A csengőn szóló körtefa

A csengőn szóló körtefa.

Egyszer volt hol nem volt, hetedhét országon is túl, ahol a legszebb és legmagasabb fák emelkedtek ki a földből, és ahol kristály vizű erdei kis patak csörgedezett az erdők csodálatos zöldjében élt egy öreg király és annak 3 bájos és gyönyörű leánya. Ebben az országban 3 nap volt egy hét.

A király kertjében rengeteg szebbnél szebb gyönyörű smaragd zöld levelű fa állt, melyeken mikor a napsugarai átsütöttek halk csodálatos dallamot játszottak, amely olyan nyugtatóan hatott a kertben tartózkodókra, hogy egyből elfelejtették minden bújukat bánatukat. Mégis nem ezek a csodálatos fák adták a kertjének legszebb díszét, hanem a közepén álló gyönyörű csengő körtefa , amely minden héten új körtéket termett, és ha a körték beérettek a fától megválva gyönyörű drágakövekké, smaragddá, rubinná, gyémánttá váltak. Amikor a drágakövek földet értek csodálatos dallammal  árasztották el kertet. Egész nap szinte folyton szólt a gyönyörű dallam. Minden hétnek az utolsó estéjére a szolgálók hatalmas kosarakat raktak meg a csillogóbbnál csillogóbb drágakövekkel. A királynak soha nem volt gondja, hogy mivel fizesse ki a szolgálókat vagy a kereskedőket. Szerette is a nép a királyukat, hiszen soha nem sújtotta őket adókkal sem pedig egyéb terhekkel.

Sok sok esztendő eltelt már, kész hölgyekké nőtték ki magukat a kis királyleányok és a körte fa folyamatosan ontotta magából minden héten a csodálatos drágaköveket. Ám egyszer csak nem szólalt meg az ismert dallam a kertben. Fel is tűnt rögtön mindenkinek a palotában, hogy valami nincs teljesen rendben. De a király okos ember lévén, türelemre és nyugalomra intette a palota lakóit.

Összehívta a tanácsnokait, akik már az első héten jelezték, hogy valami nincs rendben, mert a körtefa dallamát senki sem hallja. Mivel senki sem tudta mi is történhetett, a király megparancsolta, hogy álljanak strázsát éjjel-nappal a fánál és jelentsék a történteket észrevételeiket egyenest magának a királynak.

Így is történt a hét mindhárom napján.

Első nap azt jelentették az őrök, hogy a nemes körtefa gyönyörűen virágba borult és illatával mindent elárasztott.

Második napi jelentésükben az állt, hogy a fán a gyümölcsök szépen növekednek, és bizony holnap drágakő szüretelés lesz. Az öreg király igazán elégedett volt az őrök jelentésével és már majdnem meg is nyugodott.

Ám harmad nap reggelén hatalmas jajveszékelésre ébredtek a palota lakói. A strázsák mind ahányan voltak, a nap reggeli első sugaraival együtt ébredtek fel édesded álmukból, és bizony a körtefán egyetlenegy gyümölcs sem maradt, ott árválkodott a kert közepén a körtefa lombjával integetve, ahogyan a reggeli szellő végig suhant a palota kertjén.

A király azonnal tudni akarta mi is történt, de sajnos senki sem tudott semmilyen hasznos információval szolgálni számára. Mivel az első hét őrködés után sem lettek okosabbak, így a király azt találta ki, hogy ő maga is jelen lesz az őrt állók között.

El telt az első nap és minden rendben zajlott, eltelt a második nap is és még mindig semmi változás nem volt a gyümölcsök ragaszkodva bújtak meg egy-egy levél tövénél. Eljött az este, a Nap és a Hold szépen felváltotta egymást az égbolton. Már majdnem tetőpontjára ért az öreg Hold, amikor igen sűrű köd ereszkedett le hirtelen a kertre és ezzel egy időben mindenki mély álomba szenderült. Reggel az első friss szellővel és harmat cseppekkel felébredt a palota összes lakója és szomorúan láthatták, hogy bizony ma sem sikerült a csengő körtefa termését megvédeni, ma is a csodálatos dallamok nélkül kell álomra hajtaniuk a fejüket.

Mivel a király teljesen tehetetlennek érezte magát, ezért kihirdette országában és még a szomszédos országokban is, hogy aki meg tudja mondani mi is történik harmad nap reggelre a körtefával és meg is tudja őrizni a termést annak adja legszebb leánya kezét és vele fele királyságát. Mikor ennek híre ment jöttek is szerencsét próbálni, minden felől, nevesebb és híresebbnél híresebb lovagok és hercegek, de egytől egyig mind elbukott harmadnap reggelre. Jó néhány hét telt így el, mire egy kora reggel bebocsátást kért a királyhoz egy messziről érkezett herceg, nem volt táltos paripája, gyönyörű gúnyája, de még csillogó kardja sem. Senki sem ismerte és hiába is kérdezősködtek tőle, hogy ki ő és honnan jött a herceg csak fejét rázta. Mivel megszólalni nem tudott, így fél térdre borult a király előtt és sok csatát megélt kardját a király elé emelte, így ajánlva fel szolgálatait. A király mivel nagyon búsult csak legyintett és kérte a szolgálókat vigyék az ismeretlent a körtefához, úgyis teljesen mindegy ki ő, teljesen biztos volt a király uraság abban, hogy ennek a legénynek sem fog menni a termés megóvása.

