Bújócska

Bújócska.

Ábrándosfalva közelében volt egy dombos völgyes terület. A környékbeli egykorú gyerekek, amikor csak tehették és jó idő volt ide jártak játszani.

A két magas domb között húzódó völgy rengeteg rejtélyes  lehetőséget adott a kalandra vágyó lurkóknak. A völgy bejáratánál kis gyümölcsfák  fogadták a játszani vágyó gyerekeket. Minden évben ezek a kis fák roskadásig voltak zamatos gyümölccsel, melyek szinte kérték az ide érkezőket, hogy fogyasszanak belőle bátran.  Volt, hogy a gyerekek is csak az ízletes gyümölcsökért keresték fel ezt a kis mesebeli helyet. 

De ezen a kora nyári délutánon Liza és kis barátai egy vidám kis délutáni játékra jöttek ide. A nyolc lurkó bringával érkezett a völgy bejáratához. A bejáratnál mindenki a magas fűbe dobta kerékpárját és már rohantak is be az izgalmakat rejtő völgybe.  A két domb mely közrefogta magasan emelkedett a talaj fölé, így hatalmas árkényot vetve a lent lévőkre. Itt még a legmelegebb nyári napok is kellemes hűvössel fogadták az ide érkezőket.
Liza, Sztella, Panni, Flóra, Iza, Berta, Benett és Hanna minden alkalommal mikor idejöttek játszani folyton megcsodálták a hely gyönyörű virágait, nem tudtak betelni a színek kavalkádjával. 

Már útközben idefelé eldöntötték, hogy a mai napon bújócskázni fognak. Berta mint a legnagyobb tette fel az első kérdést: 

• Ki legyen a hunyó?

Flóra, mint a legcserfesebbek egyike már mondta is a mondókát:

• Ecc-pecc kimehetsz, cérnára, cinegére ugorj cica az egérre fuss!!! – közben kis kezével Pannira mutatott.

Panni nagy duzzogva, félig hangos morgások közepette tudomásul vette, hogy ő a hunyó. Ment és sietve kezdett számolni az első cseresznyefa törzsénél.

• Egy, kettő, három…… - hallatszott egyre messzebbről, ahogyan a többiek futásnak eredve próbáltak minél jobb búvóhelyet találni maguknak.

Panni hangosan elkiabálta magát a számolás végén:

• Aki bújt, aki nem megyek és megkeresem!

 Szinte futva indult  hét társa megkeresésére. Elsőnek Hannát látta meg, aki egy hatalmas bodza bokor mögé rejtőzött el, de élénk színű felsője hamar elárulta jelenlétét. Panni hangosan visongva adta jelét, hogy megtalálta:

• Hanna bújj elő! Meg vagy a bodza bokorba bújtál!

Hanna kissé morogva, és kelletlenül előbújt miközben duzzogva jegyezte meg:

• Persze biztos leskelődtél!

De Panni ezt már nem hallotta, mert közben meglátta Benettet, amint a nagy kőrakás mögött izgett-mozgott.

• Benett bújj elő! Megvagy a kőhalom mögé bújtál!

Benett lassan előkászálódott, majd követte a hunyót, aki szépen sorban megtalált szinte mindenkit, egyet kivéve, Lizát.

Liza a völgy végénél lévő barlangba bújt el,  amelynek bejáratát nem is lehetett látni, a sűrűn növő  csipkebokroktól. Csak az tudta hogy ott van, aki rendszeresen látogatta a völgy minden szegletét. Tudni kell, hogy Liza és családja gyakran jött ide hétvégente kirándulni, piknikezni.  Ilyenkor édesapja  a völgy összeg zeg-zugát bejárta gyerekeivel, így ők hárman mindent pontosan ismertek, gyakran még azt is megszámolták, melyik fa hány lépésre van a másiktól a völgyben.

Liza innen a barlangból figyelte ahogyan a hunyó az összes társukat keresi és megtalálja, majd már csak őt keresték és lassan kórusban kiabálta az összes gyerek:

• Liza gyere elő, te nyertél!

Eközben Liza szinte levegőt sem , mert venni, nehogy  rátaláljanak. Ahogy bent kuporgott a barlangban kis kapargászásra lett figyelmes. Úgy érezte mintha valami figyelné a barlang mélyéről.

Néha a háta mögé tekintett, de semmit sem látott. Ahogy társai egyre közeledtek és egyre hangosabban kiabáltak, Liza is mozgolódni kezdett, majd egyszer csak úgy tűnt neki, mintha a háta mögül  a barlang belsejéből valamilyen fuvallat csapná meg a hátát.

Háta mögé tekintve aranysárga szempár  nézett vele farkasszemet. Liza kiáltani akart, de hangja cserben hagyta és  csak valamiféle halk nyöszörgés hagyta el a torkát.  Óvatosan kezdett kihátrálni a barlangból, ahogyan a kijárathoz ért hangja is visszajött és teli torokból kiabálta:

• Fussatok! Sárkány!

Benett, aki  mindent tudott az állatokról hüllőkről, dinókról és sárkányokról, félvállról odakiabálta:

• Ne viccelj már Liza, sárkányok nem léteznek!

De Liza csak kiabált szinte hisztérikusan:

• Fussatok! Gyorsan! Itt egy hatalmas sárkány!

 Ahogy kiért a barlang árnyékából és kis pajtásai arcát meglátták már nem voltak egyértelműen biztosak abban, hogy nincsenek sárkányok.  A bokrokon innen a többiekkel  összeütközve riadtan kezdte ecsetelni mit is látott odabent. Nem kellett sokáig igazát bizonygatnia, mivel hamarosan mind a nyolcan  megdöbbenve álltak és erezhették amint a talaj megremeg.

Lassan időnként megremegő talaj futásra késztette a nyolc barátot. Liza néha vissza vissza nézett, azt kívánva bárcsak otthon lehetne, vagy inkább édesapja itt lenne, mert apukája biztos tudná mit csináljanak.

A völgy végében felkapva a bringájukat már indultak is hazafelé. Liza innen már vissza se nézett, csak tekert. De közben mégis mintha valamiféle árnyék suhant volna el fölöttük.

Haza érve minden gyerek  nagy mesélésbe kezdett mi is történt a völgyben, de a szülők nem akartak hinni a fülüknek, és megkérték a gyerekeiket, ne füllentsenek és ne nézzenek annyi sárkányos, dinós filmet.

Az esti híradóban nagy szenzációval ecsetelték, hogy Ábrándosfalva környékén igen erős földmozgások voltak érzékelhetők aznap délután.