem volt üres a szülők keze, kettesével kapaszkodtak a csemeték.
Nagyon szép gyermekek voltak, a  napra lehetett nézni de rájuk nem.
Büszkék is voltak rájuk szüleik.
A nyolc lány ahogy nevükből is adódott hasonlítottak  arra a hónapra amilyen nevet viseltek. 
Január egy kicsit hideg, komoly, megfontolt. Fázott is mindig. A kemence padkán ücsörgött és sokat olvasott.
 Február és március már  hasonló, enyhébb természettel bírtak. Jobban beleolvadtak  bármilyen játékba. Sokat futkároztak a ház körül, de Januárt nem lehetett kicsalni a kuckójából.  Inkább Április játszott velük. 
A legbolondosabb, legjátékosabb, szertelenebb és kiszámíthatatlanabb Április volt. Akárcsak a hónapja.  Hirtelen ötlettel jött elő testvéreinek és elvárta hogy végre is hajtsák neki. Mindig is mondta anyukája:
- Szeszélyes vagy mint az április! -
  De nagyon szerették úgy ahogy volt.
Május álmodozó, melegszívű, rózsaszínfelhőbe burkolózott. Szerette a friss virágillatot.  Sok virágot ültetetett a ház köré és az ablakokba, hogy tudjon miben gyönyörködni ő és a család.
Június, Július, Augusztus forróvérű , kreolbőrű, kékszemű, erős egyéniségű lányok voltak. Szerették a perzselő nap sugarait . Mindig véghezvitték amit akartak. Ez egy kicsit nehezebb nevelést kívánt szüleiknek.
Ezután jött a négy fiú.
Szeptember, Október, November, December.
Szeptember szép ember, 
November csúf ember,
December rossz ember, ez áll  a népi megfigyelésekben, csak ez nem illik a fiatalemberekre. 
Szeptember a maga sokszínűségével boldoggá tette környezetét mint ahogy a hónap is. Minden évben elbúcsúztatja a költöző madarakat, int nekik  és utánuk kiáltja:
- Jövőre is visszavárunk titeket!
Ahány fa annyi színű lombkorona, rozsda, barna, sárgás- Ő az ősz!
November komorabb igaz, nem világszépe de természete megnyerő. Egy kicsit változékony, mert nem tudja mitévő legyen.
December nem lehet rossz ember, amikor elhozza a Télapót, karácsonyt a szeretet ünnepét.
Októbert ne hagyjuk ki, ő keménykedik néha, de aztán alábbhagy  a hidegsége, amit átenged Novembernek és Decembernek.
A szülőknek nem volt meglepetés amikor váltakoztak a hónapok és mindig  volt egy gyermek aki magában hordozta a hónap tulajdonságait.
December volt a legszerencsésebb, mert  Szent Karácsony ünnepén, és az év utolsó napján  a nagy kerekasztalt körbeülte tizenegy testvérével  és  szüleivel. 
Megint eltelt egy év!
A két öreg megállapította boldog családot neveltek.
Ez így volt szép és kerek!
A  mesének vége!