Hát eltelt az első nap esemény nélkül, majd lassacskán a második is. A Nap ismét átadta helyét a Holdnak, amikor a Hold már majdnem tetőpontjára hágott ismét sűrű köd kezdett leereszkedni a körtefa köré, de a herceg egyet csettintett ujjaival kardját kihúzta hüvelyéből és fényes nappali világosságot varázsolt elő, a köd visszahúzódott és egy hatalmas hétfejű sárkány jelent meg. Pikkelyei akkorák voltak mint egy egy patája a lónak, fogai mint a herceg kardja és irtó haragra gerjedt amint szemben találta magát a herceggel. A sárkány haragjában hatalmas tüzet okádott és nyomban fel akarta falni a herceget, hogy el tudja vinni magával a drágaköveket rejtő gyümölcsöket. De a herceg sem volt rest és nem is ijedt meg a bestia láttán, felugrott a körtefa legmagasabb ágára kardjával egyet suhintott és hopp a sárkány egyik fejét elválasztotta testétől. A sárkánynak ekkor inába szállt a bátorsága és ahogy jött úgy hirtelen el is tűnt. Hamarosan megvirradt.

Reggel a körtefa teljes pompájában állt a kert közepén, gyümölcsei pedig sértetlenül voltak rajta. Az első reggeli szellővel el is kezdtek potyogni és csodás drágakövekké váltak miközben angyali dallamok szólaltak meg.

Hej a király nagyon boldog lett végre valaki, aki meg tudta védeni a fát és megtartani gyümölcsöket.

A herceg aznap reggel is bebocsátást kért a királyhoz, kezében egy csodás smaragddal, melyet akkor reggel az első szellő vert le a fáról. A király nagyon megörült az ismeretlen hercegnek és nyomban jelezte neki, hogy mindent meséljen el valahogy de a herceg csak fejét rázta, és igyekezett megértetni a királlyal, hogy ennek még nincs vége. Kivezette a királyt a kertbe és megmutatta neki azt az egy csepp vért amely a sárkány után maradt és jelezte, hogy bizony még 6 ilyen jelnek kell lennie, hogy a fa gyümölcsei megmeneküljenek. A tanácsosok és a király fejüket összedugva nagy nehezen megértették a herceg magyarázatát.

A herceg végre aznap álomra hajthatta fejét, majd éjjel ismét kezdődött az őrködése. Megjelentek a virágok, majd a kis gyümölcsök és jött a második éjszaka. Amikor a Nap ismét átadta helyét a Holdnak a herceg felmászott a fára és várta, hogy ismét jöjjön a sárkány immár csak 6 fejjel. Nem is kellett sokat várnia a köd elkezdett leereszkedni, de most még sűrűbb, mint az előző alkalommal. A herceg csettintett ujjaival kihúzta ismét kardját a hüvelyéből, nappali világosságot varázsolva ezzel és a fa felett ismét megjelent a hatalmas szörnyeteg immár csak hat fejjel. A fa legmagasabb ágára ugrott a herceg és hatalmasat sújtott a sárkányra, amikor annak hirtelen két feje is a porba hullott. A sárkány hatalmas ordítással ahogy érkezett úgyanúgy gyorsan el is tűnt vele együtt a köd is, a herceg mire a fáról lemászott már csak a két vér cseppet találta a sárkány fejének helyén. A körtefa gyümölcsei ismét beérettek, és a király most még boldogabb volt mint az előző alkalommal.

Mentek is a tanácsosokkal, hogy megnézzék mi a helyzet a körtefa körül. A herceg ma reggel is adott egy drágakövet, pontosabban egy zafírt a királynak és jelezte, hogy még négy

 feje van a bestiának.

A herceg újult erővel vágott neki az utolsó harcnak a sárkánnyal, mivel sárkány már két éjszaka nem tudott drágaköveket elvinni így ereje egyre jobban fogyatkozott.

A Nap utat adott az égbolton a Holdnak ismét, amint a Hold kezdett tetőpontjához érni sűrű sötét gomolygó köd ereszkedett le a körtefa köré. Ekkor a herceg már fent volt a körtefa legmagasabb ágán és várta a behemót vérszomjas fenevadat. A herceg ismét csettintett ujjaival kihúzta most már egyre jobban fényesedő kardját és csodálatos világosságot varázsolt elő. A sárkány hatalmas erővel és rengeteg tűzzel támadott a hercegre, de az nem ijedt meg, kezében fénylő kardjával hatalmasat suhintott a sárkány felé és mint a vajban a kés úgy szelte el a kardja a sárkány fejét a testétől de nem is egy fejét hanem egyszerre négyet is. A köd eloszlott és a hajnali fények elkezdtek felderengni. Ekkor a sárkánynak nem csak a fejei, de a teste is porba hullott, a herceg leugrott a fáról, ruhája gyönyörű díszes mentévé változott, kardja fénylett mint a legújabb penge amelyet most hoztak  kovácsműhelyből.

 A sárkány testéből hatalmas halom drágakő lett, a herceg visszakapta hangját és a az első reggeli szellő megcsendítette a körtefa érett gyümölcseit, de olyan gyönyörű dallamot játszva hogy a palotában mindenki egyszerre felébredt és a kertbe szaladt a körtefához.

A király örömében sírva fakadt láttán a halom drágakövet és a most még inkább ismeretlen idegenhez fordult, aki ekkor megszólalt.

Elmondta, hogy ő a Hold herceg és egy gonosz boszorkány addig szótlanságra ítélte míg nem végez a hétfejű sárkánnyal.

A király hálásan megölelte a Hold herceget, és kérte válassza ki aráját. A herceg kiválasztotta a legszebb király kisasszonyt, a király a sárkányból lett összes gyémántot és a fele királyságát neki adta a fiataloknak. Egy héten belül feleségül is vette a herceg a király kisasszonyt hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, és máig is élnek ha meg nem haltak.