A tündérlak

A tündérlak.

Liza, mint a legtöbb kisgyerek szerette a meséket. Gyakran eljátszott a gondolattal mi van ha mégis tudnak az állatok beszélni? Ha bohócok gonoszak? Ha léteznek sárkányok és tündérek?

Édesanyja sokszor mesélt neki és két nővérének sárkányokról, királyfiakról, manókról és természetesen tündérekről.

Liza minden mese után úgy érezte tuti, hogy eme lények figyelik és léteznek. A sok-sok mese hallatán egy nap valami egészen egyedit gondolt ki. Mivel már napok óta közeli barátságba került a google-val és minden apró  részletet próbált kipuhatolni a tündérekről, így arra jutott, hogy épít egy tündérlakot. De nem ám egy egyszerű kis hajlékot, hanem amelyben egyben majd csapdába is ejti a kistündért. Anyukájának egy aprócska de annál jobban berendezett virágos kertje volt, melyben  sok- sok búvóhely  volt kialakítható egy aprócska tündér részére.

Liza keresett egy megfelelő méretű cipősdobozt, oldalát egy szép nem túl feltűnő, mégis tündérekhez méltó papírral bevonta. Széleit csillogós ragasztószalaggal díszítette. Egy aprócska kerek ablakot és egy jóval nagyobb bejáratot is készített a dobozra. Az elejét még egy terasszal is csalogatóbbá tette. Édesapjától kölcsön kért egy napelemes kerti lámpácskát, anyukájától pedig egy díszes tálkát. A tálkába vizet tett, amelyet levendulás és magnóliás illó olajjal tett vonzóbbá a  tündérek számára.

Édesanyjától engedélyt kért, hogy néhány virággal díszítse a dobozlakot.
Az egész csodás építményt tündérlaknak nevezte el és a virágoskert bokros részére helyezte ki. Egy nagyobb széket fölé helyezett, ha esetleg esne az eső nehogy a lak elázzon. A bejáratot és a környékét megszórta gyönyörű csillámporral. Egy darabig csodálta művét, de mert szinte egész délutánját a lak készítésére fordította, így hamarosan hallhatta ahogyan anyukája hívja vacsorázni és fürdeni.

Két nagyobb nővére a vacsora asztálnál cikizni kezdte, amiért tündérlakot épített és már majdnem kinevették, amikor apjuk rendre utasította őket.  Vacsora után fürdés következett, majd jött az esti mese anyától.  A mesében manók, törpék, koboldok és egy tündér is szerepelt.

A mese után Liza megkérdezte anyukáját:

• Anyácska ugye léteznek tündérek, és ugye megfelelő tündérlakot készítettem számukra?

Anyukája semmi kézzel foghatót nem tudott  sajnos neki ezzel kapcsolatban mondani. Ezért ezzel a válasszal próbált Lizára hatni.

• Ugye tudod, hogy ezek nem valós történetek? Ezek mesék, melyek a fantáziánk szüleményei!

Liza bólintott és kicsit szipogva a falfelé fordult és lassan elaludt.

Reggel ő volt az első a testvérek közül, aki ruhába bújt, első útja a tündérlakhoz vezetett.

Szomorúan vette tudomásul, hogy semmi sem történ a lakban az éjjel.

Napközben többször is felkereste a tündérlakot és apró változtatásokkal próbálta még csinosabbá otthonosabbá varázsolni azt. Még egy kis aranyszínű csillámport szórt a többire, hátha a kis kerti lámpa fénye majd a sötétben azon jobban megcsillan.

Vacsi és fürdés után anyukája ismét mesét mondott, de ma már  nem tündérekről, hanem a Holdról és a szabó mesterről.  A lányok ezt a mesét gyakran kérték, mivel nagyon szerették.

Liza kicsit szomorú volt, hogy nem tündérek voltak a mesében, és próbálta anyukáját még egy mesére rábeszélni:

• Anyácska ez olyan rövid volt nem mondanál egy másikat is?

De édesanyja  a hosszú dolgos nap után már nem akart  újabb mesével előrukkolni. De megígérte, hogy másnap este Liza választhat mese szereplőket. Na erre hangos elégedettlenség tört ki a gyerekszobában a két nagyobb részéről szinte egyszerre:

- Persze megint Liza választhat! És mi mikor?

Anyukájuk felállt a mesefotelből  és halkan csak annyit mondott, mint a vitát lezárva:

• Jó éjt lányok, legfeljebb holnap nem lesz akkor mese!

Édesanyjuk felkapcsolta az éjjeli világítást a szobában és behúzta a szobaajtót. Liza még sokáig bámulta az éjjeli fényt, mely halványan pislogott, és sutyorgott pici rongy mackójának.

Majd egyszer csak mély álomba szenderült. Álmában tündérek, manók lepték el a szobájukat és a kis mackó is életre kelt. Reggel, amikor felébredt a rongy mackó a földön az ágy mellett hevert. Ruháit magára kapta és már szaladt is az udvarra. A tacskóik  nagyon ugattak valamit a kapunál. Liza már messziről kiabált nekik:

• Tacsikák halkabban nem kell mindent és mindenkit felverni!

Ahogy közelebb ért látta, hogy a kutyák a virágoskert aprócska kerítésénél állnak és onnan ugatnak a bokrok irányába. Hiába szólt a kutyusokra azok csak csaholtak.
Átlépve a kiskerítést már látta, hogy a csillámporban mintha valamilyen útvonal lenne. Azt gondolta, biztosan ismét a vakondok, vagy biztosan a hangyák hagytak nyomokat a kertben. Közelebb érve se hangyák, se vakondok nyoma nem volt, viszont icipici lábnyomok voltak.  Ekkor szíve hevesebben kezdett verni, kiáltani készült, de gyorsan meggondolta magát. Óvatosan felnyitotta a doboz tetejét és lássatok csodát egy apró kis lány volt bent a „mesefotel” mini másában.

Előző nap ugyanis mikor a kis ülő alkalmatosságot behelyezte véletlenül  egy kis ragasztócsík maradt a fotelke ülő felületén. A fotelkén gubbasztott lehorgasztott fejjel egy kicsi fiatal tündérlány. Liza olyan boldog lett, hogy legszívesebben azon nyomban megmarkolta volna, de hirtelen eszébe jutott anyukája meséje, mely szerint ha megfogja akkor bizony lejön róla a tündérpor.  Hangosan hümmögött és azon törte fejét mégis hogyan szabadíthatná ki. Hiába nyüstölte buksiját, a végén csak arra jutott, hogy meg kell fognia. 

Közelebb lépett a tündérlakhoz, majd illedelmesen bemutatkozott.

• Szia Liza vagyok, és én építettem a tündérlakot.

Ekkor a kis tündér próbált meghajolni és szintén bemutatkozott.

• Légy üdvözölve Liza, én Lia vagyok. Tudnál esetleg rajtam segíteni? Valami ragadós van itt és nem tudok a Nagy erdő melletti rétre visszajutni.

Liza teljesen meglepődve leült a földre, szinte tátott szájjal hallgatta a tündérlányt. Hinni se akart a fülének. Anyja meséi alapján a tündérek nem beszélik az emberi nyelvet. De ő mégis érti amit mond.  Hosszú  percek teltek el mire Liza észbekapott, mit is hallott és bizony nem győzött mentegetőzni.

• Jaj, kedves Lia ne haragudj, amikor beragasztottam a mesefotelt, nem néztem meg hogy ne legyen rajta ragasztó, nem direkt csináltam. – ekkor már majdnem szipogott a kislány.

Lia csendre intette a kislányt és kérte ismét, hogy segítsen neki.

Ekkor Liza beszaladt a lakásba, ahol lassan már mindenki felébredt. Édesanyja a reggelit készítette elő, két nővére az asztalról pakolt el és terítette meg.

Ekkor Anna ráripakodott:

• Liza te meg hol voltál? Anyaaa neki miért nem kell segítenie?

Édesanyjuk szelíden próbálta a kitörő vihart megfékezni:

• Édes Annám ő még nagyon kicsi, hidd el többre jutsz egyedül mint vele, hisz te olyan ügyes vagy!

Anna ezzel a néhány kedves szóval elfoglalva magát anyja derekát átölelve már nem is törődött húgával.

Liza a fürdőben felkapott két flakont és néhány vattakorongot, pólója alá dugta őket és ismét kiszaladt.

A bokrok alatt a tündérlakban Lia a kis tündérlány aggódva várta vissza Lizát.

Liza részletesen elmondta miket hozott ki és mit fog tenni a kis tündér csak hallgatta majd megkérdezte tőle:

• Ez a legjobb módszer? Nincs más lehetőség a körömlakklemosón kívül? Nem fog ez a szárnyaimnak ártani?

Liza megrázta a fejét, bár igazán nem tudta milyen következményei lehetnek, majd így szólt:

• Kérlek Lia végy egy mély levegőt, mikor szólok, mivel a körömlakklemosó kellemetlen szagú. És akkor én gyorsan megtörlöm a széket, hogy ki tudj szabadulni!

Lia bólintott a kislány pedig háromig számolt:

• Egy, kettő, három …. – gyors mozdulatokkal letörölte az aprócska ülőalkalmatosságot és a kis tündér végre kiszabadult. De szárnyai benedvesedtek, elvesztették szinüket és csillogásukat.  Keserves sírásba kezdett a tündér lány, mivel tudta így egyhamar nem jut haza.

Liza csöpp tenyerébe vette és halkan súgott neki néhány vigasztaló szót. Ekkor azonban kiabálást hallott, amint nővére Dorka hívta:

• Liza gyere kezet mosni, reggelizünk!

Liza kétségbe esett, na most mi lesz?!

A legjobb ötletnek azt látta ha  rövid nadrágja zsebébe bújtatja a kis tündért és úgy megy reggelizni. Így is tett.

Szinte habzsolva fogyasztotta el a bőséges reggelit. Majd megkérte édesanyját engedje el az osztálytársaival a völgybe játszani.

• Menj csak, de óvatosan és kérlek mikor délre harangoznak érj haza! – a kislány mindent megígért.

Azonnal felpattant a bringájára és már tekert is amilyen gyorsan csak tudott.  A völgy előtti réten a nagyfűbe dobta  kerékpárját, kivette zsebéből Liát a kis tündérlányt, épp jókor, mert már alig kapott levegőt.

• Drága Lia, jól vagy? – kérdezte a kislány aggódva. Választ sem várva tette fel a következő kérdését.
• Hol laksz? Hol tegyelek le?

Lia  levegő után kapkodva, hunyorogva a napsütésben, igyekezett minél tömörebben leírni hol lenne jó neki.

• Látod azt a nagy bokrot ott a völgy bejárata mellett? Azzal a sok kék virággal?
• Igen – vágta rá szinte azonnal Liza.
• Oda tudnál vinni és ott letenni? – kérdezte a tündérlány.

Liza csak bólintott, két kis kezét egymás mellé téve, mintha könyvet tartana, beleültette tenyerébe a kis tündért és igyekezett minél gyorsabban a bokorhoz vinni. Elérték a bokrot, Liza kicsit megszeppenve kérdezte:

• Ti ugye többen is vagytok? Foglak még látni?

Lia egészan halkan szólalt meg:

• Igen, sokan vagyunk. Azt nem ígérhetem meg hogy tudunk még találkozni, de azt igen ha bánatos leszel és egyedül érzed magad akkor mindig jelét fogom adni létemnek, csak a kis tündérlakot kell majd felkeresned.

Liza lerakta a kis tündért a bokor alá, könnyeivel küzdött, majd gyorsan sarkon fordult és elszaladt.

Annyi mindent szeretett volna kérdezni, de gondolatai ott abban a pillanatban elhagyták.  Hazaérve a kis tündérlakhoz ment egyenesen. A lakban  egy kis zacskó volt aprócska betűkkel ráírva : Köszönöm!

Liza aznap csak dudorászott, zsebében lévő zacskót szorongatva.

Este mikor a mese hősök választására került sor, Liza lemondott a választás lehetőségéről átadva azt Annának.

Liza és Lia soha többet nem találkoztak, de mindketten tudták, hogy örök barátok lettek.